Two friends. Two cars. One charge. Join Porsche drivers Keanu Reeves and Alex Winter as they head down the Californian coast in the all-electric Porsche Taycan. Their destination: the Porsche Experience Center in Los Angeles. Their goal: see how hard they can drive on a single charge. Guest-starring some of the greatest icons of Porsche performance on the road today, sit down, buckle up, and enjoy the ride.
p.s... ezt azért ne hagyd ki, ha imádod a sebességet / Keanu Reeves, Alex Winter / ... nem utólsóként említeném meg azt, hogy a Porsche itt azért fontos szerepet tölt be! ... Cool!
p.s... ma egy fotómmal megint több az AlamyBIPHOTONEWS GALÉRIÁMBAN16195. ... felfogtad, az egér gombját minimum ennyiszer kellett lenyomnom ahhoz, hogy ez a galériám napról-napra többet mutasson Neked, ha errejársz... 190 esemény és még a felénél sem tartok... az utóbbi időben nem változtatok semmit a fotóimon, szeretem a természetes fényében az eredetit publikálni... tudom, tudom ezt minden fotós vagy nem fotós saját akarata... rendben van ez így... a fenti képen 8 esemény sűrítve, mindegyik mögött egy felejthetetlen élmény számomra, talán másoknak is... most, hogy van időm erre többször nézegettem és azt kell mondanom, de őszintén, mint mindig, hogy meleg jó érzés tölt el és egy kicsi büszkeség is, hogy ezt mind átéltem... na nem siránkozok, ne gondold, csak visszatekintettem egy pillanatra... minden kornak, korszaknak megvan a szépsége és, ha célod van, akkor az "út" folytatódik... úgy tűnik végtelen...?
– 350 gr de farine – 2 càs d’eau froide – 20 gr de levure de boulanger – 70 gr de sucre en poudre – 170 gr de beurre fondu – 1 càc de sel – 4 oeufs entiers
Le Festival de Cannes est heureux de confirmer que l’Américain Spike Lee sera bien le Président du Jury de sa 74e édition qui se déroulera cette année du 6 au 17 juillet 2021. Fidèle à ses engagements, le réalisateur américain avait promis d’accompagner le Festival pour son retour sur la Croisette.
Empêché l’an passé en raison du contexte sanitaire, le Festival de Cannes inaugure cette nouvelle décennie avec un Président du Jury d’exception, l'un des plus grands réalisateurs de sa génération – également scénariste, acteur, monteur et producteur. Depuis 30 ans, l’infatigable Spike Lee traduit avec acuité les questionnements de son époque, dans une forme résolument contemporaine qui ne néglige jamais la légèreté et le divertissement.
« Tout au long des mois incertains qui viennent de s’écouler, Spike Lee n’a eu de cesse de nous encourager. Ce soutien se concrétise enfin et nous ne pouvions espérer personnalité plus puissante pour interroger notre époque si bouleversée », souligne Pierre Lescure, Président du Festival de Cannes.
« Son enthousiasme et sa passion pour le cinéma nous transmettent une énergie décuplée pour préparer le grand Festival que tout le monde attend. Nous sommes très impatients ! », confie Thierry Frémaux, Délégué général.
Du 6 au 17 juillet 2021 sur la Croisette, ces 12 journées estivales célèbreront avec ferveur l’art, la création et les retrouvailles tant attendues. Les préparatifs battent leur plein, avec de nombreux films visionnés par le comité de sélection. Le Festival aura l’occasion, dans les semaines à venir, de détailler les contours de cette 74e édition.
La Sélection officielle et la composition du Jury seront dévoilées début juin.
Entouré des membres de son Jury, Spike Lee décernera la Palme d’or à l’issue du palmarès, le samedi 17 juillet.
"Európa jövőjét a nemzetek feletti szervezett magánhatalom és a szuverén nemzetállamok közti viszony alakulása határozza meg. A szervezett magánhatalom természeténél fogva antidemokratikus, mert nem áll demokratikus ellenőrzés alatt, és nem kérhető számon döntéseiért. Ha az Európai Unió továbbra is a vertikális integrációt erőlteti, akkor birodalommá alakul át. Ha visszatér a horizontális integrációhoz és megfelelő mértékű decentralizációt hajt végre, akkor biztosíthatja újra az egyenjogú tagállamok mellérendeltségen és konszenzuson alapuló demokratikus együttműködését."(forrás!)
Piszok minden, ami nincs a maga helyén és a maga idejében...
Orbán Viktor: Brüsszel elszúrta a vakcinabeszerzéseket
Az egész világon a legjobban fertőzött terület az Európai Unió, az áldozatok 20 százaléka innen származik, az oltásokat tekintve Izrael és a britek is jóval előrébb tartanak, az átlagos átoltottság 7 százalék alatt van az Unióban, tehát itt valami nincs rendben, ezt elszúrták - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorának. A kormányfő szerint nagy gond lenne itthon, ha nem rendeltünk volna keleti vakcinákat.
p.s... Port de Saint Tropez, 2020. március 13-t kineveztem "#ilonabarnabiphotonews" ünnepnapnak, munkaszünettel jár, mint agusztus 20... akkor még nem gondoltam, hogy ez a mai napig is tartani fog... most, ha hajó lennék az oldalamon csattanhatna egy Domperignon... ezt gondold ide persze virtuálisan, úgyis azt a világot éljük már egy ideje, nem lesz nehéz dolgod... azért lefotóztam a régi kikötő egyik mólójáról a naplementét élőben... bolyongtam a vitorlások között számomra megunhatatlan a táj és gyönyörködtem benne... ott a fenti fotómon láthatod, hogy hol ütöm el az időmet már egy éve folyamatosan... azt terveztem, hogy ezt majd előbb-utóbb megvalósítom, mert igazából itt vagyok boldog... a kényszer most megoldotta helyettem... épp ma egy éve landoltam a Nizza-i repülőtérenWizzair segítségével, majd néhány órával később Saint Tropez kikötőjében 2014. évtől a megszokott "hadiszállásomon" elhelyezkedtem... úgy volt eredetileg, hogy egy hétig maradok, mint általában... most cserben hagyott a belsőhangom, gyanakodhattam volna, de ez elmaradt... mert alig, hogy visszaérkeztem Budapestre, máris jött az e-mail, hogy várnak vissza Saint-Tropezba sürgősen... a meghívásom célirányos, időhöz, helyhez volt kötve, a Le Francais Saint Malo, (ex-Kaskelot) régi vitorlás leszervezett programjára... az izgalomtól alig tudtam aludni aznap éjjel gondolhatod... már egy órával a másnapi 9h indulás előtt ott álltam és fotózgattam a hajónál a kikötőben... lassan gyülekeztek az emberek, köztük sok ismerős a helyi lakosok közül, ritka nagy eseménynek számított... akkor még nem tűnt fel, csak a film visszanézése után, mert azt is készítettem, hogy elég sokan köhécseltek és orrukat törölgették... végülis tél vége, ez az időszak volt eddig, amikor az influenza terjenghetett szabadon az előző éveket figyelembe véve és ez természetes is volt még akkor, nem gondoltunk arra, hogy ebből különösebb nagy baj lehet... ragyogó napsütésben indultunk a nyílt víz felé, Saint Tropez kikötőjéből a Hotel Sube elől... Dániában 1948-ban építettek a Royal Greenland Trading Company számára, majd 1983-ban felújítottak a filmiparnak... sok produkcióban láthatjuk, többek között a
... A Kaskelot-ot 2018. szeptemberében vette meg Frédéric Lescure (France Armement cég) és azóta Bob Escoffier Maritime1 irányítja. 1903-1905. évben indult az első expedició az Északi Sarkra Jean-Baptiste Charcot Le Français kapitánnyal a fedélzetén... a hajó tatjában, akarom mondani dokkjában a régi filmtekercseken rögzítették... na, ez lekötötte a figyelmem, ott elveszítettem az időt...félig lekéstem a vitorlabontást... ezután történt, hogy tiszteletére átkeresztelték a hajót Le Francais névre... most röviden érintettem, hogy átérezd, hogy ez tényleg mennyire ritka pillanatnak számított, főleg az én életemben... Port de Saint Tropezból indulva először bontotta ki vitorláját a nyílt tengerren... csak úgy szerényen mondom Neked, ebben vettem én részt Budapestről, fotósként... vagy, ha akarod vissza mehetek az eredethez, jóval messzebbről érkeztem Szolnok megye egyik, akkor még kicsi falujából Jászfényszaru Zagyva part melletti Nagyszüleim nádfedeles házikójából... váratlanul érkeztem, azért írtam így, mert még nem volt itt az időm, de én már akkor is különcködtem... az időérzékemet azóta sem találtam meg... a legkisebb gond volt akkor, a nyakamra háromszor rátekeredett köldökzsinór és a kék színű arcom az oxigén hiánynak köszönhetően, de megúsztuk Anyummal, Nagyapámnak és a Palkovicsné bábaasszonynak köszönhetően... Hortáber doktor jóval ezután érkezett, nyugtával dícsérte a napot, mindenki életbe maradt és rányomta a pecsétet a születési bizonyítványomra... abban az időben a mentőt vagy hasonlót felejtsd el, még gondolatban sem volt... Nagyikám, az elmondásokra hagyatkozva, csak sápadozott, hol az egyik székre ült le, hol a másikra ijedtében... pillanatok alatt lepergett előttem, ahogy ott álltam a sugárzó napfényben a hajó fedélzetén és öröm, büszkeség járta át a lelkem... visszatértem a jelenbe, de hirtelen nem is tudtam, hogy hová... úgy tűnt belecsöppentem
... ahogy visszatértem a dokkból a fedélzetre, a ragyogó napsütéstől alig láttam hirtelen valamit... becsuktam a szemem... utána a szám tátva maradt, erre pontosan emlékszem... a fejem az ég felé fordítottam a hatalmas, fehér vitorlások lengtek a szélben, a kék égboltot szinte betakarták a látvány egyedülálló volt, szinte félelmetes... a matrozók a kapitány vezényszavára úgy ugráltak a levegőben több méter magasan egyik árbócról a másikra, mint az akrobaták a Le Cirque du Soleil műsoraiban... Las Vegasban láttam életemben 2006-ban először őket, akkor is hasonlót éreztem, elbűvöltek... a nehéz mutatványokat a hajó legénysége könnyedén, látványosan, profin hajtotta végre, lenyűgözött... ezalatt az egy év karantén alatt sok erőt adott a folytatáshoz ez az élmény, főleg az első hullám esetében, amikor a hirtelen szabad életemből, bezártnak, korlátozottnak éreztem magam 2020. március 15-e naptól kezdve... ezen még a helyi adottságok sem enyhítettek sokat az első hetekben... hirtelen a város kiürült a St Malo Le Francais 2020. március 17-én kihajózott a nyílt tengerre... én maradtam, úgy tűnt, hogy teljesen egyedül az egész városban... mindenki bezárkózott az otthonába vagy elutazott... a félelem rátelepedett a BB & VADIM kicsi halászfalujára... nekem az marad míg élek... napok teltek el, amikor felocsúdtam és kezdtem megérteni a helyzetemet, nem tudtam visszautazni Budapestre a járatok törölve, egyedül maradtam... neten tájékozódtam a lehetőségeimről majd magamnak megírtam a kijárási engedélyemet ez volt a szabály, különben 135 € bűntetést róhatott rám a helyi rendőrség...ezzel minden nap ki tudtam sétálni a "Lighthouse" világítótoronyhoz a móló végéig... Tilos volt a várost elhagyni, a tengerpartot lezárták, csak az élelmiszer üzletek maradtak nyitva és a gyógyszertárak, azok is elbarikádozva, mint háború idején, ahogy a filmekben láttam, akkor még nem volt kötelező a maszk, de ez az egész érzésben olyan volt, mintha befóliázták volna az egész testemet!... a világítótorony megközelítőleg oda-vissza egy kilométer, ez volt a napi sportolásom, nemsokára futás lett belőle... mikor kiértem minden egyes alkalommal a korlátnak dőltem, elnéztem a messze távolba a nyílt tenger felé és belekiabáltam a levegőbe... nem zavartam senkit egyedül voltam teljesen:
- M. Baptiste s'il vous plaît, sommes-nous revenus au Port de Saint Tropez ou sommes-nous perdus dans les eaux de la haute mer ... ? [M. Baptiste kérem, visszaérkeztünk Saint Tropez kikötőjébe vagy eltévedtünk a nyílt tengeren...?]
(M Baptiste, St Malo Le Francais kapitánya volt 1903-ban, mikor felfedezték az Északi-Sarkot, gondolatban ott rekedtem velük a hajó fedélzetén, ez sokat segített...)
Un yaourt nature ( garder le pot pour la mesure des ingrédients ), 3 oeufs, 150 g de chocolat noir à cuire , un demie pot d’huile , 2 pots de sucre , 3 pots de farine , un sachet de levure chimique.
p.s...a "FISHERMAN 23" öreg halászhajó naplementében, mert megérdemli... tudod miért? ... nem is olyan régen, néhány hete, majd a fotókat előkeresem, megmutatom neked, megközelítőleg ebben az időben este hat előtt a hajónál halpucolás, halászat után... azóta akárhányszor elmegyek itt, mindig eszembe jut... sosem láttam még hasonlót errefelé...
ma egy kicsit lazább napot tartottam, mert levett a lábamról a felfázás tünete, tegnap hirtelen rámtört, mázlim volt épp Cogolinben a patika előtt... nehezen vettem rá magam ma, hogy kimenjek, elváljak az ágyamtól, talán először, mióta itt vagyok 2020. március 13-a óta...ahogy ott sétáltam a régi kikötőben örültem, hogy megtörtem ezt a negatív, kellemetlen állapotot, jobban is érzem magam ma este... ha valami rossz történik megtanultam, hogy nem szabad sokáig vergődnőm abban az energiában... így volt ez most is a sétá végére leraktam valahol a mólón... most volt időm arra, hogy végig ballagjak komótosan, ráérősen és nézelődjek a régi vitorlások, halászhajók között... egyikből életjel, hangos beszéd, jó hangulat érződött... halványan lehetett látni a megcsillanó boros poharakat a műanyag ajtó mögött, ahogy koccintottak... úgy tűnt ott éltek a hajón... csendben zajlik itt is az élet... próbálja mindenki felvenni a léptéket a mostani helyzettel ...
Difficulté: Moyen. Temps de Préparation: 30 minutes. Temps de Cuisson: 10 minutes. Temps Total: 40 minutes.
– 6 pc(s) de Pomme(s) de terre à chair fondante – 2 pc(s) de Buche(s) de chèvre(s) frais – 30 pc(s) de Pétale(s) de tomate confite – 0.25 botte(s) de Basilic – 10 cl de Crème liquide entière – 2 Pincée(s) de Piment d’Espelette – 15 cl d’Huile d’olive – 0.25 botte(s) d’Estragon – 0.25 botte(s) de Ciboulette – 0.25 botte(s) de Persil plat – 6 Tour(s) de Moulin à poivre – 6 Pincée(s) de Sel fin
p.s... ez akár lehetne a mostani világhelyzet szimbóluma, "szia béke galambnak annyi".., de abba nem folynék bele, mert helyettem majd megoldják, megmondják azok, akik erre hivatottak... azért elgondolkoztam akkor is, hogy vajon ez, hogy történhetett... öngyilkos lett, neki ütődött a levegőben valaminek erősen és utána alázuhant, elterült itt az út macskakövein vagy valaki passzióból lelőtte, kitekerte a nyakát... nemrég történhetett mielőtt odaértem a vörös friss vérből gondoltam... a tragédia a kihalt utcán hevert csendben... visszavitt gondolatban családunk egyik szomorú történetébe... 1956. az ellenforradalom első napján, Lacika is így feküdhetett vérző lábakkal az Almási téren... elmondásból tudom, hogy valaki passzióból az is lehet, hogy csak pánikolt és a tér egyik ház emeletének ablakából lelőtte... tudod ki Ő, hát a gyermekem apjának testvére, akit az édesanyja elküldött a nagymamájához lekvárért, mert kellett vacsorára a családnak...a nagyobbik fiát kérte meg először, de az nem ment... így utólag talán igaza is volt, akkor az én életem is másképpen alakult volna... néhány évvel ezelőtt, ahogy a tér mellett hajtottunk el kocsival a Saint Tropezban élő festő barátommal mesélte, csak úgy magától, gondolom megrázó lehetett számára és felejthetetlen, hogy hazafelé menet abban az időben látott a földön heverni egy szőke fiatal fiút, aki már nem élt, üveges tekintete az égre meredt... rámutatott arra a helyre, ahol Lacika holttestét megtalálták... hát ennyire kicsi a világ láthatod és nincsenek véletlenek, minden ok és okozat... az is, hogy több, mint 30 évvel ezelőtt a Viktor fiam összebarátkozott és festeni tanult a magyar származású Ivan Hor fesztőművésztől itt a Saint Tropez-i galériájában és ez a barátság a mai napig tart... szomorú, megrázó történet mind a kettő... a vérző fehér galamb, ahogy ott hevert a fekete kövön magányosan, most is megborzongat... nézegettem a fotót sokáig, néha előveszem azóta is, valahogy megfoghatatlan számomra hogyan történhetett... rejtélyek sorozata, ami már soha nem fog kiderülni...
Saint Tropez / Ramatuelle Moorea Plage, France 2021. március 09.
Moorea Plage/Saint Tropez 2021. március 09. Photo: #ilonabarnabiphotonews
Adresse : Chemin des Moulins, 83350 Ramatuelle
Contact : 0494971817
p.s... éppen hazafelé tartottam a Moorea Plage-ról a délutáni órákban a tengerparti sétám után... tudod melyik ez, már mondtam neked... a '80-as évek elejétől, minden évben itt nyaraltunk, 1992-ig bezárólag... utána változás volt, de azt majd máskor mondom el neked ... szóval, rendszeresen idejártunk, mintha Le Club 55, Tahiti vagy másik plage nem is lett volna a környéken... Louisnak ebben is igaza volt persze, de akkor nagyon kételkedtem ebben, arra emlékszem... mikor kértem, hogy nézzünk már meg másikat is mindig azt mondta:
- ...Ica, ez a legjobb, itt minden van amitől jól érzi magát az ember ... az igaz, hogy Bernar étterme azóta is utánozhatatlan az ízeivel a mai napig... a bár ma is létezik, de Claudytól és a koktéljaitól egyedülálló volt, Ő volt a Cote d'Azur "koktél királya" abban az időben... mindig mosolygós, már délidőben az alkoholtól ragyogó barna szeme, barátságos, közvetlen stílusa, tagbaszakadt vékony, de erős alkata kirajzoldott ma is előttem... már messziről zengett a hangja, karját a magasba emelte:
- Bonjour Louis, Je suis content de vous revoir ici! ... ez a kedvesség, ahogy üdvözölték a régi vendégeket mostanában elmaradt, divatját múlta... Claudy, úgy általában minden visszatérő vendégének tudta a nevét fejből, de Louist nagyon kedvelte... hatalmas, szeretet öleléssel fogadta mindig, mintha a legjobb barátja lenne... akkor, azt gondoltam mindig így lesz, de mostanában a pandémia miatt ölelésnek is, szia... na, és a backgammon játék, egy nap sem maradhatott ki, így lazult hosszú-hosszú éveken keresztül nyaralásaink alatt a társam, aki a gyermekem apja lett... évekig ott ültem mellette, néztem a korongok tologatását, majd később megtanultam, így szórakoztatóbb volt számomra is... azonosultam a helyi szokásokkal, élveztem a Cote d'Azur símogató napfényét, azúrkék tengerét, szürcsölgettem a Claudy Margarita koktélját... még nem volt világhíres a Gipsy Kings ott gitároztak, énekeltek a bár előtt... akkor hallottam először zenéjüket, fergeteges hangulatot teremtettek, táncoltunk mezítláb, fürdőruhában a homokban... de jó is volt... miközben gondolatban a múltban barangoltam, a jelenben majdnem eltévedtem itt az ősfák között a mellék uton, ahová letértem... most kivételesen nem bántam, hogy elkalandoztam, mert ezek a többszáz éves eukaliptusz fák, amik hirtelen körülvettek szomorú, de egyben lenyűgöző látványt nyújtottak a lehulló kérgükkel a vastag, fatörzsükkel... nem lehetett látni az utat, betakarták teljesen, mint egy nagy takaró... valahogy nekem érzésben az elmúlást jelentette, pedig csak megújulnak ezzel...
...a kanyar után visszafordulok gondoltam elég ennyi ebből, de egy római korra emlékeztető oszlopsor, árkád kíváncsivá tett egy óriási, zárt kertben...
...megálltam, de nem szálltam ki a kocsimból, mert eléggé lakatlannak, lepusztultnak tűnt a mögötte lévő nemesi család életét sugárzó vidéki kastély... éreztem a nagyvilági életet még ennek ellenére is... a stílusa eltért a szokványos provence villáktól, még nem láttam ehhez hasonlót a környéken... talán a XIX. század elején épülhetett... a kertben a hatalmas üvegház rozsdamarta váza üresen tátongott, máladozó kőszobrok, szökőkút szomorú látványt nyújtottak, de nekem titokzatosnak tűnt így is... elképzeltem a kerti mulatságot, földig érő selyem ruhákban táncoló hölgyeket, a fűben heverésző szerelmespárokat, mint Szinyei Merse PálMajális festményén... talán egy sugallat lehetett a Chateau de la Messsardiere tervezőjének, aki erre sétálhatott és utána megálmodta a hegy csúcsára a luxus hotelt hasonló stílusban vagy az is lehet, hogy épp ebben lakott annak idején ...
... virág helyett, a Nőnapra vadspárga... emlékszem évekkel ezelőtt Horvátországból Viktor fiam jött haza egy nagy csokorral, szedték Ravniban az erdőben a tengerpart mellett...akkor láttam először életemben és kóstoltam meg... nagyon finom, kicsit kesernyés, de friss íze volt, arra emlékszem... Gassin szőlőföldjei után Ramatuelle szélmalma felé vettem az irányt...
... régen jártam erre, mindig vonzott ez a hely... most épp az erdőt ritkították... egy kis frissítés jót tesz a fáknak, így tél utóján, itt az ideje... a malom fent a hegy tetején uralkodik 1630. óta ... régen gabonát őröltek benne, ez mindig gondolkodóba ejt, hogy nem lehetett egy könnyű munka... kezemben egy narancs, gondoltam itt a jó levegőn megeszem és közben gyönyörködöm a tájban... erről a helyről belátni az egész környékét le a tengerig... a közelben egy barátom uralja a hegytetőt... évekkel ezelőtt, talán 2015-ben a vitorlázó versenyen találkoztunk először, egy kedves barátnőmnek köszönhetően, aki épp nálam vendégeskedett Budapestről... a kerek formájú kőépület előtt ültünk egy hatalmas faasztal körül és hűvös francia rozét iszogattunk az őszi, meleg alkonyatkor...tudod, már mondtam neked, a Les Voiles de Saint Tropez szeptember végén van minden évben, ezt még a mostani #maradjotthon sem tudta elmosni...ahogy ment le nap egyre halványabban lehetett kivenni az asztal körül ülő társaságot, a házigazda közben mesélte történetét, hogy került ide... régen élsportoló volt Lyon városában élt, balesete miatt abbahagyta és ideköltözött... arra már nem emlékszem pontosan, hogy mi történt vele, a lényege az, hogy kettétört a karrierje, ahogy elnéztem akkor ott, nemcsak az... remélem azóta talpra állt, megerősödött... nem könnyű itt a magányos élet, könnyen hatalmába kerül az ember a jó francia boroknak... minden fej a tenger felé fordult, épp az aranyló napkorong alábukott az azúrkék tenger vizében...remélem elhiszed, ezt lehetett látni ülve az asztaltól is és körbe az egész környéket... érzésben olyan volt, mintha ott lebegtünk volna felettük... majd a házigazda tanácsára a keskeny, korlát nélküli csigalépcsőn gyors léptekkel felmásztunk a toronyba... én, a barátnőm, mi voltunk a bátrak, így utólag a bor után eléggé veszélyes mutatványnak tűnt... a többiek lent maradtak... hát ott fent a magasban urai voltunk a természetnek teljesen, fantasztikus érzés volt... hátra húzódtam a pohár rozémmal, amiben megcsillant a nap utólsó sugara... a Canon egy másodpercre sem pihent gondolhatod, majd leültem a kőkorlát szélére és élveztem a körülölelő lágy szellőt a látvánnyal... magukra hagytam őket...milyen szép volt, ahogy az erős, izmos férfikar átkarolta a vékony karcsú női derékot, lassan magához ölelte szerelmesen... az ellenfényben, csak a sziluettjüket lehetett kivenni, ahogy a szájuk egymáshoz ért... a sötétség hirtelen érkezett...
...a csendet megtörte egy idős házaspár beszélgetése ez visszazökkentett a jelenbe... körültekintően keresgéltek az útszélén kiskosárral a kezükben... néha lehajoltak és felszedtek valamit... nem tudtam kivenni pontosan mi lehet az... először arra gondoltam, hogy gombát, de kiderült, hogy a környéken sok a vadspárga és ezért jöttek fel ma, de sajnos nagyon nagy a szárazság és ezért nem tudtak még előbújni a földből teljesen... gondolhatod, hogy ezt úgy tudtam meg, hogy követtem őket és megálltam velük beszélgetni, majd egyet kattintottam az iPhone-nal...
...mondtam nekik kedvesen, hogy nem úszták meg, a könyvembe becsempészem ezt a pillanatot... nagyon örültek ennek és megköszönték... érdeklődtek, hogy miről szól majd... röviden válaszoltam, hogy a provence-i életről karantén idején... azt éreztem, hogy boldogok voltak ettől... majd elköszöntünk és láttam, hogy a oldtimer Fiat világoskék kocsijukba beültek, amit még fiatal korukban vehettek... óvatosan körülnéztek, megfordultak és elhajtottak mellettem...nagy mosollyal integettek felém és én visszaintegettem szeretettel... ezt úgy képzeld el, mint egy lassított felvételt látnál a moziban, komolyan mondom nem kapkodták el... ismersz annyira, hogy tudod, potyogtak a könnyeim, de ezt Ők már nem látták... majdnem elfelejtettem mondani Neked, hogy a Canon gépem egyik nap azt mondta, hogy szia... és többet nem reagált semmire, most Párizsban szervizben ücsörög, remélem jó helyen. Gondolhatod, hogy nem volt egyszerű karantén idején ezt elintézni, minden zárva van, kellett okoskodnom rendesen... alig várom, hogy megérkezzen...hiányzik, de nem bánom annyira, mert legalább most így pihenek... karantén kiváltotta a szabadságomat először, mióta fotós lettem... mondom ezt most így, mintha humor lenne, de azért elég szomorú, hogy a fotósoknak sincs munkájuk már egy éve lassan...
ROUTE DE LA GALIASSE-NÁL LETÉRTEM A FŐÚTRÓL ÉS NEM SOKÁRA A ROUTE DU SAUNIER NEUF FELÉ VETTEM AZ IRÁNYT (GASSIN), MAJD ELÉM TÁRULT EZ A SZŐLŐÜLTETVÉNY... itt elidőztem egy ideig, nem tudtam betelni a táj szépségével... különben is mostanában imádom a szőlőföldeket, tudod miért ezt most nem kell mondanom megint...
