PHOTOGRAPHY * BIH'ART * BIPHOTONEWS directly from Saint-Tropez, France

2020. április 4., szombat

© 21. nap 2020. április 05... hajnali órák...meditáció együtt 6,15 h

FOTÓIM MÖGÖTT AZ ÉLETEM
(részlet)

p.s. ... 2020. április 05. Port de Saint Tropez... korán, hajnali órákban ébredtem, mostanában nem volt ilyen... nézegettem a postámat ... Guggenheim Múzeum hírlevelénél elidőztem... 2006-ban történt New Yorkban... volt szerencsém kivívni, itt nem túlzok ezzel, de tényleg nem, az akkori útitársamtól, hogy azt ne hagyjuk ki...valójában én már előre összeállítottam a saját programjaimat, mit szeretnék megnézni és ez volt az első helyen... neki nem szerepelt a listáján, pedig rendszeresen járt arrafelé... de mindig egyforma bevált programjai voltak a barátaival, ami tartalmas volt, de az élet más területeit érintette... utólag igazat adott és megjegyezte:
- Tényleg kár lett volna kihagyni... - ezt is, mint sok minden mást akkor ott, nehezen tudtam kezelni és elfogadni, hogy vannak emberek, akiknek nem fontos a művészet... nem tartozik az életükhöz, na meg azt, hogy úgy élnek, mint a robotok, akiket beprogramoztak... azt hittem mindenkinek természetes és az életéhez tartozik az, hogy örömöt ad mások tehetségén keresztül megismerni a világukat, világot...
... bevillant életem egyik korszaka, amikor kalocsai mintás tányérokat festek a Nagyi kicsi házában , ami persze gyerekkoromban nagynak tűnt... egy általam kialakított izolált helyen, ami csak az enyém volt... majd a közös programok Máriával, aki gyönyörű tányérokat festett és engem is tanítgatott erre... szerelme a zenész barátja... a jászfényszarui Művelődési Házban a közös együttlétek... egyszer még én is énekeltem egy szólót, gitáros barátja kiséretével, unszolására... 
- Milyen gyönyörű tiszta, gyermeki hang - mondta elismerően - én zavarban voltam, a többiek körülöttem, csendben maradtak, amit úgy könyveltem el akkor, hogy jobb, ha többet nem énekelek, csak együtt velük... 
... azóta sem énekeltem, csak néha magamban, de azt is ritkán... 13 éves voltam, mikor kivették a mandulám a jászberényi kórházban... egyedül mentem be és egyedül mentem haza busszal... mindenkiért jöttek, csak értem nem... Nagyi azt mondta, hogy:
- Icike nagy lyány vagy, nem kell melléd kíséret... - Anyum meg Budapesten élt, utólag tudta meg, hogy velem mi történt... ez az egész kórházi hangulat, műtét, ahogy ülök félkábultan a székben és fuldoklok az orvos műszereitől, sokáig visszatért rémként álmaimban... a falu orvosa, most nem jut eszembe a neve hirtelen, de itt van a nyelvemen, na megvan Dr. Lakatos Béla... azt mondta a nagyinak, hogy:
- Icike - gyerekkoromban így becéztek - meg fog hízni és nem lesz több mandula gyulladása, 40 fokos láza, ne aggódjon Ritzl néni ... ez volt Nagyapa halála utáni héten... na, ebből annyi igazság lett, hogy továbbra is vékony maradtam ahogy arrafelé mondták, még vasággyal sincs 20 kg és mandulám helyett a torokgyulládás sem került el, viszont a hangom eltűnt... soha többet nem lehettem szólista az énekkarban, mint előtte... 
... nem voltam még nagy arra pontosan emlékszem 8-9 éves talán ... volt egy bábszakkörünk és versenyre készültünk...  mindenki megkapta a feladatát, mit kell tennie... én a főszereplő Juliskát, ma sem értem, hogy miért, de rám esett a választása Mária énektanárnőnknek... előttem van kicsi termete, szép tündéri arca, amit válláig érő göndör barna haja keretezett, nagyon szerettem, jó lélek volt... mindenkinek el kellett otthon készítenie a saját bábfiguráját... fogalmam sem volt, hogy kezdjek hozzá ... ott ültem a konyha asztalnál a sarokban, előttem a színes ruhadarabok, madzagok, rafia, ezt lehet, hogy másképp hívták, de ez jutott eszembe most... tudod olyan szintelen, természetes anyag, azzal kötözte fel Nagyapa a kertben a szőlőlugast... ezt a szokását hűen őrzöm, akkor mindig velem van, mikor a budai kertünkben a szőlőket kötözöm fel ezzel, na ez idén tavasszal elmaradt, de fiam megnyugtatott, hogy majd Ő megcsinálja... akkor arra gondoltam abból szép haja lesz majd az én Juliskámnak... de valahogy sehogy sem akart sikerülni, hiába igyekeztem... most is itt van előttem a kép, hogy Nagyapám a konyha másik végéből néz... látta, hogy könnyek csöpögnek a kezemben tartott formátlan bábomra, majd odaült mellém és lassan együtt, de igazából az Ő keze alól életre kelt az én Juliskám... évekig vele aludtam éjszakánként... és most látom ezt a fotómat, amit valamelyik nap selfiztem itt Saint Tropez kikötőjében a teraszon egy boldog pillanatomban... hát pont ilyen 'vastag' coffos szívalakú arca volt, mint nekem ezen a képen... mostanáig ez eszembe se jutott, pedig Editem meg is jegyezte, hogy:


Nagy Edit Tudom, hogy sok mindent átélt, érett, bölcs nő vagy... mégis ezen a profilképen egy ártatlan, tisztaszívű kislány néz rám...

Saint Tropez, 2020. április 05.




... 6,15 h előtt pár perccel Laurától kaptam egy üzenetet... meditáljunk együtt ... gondolatom remélem 10 milliárdszorosan felerősödik majd... köszönöm, ha elolvastad... a szeretetem legyen veled örökre!

©20. nap 2020. április 04. Port de Saint Tropez

20. nap 2020. április 04. Port de Saint Tropez
 © BIPHOTONEWS #maradjotthon #stayathome #jerestechezmoi

19. nap 2020. április 03 Port de Saint Tropez

19. nap 2020. április 03 Port de Saint Tropez © BIPHOTONEWS

2020. április 3., péntek

©CRUDINÁK ALAJOS (forever!)

CHRUDINÁK 83 (Budapest, 1937. március 29. – 2020. március 11.) – így, nagybetűvel tisztelte mindenki Magyarországon és a nagyvilágban. A szűkebb szakmában csak Aliként emlegették, de tisztelet nélkül soha. Hosszas rábeszélés után – 2009-ben – egy rövid látogatás erejéig beengedte stábunkat otthonába. Kicsit szégyelltem magam, mert megtörtük mátrai visszavonultságát, de láthatóan jólesett neki, hogy egykori munkatársai is velünk tartottak, így többek között Gombos Tamás operatőr, Szaniszló Ferenc, Janovitz Attila rendező, Szellő István. Ali ekkor egy kis időre ismét FŐSZERKESZTŐVÉ változott, tűélesen fogalmazta meg a világ és Magyarország akkori helyzetét, és a válságból kivezető utat. Ittuk szavait, briliáns fejtegetéseit. Rendhagyó, ahogy a film megszületett és rendhagyó lett a sorsa is. A forgatás idején még javában tartott a poszt-Gyurcsány-Bajnai korszak, esély sem volt arra, hogy az MTV adásba tűzzön egy Chrudinák-filmet. Taktikai okokból előbb a 2010-es Magyar Filmszemlére neveztem, csakhogy a szervezők nem fogadták be a filmet, csupán információs vetítésen szerepelhetett. Egyszerűen féltek Chrudinák Alajos nevétől – így nem kellett szerepeltetni a közönségszavazáson. Mert azon biztos, hogy nyert volna, annyira hiányzott már akkor is és ma is Ali. A filmben felidézzük azt a régi, bátor szellem-óriást, aki a magyarságért mindig felemelte szavát. Ha élne, ma ő is pesti srác lenne. DZ https://pestisracok.hu/chrudinak-alajos-elott-tisztelegve-kozreadjuk-dezsy-zoltan-eddig-nem-vetitett-portrefilmjet-video/?fbclid=IwAR2P_ZZ-9Cg6P2m5RtQKq3mmpTzIC98Jj7O4GffiEx8xhIf9hn40np95T4E

Chrudinák Alajos, a Magyar Televízió tudósítója 1979. március 2-án, az iráni forradalom idején egy teheráni laktanya előtt beszélget katonákkal, akik így állítottak “emléket” a frissen elüldözött Mohammad Reza Pahlavi iráni sahnak. Fotó: MTI/Jászai Csaba
Facebook hozzászólások

6 COMMENTS

  1. Violet
    2020-04-03 at 09:56
    Nagyon szerettem a Panorámát,és őt magát is.,Nagy kàr hogy nem læthattuk az elmúlt 30 év alatt!Részvétem a hozzátartozóinak!!Szellő István csak nem a RTL híradós?!!
    • Gáspár Anette
      2020-04-03 at 10:03
      De.
  2. Netta
    2020-04-03 at 10:01
    Chrudinák volt “A riporter”, “A szakember”, “A haditudóstó”, “A külügyi szakértő”.
    Ő nem a szót fosta, mint a köpködő, vaccsoló, selypegő fotelszakértők.
    Ő mindannyiszor ott volt a háborúk kellős közepében és megszólaltatta
    az egymással háborúzó autentikus feleket a saját szempontjaikról és az okokról, a katonáktól az fővezérig, az államfőig, elnökig. 
    Nem volt hozzá hasonló a Magyar Rádiónál és Magyar Televíziónál.
    Na, persze, most a liberális tévések, filmesek “tisztelegnek” az emléke előtt.
    De amikor a tévében, rádióban vesszőfutást rendeztek ellene, akkor kussoltak.
    Aha… Most az “Ali”, szomorú és síró ikonokkal, amikor már nem tud védekezni, hogy lerázza a “válláról” a kezüket. Hányinger. Levadászom, félretolom, aztán
    “sajnálom”… 
    Szokásuk, hogy a náluk kimagaslóan, sokkal tehetségesebbet életében gáncsolják, főleg, ha nem áll be a soraikba magyar gyűlölni, de haláluk után minden dicsőségében osztozni akarnak, mintha bármi közük is lehetne az életművéhez, a személyiségéhez. 
    “1992-ben ismét rágalomhadjárat indult Chrudinák ellen, az MTV elnöke leváltotta posztjáról, majd egy munkaügyi bírósági határozattal visszakerült a főszerkesztői székbe. A csatát megnyerte ugyan, hiszen a bíróság Chrudináknak adott igazat, de igazságérzete, könyörtelen őszintesége és szókimondása miatt 1994-ben az akkori kormány Jordániába száműzte, s csak időszakosan kapott operatőrt. Ennek ellenére kitűnőbbnél kitűnőbb dokumentumfilmeket készített a Magyar Televízió számára. Chrudinák 1994 és 1998 között tehát az MTV közel-keleti tudósítója volt, de ez sem ment gondok nélkül, hiszen 1997-ben forgatás közben meghalt az operatőre, Kazinczki László (a sivatagban az autójukat lelökték az útról, az operatőr kirepült az autóból, és fejsérülésébe belehalt.)
  3. Netta
    2020-04-03 at 10:02
    “Közéleti tevékenysége is rendkívül hatékony volt, hiszen 1989-ben és 1990-ben a Minisztertanács Nemzetiségi Kollégiumának tagja volt, 1992-től a Magyar Újságírók (MÚK) Közösségének tagja, 2000-től elnökségi tagja volt, 1993-ban tagja lett az Erdélyi Világszövetségnek, 1996 és 2000 között a Magyarok Világszövetségének elnökségi tagjaként tevékenykedett, 1998-99-ben pedig a Diplomatic Magazin főszerkesztője volt. 1990 elején – négy hónapig – a Magyar Televízió elnökhelyettese volt, 1996-97-ben az MTV regionális elnökhelyettese, illetve 1998 és 2004 között az MTV főmunkatársaként dolgozott. A kilencvenes években előadásaival járta a Kárpát-medence magyarok által lakott vidékeit (legtöbbet a Felvidéken volt), több könyvbemutatón és egyéb rendezvényen tartott érdekfeszítő előadást, minden esetben teltházas közönség előtt.
  4. Altera
    2020-04-03 at 10:26
    Övezze rendkívüli tisztelet! Egész Magyarország hálás munkásságáért!
    Köszönjük Chrudinák Alakos!

2020. április 2., csütörtök

©18.NAP - BULI VAN! LILI SZALAGAVATÓJÁRA KERÜLT A VÁLASZTÁSOM MA...( 2020. 04. 02.)


18.NAP KARANTÉN PORT DE SAINT TROPEZ
BULI VAN! 
LILI SZALAGAVATÓJA
(2015.)
2020. ÁPRLIS 02. 

#covid19 nem válogat,( ahogy Dédi mondaná #nemlacifacazik ) a színekben, vallásban, származásban bezárta földünk lakóit ... #stayathome #jerestechezmoi #maradjotthon



p.s. ... tegnap a "bolondok napján" Dédike, aki valójában a Nagyim volt, de Viktor fiam születése után erre változtattuk, nem volt tudatos valahogy így alakult akkor... 2020. április 01.  engem is megviccelt... nem néztem meg az időt és este 8h kor vettem észre nagy szatyorral a kezemben bevásárlás után, hogy a sétám elmarad a Saint  Tropez-i kikötőben, mert elvesztem a bevásárló központban... izgultam a visszavezető uton, hogy a rendőrök elkerüljenek, habár volt kijárási engedély papírom kitöltve... a belső hangom megszólalt, mikor azon gondolkoztam, hogy ma sportoljak vagy öregekre vigyázzak... az utóbbit választottam az minden esetben védelmet ad... ezt a rublikát x-ltem be a lehetőségek közül, ... így, ha elkaptak volna sem büntethettek volna meg... de, azért tudod ez a szorongásos érzés nem esett jól... ma jobban figyelek az időmre... is... teraszom alatt az élet ma zajosabb, mint eddig... erről majd később... majdnem elfelejtettem, hogy a választásom erre a videomra azért esett, mert ez egy nyersfelvétel, retus és vágás nélküli, az élet tiszta valóságát adja Lili (bátyám kisleánya) szalagavatójáról mindenféle "manír" nélkül a fiatalság boldogsága... eddig nem volt publikus... vigyázzatok magatokra, egymásra!
(biztosan említettem már, hogy Dédike nevezte el Saint Tropez-t "szentapónak"..., hogy miért is, azt mondta:
- Saint Tropez, ezt mindig elfelejtem, hogy hol is vagytok, hová költöztetek...?, de "SZENTAPÓ" az megmarad az agyamban... így lett nekünk egy saját városunk "SZENTAPÓ"...)
... erről jutott eszembe, hogy tegnap csináltam egy filmet magamról...magamnak... majdnem 15 perces, de még nem döntöttem afelől, hogy publikus legyen-e vagy sem... valójában két dolog miatt az egyik, hogy lássam a változást magamon... majd később visszatekintve erre az időszakra... a másik, hogy ne felejtsek el hangosan beszélni... erről jutott eszembe, hogy nem tudom valakinek feltűnt-e, hogy ez a Covid-19 nem tiszteli a határokat... simán eltűntette... kerítés ide vagy oda... 
(... linkekre feltétlen egy kattintást!)