Notre Dame az ablakomból köszönt vissza...
(részlet)
Kinyitom reggel a szemem és tényleg nem képzelődöm. Itt vagyok megint Párizs szívében, ablakomból a Notre Dame tekint vissza rám. Nagy mosoly öleli körbe a fejem a csodálatos 'NŐ'..., a 'Mi asszonyunk' láttán, a francia gótikus művészet igazi remeke. (Építészek: Peter of Montereau, Jean de Chelles, Jean-Baptiste-Antoine Lassus. Alapkövét 1163-ban, Párizsban fektette le III. Sándor pápa, ezután 157 évig, 1320-ig építették, 96 m magas és itt található: 6. Parvis Notre-Dame - Pl. Jean-Paul II, 75004 Paris, Franciaország. Nem lehet eltéveszteni az utat hozzá, menjünk mindig a Szajna mellett, jobb könyökünk irányában legyen a folyó és egyszer csak előttünk tornyosidik majd, elbűvölő látványa.) Nem tudok betelni a szépségével, akárhányszor itt vagyok első utam hozzávezet. Most szerencsém van, karnyújtásnyira szinte előttem. Belépek belsejébe, mely nyugalmat, békét áraszt. Megköszönöm, hogy megint láthatom és mikor ezzel megvagyok, igazából akkor érkezem meg lelkileg is Párizsba.
Karácsonyi hangulat január végén, de ez engem most az egyszer nem zavart. A karácsonyfa az épület előtt maradt, mintha ott felejtették volna. Ennek én most örültem, szerettem érezni megint a meghit pillanatot. Amikor alatta álltam eszembe jutott, hogy milyen megható volt a mostani karácsonyunk. Együtt voltunk piciny kis családommal. Ha újból kezdhetném, biztosan rengeteg gyermekem venne körül ezen a napon, mert egy tucatot szülnék minimum. Szeretem, ha sokan vagyunk, na nem régóta, de azóta határozattan. Erről persze már lekéstem. Talán jobb is így. A szomorú csak az, hogy minden évben kevesebben ülünk le az ünnepi asztalhoz. Nehezen, de elfogadtam ezt, nem volt könnyű. Sok éven át dolgoztam ezen mentálisan vagy legalábbis ezzel hülyítem magam. Ha igazán őszinte akarok lenni, amikor azt hiszem, hogy jó rendben, így kell ennek lennie, aki megszületik az előbb vagy utóbb el is megy. Valójában, a szívem mélyén nem tudtam ezt még a helyére tenni. Egyszerűen nincs helye. Ez azért most itt, nem sikerült valami vidámra, de néha kell, hogy kiírja magából az ember ezeket a gondolatokat is. A különös az, hogy pont ez a látvány váltotta ki vagy inkább a karácsonyfa. Szeretném arra fogni, talán így igazabb...
