p.s... BIPHOTONEWS2016-2019 években a Jazzpiknik rendezveznyéit ki nem hagyta volna, nemcsak a világsztárok profi előadásai voltak vonzóak, hanem a helyi adottságok is, amik egyedülállóak a világon! ... a táj, Balaton lenyűgöző látványa, a kiváló magyar borok, ételek egy olyan ráadás, amiért érdemes volt eddig várni!
Előző évek 2016-2019. programjaiból ízelítő egy kattintással elérhető itt a hangulat kedvéért!
p.s... felejthetetlen találkozás volt ez számomra, majdnem "tête-à-tête" 2019-ben, legalábbis én úgy éltem át... a #bakancslistamon ezzel az utólsó kérésem is kipipálásra került... sosem felejtem azt a hatalmas vihart a L'Esterel vöröskő, vulkánikus hegység (#photoprodownload) kanyargós útján a SMARTOM-ban Cannes felé, majdnem visszafordultam... hivatalos rendezvényre voltam hivatalos Madleine Couture Monaco szervezésében... ezt az időjárás viszontagsága miatt lekéstem gondolhatod... kicsit bánkódtam, de mint tudjuk mindennek oka van így ez nem sokáig tartott nálam... hamár így alakult, irányt váltottam és a Croisette forgatagában áttörtem magam a Palais des Festivals et des Congreseseményére a 72.film fesztivál aznapi ceremóniájára, a filmcsillagok felvonulására... ugy sem hinnéd el, hogy nem néztem meg a műsorfüzetet, mert a célom nem ez volt... meglepődtem, amikor Jean-Paul Belmondo után a másik kedvenc francia színészem Alain Delon megjelent Anouchka leányával a vörös szőnyegen... meghatódottságomban, gondolhatod potyogtak a könnyeim és, csak néhány felvételt kaptam el, átadtam magam a személyes élménynek... ezt néha megengedtem magamnak 2006-tól, mióta a fényképezőgép másik oldalára kerültem, amikor igazán olyan élményben, találkozásban volt részem, amit gyerekkorom óta vártam... ez is közéjük tartozott... egy pillanatra megálltak szokás szerint a lépcsősor közepénél, hogy a bámészkodó rajongói tábornak is jusson egy kis morzsa a pompából, Decimus Iunius Iuvenalis .. majd egy alig észrevehető pici, elbizonytalanodott botlása Alain Delon-nak, ahogy megfordult és indult volna felfelé, Anouchka aggódó arca, segítő kezeinek utána nyúlása éreztette, nekem mindenféleképpen, hogy valami nincs rendben... rá kéthétre agyvérzést kapott... hosszú évekig nem volt hír róla, majd megjelent ma egy cikk (2021.06.18), hogy 2021. julius 01-én a TV5 Monde Cyril Viguier újságíró műsorában «Alain Delon face au monde» megjelenik a nyilvánosság előtt, gyógyulása után először... ezután a kicsi kitérő után vissza a Croisette forgatagába ... hatalmas tapsviharban vonult be a Palotába és vette át a tiszteletbeli Arany Pálma díjat... lehetett érezni körülöttem, hogy mindenki rajongott, meghajolt a francia filmcsillag előtt... a tömegtől nem jutottam a közelébe a megszokott helyemre, így a fotók és a rövidfilmem csupán egy kedves emlék maradt számomra...akkor ott, nem lehetett még sejteni sem, hogy ez lesz az utólsó Cannes Film Fesztivál a Kongresszusi PalotaCroisette sétányán a világjárvány előtt, maszk nélkül, szabadon a több ezer rajongói tábor ölelésében ...
Széchenyi István az 1825–1827-es országgyűlésen javaslatot tett négy fő vasútvonal megépítésére Magyarországon, ez azonban hosszú ideig nem valósult meg. Végül a század második felében került újra napirendre egy Budára telepítendő pályaudvar kérdése; a központibb, Duna-menti helyszínnel szemben a város akkori peremét, a mai Déli pályaudvar helyét választották. (forrás!)
p.s... Budapest, Hungary 2021. junius 14.
... siettem 3*BK első személyes találkozójára egy év és 2 hónap után... busz, villamos, gyalog... gondolhatod bámészkodtam végig kerestem a változást... fel akartam venni a helyi energiákat, azt csak mellékesen említeném meg, hogy a BKV járatain már "szabadon" utazhatok... így, az idő gyorsan repült...kicsit késésben voltam, de ez normál nálam, mivel nem sietek sehová és előbb-utóbb mégis odaérek ahová akarok, akkor amikor ott a helyem...mikor lementem a Déli -Pályaudvar lépcsőjén, hogy átkeljek az út másik oldalára, nem túlzok itt, de lefagytam a látványtól... a fotók igazán, csak érintőlegesen adják vissza azt, amit akkor éreztem...olyan volt, mikor körülnéztem, hogy az idő nem egy év óta állt itt meg, hanem sokkal-sokkal régebben... háboru utáni hangulat, lepusztult, ápolatlan, piszkos környezetben, bezárt pici butikok, borzasztó érzés volt... mindez a főváros szívében szinte, az egyik legfontosabb utazási csomópontban...és ezt láttam 2021. nyár elején... nem túlzok traumát kaptam... a Visegrádi utcai sétám a minap, amikor a hivatalos ügyemet, a lejárt vezetői engedélyemet intéztem, az is megrázó volt számomra, de a Déli pályaudvar felülmúlta... kérdezhetnéd, hogy miért sétáltam és, miért nem a II. ker. Kormányablak hivatalos helyén intéztem el, mert ugye az közelebb van az otthonomhoz... tudod, először odamentem, de a hivatalos személy elhessegetett, hogy nem tud sorszámot adni ... nem müködött a rendszer, de ezt másképpen fogalmazta... javasolta, hogy sétáljak addig a környéken addig...
- Mit gondol arról, ha elmegyek az Okmányirodába és ott intézem el? ... erre Ő (erős alkatú, középkorú nő volt!)
- Hát.., az is egy megoldás, próbálja meg... - csak éppen azt felejtette el közölni, mint információt, hogy ott, csak időpontkérés után fogadnak... na, így tettem én meg oda-vissza lehet, hogy 10 km-t fölöslegesen, de nem számított gondolatban sportoltam egyet... mikorra az Okmányirodához értem, ugy elfáradtam, hogy amikor a bejárat mögött egy széken, nagy hasától terpesztett lábakkal pöffeszkedő, '80-as évekre emlékeztető "fontos ember"...
- Kért időpontot, anélkül itt nincs ügyintézés...? - kérdésemre válaszolt és kezembe nyomott egy listát, ahol nem kell kérni.. nem volt erőm és kedvem főleg, mint úgy általában és utána kinyílt mindig egy kiskapu számomra, mert tudod az mindig van mindenhol... elhagytam az épületet, visszafordultam a startom irányába...ismersz annyira, hogy tudod mit gondoltam... megérkeztem néhány óra után megint a II. ker. Kormányablak épületéhez, nem hagytam, hogy kifogjon rajtam ez a történet és akkor már kaptam sorszámot, amivel röpke 3-4h várakozás után elindítottam az ügyem... itt nem túlzok... először ugye be kell jutni fotózkodni, utána ott üldögélsz maszkban, oxigén mentes várakozó helyiségben, ha mázlid van le tudsz ülni... sokan várakoztak, de nekem jutott hely! ... két óra eltelte után kis üveg ásványvizet osztogatott az egyik hivatalos személy kedvesen... hamár túléltük a mögöttünk lévő év felturbózott borzalmait, akkor ne itt forduljunk le a székról ájultan... elképzeltem, hogy utána mentő, kórház és máris néhány személlyel emelkedett a statisztikai létszám kivetítve ezt itt a mostani világhelyzetre, ami tegnap óta (2021. junius 15.) nincs is már ebben az országban, hallottam a rádióban a hivatalos bejelentést... ezután a kitérő után visszakanyarodnék az ügyemhez... végre, amikor megjelent a sorszámom a táblán, felugrottam a helyemről és sietve kerestem a megjelölt ablakot, azt hiszem 13. sorszámú volt...ez egyébként a szerencseszámom, most így utólag bevillant... mikor meglátott a hivatalos női személy az üveg, vagy müanyag kalitka mögött, nagy mosollyal fogadott és hellyel kínált, de ne gondold, hogy rögtön velem foglalkozott... két személy állt fölötte és folytatta velük a beszélgetést, majd hirtelen felkapta a fejét a "traccs" végeszakadt, "szétfröccsentek", távoztak a helyükre és folytatták a munkájukat... én meg behasaltam a pultra, mert csak így lehetett kommunikálni ebben a formában... ezt persze nem hagytam szó nélkül gondolhatod...
- Itt aztán tényleg be kell feküdni, meghajolni az embernek... erre rám nézett az ügyintéző hölgy és...
- Úgy látom maga elég sokat várakozott... elnézést kérünk, de mi itt 9-10h órát dolgozunk egyfolytában, kevés az ügyintéző és nagyon elfoglaltak vagyunk... - ok, de mi közöm van nekem ehhez, ez persze, csak a gondolatomban zajlott ...
- Nemcsak én várakoztam ennyit, kint még sokan vannak és volt olyan is, aki felháborodva felállt és elment... régen is így volt, mikor legutóbb jártam itt, akkor ez nem sokat változott...
- Az kizárt, ez csak most van így... - szinte támadóan, kissé rikácsolva... nem engedtem meg magamnak, hogy erre reagáljak... majd kiderült, hogy egy év óta dolgozik ebben a pozicióban... nem tudtam kihagyni, hogy ezek után ne kérdezzem ezt meg... bizony én előbb jártam ott... majd elém tolta, gondolom órák óta kinyomtatott adataimat tartalmazó lapot, meg egy másikat...
- Postán küldik ki 10-14 nap után a vezetői engedélyt, nem árt jóba lenni a postással, egy kis üdítővel megkínálni... majd nyújtotta felém a papírokat...
- Ha ezt a szöveget átmásolja, akkor ingyen lesz a vezetői engedélye... - és nézett rám, várta a reagálásomat...
- Végre valami jó hír a mai nap és mióta visszajöttem ebbe az országba... - gondolatban eszembe jutott, az orvosi papírom intézése, ahol most ez épp fordítva volt, mint eddig... így függünk mi szegény halandók a hivatalos ügyeink intézése közben 2021-ben a hivatalos személyek hangulatától... megállt az idő, a helyzet változatlan... viszont egy hét után landolt a postaládámban a hivatalos levél... a kedvenc postásom becsöngetett, ezzel jelezte, hogy fontos levél érkezett és ment tovább... Igaz az a mondás, hogy a " Postással mindig érdemes jóban lenni! "
Dràga Ilona, biztos ilyen, de vegyèl fel egy rózsa szin szemüveget ès keresd a jót minden Èn! èn egèsz nap igy próbàlom èlni az èletemet, aztàn hazamèsz a baràtsàgos kis mèzeskalàcs hàzadba, lehûtöd magad a medencèbe, onnan lenèzel a vàrosra ès i szól egy hûs italt ennyi! szerintem az egèsz vilàgban hasonló a törtènet 1’5 èv Covid utàn
Sze 23:39
Te küldted, ekkor: Tegnap, 23:39
Drága Beatrix ... megtisztelő, hogy elolvastad a cikkem... én nem az a fajta vagyok, aki nem mondja el az érzéseit és írja le... főleg mióta Saint Tropezból tudósitottam egy év két hónapig... nem érdekelnek a mellé beszélesek... ahhoz elég, ha kinyitom a TV-t, de nekem az sincs, mert kizártam az életemből... nem használok, használtam rózsaszínű szemeget még átvitt értelemben sem az életemben... talán azért, mert nem volt könnyű kiemelkednem abból a vidéki életből, ahová leszülettem... meg talán ezért sikerült elérnem azt, amit célul tűztem ki... megértelek, de nem vagyunk egyformák... én csupán az érzéseimet próbáltam leírni, amit tapasztaltam itt néhány nap alatt, mert számomra nemcsak megrázó, hanem elszomorító is volt... nem fogok úgy csinálni, mintha ez normális lenne, mert nem az én ezt úgy gondolom... én is túlélő vagyok, mint sokan mások veled együtt ... tudomásul kell venni, hogy a világ megváltozott és az élet sosem lesz olyan, mint előtte... fel kell építeni újra az életünket, ami nem könnyű már ebben a korban ... végig jöttem négy országon kocsival és örültem, hogy a táj megmaradt a maga szépségében, nekem ez mindennél fontosabb... sok mindent átértékeltem az elmult időszak alatt és azt gondolom tisztább szebb életet kell élni, mint eddig az pedig egy rózsaszínű szemüvegen keresztül nem valósulhat meg... láttam Cannes-ban a változást, szomoru látvány volt, de azt is láttam, hogy próbálják rendbe hozni, csinositani...direkt végig jöttem a tengerpart mellett... kíváncsi voltam, hogy milyen a "nyitás" után, ami május 19-én volt, akkor törölték a karantént, hogy lakhelyedtől 10km-re hagyhatod el otthonod és a hotelek, éttermek,kávézók teraszai megteltek emberekkel, valójában az élet ment tovább, ahogy a francia mondja la vie reprend... mindenhol háborus hangulat volt végig az uton, de nem 40 évesnek tűnt, csak az elmult év két hónap néptelensége csupán hagyott nyomott... ezt láttam Olaszországban és Szlovéniában is, de mikor átléptem a magyar határt ott bizony keményebb volt a helyzet... lehet, hogy ez mindig ilyen volt, csak most nekem a kontraszt sokkal erősebbnek tünt, mert még én sem éltem ennyi időt a világ egyik legszebb helyen, amit besötétitett ez a világjelenség és le akart rombolni nem tett kivételt ezt te is tudod egy országgal sem... talán az egyik cél ez lehetett...ami vigasztaló és fantasztikus volt végig az uton a táj szépsége különösen Olaszországban... abban igazad van, hogy ki lehet kapcsolódni a házam adta lehetőségekbe, de ez az én privát életem... abban igazad van, hogy talán nem kellene törödnöm mással... főleg ebben az országban nem ... ezen elgondolkodom és talán be is tartom... köszönöm az észrevételed, jó egészséget kívánok...
p.s... már nem is csodálkoztam azon, hogy vasárnap délután Dobogókőre tévedtünk... hálám leróva és lélekben elengedtem mindent, amit el kellett... Dalai láma ezt mondta mosolyogva, mikor ott járt és megkérdezték mi a véleménye Dobogókőről a földszívcsakrájáról? : ... "A legfőbb buddhista egyházi méltóság viszont nevetve csak annyit mondott, hogy a szívcsakra minden emberben megtalálható és legkevésbé sem helyekhez kötődik." ámen & köszönet részemről elfogadva, egyetértek! #dobogókő#földszívcsakrája#ilonabarnabiphotonews#lovelyday#laviereprend
Pilis hegység 756 m magas, Dobogókő a Ferenczy szikla a földszívcsakrájának mondott hely, ahol lehet hallani a föld szívének dobbanását 23 km-re van Budapesttől... a SMARTOM segítségével 20 perc közlekedéstől függően ... és tudod, hogy ha valami karnyújtásnyira van az bizony néha elkerüli a figyelmemet, ez a hely évekig pihent a szívem mélyén, talán kétszer, ha jártam ott... mióta visszajöttem ez volt az első örömteli forrásom, ahogy vezetés közben gyönyörködtem felfelé a hegyi kanyargós uton... Toscana, Provence hangulat megérintett... eső után szinte hamvas volt még a zöld ruhába bújt hegyvidék, lankás gondozott termőföldek ... eper, szőlő talán... kerestük a táblákat, hogy hol is van az a bizonyos hely... talán 20 éve már vagy még több, mikor először barangoltam a vidéken... a sípályánál megálltunk, hűvös szélben megborzongtunk, még jó, hogy előre bekészítettem a futóruhám felsőjét, bizony fel kellett venni... megálltunk a szélén, lenéztünk a völgybe, balra a fák között kikacsintott a Duna... eredetileg Esztergomba indultunk, de ettől a helytől nem volt egyszerű elválni... maradtunk... egy dolog biztos, hogy, ha ott van, ha nincs a föld szívcsakrája... csodát tett velem... velünk...
