(... mond ki magadból nap utáni, egy sírós éjszaka utáni reggelen...)
p.s. Barna Pityu a bátyám, lehetett talán 16 éves vagy még fiatalabb ... itt van a kép előttem... a Sobiesky János utcai otthonunk előtti gangon kezében a gitárja... kiállt a folyosóra az ajtónk elé és az egész háznak énekelte (volt három szint 7-ben és még három szint 9-ben, ikerház volt) a 'Felkelő nap háza' Beatles dalát ... a ház lakói kikönyököltek a korlátra, a haverok Dodó, Lipták Pityu, Csurgó csatlakozott és élvezték az együttlétet... én büszkén néztem fel reájuk, befogadtak a nagyok, közéjük tartoztam... doboltam a lábammal a kövön, fejemet a ritmusra lóbáltam jobbra-balra ... énekelni nem mertem, csak halkan dudoltam a dallamot... mindig szerettem volna megtanulni egy hangszeren játszani... el kezdtem gyakorolni az akkordokat... de aztán abba maradt, mint a zongora óráim anno Jászfényszarun a Művelődési Házban...
... különös felvétel... úgy látszik nekik sem lehetett könnyű néha napján, az agyuk besokalt, akkor most megnyugodtam, hogy minden korszaknak van nehéz pillanata ...
... Bátyám, mai nap nem zenét küldött üzenetben... ráérzett arra, hogy jobb, ha a gondolataimat eltereli másfelé... szokatlan módon, rá nem jellemzően a "Napi evangélium" sorait kaptam meg... Nagyi aggodalma miatt katolikus vallást vett fel az egész család... emlékszem egyszer én is elmentem a barátnőimmel a templomba, sajnos az imát nem tudtam, így tátogtam akkor, amikor körülöttem mindenki hangosan mondta az igét a pap után... akkor ezt nagyon szégyeltem és sokáig kerültem ezt a helyet... mikor nagyobb lettem és kifogott rajtam az élet nehéz pillanata, mindig betértem éppen abba a templomba, ami utamba esett... kértem az Istenem, hogy segítsen nekem... és a változás utána mindig bekövetkezett... köszönöm... most minden nap mikor kifutok a moló végéig hangosan belekiálltom a tenger mélységébe... hiszek abban, hogy a változás hamarosan bekövetkezik... most nem akarok abba belegondolni, hogy milyen lesz az... remélem nem sérülünk meg annyira, hogy ne tudjuk folytatni az életünket nagyobb hitben... eszembe jutott most az, hogy egyszer a fiamtól megkérdezte valaki, hogy:
- Te milyen vallású vagy? ... én ott álltam mögöttük és éreztem, hogy a kérdés provokatív... fiam nem lehetett több, mint 11-12 éves... nem szóltam semmit, mert nem is tudtam volna igazán akkor ott hirtelen a helyes választ, de fiam ránézett az illetőre, belenézett a szemébe és határozottan azt mondta:
- Zsidónak születtem, de nem gyakorolom a vallást... - hatalmas, kézzel fogható csend vett bennünket körül, ezzel megsemmisítve a kérdezőt... én akkor ott megbizonyosodtam arról, hogy fiam a számok ellenére felnőtt lett korán és megnyugodtam nagy baj már nem lehet, ha én nem lénnék többet vele... a hit bennünk van, a szívünkben, számunkra két ember létezik jó és rossz... és ez így marad örökké... anyai büszkeség töltötte el a szívem nemcsak ott abban a pillanatban...
-Nagyi bölcs asszony volt és Ő úgy gondolta, hogy sosem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő...megkereszteltette az egész családot... annak idején egy hajszálon múlott, hogy Őt nem vitték el és így nem lettünk mindannyian füstbement terv... nagyon kicsi lehettem, nem emlékeztem vissza arra, csak később nagyobb testvéreim elbeszéléséből tudom, hogy Nagyi egyszer!, nem többször, elmesélte a családjában történt borzalmat, hogy nővérének a leány gyermekét, férjét és kisleányukat elvitték a nácik és soha nem tértek vissza... intő példaként lebegtette felénk a családról készült utólsó fotót, amit őrzök a mai napig és most már ezzel az emlékkel.... ezután még a "zsidó" szót is kitörölte az agyamból gondolom tudatosan... voltam vagy 20 éves, amikor a Vidám Színpadnál dolgoztam, a Gazdasági Igazgató titkárnőjeként...most eszembe jutott a neve László Lajos... na nem sokáig, csak úgy gondoltam ez a helyes lépés tőlem, mert megigértem Zsigmond Mártának, aki főszerkesztő volt az Ez a Divat lapnál és én meg a titkárnője ... hogy nem leszek manöken, fotómodell, mint az elődeim, amíg ott dolgozom... annak ellenére, hogy már akkor naponta kétszer minimum fotóztak a lap fotósai Fábry Péter, Bacsó Béla, Rózsavölgyi Gyöngyi, ha manökenek nem jöttek el vagy késtek én voltam a beugró helyettük... hát én tartottam szavam, ezért változtattam meg munkahelyem... majd erről többet, de ma visszatérek ahhoz, amit elkezdtem... szóval... feltűnt nekem, hogy az újság, amit minden nap leraktak elém az iroda asztalára, hatalmas betűkkel hirdeti, hogy zsidó férfi, zsidó nőt keres feleségnek, zsidó munkatársat keresek, kiadó lakás, csak zsidó férfinak stb... szemben ülő kolleganőmet kérdeztem erről az egyik nap, hogy:
-... milyen furcsa ez, miért kell ezt így kiírni...?
Rám nézett a szemüvege felett... megállt nemcsak a levegő a szobában... láttam, hogy gondolkodott a válaszán... udvarias, türelmes volt most is velem, mint úgy általában... majd mélyen a szemembe nézett és azt mondta:
- Tudod, itt mindenki ezt a vallást gyakorolja... itt mindenki zsidó! Ez az újság is az! Azt hittem tudod! - gondolhatod, hogy utána kussoltam rendesen... de azért kicsit megnyugodtam, hogy legalább most már ezzel is tisztába lettem...
Nagyimnak volt még egy-két hasonló agymosásos művelete, lehettem vagy 45 éves mikorra az összeset töröltem... még én is nehezen hinném el, ha nem velem történt volna és főleg, ha nem lett volna igaz... képzeld el, hogy mindezek ellenére az iskola egyik legjobb tanulója voltam, nyolc osztályon keresztül tiszta ötös, akkor ez volt a legjobb jegy... Bujáki és Barna mi ketten voltunk a "díszmadarak" ezt most így, csak én írom, mert ez tetszik nekem, akkor azt mondták, hogy mi vagyunk az iskola példaképei... halkan most megsúgom neked, hogy az igazi tudás nem bennem volt, hanem abban a fiúban, kis zseni volt... vajon mi lett belőle az élete során... - ez egy költői kérdés volt most részemről, sosem tudom meg a választ, azt gondolom -
... szól a mobilom... látom fiam keres... addig is olvasd el az alábbiakat... hidd el jót tesz... békére lelsz!
A betániai vacsora után a tizenkettő közül az egyik, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz és megkérdezte tőlük: „Mit adtok nekem, ha kezetekbe juttatom Jézust?” Azok harminc ezüstöt ígértek neki. Ettől kezdve csak a kedvező alkalmat kereste, hogy kiszolgáltassa őt nekik. A kovásztalan kenyér ünnepének első napján a tanítványok ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Hol készítsük el neked a húsvéti vacsorát?” Ő így felelt: „Menjetek be a városba, egy bizonyos emberhez, és mondjátok neki: A Mester üzeni: Közel van az én időm; tanítványaimmal nálad költöm el a húsvéti vacsorát.” A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal asztalhoz telepedett. Miközben ettek, így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, közületek egyvalaki elárul engem!” Erre nagyon elszomorodtak, és sorra kérdezték őt: „Csak nem én vagyok az, Uram?” Ő így válaszolt: „Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik!” Erre Júdás, az áruló is megkérdezte: „Csak nem én vagyok az, Mester?” Ő így felelt: „Te magad mondtad!”
Urunk, Jézus Krisztus, te mindig meghallgatsz minket, bár emberi szavaink nélkül is tudod, hogy mire van szükségünk lelki fejlődésünkhöz. Hittel és bizalommal fordulunk hozzád, és kérünk, hogy adj meg nekünk mindent, ami üdvösségünkre szolgál! Köszönettel és hálával tartozunk neked azért, mert gondunkat viseled és segítesz minket, hogy eljussunk az üdvösségre.
... 2020. április 07. kedd reggelén ébredés után a mosoly elkerülte az arcomat, ez nem sűrűn fordul elő nálam.., de ezen ma nem is csodálkozom, hiszen a tegnapi "mond ki magadból napom' rányomta bélyegét... jó... jó tudom, néha magamban tarthatnám, de hát az nem én lennék... így most mára elveszítettem egy olyan "érzést", ami az elmúlt napokban feldobta a napjaimat ebben a kihalt szellem városban, világunkban... valójában megint a "külcsi", a felszínes külvilágom győzedelmeskedett ... végülis nem mindegy, hogy ki hogyan néz ki, ha ő saját magával elégedett...?!? ... ha nekem nem tetszik abban a formában, akkor az nem az Ő gondja, hanem az enyém... ilyen az, ha nem vagy a helyeden, csak megpróbálod hülyíteni magad vagy akarsz tartozni valakihez mindenáron... kicsit túlzásnak tartom, hogy egy életen át elkísér ez, de biztosan ennek is oka van, majd egyszer kiderül, hogy mi vagy nem teljesen mindegy, ha baromarc vagy akkor így jársz... gondolom egyszer majdcsak leszokom erről, "megpróbálom hátha tévedek" megbizonyosodásos szokásomról... főleg most ebben az időszakban nem lesz nehéz, egyedül maradtam nemcsak Saint Tropez városában... 23 nap azt gondolom kevés, hogy átcódoljam magam, de dolgozom ezen is... már sok ilyen születésem utáni beidegződést, amit a szülők átadnak, meg a körülötted lévő élet, sikerült törölnöm... könnyebb dolgom lenne, ha komputer lennék, csak megkellene nyomni a "deleted" gombot... meg kell tanulnom elfogadni úgy a barátaimat, ahogy vannak, ne akarjak reformokat ... ez a modell időszakom csökevényes maradványa azt gondolom vagy legalábbis most erre hárítom, így egyszerűbb... nem mindig végződik kellemetlenül ez a nagypohám nem fogom be szokásom, látom magam előtt a barátaimat, barátnőimet, akik ennek az energiámnak köszönhetően változtatták meg életüket és sokkal teljesebb életet élnek, mint előtte... akkor az arány nem is olyan katasztrofális... remélem most is átértékelődik majd ez... ha még sem, hát ennyi dolgunk volt egymással... megmarad nekem a sok szép szerelmes francia sanzon... régóta kerestem már ezeket, most legalább hallgatni tudom, habár a komputerem hangszórója egy kicsit elhagyta magát, de nem gond van fülhallgatóm... ez a mai reggeli hangulatom arra jó volt, hogy megidézte anyumat... sokszor gondolok rá, hiányzik, olyankor mindig kimegyek Ramatuelle temetőjébe Gerard Philippe sírjához, ott békét lelek ... most ezt nem tehetem, de nézegetem az ott készített fotóimat...
... Anyum gyönyörű alakját látom magam előtt, fiatalon huszonévesen, ahogy jött haza hozzánk minden hétvégén Budapestről egész heti munkája után... három gyerekét a szülőiházban biztonságban tudhatta... belibbent a sarkon a bejárati kapunál, hatalmas mosollyal, a legújabb divatos teracotta színű, elől gombos, térdét picit takaró csinos ruhájában, csodaszépnek láttam... futottam hozzá, eltűntem szeretető ölelésében ... majd leültünk az ágy szélére a konyhában... körülötte mindenki és vártuk az ajándékokat, csokikat, cukrokat... történeteit... látom, ahogy laza mozdulattal leveti tűsarkú cipőjét... óvatos mozdulatokkal ahogy lehúzta nylon harisnyáját karcsú lábáról... még nyáron is viselte... egyszer meg is kérdeztem, hogy ebben melegben miért van erra szükség? ... erre Ő azt válaszolta:
- Tudod Icikém egy igazi nő nem jár harisnya nélkül még a nyári melegben sem!
... mindig tip-top volt, igényes magával szemben... az utólsó pillanatig... azt gondolom, ezt Tőle örököltem... látom, ahogy ülünk a ház előtt a szőlőlugas alatt és együtt tisztogatjuk körmeinket, tanítgat, hogy kell azt jól csinálni... nem tűrte, ha fekete csík volt a körmöm alatt... mindig erősebben mondta, hogy ezt nem szeretné látni még egyszer... na, ezt sikerült belevésni az elmémbe, minden napjaimba... lehet, hogy ennek köszönhetem azt, hogy amit én először megnézek valakin az a keze, majd a lába és utána a szeme... ez a sorrend ... nagyon vártam a hétvégéket, erre biztosan emlékszem...
Ez a fotóm most érkezett a Facebookon - a gondolat ereje, most is beigazolódott számomra - előlgombos ruha, igaz nem teracotta színű, de a hasonlatosság döbbenetes, megidézte Anyum - köszönöm szépen Mariann
... visszaemlékezés közben főztem egy kávét, mióta megtaláltam a kávémat... a 'Nagymama' kávéját szívesen iszom ébredés után egyet, majd egy mozdulattal kinyitottam a Macbook-om ezen a reggelen is úgy, mint általában... nézegetem a friss üzeneteimet... találtam egyet, aminek nagyon örültem és átsegített a fentieken, derűsebbé tette a perceimet...
Megtanultunk ismét társasjátékozni, olvasni, régi filmeket nézni és várjuk mikor lesz vége az izolációnak és ennek a rémálomnak. Kérlek nagyon vigyázz magadra a képeid mostanság isteniek, nézem őket és rá kell jönnöm az ösztön ,hogy megörökítsd mesterien dolgozik benned. Na ez az ,amit nem tud megtanulni valaki, ezt érezni kell. te érzed (ismersz, nem dicsérek gyakran és feleslegesen- most gratulálok!!!!)
Gyöngyi de jóóó volt ezt olvasni reggel ébredés után köszönöm Én total egyedül vagyok itt...erzesben mintha egy filmben lennek... sétálok a kihalt városban ... vigyázzatok egymásra
... és jött egy másik válaszüzenet ... indulhat a 23. nap is vidáman... fülhallgató a fülemben és hallgatom a weboldalamra felrakott zenét, amit legutóbb együtt hallgattam a gyermekeimmel ...
1. Seirből kiált énhozzám is az Úr: »Vigyázó, mit mondasz az éjszakáról, vigyázó, mit mondasz az éjszakáról?« Ilyen hiábavalóság hát az ember isteni elméjének fényessége, hogy egy fuvalom által éjszaka lesz?
2. Hányszor kell még sírnia a szeretet és géniusz doboló vigasságának szűnésével a Földnek, megromolnia s megerőtlenedniök a Föld népe nagyjainak?
3. Miért, hogy a föl-fölemelkedett Embert mindig visszarántja Valaki, kit Úrnak is neveznek, Jehovának is, Rendelésnek is, Sorsnak is? Az Ember már-már készül jónak és Istennek változni, de Perazim hegyén fölkél az Úr.
4. Mi jókedvet csinál az Úrnak, hogy csak mutogatja az Embernek nagyszerű célját, az Élet egyenlő kibékülését mindnyájunkkal s a békének szivárványhídját? Miért keresi meg bennünk, mint a Gibeon völgyében megharagvásában, a mi ősi vadságunkat, hogy gonoszságainkat egymásra tüzelje?
5. Bizony a »kegyetlen, hosszú Léviátán kígyót és a tekergő Léviátán kígyót« kemény, nagy és erős fegyverével nem látogatja meg senki. És a »veres ború szőlőt« vérrel öntözi most megint az Úr. Óh, miért olyan szeretetlen és boldogtalan az Ember, ki úgy kívánja a szeretetet és boldogságot? Vigyázók, hiába vigyáztok, óh, jaj, vigyázók, hiába vigyázunk, mert újra és újra leesik a sárba az Embernek arca.
Pour les amoureux de la mer, de ses ports et de ses plages, Eugène BOUDIN (1824 - 1898) est l'un des premiers peintres français à saisir les paysages à l'extérieur d'un atelier. Grand peintre de marine. En 1874 il participe à la première exposition "impressionniste" à Paris. Il sera vu comme l'un des précurseurs de l'impressionnisme bien que lui-même ne se soit jamais considéré comme un grand innovateur. Il aura une influence importante sur Monet. Ses peintures de prédilection sont celles qui évoquent tout ce qui est lié à "la mer et à ses rivages". Il fut surnommé "le roi des ciels" par le peintre français Camille COROT. En 1898 il se fait transporter à Deauville car il souhaite mourir "face à la mer".
Musique : DEBUSSY : Nocturnes (Nuages) - Berliner Philharmoniker : Chef d'Orchestre : Claudio ABBADO
... talán most ráveszem magam és a francia nyelvet is gyakorlom... erre most igazán van időm... félre értések halmaza, megváltoztatta a körülöttem lévő létet... na, ezt ismerem volt az életemben elégszer... nem kímélt ebben az időszakban sem ... nem gond, megrázom magam, mint eddig és az élet megy tovább, ha ez a #covivírus engedi... minden fejben játszódik le, úgy hogy ez is "deleted" ...
Vigyázzatak magatokra, ezzel másokra is vigyáztok!
p.s. ... Port de Saint Tropez csodálatos fényében, minden nap kapok egy olyan szeretet impulzust a természettől, ami töröl minden mást... a rózsaszínű felhőcskéim biztonságot adnak...
"Egyetlen olyan művészet sincs, amelyik oly mértékben függene a minket körülvevő világtól, mint a fotográfia."
p.s. ... 2020. április 05. Port de Saint Tropez... korán, hajnali órákban ébredtem, mostanában nem volt ilyen... nézegettem a postámat ... Guggenheim Múzeum hírlevelénél elidőztem... 2006-ban történt New Yorkban... volt szerencsém kivívni, itt nem túlzok ezzel, de tényleg nem, az akkori útitársamtól, hogy azt ne hagyjuk ki...valójában én már előre összeállítottam a saját programjaimat, mit szeretnék megnézni és ez volt az első helyen... neki nem szerepelt a listáján, pedig rendszeresen járt arrafelé... de mindig egyforma bevált programjai voltak a barátaival, ami tartalmas volt, de az élet más területeit érintette... utólag igazat adott és megjegyezte:
- Tényleg kár lett volna kihagyni... - ezt is, mint sok minden mást akkor ott, nehezen tudtam kezelni és elfogadni, hogy vannak emberek, akiknek nem fontos a művészet... nem tartozik az életükhöz, na meg azt, hogy úgy élnek, mint a robotok, akiket beprogramoztak... azt hittem mindenkinek természetes és az életéhez tartozik az, hogy örömöt ad mások tehetségén keresztül megismerni a világukat, világot...
... bevillant életem egyik korszaka, amikor kalocsai mintás tányérokat festek a Nagyi kicsi házában , ami persze gyerekkoromban nagynak tűnt... egy általam kialakított izolált helyen, ami csak az enyém volt... majd a közös programok Máriával, aki gyönyörű tányérokat festett és engem is tanítgatott erre... szerelme a zenész barátja... a jászfényszarui Művelődési Házban a közös együttlétek... egyszer még én is énekeltem egy szólót, gitáros barátja kiséretével, unszolására...
- Milyen gyönyörű tiszta, gyermeki hang - mondta elismerően - én zavarban voltam, a többiek körülöttem, csendben maradtak, amit úgy könyveltem el akkor, hogy jobb, ha többet nem énekelek, csak együtt velük...
... azóta sem énekeltem, csak néha magamban, de azt is ritkán... 13 éves voltam, mikor kivették a mandulám a jászberényi kórházban... egyedül mentem be és egyedül mentem haza busszal... mindenkiért jöttek, csak értem nem... Nagyi azt mondta, hogy:
- Icike nagy lyány vagy, nem kell melléd kíséret... - Anyum meg Budapesten élt, utólag tudta meg, hogy velem mi történt... ez az egész kórházi hangulat, műtét, ahogy ülök félkábultan a székben és fuldoklok az orvos műszereitől, sokáig visszatért rémként álmaimban... a falu orvosa, most nem jut eszembe a neve hirtelen, de itt van a nyelvemen, na megvan Dr. Lakatos Béla... azt mondta a nagyinak, hogy:
- Icike - gyerekkoromban így becéztek - meg fog hízni és nem lesz több mandula gyulladása, 40 fokos láza, ne aggódjon Ritzl néni ... ez volt Nagyapa halála utáni héten... na, ebből annyi igazság lett, hogy továbbra is vékony maradtam ahogy arrafelé mondták, még vasággyal sincs 20 kg és mandulám helyett a torokgyulládás sem került el, viszont a hangom eltűnt... soha többet nem lehettem szólista az énekkarban, mint előtte...
... nem voltam még nagy arra pontosan emlékszem 8-9 éves talán ... volt egy bábszakkörünk és versenyre készültünk... mindenki megkapta a feladatát, mit kell tennie... én a főszereplő Juliskát, ma sem értem, hogy miért, de rám esett a választása Mária énektanárnőnknek... előttem van kicsi termete, szép tündéri arca, amit válláig érő göndör barna haja keretezett, nagyon szerettem, jó lélek volt... mindenkinek el kellett otthon készítenie a saját bábfiguráját... fogalmam sem volt, hogy kezdjek hozzá ... ott ültem a konyha asztalnál a sarokban, előttem a színes ruhadarabok, madzagok, rafia, ezt lehet, hogy másképp hívták, de ez jutott eszembe most... tudod olyan szintelen, természetes anyag, azzal kötözte fel Nagyapa a kertben a szőlőlugast... ezt a szokását hűen őrzöm, akkor mindig velem van, mikor a budai kertünkben a szőlőket kötözöm fel ezzel, na ez idén tavasszal elmaradt, de fiam megnyugtatott, hogy majd Ő megcsinálja... akkor arra gondoltam abból szép haja lesz majd az én Juliskámnak... de valahogy sehogy sem akart sikerülni, hiába igyekeztem... most is itt van előttem a kép, hogy Nagyapám a konyha másik végéből néz... látta, hogy könnyek csöpögnek a kezemben tartott formátlan bábomra, majd odaült mellém és lassan együtt, de igazából az Ő keze alól életre kelt az én Juliskám... évekig vele aludtam éjszakánként... és most látom ezt a fotómat, amit valamelyik nap selfiztem itt Saint Tropez kikötőjében a teraszon egy boldog pillanatomban... hát pont ilyen 'vastag' coffos szívalakú arca volt, mint nekem ezen a képen... mostanáig ez eszembe se jutott, pedig Editem meg is jegyezte, hogy:
Nagy EditTudom, hogy sok mindent átélt, érett, bölcs nő vagy... mégis ezen a profilképen egy ártatlan, tisztaszívű kislány néz rám...
... 6,15 h előtt pár perccel Laurától kaptam egy üzenetet... meditáljunk együtt ... gondolatom remélem 10 milliárdszorosan felerősödik majd... köszönöm, ha elolvastad... a szeretetem legyen veled örökre!
Én total egyedül vagyok itt...erzesben mintha egy filmben lennek... sétálok a kihalt városban ... vigyázzatok egymásra 
