©ADS SAINT-TROPEZ * PUMA STEP BY STEP #ilonabarnabiphotonews

PUMA STEP BY STEP * ADS SAINT-TROPEZ *

 

©SAINT-TROPEZ SZERELEM AZ ELSŐ LÁTÁSRA... #ilonabarnabiphotonews

 

SAINT-TROPEZ, A SZERELEM ELSŐ LÁTÁSRA

 

Bonjour á tous ❤
BIPHOTONEWS EXCLUSIVE MESÉLŐ FOTÓK 2.
SAINT-TROPEZ, A SZERELEM ELSŐ LÁTÁSRA...
p.s... SAINT-TROPEZ, ez a világ közepének kikiáltott, sztárok által híressé vált tengerparti település, Brigitte Bardot 1955-ben Roger Vadim filmrendező első filmforgatásával kezdődött és folytatódott a Louis de Funés Saint-Tropez-i csendőrök filmekkel, majd világsztárok közkedvelt divatos helye lett ...néhány IKON-t megemlítenék a sok közül, mert nem úszták meg landoltak a BIPHOTONEWS archív felvételei között, Johnny Hallyday, ENRICO MACIAS le chanteur de la paix, Rod StewartTv1, KARL LAGERFELD, David De Nardi, Pascal Villanova...(végtelen a listám, de most ennyit emeltem ki...) Saint-Tropez iránti igaz szerelem számomra még a '80-as évek elején kezdődött... Louis de Hegyessy (1941. november 13 - 2023. december 10.), gyermekem apjával megérkeztünk a Hotel Byblos Saint-Tropez-ba és azt éreztem, nem a luxus miatt gondolhatod, hogy otthon vagyok... akkortájt magyar ember nem igazán jutott el erre a misztikus Provence-Alpes-Cote d'Azur, France egyik féltve őrzött, legendás halászfalujába... csodás meglepetés volt, mikor két magyar származású művésszel összehozott a sorsom és barátaim lettek, akik már ott éltek évek óta Ivan Hor és Sandor Schneider... Ez a rövid film most nem erről szól, ez az elköszönésem attól az életformámtól, amit nagy ajándékként megkaptam az élettől és tiszteletem jeléül M Jean Atkatlian (1931. január 06 - 2024. április 18.) kurátoromnak, nagyon kedves barátomnak, aki 90 évesen megvalósította álmát a művészetek iránti imádata jelképeként, az Artdeconews Sainttropez Galériát (elnöke, alapítója)... Egy korszak megint véget ért, amire nagy szeretettel gondolok... Nem azt jelenti, hogy nem utazom oda vissza többé, a szerelem érzésem Saint-Tropez felé nem halványodott, csak ez már más lesz, egy másik úti cél... és az élet megy tovább... szóval ez a rövid szösszenet, amit összevágtam a felvételeimből, a kedvenc helyeimről rövid összefoglaló a természetes szépségükkel, olyan formában, ahogy elém tárultak, ahogy átéltem mindenféle digitális trükk nélkül, mert számomra így a legcsodálatosabb és "EZ MINDEN" ... I ❤ Saint-Tropez

#ilonabarnabiphotonews

Photo//Film © BiphotoNews Ilona Barna

Helyszínek: Saint-Tropez, #France // La Tarte Tropézienne // Plage des graniers // Plage "La Tropézina" // Artdeconews Sainttropez // Place des Lices

BIPHOTONEWS Photography Budapest-Saint Tropez since 2006

Official website: http://barna-Ilona.wix.com/biphoto

Download Pro.Photos by Alamy : https://www.alamy.com/portfolio/ilonabarnabiphotonews

Gifts : BIPHOTO.redbubble.com

©#20 - Latin-Amerikában megöleled, akit meg szeretnél // Peter's Planet /...

 

Mi lesz abból, ha két Latin-Amerikát szerető ember leül beszélgetni? Hát sztorik, sztorik hátán. Szűcs Péterrel a Peter's Planet bloggerével könnyű helyzetben voltunk. Latin-Amerikáról végtelenségig tudunk mesélni, most viszont kicsit szűkítettük a kört és Közép-Amerikára fókuszáltunk, azon belül is Mexikóra, Guatemalára és Belize-re, ahol Péter 2020 elején 6 hetet töltött. Egy igazi flow utazás volt ez, ahol Péter a lehető legkevesebb dolgot tervezte meg előre. A legjobb történeteket ugyanis az élet szüli. Például azt, amikor Péter lestoppolt egy helikoptert. De beszélgettünk arról is, hogy miért más Belize mint az összes többi környező ország. Hogy mi az a sofőr-dj. Milyen a mexikói street food? Mi maradt a maják örökségéből? Milyen élmények várnak azokra, akik tömegközlekedést választják?  ★ Szűcs Péter // Peter's Planet ★ blog ► http://bit.ly/petersplanet Facebook ► https://bit.ly/2RVGQN9 Instagram ► https://bit.ly/308SHfs

©Málta – Minden, amit utazás előtt tudnod kell

©CAP TAILLAT FRANCE * EGY CSOKORBA KÖTVE, CSAK NEKED! #ilonabarnabiphotonews

Cap Taillat
download

p.s...Neked szedtem ! 🙂 ... felfedezni új tájakat bárhol a világon az egyik legszebb, legizgalmasabb dolog... ezt a virágcsokrot séta közben szedtem tegnap Cap Taillat egyik ösvényén... az öblöt hatalmas sziklák ölelik körbe, ahonnan ellátni a horizontig... a hegyoldalában keskeny út vezet el Cap Taillat -ig... 2018. májusában végig sétáltam, igen hosszú és fárasztó volt, de őszintén mondhatom gyógyító erejét megőriztem a mai napig... az egész hegyoldalt lenyűgöző lila bogáncsvirág borította ... nem gondoltam volna akkor, hogy ez lesz az utólsó ilyen utam... 2019. évben leégett az egész hegyoldal, egy óvatlan cigarettavég miatt... azóta más növények uralják a helyet... ha időd engedi nézd meg az albumot erről, a fotók utóljára mutatják a táj szépségét lila pompában! ... egy kattintással elérhető utána a "More" 38. album... https://www.alamy.com/portfolio/ilonabarnabiphotonews 

Cap Taillat az egyik legvadabb, egyben gyógyító hely a provence-i partvidéken. Ez a kis finom homoknyelv Ramatuelle és La Croix Valmer határaként, néhány km-re St-Tropez -tól található, kicsit elrejtve az öböl, nem könnyen megtalálható... ... 

Info: https://fr.wikipedia.org/wiki/Cap_Taillat

@ilonabarnabiphotonews

©HA JÓL ÉLSZ AZ ÉVEK GYORSAN TELNEK... FÁTIMA UTÁN, NEW YORK, LAS-VEGAS, VELENCE, SAINT-TROPEZ...

 

p.s... 2006. tavasza Fátima varázsa, csodái beépültek a minden napjaimba észrevétlenül... még abban az évben megjártam Amerika sejtelmes, gazdagságát... igaz az a mondás, hogy ha jól élsz röpül az idő... ez így igaz, őszintén mondhatom, de kívülállónak éreztem magam nem szédített meg... voltam én már hasonló életformában... így utólag azt gondolom, hogy sokkal nagyobba vagy helyesebben másabba, de ott sem találtam a helyem... a pénz eltorzítja a lelket, mondta egyszer az én bölcs fiam 12 évesen és ez igaz, nem könnyű tiszta embernek maradni, még nehezebb visszatéríteni magunkat a helyes útra... Manhattan, NewYork olyan volt, mintha egy másik bolygón lettem volna, másodszorra is... először 1998-ban jártam ott... akkor is lelketlennek, idegennek tűnt... hatalmas terek, széles utcák, óriási épületek, rohanó emberekkel... sosem felejtem el, hogy haragudtam azért, hogy több km-t gyalogoltunk a hoteltól a World Trade Center, akkor már hűlt helyéig... szomorú látvány volt a nagy kráter, bekerítve, körülötte táblák az információkkal... 2001. szeptember 11-én, Budapesten a TV előtt ültem épp és közben telefonáltam rossz szokásom volt ez annak idején... mobil még nem volt... igaz, hogy az első táska formájú hordozható telefont büszkén cipeltük mindenhová magunkkal... a gyermekem apja vett abból néhányat annak idején, mert ugye fontos üzletember volt, talán 1991-92. évben történhetett mindez... a vonalas készülék a nappaliban meghatározta a helyem... csacsogtam Éva barátnőmmel és tekintetem a képernyőn, láttam ahogy egy repülő ketté szeli a toronyház egyik épületét, nagy füst terjengett a levegőben, az agyam még nem fogta fel, de egy pillanatra megakadt a beszédünk... Ő is nézte a műsort.. hirtelen megkérdezte, hogy:

- Te is láttad ezt? - először azt gondoltuk, hogy valami trükkös felvétel...  csend, nagy csend követte, a döbbenettől nem jutottunk szóhoz... ez persze nem tartott sokáig, néhány másodperc és folytattuk a dumcsit, mintha mi sem történt volna... a tragikus hírt az esti hírekben megerősítették, de még azután is képtelenségnek tűnt... ahogy ott álltam 2006-ban a bekerített kráter előtt nem igazán kedveltem ezeket a perceket, borzalom volt... körülöttem az emberek meg, mint egy csodát fotózták és hangosan csacsogtak, érzéketlennek tűnt! ...  sosem gondoltam előtte, hogy én ezt valaha közelről látni fogom az életemben, valójában a séta előtt nem esett erről szó, talán bele sem mentem volna azt gondolom, ha jól emlékszem ezt szóvá is tettem... elég hosszú időt voltunk ott ahhoz, hogy még elviselhetetlenebb lettem utána... megálltunk egy pillanatra  a NYSE a tőzsde épülete előtt, ez már érdekesebb volt számomra, szívesen bekukkantottam volna, de nem lehetett... volt időszak az életemben, mikor tőzsdéztem, de ez egy másik történet... a gyaloglástól rettenetesen fájt a derekam, meg is pihentünk a Hudson folyó rakpartján egy padon elterültem, a Washington híd előtt... arra emlékszem, hogy meghitt pillanat volt, maradtam volna a végtelenségig... nagy élmény volt a Mamma Mia a Brodway egyik színházában... a jegyvételnél a barátom, aki nem beszélt a magyaron kívül semmilyen nyelven, ennek ellenére mégis el tudta intézni, hogy a legjobb helyre kaptuk a jegyeket a társaságnak... jobbnál-jobb éttermek, hatalmas lakomák természetesen csoportosan az ottani barátokkal és akikkel utaztunk... különleges volt a provance hangulatban eltöltött szép nap, ahol a kertben, akarom mondani a hatalmas birtokon mindenféle zöld növényeket termeltek... a bútorokat a legdrágább francia üzletekben vásárolták jó ízléssel... emlékeztetett a Saint-Tropez otthunkra... kellemes napokat töltöttünk együtt, voltunk Las Vegasban megnéztük a Cirque du Soleil lenyűgöző műsorát, de a fő program minden nap, hogy degeszre ettük magunkat... úgy tűnt, hogy minden perc, program, mint a robotoknál beosztva, arról aztán eltérni nem lehetett, legalábbis elsőre úgy tűnt nekem... Manhattan egyik legjobb hoteljában laktunk... igaz, az sem volt egyszerű történet, mert ahol a foglalás megtörtént, valamitől nem találták, nem működött a rendszer, így átköltöztünk egy másik luxus hotelba, ... az akkori barátom, akinek köszönhettem ezt az utat azt mondta, hogy én azt megérdemlem... hiába javasoltam, hogy jó nekem a többiekkel, a New York-i barátok kölcsön adott lakásában, persze az is luxus volt az egyik újonnan épült toronyházban, gondolhatod... na, ebből nem engedett aztán még sok mindenből nem, így az út végére világossá vált előttem, hogy lehet még sem vagyok a legtökéletesebb helyen pedig hidd el elkényeztettek rendesen... a rengeteg gyaloglás teljesen kiborított, nem igazán értettem, hogy miért kell kilométereket róni ahhoz, hogy átvegyem New York energiáját, azóta már megtanultam és sokszor eszembe jut, hogy milyen igaza volt... haragudtam azért is, hogy vasárnapra tervezte a legnagyobb sétát, hogy még véletlenül se legyenek nyitva üzletek... akkor még nagyon vásárlós voltam, ha érted, hogy mire gondolok itt... a boldogságot abban találtam, megvettem mindent, ami megtetszett.. terv szerint haladtunk, hogy melyik nap lesz a nagy vásárlás... a fél áruházat bepréseltük a bőröndjeinkbe... az igazi nagy élmény az volt az út során, hogy a programokba becsempésztem, na nem volt egyszerű, majdnem ott rögtön válásra került a sor, de végülis elértem, hogy ellátogattunk a Guggenheim Múzeumba... Vaszilij Vasziljevics Kandinszkij, Jackson Pollock képei elbűvölt mind a kettőnket a végén megjegyezte, hogy igazam volt tényleg kár lett volna kihagyni... engem meg feltöltött egy ismeretlen, új energiával, mintha ott kaptam volna útmutatást a következő éveimre... 2006. évtől kerültem a fényképezőgép másik oldalára hivatalosan... a kedves társaság amilyen gyorsan felbukkant az életemben, nyomtalanul el is tűnt még abban évben a születésnapomkor... kicsit sajnáltam, mert először éreztem úgy, hogy van egy "IGAZI BAZINAGY CSALÁDOM"... azóta sem tapasztaltam olyan nagy összetartozást... ez a mai napig is hiányzik, de az élet egyszerűbbnek tűnt anélkül, nekem mindenféleképpen... szerettem, ha én dönthettem és irányíthattam az életem... azért megjegyzem, hogy én sem voltam egy egyszerű eset az biztos abban az időben, ha őszinte akarok lenni... előző nap egy közös partin megünnepeltük, hogy visszatértünk szerencsésen Amerikából... ott még úgy tűnt, hogy nem bántam volna, ha "bekötik a fejem" ahogy felénk mondták gyerekkoromban, ha eljegyeztek valakit... a nagy terem közepén a társaságban ott álldogáltam a barátom jobbján és nekem szegezték, hogy egy eljegyzés szép kis történet lenne az út végére... na, ettől még a hideg verejték is kivert, megijedtem, de csak mosolyogtam, mint egy hülye gyerek... egy éjszaka sem kellett ahhoz, átértékeltem és megint útra keltem, útrakeltünk... hétszer biztosan, de egyszer összeszámolom pontosan, hogy hányszor volt ehhez hasonló életemben... útitársam változatlan maradt, majd ezt, sok-sok közös út követte, egy idő után összeszoktunk sok szép pillanatot éltünk át... Portugália  hátunk mögött, kipipálva irány Franciaország a Cote d'Azur Saint-Tropez régi lakhelyemre (1990-1992) került a választásunk... ...1984. az első alkalom, mikor megismertem ezt a csodálatos helyet, a Hotel Byblosban laktunk a város közepén a Place des Lices mellett... minden évben többször ellátogattunk oda a gyerekem apjával, később kialakítottuk otthonunkat, hamár annyira szerettük és megtehettük, de ez egy másik történet... másnap reggel becuccoltunk a kocsimba, hatalmas bőröndökkel, akkor még nem úgy gondolkoztam, mint az elmúlt néhány év során, ahogy kialakult lassan életemben, hogy pici utitáskámban, amit a wizzair elvisel ingyen a beszálláskor a Canon és Macbook mellé két váltás ruha pontosan elég... így történt, hogy néhány óra múlva Velence St Márk terén kávézgattunk, onnan küldtem egy sms-t, hogy nem vesztem el, de sürgősen el kellett utaznom... szerinted megbocsájtottak nekem? ... 

... Röviden, hogy mi a története a fenti fotómnak:... A HÓVIRÁG és a BIBLIA 2016. január 31. egy szomorú nap emlékére készült ma a kertünkben... minden évben elsőnek nyílik ki ez a tavasz hírnöke... Anyum, mikor elültette megjegyezte:

- Icikém, ennek majd örülni fogsz minden évben... - és így igaz, de belecsúszik egy fájdalmas búcsú, viszont a fenti történet erről jutott eszembe, ami már majdnem feledésbe merült... köszönöm ezerszer amit átadtál nekem és azt is, amit szerettél volna ...  (folyt.köv.)

#ilonabarnabiphotonews

©2021 KARÁCSONY MÁSNAPJÁN DECEMBER 25-ÉN KEZDŐDŐ KALANDOS, KICSIT MEGNYÚLT UTAZÁSAIM...

BUDAPEST - NICE - CANNES - SAINT-RAPHAEL - SAINT-TROPEZ

röpke egy éj alatt 2021 Karácsony másnapján

(a minap történt Facebook bejegyzésre válaszom, hogy nincs kedvem kimozdulni és egyre inkább nehezebb 60 felett... semmi extra, csak el kell indulni...)

 

...2021 KARÁCSONY másnapja december 25. a wizzair járata késésben volt, de aztán arra gondoltam, majdnem az eredeti indulás pillanatában, hogy mégiscsak elindulok a kényelmes Verecke lépcsői ágyamból... megpróbáltatások sorozata következett ezután, ha ezt tudtam volna, akkor azt gondolom nem mozdultam volna, de így utólag őszintén mondhatom, nem bánom... itt is beigazolódott, hogy a számok, azok csak számok, nem kell azzal foglalkozni különösebben, tudod itt a 66-ra gondolok... ha elérem a gépem hurrá!.., ha nem, meg tudom, hogy működik-e a oltási qrcode-m, mert hát azt sem tudtam egyszerűen lekavarni, egyik Pfizer oltást Franciaországban, a másodikat Magyarországon adattam be, ezzel összekavartam a megszokott rendszert... el kellett mennem oltás után a kormányablakhoz...ott a hivatalnok, aki gondolom közben ledoktorált ott a helyszínen ezt értelmezd átvitelesen, ahogy nézegette a francia qrcode-dal ellátott hivatalos oltási nyomtatványomat... majd hangosan, durván közölte:

- ... ilyen oltóanyagszám meg nincs is Magyarországon!... - de én halkan megjegyeztem, hogy ez Franciaországban történt és szeretném a magyar oltásommal egyesíteni hivatalosan, hogy megkapjam az utazási kártyámat...

- akkor fordítassa le először! - mordult rám... 

- erre én: angolul is odavan írva, így érvényes, nem kell fordítatnom és kedvesen, nyugodtam hozzátettem, hogy lekötelezne, ha továbbítaná a kérésemet... - mellettem lévő hölgy, aki szintén az ügyét intézte halványan mosolygott felém, tetszett neki a stílusom...

... erre felpattant végre az ülőhelyéről és rohangált az egyik ügyintéző kollegájától a másikig és érdeklődött, hogy mit tegyen... én meg közben fotózgattam az iPhone-ommal szokásomhoz híven az okmányokat, amiket kiterigettem magam előtt a pultra ( megjegyezném, hogy eddig még mindig bevált ez a trükköm még Fréjusban is, francia területen)...ezt meglátta, a nyájassága utána a bokámig ért derakamtól lefelé... egy hétre rá megkaptam a qrcode utazási kártyámat, ez a gyorsaság meg is lepett... ezután a kitérő után visszakanyarodnék az eredeti történetemhez szóval, már a buszon ültem koromnak köszönhetően ingyen, majd a metrón egyszer át kellett szállnom egy másikra még a föld alatt a Deák térig... a gyors reptéri busz, a metro kijáratától jobbra volt, ahogy az ellenőr kedvesen útbaigazított még lent, akinek fel kellett mutatnom a személyimet, hogy érvényesen utaztam... a buszmegállóban két ellenőr ácsorgott és beszélgettek, majd mikor meglátták, hogy közeledem a maszkot megigazították az arcukon, hogy érvényes legyen a viseletük... odaérve megkérdeztem, hogy jó helyen járok-e a repülőtérre mennék és ingyen utazhatom-e még ezen a járaton is...

erre az egyik válaszolt meglepő módon megint kedvesen: - 65 év után igen, de be kell ám tölteni...

erre én mosolyogva a maszkom alatt, mert ezt bóknak vettem: - ezzel nem lesz gond...

erre ő: biztos ez...?

erre én: - ezért most adtam magának egy piros pontot ... 

...Boldog Karácsonyt kívántunk egymásnak és én jó hangulatban folytattam az utam a reptérig és élveztem az ingyen utazom érzést... őszintén mondom ez nagyon tetszett... megérkeztem az indulás előtt félórával, még nyitva volt a beszállási lehetőségem, ha már igy alakult akkor kipróbálom müködik-e a qrcode-m a gépet már úgy sem érem el gondoltam ... hihetetlen, de az is rendben volt, kezdett a helyzet kihívás lenni számomra, annyira már ismersz... megpróbálom elérni a járatomat, volt még talán 20 percem... az ellenőrzésnél senki nem volt rajtam kívül, ha nem kellett volna levetni az övet, cipőt, kabátomat, sálamat, talán még több időm is maradt volna, de azzal egy kicsit elszöszögtem... vámos csajszi örült nekem végre volt dolga és megjegyezte:

- szuper a dzsekije még nem láttam kapucnival eddig...

erre én mosolyogva és kedvesen válaszoltam, de ott egy kicsit már izgultam, mert rápillantottam az órára: 

-köszi most vettem, örülök, hogy tetszik... Boldog Karácsonyt!... siettem tovább, az átvilágításon átestem sikeresen...

... hát nem volt rövid az út a beszállóhelyig az biztos, mióta kiépítették az újat azt gondolom legalább fél km-t kell gyalogolni és most itt nem túlzok... visszanéztem az iPhone sport programomban, aznap az éjszkával együtt 5km-t sikerült beletennem... na ez már döfi, jó kis edzés máris megérte kimozdulni az ágyamból! ...

...mikorra a beszállóhelyre értem lezárták az utat, de nem úsztam meg, mert nekem kinyitották újra ...a gépről kérdezték, hogy egy hölgy az, aki fel akar szállni? ...

erre én : ... hát igen egy hölgy... most kicsit hálás voltam, hogy a nevem a "retro modell és talán a mostani fotós koromból nem tűnik annyira ismeretlennek ...

... hárman dolgoztak a pultnál, az egyik átnyújtotta az új beszállókártyámat készségesen, kedvesen... nem tudom észrevetted-e, hogy megint milyen jelzőt használtam, lassan elkopik ez a szó, de nem találtam helyette jobbat... kinyílt az ajtó és máris robogtam a gép felé... steward és stewardess szívélyesen üdvözöltek...épp a kabinból akkor lépett ki az irányító, aki gondolom megadta nekem az engedélyt, hirtelen átsuhant a gondolatomban, hogy ismerős a mosolygós szeme, ugye a maszktól nem lehetett látni a teljes arcát...

- Nagyon köszönöm, Boldog Karácsonyt Kívánok! - boldogan, akkorra már ugy éreztem, hogy ez az út is a sorsomhoz tartozott... anyum cigány kártyáját utazásom előtt kivetettem, mint úgy általában néhány év óta, abban benne volt... izzadt arccal lehuppantam a felkinált elől lévő helyre, mert eredetileg hátrább volt, igy egyedül utaztam, ez megnyugtatóan hatott rám, de nem voltak sokan a gépen...

az irányító válasza közben elhangzott felém: - Nagyon szívesen és Boldog Karácsonyt! - egy mozdulattal kinyitotta az ajtót és elhagyta a fedélzetet... biztosra vettem abban a pillanatban, hogy ismerős...

.. egy paradicsom ital, ropival Viktor fiam kedvenc repülős italával... mikor együtt utaztunk, mindig ezt kérte és mondta:

BIG TOM  & ELEFANT & wizzair  & Café des Bains
&  
#ilonabarnabiphotonews
=
COOL FEELING!

- ez a legjobb ital repüléskor, felfrissít...

- Milyen igaz! - első korty megköhögtetett, olyan erős volt, erre ügyelj! Már a felszálláskor gyanús voltam az izzadt, kipirosodott arcommal a nem magyar stewardessnek... láttam rajta, de megúsztam lebeszélte a tesztelésemről a magyar steward, ezért nagy köszönet, mert ettől tartottam... most megsúgom, a riogatások ellenére sima az út, ellenőrzés nélküli... de azért légy óvatos!

... gyorsan elszállt az idő... néhány óra késéssel, ami technikai okok miatt történt megérkeztem Nizza repülőterére, ahol közölték, hogy csak holnap reggel van buszom Saint-Raphaelbe... 

- Bravo!... akkor most a "B" terv lépetettem érvénybe, mert sejtettem, hogy nem megy majd simán az utazásom folytatása és előtte érdeklődtem egy Saint-Tropez-ban élő barátomtól messengeren... Marc által javasolt útirány, villamossal, ami rögtön a kijárattól indul..., gondolhatod én eddig azt hittem, hogy az vonat, annyira ultra, szuper kinézete volt és még sosem utaztam ezelőtt rajta... a jegyváltásra nem volt időm... két megálló az Arénáig és onnan gyalog néhány perc a vasútállomás javítás, útlezárás stb, de megtaláltam... jegyet az automatából egy kedves francia fiú segítségével sikerült megvennem (sajnos ezt sem fotóztam le, de nem tartozott az egy gombot megnyomok és máris jegyet kapok automaták közé kb. annyi éves lehetett, mint én...) ... kezemben a jegy, fellélegeztem, eddig sima az ügy, de most merre lesz az irány, jobbra vagy balra a jelző monitorok mást mutattak uticélt, ezért érdeklődtem az ottani várakozóktól ... végre jött egy vasutas, aki kedvesen eligazított és türelmesen elmagyarázta, hogy le kell szállnom Cannes-ban, majd átkell szállnom egy kis keresés után a Saint-Raphael-i TGV-re... ott azért kaptam egy jelet, a váróterem ablakából kinézve, ami betöltötte az egész falat, szemben egy világító HOTEL neon kacsingatott rám... nem éltem vele, elhessegettem, ha már eddig eljutottam nem adom fel egy könnyen, folytattam az utam... nem vagyok egy rutinos vonaton utazó az biztos, próbáltam keresni az infot, de nem láttam sehol a kiírást... végül odamentem a büféshez, aki szintén kedvesen, türelmesen elmagyarázta, hogy merre kell mennem... nem tudom vetted-e, hogy mindenki előtt milyen jelzőt használok, akikkel találkoztam eddig a kalandos utazásom során... mutatott jobbra és kb. ott volt előttem... végre megláttam a monitort is, mutatta az indulást... vonat meg is érkezett pontosan... felszálltam, egy első osztályunak kinéző kabinban elhelyezkedtem, én voltam egyedül... remek, ahogy körbenéztem tisztaság, jó levegő, párnás ülőkék... a TGV röpke pillanat alatt megérkezett, még igazából el sem helyezkedtem kényelmesen... megjegyezném, hogy nagyon el kell vonatkoztatni a magyar járatoktól, aminek persze örültem gondolhatod... kezdtem rutinos lenni, olyan ajtóhoz siettem, ahol már állt valaki... jól tettem, mert magamtól tutira nem tudtam volna kinyitni, de azt is megtanultam remélem... csavargatta jobbra balra a kart, majd lökött az ajtón egyet... na, ez nekem tutira nem ment volna egyedül... leszálltam, fellélegeztem, akkor még nem tudtam mi vár rám... ott áldogáltam egyik lábamról a másikra, mázlim volt csomagom picike kézi táska, az előirtaknak megfelelően, most vajon merre kellene mennem a buszállomás felé... gondoltam az a legjobb, ha kimegyek a bejárat elé... ott egy fiu épp rá akart gyújtani a cigarettájára... mi bajom lehet, megkérdeztem tőle:

... Tudna segíteni, hogy merre találom a ZOU végállomást?... 

erre Ő: ... - menjen a váróba vissza és jobbra fel a lépcsőn, majd balra le és máris a ott van... és ne kételkedjen...

... látta ahogy néztem rá, halvány mosolygott a szája szegletében ... és tényleg ott volt... mikor odaérkeztem gyanús volt, hogy kongot az ürességtől... Karácsony miatt az esti járatokat törültük semmi elnézést kértünket nem találtam az információ mellett... igazuk van Karácsonykor maradj otthon, ne utazz!... holnap reggel most itt nem is írom ki, hogy hány órakor indul majd a következő, mert egészen más időpont volt az is, sőt még attól is 20 perccel később, mert valahogy a buszvezető tudta, hogy még érkeznek utasok és itt nagy türelemmel várakozott... az éjszakai kalandom után, ezt is elmesélem, de nem volt rövid azt lehet, hogy máskor, szóval hajnali 6h-kor egy forró capuccino és meleg vaniliás tekercs bearanyozta a reggelemet, amit az első nyitva levő kávézónál, ami egyben kenyeres is volt fogyasztottam el és, mint a mesében ott fedeztem fel azt a bejáratot, ami egy nyitva levő, pontosítom HOTEL 22, amit csak interneten keresztül lehet lefoglalni, mondta az üzletben dolgozó hölgy, de hangosan megjegyezte, hogy:

... Ez nem az enyém... - nekem persze mindegy volt, egy jó információ csupán, ami talán a legközelebbi kalandos utamkor hasznos lehet...

... korán volt még így megint tettem egy körsétát a környéken és fotózgattam, de még így is az indulásig rengeteg időm maradt... mikor odaértem a buszmegállóba épp megérkezett a 7601-es járat, ami Saint-Tropezba indult, a buszvezető szerint 9,04 perckor ... erre rákérdeztem kétszer, mert nem akartam hinni a fülemnek eredetileg 8,40 h utána 9,40 h a következő, legalábbis a helyi menetrendet feltüntető tábla szerint... na, ne gondold, hogy reggel 7,30h-kor azt mondta a buszvezető, hogy nyugodtan foglaljon helyet indulásig a buszon, ezt még véletlenül sem, 9,03 perckor nyitotta ki a busz ajtaját nagy kegyesen... ez volt az egyetlen "bunkó" finoman fogalmazva egész utam alatt, talán ebben az évben is... mert közben beérkezett a reptéri járat is és ott láttam, hogy a buszvezető nyitva hagyja az ajtó jóval indulás előtt... az is igaz, hogy az akár lehetne nemzetközi is ... végig aludtam Saint-Tropez-ig ... frissen ébredtem, mint aki mögött egy puha ágyas, végig aludt éjszaka volt... ilyenkor mindig rádöbbenek, hogy rendben van az, hogy aludni kell sokat, de az meg rengeteg élményekkel teli időt elvesz az életemből... ezen még elgondolkozom egy kicsit, mert aludni azért nagyon szeretek és tudok is még... (folyt.köv.) ... (röviden, hogyan lett a Café des Bains Dj MIKE karaoké buli életmentő a BIPHOTONEWS-nak... )

Café des Bains Saint-Raphael & Dj MIKE karaoké 
&
BIPHOTONEWS

©DOBOGÓKŐ A FÖLD SZÍVCSAKRÁJA... MIT ÜZENT A DALAI LÁMA, MIKOR OTTJÁRT...

 

Dobogókő sípálya 2021. junius 13. © #ilonabarnabiphotonews

p.s... már nem is csodálkoztam azon, hogy vasárnap délután Dobogókőre tévedtünk... hálám leróva és lélekben elengedtem mindent, amit el kellett... Dalai láma ezt mondta mosolyogva, mikor ott járt és megkérdezték mi a véleménye Dobogókőről a földszívcsakrájáról? : ... "A legfőbb buddhista egyházi méltóság viszont nevetve csak annyit mondott, hogy a szívcsakra minden emberben megtalálható és legkevésbé sem helyekhez kötődik." ámen & köszönet részemről elfogadva, egyetértek! #dobogókő #földszívcsakrája #ilonabarnabiphotonews #lovelyday #laviereprend

Pilis hegység 756 m magas, Dobogókő a Ferenczy szikla a földszívcsakrájának mondott hely, ahol lehet hallani a föld szívének dobbanását 23 km-re van Budapesttől...  a SMARTOM segítségével 20 perc közlekedéstől függően ... és tudod, hogy ha valami karnyújtásnyira van az bizony néha elkerüli a figyelmemet, ez a hely évekig pihent a szívem mélyén, talán kétszer, ha jártam ott... mióta visszajöttem ez volt az első örömteli forrásom, ahogy vezetés közben gyönyörködtem felfelé a hegyi kanyargós uton... Toscana, Provence hangulat megérintett... eső után szinte hamvas volt még a zöld ruhába bújt hegyvidék, lankás gondozott termőföldek ... eper, szőlő talán... kerestük a táblákat, hogy hol is van az a bizonyos hely... talán 20 éve már vagy még több, mikor először barangoltam a vidéken... a sípályánál megálltunk, hűvös szélben megborzongtunk, még jó, hogy előre bekészítettem a futóruhám felsőjét, bizony fel kellett venni... megálltunk a szélén, lenéztünk a völgybe, balra a fák között kikacsintott a Duna... eredetileg Esztergomba indultunk, de ettől a helytől nem volt egyszerű elválni... maradtunk... egy dolog biztos, hogy, ha ott van, ha nincs a föld szívcsakrája... csodát tett velem... velünk...

#ilonabarnabiphotonews Dobogókő, Magyarország 2021. junius 13.
Foto B.Kinga

Bienvenue * Dobrodošli * Üdv * Welcome

#ilonabarnabiphotonews

(a linkekre feltétlen egy kattintást!)