PHOTOGRAPHY * BIH'ART * BIPHOTONEWS directly from Saint-Tropez, France

2020. augusztus 18., kedd

©TISZTÁNLÁTÁS NEM HÁTRÁNY A COVID-19 ESETÉBEN SEM...

 

"Telik, múlik az idő és azon kapom magam, hogy próbálom értelmezni mindazt, ami az elmúlt hónapokban a médiából rám zúdult. Nem gondolom, hogy egyáltalán nincs koronavírus, vagy, ahogy hivatalosan elnevezték Covid-19 vírus, de abban egyre inkább biztos vagyok, hogy valami nagyon nem stimmel azzal, amit el akarnak hitetni az emberekkel. A média által kommunikáltak és a valóság között ugyanis egyre táguló szakadék húzódik. Pár tényt leírok, már csak a magam tisztánlátása érdekében is, megpróbálva tartani az időrendi sorrendet.
1. Felfedeztek egy vírust, amiről az első időkben még lehetett hallani, hogy mesterségesen előállított vírus. Több kutató egybehangzó véleménye szerint, a vírus olyan szekvenciákat tartalmaz, amiket csak mesterségesen, mikrobiológiai laborban lehet előállítani –Vuhanban , ahonnan elindult a” járvány”, véletlenül pont van egy ilyen labor. Azóta ezt már tagadják, mindenesetre elgondolkodtató, ki és miért állít elő egy ilyen vírust, ami azután „véletlenül” elszabadul a világban?
2. Véletlenül elszabadult. Ha valóban nem akarták volna, hogy elterjedjen a világon, semmi mást nem kellett volna tenniük, mint lezárják a közlekedést abból a tartományból, amit meg is tettek később, de csak mikor már mindenhova exportálva lett a fertőzés.
3. Olaszországból sokkoló híreket lehetett hallani a médiából. A vírus terjedése megállíthatatlan és napi 700 ember hal meg a vírus miatt. Képekkel is szemléltették, a sorakozó koporsókkal – amiről azóta kiderült, hogy hamisak voltak. Ha valaki veszi a fáradságot és utánanéz, én megtettem, akkor láthatja, hogy pl. az olasz átlagos napi természetes halálozási rátája 1700Fő (2019-es adat). A média sokkolja az embereket a napi 700 Covid halottal. De azt már elhallgatják, hogy ez a 700 fő nem plusz hétszáz, hanem az 1700fő/napból 700. Akkor miért szállították a halottakat teherautóval, ha ez így van? Olaszországban a hagyományos temetkezési forma a földelés. De mert érthetetlen okból – vagy nagyon is érthetőből, hogy ne legyen bizonyíték – megtiltották a temetést azon halottak esetében, akik a Covid miatt haltak meg, csak a hamvasztás maradt, amire nincs elég kapacitás, főleg az északi régiókban ahol elterjedt a vírus.
4. Megtiltották a boncolást. A történelemben példa nélküli, hogy bármilyen fertőző betegség esetén megtiltsák a boncolást. Nem csináltak ilyet még soha, hisz az orvostudomány fontos része ez, amiből szintén sokat lehet tanulni, esetleg olyan következtetéseket levonni, amik segíthetnek később a gyógyításban is. A boncolásnak is megvannak a protokolljai, fel vannak készülve súlyosan fertőző halottak boncolására is, meg vannak a technikai feltételei. Vajon miért tették? Alább kiderül.
5. Mindenki maradjon otthon! Hangzott a felhívás, ami részben érthető is, hisz nem ismertük a pontos tényeket, csak azt, amit a média sulykolt belénk, nem tudhattuk mi lesz, tényleg mennyire veszélyes a vírus és az egészségügyet is fel kellett készíteni egy legrosszabb forgatókönyvre. Azóta már kiismertük.
6. Jellemzően azokra veszélyes csak, akik már nagyon öregek és betegek, vagy csak nagyon betegek. Azokra talán veszélyes lehet, csak úgy, mint bármilyen más vírusos, bakteriális megbetegedés. Azért csak talán, mert,
7. Dr. Klaus Püschel a német igaszságügyi orvostan professzora, a tiltás ellenére több mint 100 hivatalosan a Covid 19. ben elhunyt beteg boncolását végezte el és megállapította, hogy közülük egy esetben sem a vírus okozta a beteg halálát, hanem egyéb társult betegség. Talán csak nem azért tiltották meg a boncolást, nehogy kiderüljön az igazság a vírus valódi veszélyessége kapcsán?
8. Halálozási adatok. Azt gondolhatnánk, hogy abban az évben, amikor egy világméretű és nagyon veszélyes járvány söpör végig a földön, a halálozási adatok ezt majd lekövetik. Nem így történik. Bár számos esetről hallani világszerte (Magyarországról is), hogy olyan elhunytakra is azt jelölik meg halál okának, akiknél valójában nem volt fertőzés, vagy ha igen, semmi köze nem volt a halálához pl. autóbaleset. A Covid halottak számát tehát igyekeznek globálisan feltornászni, így a pánik fenntartható. A tényleges összes halálozási adatokat azonban nem tudják hamisítani, így fordulhat az elő, hogy több országban is, amiről én tudok USA, Olaszország, Magyarország, az idei év halálozási adatai csökkentek vagy azonosak, az előző évek azonos időszakát vizsgálva. Hogy lehetséges ez? Hiszen a médiából nem ezt látjuk, ugye?
9. Ha ez a vírus tényleg olyan fertőző és halálos, mint amilyennek azt beállítják, miért van az, hogy egy hír sincs arról, hogy a migránstáborokban, amik gyakran tízszeresen túltelítettek, tömegesen betegednek, majd halnak meg a migránsok Covid-19-től? Maszkot nem hordanak, távolságot nem tartanak, de még az alap higiéniás tisztaság is hiányzik, még sincs semmi gond. Vajon miért?
10. Majd a védőoltás megold mindent. Valójában nem old meg semmit, mert vírusra nincs hatékony védőoltás, olyan gyorsan mutálódik, erre jó péda, a hagyományos influenza elleni védőoltás, hisz az is csupán 10%-ban hatékony. Arra viszont jó ez az oltás, hogy a nép - majd amikor végre úgy döntenek, hogy vége a járványnak - elhiggye, hogy ez, a vakcinának volt köszöhető. A védőoltás okozta betegségekről, halálról nem fog szó esni már, holott a tesztek szerint minimum 50%-ban előfordul súlyos mellékhatás, ugyanis a védőoltások kifejlesztése nem véletlenül 15 év. Nem árt meggyőződni a hosszútávú hatásáról, mielőtt nagyobb bajt okoz, mint ami ellen létrehozzák. (az már csak hab a tortán, hogy a PCR tesztek sem megbízhatóak, 80% fals pozitív eredményt mutatnak, amint az a napokban egy németországi iskolánál is bebizonyosodot)
Azt gondolom, de jó lenne, ha tévednék, hogy ez egy előre eltervezett akció volt. Azok, akik már régóta meghatározzák a világpolitika alakulását, akiktől a múltban sem állt távol háborúk kirobbantása, amiknél mind két szembenálló felet ők pénzelték, hitelre persze, most találtak egy zseniális megoldást, hogy lehetne az egész világ gazdaságát bedönteni egyszerre, egy fegyverlövés nélkül. Felhasználták a birtokukban, irányításuk alatt lévő média óriásokat és elhitették az emberekkel, milyen veszélyes ez a mostani vírus, ez most különleges, ettől félni kell. Az emberek elhitték, a politikusok, országok kormányai pedig nem tehettek mást, félve a népharagtól és féltve pozíciójukat kullogtak az események után, sodródtak az árral. Itt lenne az ideje, hogy az emberek kicsit átgondolják, utána nézzenek a tényeknek, észrevegyék milyen "játékot" is játszanak velük, és kinyilvánítsák, ELÉG VOLT!"

PIROSKA FOK:
Hogyan tudsz legálisan visszautasítani egy oltást?
1. Lépés: Ne utasítsd vissza a védőoltást eleve, mert megbélyegeznek, mint nem együttműködőt. Ehelyett diplomatikusan visszautasíthatod a szolgáltatásaikat a következőkkel.
2. Lépés: Kérdezd meg a doktort, hogy a vakcina tartalmaz-e MRC-5 összetevőt. Mindegyikben lesz, ezek abortált magzati sejtek, és más DNA = dezoxiribonukleinsav, közismert magyar rövidítése: DNS; angol rövidítése: DNA.
Ha a válasz igen, akkor jogod van elutasítani.
3. Lépés: Szintén kérdezd meg, hogy lehetséges-e "iatrogén reakció" ettől a védő oltástól (mindegyiktől lehetséges!). És amikor az orvos azt mondja, hogy "igen, lehetséges", ez a te szabadulási kártyád a vakcinázási börtönből. Megköszönöd a doktornak a a remek lehetőséget, és elsétálsz.
Iatrogén reakció (iatrogeny):
Az iatrogeny egy olyan betegség, amelynek hatásai és szövődményei az orvosi kezelés következtében keletkeznek. A kifejezés a görög és az orvosi eredetű eszközökből származik, és jó vagy rossz hatásokra is alkalmazható.
A farmakológiában az iatrogeny a gyógyszerek mellékhatásai által okozott betegségekre vagy kóros változásokra utal. Általában a szó az orvosok káros cselekedeteinek következményeire utal, de más szakemberek, például pszichológusok, terapeuták, ápolók, fogorvosok stb.
Emellett az alternatív gyógyszerek is lehetnek iatrogeniák forrása.
A halálhoz vezető iatrogén hatások nagyon gyakori oka a gyógyszer kölcsönhatás, ami azt jelenti, hogy egy vagy több gyógyszer megváltoztatja mások hatásait, amelyeket a beteg vesz, ami növelheti vagy csökkentheti ugyanazon hatását. A mellékhatások, valamint a gyógyszerekre gyakorolt ​​allergiás reakciók szintén egyfajta iatrogeniát jelentenek.
Idővel néhány baktérium rezisztenssé válik bizonyos gyógyszerekre, és ez az ellenállás is iatrogén.
---
Emlékezz, az orvosok letették a Hippokratészi esküt: ne árts! és ezt tiszteletben kell tartaniuk.


p.s. ... találkozunk sok információval a COVID-19 (koronavírus) esetében, de talán ez a néhány sor elég tisztán rámutat a háttérre... ha van időd olvasd el, nem bánod meg! 

2020. augusztus 16., vasárnap

©Cafe De Anatolia - Ethno Deep Summer Mix 2 (mix by Billy Esteban)

©Très amaigrie, Brigitte Bardot assiste en sanglots aux 0bseques d’une am...

©Az utolsó prófécia - GH Anon (Herczeg Gabriella), Jakab István


"Sokan jövendöltek már világvégét. Bár a legtöbb elmaradt ugyan abban a formában amit jósoltak, amiben vártuk, amiként értelmeztük a jövendölést, de most tagadhatatlanul globálisan benne vagyunk valami rendkívüli folyamatban. GH Anon egy különleges médium, próféta, aki teljesen egyedi módon kapja az égi világ üzeneteit. Kifejezetten a végidőkre kapott isteni információkat. Tudható-e, hogy lesz-e katasztrófa, hogy megmarad-e az emberiség, vagy ismét el kell pusztulnia ennek a civilizációnak is? Megkapjuk-e az esetleges kipusztulásunk előtt a tiszta tanításokat, a hiányzó információkat, a válaszokat, azokra a már annyiszor feltett kérdésekre, mint például Isten, a teremtéstörténet, amelyekkel kapcsolatban még mindig nincs egyértelmű bizonyosságunk… Isten GH Anont választotta, hogy átadja a végső tanításokat az emberek részére. GH Anon - Herczeg Gabriella és Jakab István beszélgetése"

2020. augusztus 15., szombat

©LA CASCADE DE SILLANS (Credit: Ilona Barna BIPHOTONEWS)

2020. augusztus 14., péntek

©SUMMER 2020 PORT DE SAINT TROPEZ, FRANCE

2020. 

SANT TROPEZ - ÉTÉ - AMOUR - MASQUE -  Y A B EXPO


p.s. ..., hogy 2020. év nyár mit hozott Saint Tropez városának...? ... az biztos, hogy nagy változásokat, nemcsak itt, hanem a világban is... 2020. március 15-e óta azt gondolom, ezt nem felejtette el senki, akkor kezdődött a karantén a COVID-19, koronavírusnak köszönhetően, ez igen erősen meghatározta a földi létet, szabadságát az emberiségnek... óvintézkedések sorozata után az utcákon is kötelező a maszkviselet az előírásnak megfelelően 2020. augusztus 08. óta nemcsak itt Saint Tropezban...kivéve az utcán, tereken lévő kávézók teraszán, ott nem kötelező, valahogy ezeket a helyeket intelligensen kikerüli... mégis sorra zárják be az éttermeket, kávézókat, ahol észlelnek betegeket egyet-kettőt, na nem többet.., a felszolgálók között... Senequier sem lett kivétel 2020. augusztus 12-e óta rolóit lehúzták a nyár kellős közepén... az őslakosok elmondása szerint 30 év óta nem volt erre példa vagy talán még sosem fordult elő, amióta létezik... valahogy meg lehet érteni, hogy aki beül erre az ikonikus helyre, nem igazán szeretne a kávéja mellett még ezt.., meg azt összeszedni, most ne is említsük a horror árakat... az éjszakai élet nem lett zajtalanabb az biztos, a tömeg hömpölyög a kikötőben... luxus yachtok fedélzetén fiatal szép leányok élvezik az élet gyönyöreit táncolnak, pezsgőznek, hatalmas kacagások közepette... igencsak üvölteniük kell, ha zenét túl akarják harsogni vagy a L'Opera minden esti műsorát... ez nem lenne elég, akkor a  rendőrautók, akik köröznek az utcákon hangosan figyelmeztetnek, ha nem megfelelően az orrodot is betakarva viseled a maszkod... a frász kitör, ha éppen melletted szólal meg a hangszórójuk... nem úgy van az, hogy csak simán a szád elé rakod, szívd vissza a kilehelt fáradt gőzödött hamár a Tiéd... előbb-utóbb tutira az immunrendszerednek annyi, ezt olvastam egy orvosi szakirodalomban, ha valaki megkérdőjelezné... ja és majdnem kifelejtettem, mert azt azért tudnod kell, ha nem tartod be és nem veszed komolyan az utcai fagyinyalás közbeni maszkolást, persze így kicsit nehezebb.., akkor 35 € - ... máris ugrott a pénztárcádból bírságként... azért van, ami a régi hangulatát nem veszítette el, például a tengerparti strandok, ahogy itt mondják plage, maszk nélkül csurig tele, igyekszik mindenki betartani az előirt 3-5 m távolságot... nem könnyű... olaszok imádják ezt az augusztusi kánikulai hangulatot itt errefelé, mintha nekik nem is lenne tengerük... a táj szépsége mindenért kárpótol persze, főleg naplementekor... uszol a tenger langyos vizében, körülölel a kékség összes árnyalatával...lebegsz a felszínén és élvezed, hogy a levegőben a felhőkön kívül semmi más, elvétve egy-két helikopter berregése töri meg a csendet, de tudod, hogy ez a biztonságodért... tegnap este mégis történt valami más is, Yann Arthus-Bertrand a Hotel de Paris Salon Matisse termében előadást tartott a 40 év fotóművészeti pályájáról, majd utána a La Salle Jean Despas termében lévő kiállitását lehetett megtekinteni, végül a "WOMEN" filmjét a La Renaissance moziban, én ezt most kivételesen kihagytam, nem kisértettem az "ördögöt" ... a Saint Tropez Globál TV által meghívott VIP kellemes társasága a #szabadég alatt a kertben, pohár pezsgő, finom falatok, csacsogás jó látvány volt, emlékeztetett a régi szép időkre az #aranykorra... MÉGIS valahogy engem, csak a kiállítás érdekelt, másodszor is lenyűgözött, nemcsak Y A B közvetlensége, kedvessége, ahogy üdvözölt mindenkit 2020. év nyarán Saint Tropezban!

Bienvenue á bord! ( Isten hozott Saint Tropezban! )  (BIPHOTONEWS)



BIPHOTONEWS EVENTS

download (click!)

2020. augusztus 7., péntek

©DO YOU DO YOU SAINT TROPEZ AVEC MASQUE 08 08 2020

ATTENTION ATTENTION CHER...!

MORE INFO HERE! 

p.s. ... 2020. augusztus 16. Saint Tropez, Franciaország, ekkor jelent meg ez a fenti hivatalos közlemény  a Facebook oldalon... röviden összefoglalva a #covid-19 valós, nem valós hírei nem bénították le Saint Tropez életét, csak az óvintézkedések lettek szigorúbbak, ami megérthető egy ilyen helyen, ahol átlagban a főszezon idején megközelítőleg 3 millió nyaralni vágyó ember vonult át az elmúlt éveket figyelembe véve... a rémhírek terjengenek ezzel, a helyzet nem változott sokat, így megy ez amióta világ a világ... valahogy érzésben mégis ez a koronavírus kiütéssel győzött az eddigi összes járvánnyal szemben... a "kapukat" mindenhol kivétel nélkül bezárták a földünkön ki ezért... ki azért... egy, ami talán mégis más, hogy  a félelmet még sosem sikerült ennyire tudatosítani az emberekben... egy filmjelenet képkockái jelennek meg lelki szemeim előtt, amikor több száz ember, most nem a származáson van a hangsúly, hanem azon, hogy mozdulatlanul végignézték, hogy egy ember sokukkal szemben érvényesíti az akaratát ... bénultan aláhajtották fejüket a történéseknek... napjainkban a történelem ismétli magát, csak egy kicsit vagy talán nem kicsit másképpen...  #karszalag ... #maszk ... ki tudja mi jöhet még... ?!?
(BIPHOTONEWS 2020 SAINT TROPEZ)

Ezt most azért olvasd el! 
"Telik, múlik az idő és azon kapom magam, hogy próbálom értelmezni mindazt, ami az elmúlt hónapokban a médiából rám zúdult. Nem gondolom, hogy egyáltalán nincs koronavírus, vagy, ahogy hivatalosan elnevezték Covid-19 vírus, de abban egyre inkább biztos vagyok, hogy valami nagyon nem stimmel azzal, amit el akarnak hitetni az emberekkel. A média által kommunikáltak és a valóság között ugyanis egyre táguló szakadék húzódik. Pár tényt leírok, már csak a magam tisztánlátása érdekében is, megpróbálva tartani az időrendi sorrendet.
1. Felfedeztek egy vírust, amiről az első időkben még lehetett hallani, hogy mesterségesen előállított vírus. Több kutató egybehangzó véleménye szerint, a vírus olyan szekvenciákat tartalmaz, amiket csak mesterségesen, mikrobiológiai laborban lehet előállítani –Vuhanban , ahonnan elindult a” járvány”, véletlenül pont van egy ilyen labor. Azóta ezt már tagadják, mindenesetre elgondolkodtató, ki és miért állít elő egy ilyen vírust, ami azután „véletlenül” elszabadul a világban?
2. Véletlenül elszabadult. Ha valóban nem akarták volna, hogy elterjedjen a világon, semmi mást nem kellett volna tenniük, mint lezárják a közlekedést abból a tartományból, amit meg is tettek később, de csak mikor már mindenhova exportálva lett a fertőzés.
3. Olaszországból sokkoló híreket lehetett hallani a médiából. A vírus terjedése megállíthatatlan és napi 700 ember hal meg a vírus miatt. Képekkel is szemléltették, a sorakozó koporsókkal – amiről azóta kiderült, hogy hamisak voltak. Ha valaki veszi a fáradságot és utánanéz, én megtettem, akkor láthatja, hogy pl. az olasz átlagos napi természetes halálozási rátája 1700Fő (2019-es adat). A média sokkolja az embereket a napi 700 Covid halottal. De azt már elhallgatják, hogy ez a 700 fő nem plusz hétszáz, hanem az 1700fő/napból 700. Akkor miért szállították a halottakat teherautóval, ha ez így van? Olaszországban a hagyományos temetkezési forma a földelés. De mert érthetetlen okból – vagy nagyon is érthetőből, hogy ne legyen bizonyíték – megtiltották a temetést azon halottak esetében, akik a Covid miatt haltak meg, csak a hamvasztás maradt, amire nincs elég kapacitás, főleg az északi régiókban ahol elterjedt a vírus.
4. Megtiltották a boncolást. A történelemben példa nélküli, hogy bármilyen fertőző betegség esetén megtiltsák a boncolást. Nem csináltak ilyet még soha, hisz az orvostudomány fontos része ez, amiből szintén sokat lehet tanulni, esetleg olyan következtetéseket levonni, amik segíthetnek később a gyógyításban is. A boncolásnak is megvannak a protokolljai, fel vannak készülve súlyosan fertőző halottak boncolására is, meg vannak a technikai feltételei. Vajon miért tették? Alább kiderül.
5. Mindenki maradjon otthon! Hangzott a felhívás, ami részben érthető is, hisz nem ismertük a pontos tényeket, csak azt, amit a média sulykolt belénk, nem tudhattuk mi lesz, tényleg mennyire veszélyes a vírus és az egészségügyet is fel kellett készíteni egy legrosszabb forgatókönyvre. Azóta már kiismertük.
6. Jellemzően azokra veszélyes csak, akik már nagyon öregek és betegek, vagy csak nagyon betegek. Azokra talán veszélyes lehet, csak úgy, mint bármilyen más vírusos, bakteriális megbetegedés. Azért csak talán, mert,
7. Dr. Klaus Püschel a német igaszságügyi orvostan professzora, a tiltás ellenére több mint 100 hivatalosan a Covid 19. ben elhunyt beteg boncolását végezte el és megállapította, hogy közülük egy esetben sem a vírus okozta a beteg halálát, hanem egyéb társult betegség. Talán csak nem azért tiltották meg a boncolást, nehogy kiderüljön az igazság a vírus valódi veszélyessége kapcsán?
8. Halálozási adatok. Azt gondolhatnánk, hogy abban az évben, amikor egy világméretű és nagyon veszélyes járvány söpör végig a földön, a halálozási adatok ezt majd lekövetik. Nem így történik. Bár számos esetről hallani világszerte (Magyarországról is), hogy olyan elhunytakra is azt jelölik meg halál okának, akiknél valójában nem volt fertőzés, vagy ha igen, semmi köze nem volt a halálához pl. autóbaleset. A Covid halottak számát tehát igyekeznek globálisan feltornászni, így a pánik fenntartható. A tényleges összes halálozási adatokat azonban nem tudják hamisítani, így fordulhat az elő, hogy több országban is, amiről én tudok USA, Olaszország, Magyarország, az idei év halálozási adatai csökkentek vagy azonosak, az előző évek azonos időszakát vizsgálva. Hogy lehetséges ez? Hiszen a médiából nem ezt látjuk, ugye?
9. Ha ez a vírus tényleg olyan fertőző és halálos, mint amilyennek azt beállítják, miért van az, hogy egy hír sincs arról, hogy a migránstáborokban, amik gyakran tízszeresen túltelítettek, tömegesen betegednek, majd halnak meg a migránsok Covid-19-től? Maszkot nem hordanak, távolságot nem tartanak, de még az alap higiéniás tisztaság is hiányzik, még sincs semmi gond. Vajon miért?
10. Majd a védőoltás megold mindent. Valójában nem old meg semmit, mert vírusra nincs hatékony védőoltás, olyan gyorsan mutálódik, erre jó péda, a hagyományos influenza elleni védőoltás, hisz az is csupán 10%-ban hatékony. Arra viszont jó ez az oltás, hogy a nép - majd amikor végre úgy döntenek, hogy vége a járványnak - elhiggye, hogy ez, a vakcinának volt köszöhető. A védőoltás okozta betegségekről, halálról nem fog szó esni már, holott a tesztek szerint minimum 50%-ban előfordul súlyos mellékhatás, ugyanis a védőoltások kifejlesztése nem véletlenül 15 év. Nem árt meggyőződni a hosszútávú hatásáról, mielőtt nagyobb bajt okoz, mint ami ellen létrehozzák. (az már csak hab a tortán, hogy a PCR tesztek sem megbízhatóak, 80% fals pozitív eredményt mutatnak, amint az a napokban egy németországi iskolánál is bebizonyosodot)
Azt gondolom, de jó lenne, ha tévednék, hogy ez egy előre eltervezett akció volt. Azok, akik már régóta meghatározzák a világpolitika alakulását, akiktől a múltban sem állt távol háborúk kirobbantása, amiknél mind két szembenálló felet ők pénzelték, hitelre persze, most találtak egy zseniális megoldást, hogy lehetne az egész világ gazdaságát bedönteni egyszerre, egy fegyverlövés nélkül. Felhasználták a birtokukban, irányításuk alatt lévő média óriásokat és elhitették az emberekkel, milyen veszélyes ez a mostani vírus, ez most különleges, ettől félni kell. Az emberek elhitték, a politikusok, országok kormányai pedig nem tehettek mást, félve a népharagtól és féltve pozíciójukat kullogtak az események után, sodródtak az árral. Itt lenne az ideje, hogy az emberek kicsit átgondolják, utána nézzenek a tényeknek, észrevegyék milyen "játékot" is játszanak velük, és kinyilvánítsák, ELÉG VOLT!"
  

2020. augusztus 5., szerda

©DÉZSY ZOLTÁN FILMRENDEZŐ 2020 NYÁR MEGLEPETÉSE FILMPREMIER MA 20 H ...


"– Egy szerethető, nézőcsalogató mozi lesz a Tíz perc múlva három, melynek története egy festmény körül forog. Egy útikönyvíró találkozik egy festőnővel, aki éppen a tihanyi apátságról szóló képén dolgozik. Az írónak eszébe jut, hogy ezt a képet már látta valahol – a nagyszüleinél. De hogy lehet ez, hisz az a kép 1938-ban készült, akkor hogyan festheti meg most a festőnő? E rejtély körül forog a film – mondta lapunknak Dézsy Zoltán filmrendező, aki elárulta, hogy többek között a Tihanyi Bencés Apátságban, a tihanyi levendulásban, a kompon, a Vaszary-villában és a Vinárius Borházban, meg persze Budapesten forgatták, illetve forgatják a filmet." (forrás)

p.s. ... most érkezett hír, hogy ma este 20h kihagyhatatlan program ígérkezik Dézsy Zoltán filmrendező, újságíró barátom filmpremierje, amit a Youtube jóvoltából kényelmesen fotelből otthon nézhetek... nézhetünk!

Álarc nélkül

CHARLIE

A tíz perc múlva három c film dala

Főszereplő: 

 ... milyen jó érzés innen a távolból is, Saint Tropez kellős közepéből a találkozás, igaz virtuálisan, de így is azt gondolom nagyszerű élményben lesz részem Bravó! & Köszönet! ... Büszke vagyok, hogy a barátikörömben mindig vannak kellemes meglepetések, tehetséges emberek, akik szebbé teszik a  világunkat!... Köszönöm az infót és akkor ma #maradokotthon feltétlenül, minden esetre előtte úszom egyet a tenger hűs vizében és egy pohár francia pezsgővel ünneplem az est fénypontját! ... Neked, Nektek is ajánlom! ... akkor ma este legyünk együtt megint! ... [BIPHOTONEWS]

2020. augusztus 1., szombat

©YANN ARTHUS - BERTRAND PHOTOGRAPHER SAINT TROPEZ 2020


Y A B
Yann Arthus - Bertrand
Photographer Exposition

SAINT TROPEZ, FRANCE
SALLE JEAN DESPAS
photo: © ilonabarnabiphoto

p.s. ... többek között Saint Tropez arról híres, hogy mindig valami csoda történik veled... ma éppen lementem a piacra... gondoltam veszek egy kis gyümölcsöt... minden szombaton a Place des Lices-en hatalmas tömeg és árusok kínálják a szebbnél-szebb - jobbnál-jobb portékájukat... a Salle Jean Despas a kiállitások középpontja itt található pontosan a tér egyik sarkán... nem fogod eltéveszteni, ha errejársz... azt már tudtam, hogy a kiállitás ma nyílik, tudatos volt a megközelítés részemről, de nem gondoltam volna, hogy egy ilyen hatalmas élményben lesz részem... a képek lenyűgözőek, egyszerűen nem lehet betelni egyikkel sem, mindig újat mutatnak, akár hányszor elmész előttük... a rövid életrajzfilm döbbenet, nem tudtam otthagyni, pedig igen későre járt már... kifelé menet látom, hogy az emeleten is van még lehetőség betekinteni ennek a nagy művésznek az életébe, munkásságába, de amikor megláttam élő nagyságában őszintén mondom, hogy olyan izgalom fogott el, mint talán eddig még sosem... hatalmas műterem közepén jött velem szembe, a modelleket próbálta beállítani az elképzelése szerint... azt hittem álmodok, de nem máris bennevoltam a filmem közepében... igazából nem tudtam, hogy illik-e fotóznom vagy sem, de ez pont nem is érdekelt, mert az elém táruló látványt nem lehetett kihagyni, tudod miről beszélek, mert már ismersz engem! ... egy pillanatnyi szünet,  gondoltam bemutatkozom, mert így illett volna, de elhessegetett és halkan, udavirasan megjegyezte:
- Előbb a munkám befejezem... utána... - ... most nem túlzok, de alig tudtam megszólalni annyira meghatódtam a találkozástól ...
-Úgy látom maga fotós ... és honnan érkezett...? - kérdezte ... 
-Magyar vagyok és próbálok fotózgatni - gondolatban hozzátettem, hogy maga a példaképem, de hangosan, csak ennyit mondtam:
- Imádom! (ezen halványan elmosolyodott!) -  de már hallom a hangom ...:
- Kérhetnék egy közös fotót...? - a pimaszságnak is van határa, de tudod, hogy nálam nincsenek határok... érezni lehetett, hogy meglepődött, azt gondoltam, hogy nemet mond majd, de nem, igen volt a válasz! Na ne tudd meg, hogy ezzel olyan boldoggá tett, amit elképzelni sem lehet!
A stábjának egyik fotósa, sajnos nem kértem el a nevét, készítette a fenti közös portrét rólunk a 
Canon EOS 7D Mark II  fényképezőgépemmel, szuper köszönet!


... ezzel az utólsó kívánságom is kihúzva a bakancslistámról! ... ezek a pillanatok számomra felejthetetlenek, hatalmas értékűek! ... egy csoda és mindenért kárpótolt... az igaz történetem egyik fontos részévé vált! ... Hála és Köszönet! Sok sikert kívánok! [BIPHOTONEWS]

YAB
Yann Arthus - Bertrand
Photographer Exposition

SAINT TROPEZ, FRANCE
SALLE JEAN DESPAS
photo: © ilonabarnabiphoto

2020. július 30., csütörtök

©2020 ÉVBEN A 9. PALOZNAKI JAZZPIKNIK ELMARAD!

"Vérzik a jazzrajongók és Balaton-szerelmesek szíve, a kormány mai döntésének értelmében az összes nagyobb rendezvényt, ezek között a 2020-as Paloznaki Jazzpikniket is lemondani kényszerülnek. A festői szépségű Balaton-felvidéken, Paloznakon kilenc év után először nem tarthatják meg a Jazzpikniket. A Balaton egyik legnagyobb fesztiválján olyan világsztárok léptek volna fel idén, mint a hatszoros Grammy-díjas Randy Brecker és a Magyar Jazz Szövetség formációja a Magyar Jazz Napján, valamint a szaxofon-istennő, Candy Dulfer, Mario Biondi, a De Phazz és a Kraak & Smaak Live Band."[Jazzpiknik]

BIPHOTONEWS
(36. / 143-147. / 159.)


2019.
8. Paloznaki Jazzpiknik © BIPHOTONEWS download photos




2018.


2017. 


2016 .



p.s. ... a szomorú hír tegnap érkezett, hogy elmarad a  9.  Paloznaki Jazzpiknik 2020. évben a  Balaton környék legszínvonalasabb jazz fesztiválja ... 

BOR - JAZZ - BALATON - SZIA!

...a világban nap, mint nap törlésre kerülnek azok a programok, fesztiválok, amik eddig bevonzották a nagyszámú közönséget, a tömeget a COVID-19 koronavírusra hivatkozva ... lassan már, csak az emlékeinkre hagyatkozhatunk vagy a virtuális világra otthonunk falai között és szórakozhatunk felhőtlenül, élvezhetjük az "ÉLET" vidám pillanatait, amit nem is olyan régen 2020. március 15-e előtt átélhettünk, ekkor kezdődött a "záróra"... ez az egyik gondolat a közönség oldaláról nézve... a másik, hogy vajon a művészek, közreműködők ezt hogyan élik meg... kicsit mélyebbre tekintve, túlélik-e?... még mélyebbre nézve az emberiség túléli-e? ... TÚLÉLŐK VAGYUNK MI MINDANNYIAN!  [BIPHOTONEWS]
BIPHOTONEWS
(36. / 143-147. / 159.)
(letölthető fotók / download / télécharger egy kattintással itt!)

covid 19 world map

2020. július 29., szerda

©GRAND PRIX EXPO PHOTO SAINT TROPEZ, FRANCE 2020 RENAUD CORLEUER "ICONIC"

Bienvenue à la 6e édition du Grand Prix Photo de Saint-Tropez(FORRÁS CLICK!)
2020. julius 28.
EXPO PHOTO SAINT TROPEZ 2020 © BIPHOTONEWS

Le thème du concours du Grand Prix Photo de Saint-Tropez 2020 est 
"Les couleurs de la vie"


Expo photo Grand Prix Photo, Renaud Corlouër "Iconic"



2020. július 27., hétfő

©1- Puissant Nettoyage énergétique en 7 minutes (calme mental) - équilibr...

2020. július 19., vasárnap

©Keanu Reeves Plays With Puppies While Answering Fan Questions

2020. július 17., péntek

©A teljes igazság-Teljes Film Magyarul-Thriller-720p - Keanu Reeves -

2020. július 13., hétfő

©INVITATION BEN ART Á SAINT TROPEZ - Agnès Bouquet -

"Été Ben cette année et spécifiquement à Saint-Tropez où l’artiste niçois sera à l’honneur à l’occasion d’une exposition qui lui est consacrée dans le Saint des Saints - La Fondation Linda et Guy Pieters - et où, pour cette troisième Edition de Saint-Tropez Couleur Bleu, rebaptisée Saint-Tropez Couleur Blanc (en l’honneur des soignants) Ben, le facétieux, s’est emparé du Phare pour lui faire porter un message d’Amour et de Vie au lendemain d’une période troublée.
 
Période troublée mais Page Blanche aussi, ouverte sur le monde de Demain dont Ben nous dessine les contours. Nous donne les mots. Autrement dit les Clefs.
 
Ouvrons cette porte ensemble, le 18 juillet prochain, en présence de l’artiste, et n’oubliez pas Les Oeuvres d’art n’ont pas le Covid !
 
Agnès Bouquet"



©The Very Best of Soul - Top Hit Soul Songs 2020 | New Soul Music