Recept BIPH'VEGA módra: ... a paradicsomokat ketté vágjuk a közepét kivágjuk (rögtön bekapjuk, megesszük mert isteni!) meglocsoljuk olivaolajjal oregánót, basalikomot szórunk bele tetszés szerint és reszelünk bele parmezánt, majd a tetejére egy vékony szelet mozzarellát (buffalot, ha van otthon!) sütőparirra helyezzük és 150 fokos sütőben egy kicsit rágrillezünk kb. 30 percvagy 40 sütő függő! Addig megfőzzük a puliszkát 20 dkg fél liter víz, pici só, pici vaj és habverővel kavargatjuk ... a vizet lehet, hogy pótolni kell még hozzá ez kb 20-30 perc ... majd sütőpapirral kibélelt tepsibe vagy ami a hőt bírja öntjük és a grillezett paradicsomakat belesüllyesztjük, meglocsoljuk olivaolajjal ... igy együtt 15 percig grillezzük... cca. figyeljük, hogy a teteje kicsit megpirul és máris kész... Bon.ap.
Ez a patinás hangulatú, régi időkre emlékeztető, kellemes hely Vác sétáló utcájában található. Dr. Kővári Zita és Lehotka László fotóművészek, a város tiszteletben tartott "őslakói" ide álmodták meg első közös kiállításukat a "bakancslistájukról", amit New York-i utazásuk alatt készítettek.
Tökéletes választás volt, ideális hely erre a nagy napra! Stílusában a '30-as évek eleganciája érződik, szűrt fények, kissé elszigetelt szeparék, a kávézó közepén kialakított nagy tér, ahol érezhető volt az izgatott várakozás a megnyitóra. Ezen a napon sokan összegyűltek, szinte kitágult a kávéház oldala. Módos Gábor fotóművész, a házsapár jó barátja nyitotta meg a kiállitást. Több ezer felvétel készült ezen az úton, ezért egy diavetítés egészítette ki a falakon lógó képeket. Így mindenki, aki jelen volt úgy érezte, hogy New York elérhető számára is. Érzésben hasonlított egy hatalmas sétára a város utcáin együtt a barátokkal, sütik, torták kellemes borok, pezsgők, üdítők kiséretében.
Megható, szép este volt, gratulálunk!
Várjuk, az Ausztrália utazási élményfotókat is kíváncsian!
Jó volt együtt!
Köszönet Módos Gábor fotóművész barátomnak, aki meghívott erre a váci körútra, ahová szép gyermekkori emlékeim fűződtek!
A Velaslim technológia világszerte alkalmazott és ismert technika a cellulit elleni harcban, miután négy, elképesztően eredményes technológiát kombinál. A görgős masszírozó szöveterősítő lipomasszázs hatása, + a vákum szívóereje rádiófrekvecia feszesítése és az infra anyagcsere-gyorsítása elérhetővé teszi a petyhüdt, cellulitos bőr megújulását és a bőrkép drasztikus javítását.
·csökkenti a zsírt,
·feszesíti a bőrt
·segíti a zsírok bontását
·visszaadja a bőr tónusát,
·
A Velaslim kezelés által a következő eredményeket tudjuk elérni:
·Zsír és cellulit csökkentése
·Ödéma kezelése
·Alakformálás, körméret-csökkentése
·Intenzív feszesítés
·Vérkeringés javítása, méregtelenítése
·Szülés utáni bőrregenerálás
Alkalmazható területek a következők:
·Combok, Vádlik, Has, Hát, Karok, Arc-toka
Ez az egyik legnépszerűbb testkontúr átalakító berendezés, mivel már 4-6 kezelést követően akár 3-7cm-es körméret csökkentő eredményeket lehet elérni. 10 alkalom után a bőr tónusa, feszesedése is helyreáll.
Bevezető árak:
1 testrész kezelése 30 perc: 5.000-/ alk.
(1 testrész felsorolása: teljes comb elöl-hátul vagy, teljes has-derék vagy teljes hát-derék vagy teljes fenék rész )
1 teljes testkezelés max 50 perc :15.000-/alk.
10 alkalmas bérlet vásárlásához
Ajándék: Slim olajozás testtekercseléssel+ 20 perc Presszó terápiával
(ajándék stúdió hivatalos ára: 5.000-/ alkalom)
Első 10 bérletvásárló a bérlet vásárlás értékétől függően, akár 10 alkalomvákuum arckezelést is kap ajándékba!
Foglalj időpontot!
Legyél az elsők között, élvezd a vákuum arc kezelés előnyeit!
Fiatalodj teljes testen!
Ha el tudod dönteni, de nem tudsz beugrani a stúdióba, utalva is vásárolhatsz bérletet!
Számlaszám:10102103-87970600-01004000
A megjegyzés rovatba kérlek a „nevedet” és a „ VelaSlim”szavakat írd be!
Hippokratész szerint „minden betegség a bélből ered”, míg a híres középkori orvos, Paracelsus ennél is tovább ment, és azt mondta, hogy a „halál a vastagbélben lakozik”. A modern orvoslás sem cáfolja ezt a felismerést, hiszen tudományosan bizonyított, hogy a bél- és emésztőrendszer állapota, alapvetően befolyásolja a szervezet egészségét. A béltisztító gyógynövények arra valók, hogy eltávolítsák a belekben lerakódó mérgeket, a felhalmozódó salakanyagot, valamint az ebben elszaporodó káros mikroorganizmusokat és parazitákat, amelyek idővel súlyos betegségek forrásai lehetnek. Igaz ugyan, hogy szervezetünk folyamatosan méregtelenít, azonban a modern életformával járó többletterhelést – gondoljunk itt a tartósítószerekkel és más adalékanyagokkal teletömött élelmiszerekre, a környezeti ártalmakra és a kevés mozgásra – már nem mindig képes ellensúlyozni. Ezért van szükség a béltisztító gyógynövények alkalmazására, hiszen ezek segítségével biztosan megszabadulhatunk a veszélyforrásoktól, méghozzá természetes módon. A Gyógynövény völgyben megtalálhatóak a legfontosabb béltisztító gyógynövények, amelyek kíméletesen és hatékonyan tisztítják meg a bélrendszert, valamint felerősítik a szervezet méregtelenítő funkcióit. (forrás)
Egy olyan élmény volt a kiállitás megnyitó, ami örökre a BIPHOTONEWS archív anyagai közé került. Módos Gábor fotóművésznek köszönhetően a meghívást! Fantasztikus B&W (fekete és fehér) képsorozatok teli dinamikával, erővel a Magyar Sport Házában látható a kiállitás, aki teheti ne hagyja ki, ritkaság! Az élsportolók győzedelmes, életük egyik legfontosabb pillanatai megörökítve az utókornak! Nagy szakértelem, tudás kellett ahhoz, hogy ezek a fotók megvalósuljanak, figyelembe véve az akkori technikát, lehetőségeket! Gratulálunk!
Photo: http://barna-ilona.wix.com/biphoto A helyszín Budapest 12. ker. Hegyvidéki Üzletközpont. Elegáns üzletsorok nyitott ajtókkal fogadták a meghívott vendégeket! A 80'-as évek szupermodelljei mellett Vámos Magda divattervező a Magyar Retro Divatvilág Nagyasszonya is jelen volt a közönség soraiban. A vendéglátás magasan felülmúlta az eddigieket, amit úgy általában hasonló partykon tapasztaltam, bravo! A borok, ZuZu sütik, prosecco, üdítők, olasz pármai sonka mellett, a finom sajtok és még sorolhatnám tovább a kínálatot... igazán óriási party kerekedett az est folyamán, mindenki ünnepelt, jól érezte magát! Köszönet a rendezőknek, a fellépő sztároknak, zenekarnak, táncosoknak... A fotókon lehet látni a nagyközönség soraiból kiragadott, jól ismert sztárokat, barátokat, családtagjaik körében vagy a kedvenc üzletükben... Megint együttvoltunk úgy, mint annakidején, amikor hasonló sikerrel meghódítottuk a magyar divat közönségét ... olyan volt, mintha az idő megállt volna, legalábbis érzetben biztosan, úgy láttam mindenkit, mint régen szépnek, fiatalnak és különlegesnek! ... Előzőnap reggel érkeztem Saint-Tropezból, akkor még nem tudtam, hogy jelen leszek ezen a nagyszerű partyn, aki nem hiszi járjon utána! ... Egy biztos, hogy jó volt együtt! Köszönöm a meghívást!
Vámos Magda a Magyar Divat Nagyasszonya tisztelői körében A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége 2018. szeptember 27–én, 18 órai kezdettel jubileumi programján készült fotó (BIPHOTO)
Vendégünk a 15 éves Magyar Divat Szövetség, amely sokat tett a nőkért, asszonyokérr. A Magyar Divat Szövetség segítette a fiatal tervezőket, emellett egyéb rendezvényeiken mindig nagy hangsúlyt kapott a bemutatott viseleteken keresztül a hagyományok őrzése.
A gálaműsor háziasszonya:
Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége elnöke
A Titkok nőknek, a Kortalan divat, a Divatolimpia divattervezői versenyek megrendezés éest folyamán bemutatásra kerülnek a Magyar Divat Szövetség Sikeres nők című sorozatának válogatott kollekciója, a fehérneműtől a kabátokon át egészen az alkalmi ruhákig.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt, nem csak a divat szerelmeseit!
.
Helyszín:
Belváros-Lipótváros Budapest Főváros
V. kerületi Önkormányzat díszterme
Budapest, Erzsébet tér 4. 1051
A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége 2018. szeptember 27–én, 18 órai kezdettel jubileumi programján készült fotó (BIPHOTO)
Czvalinga Ildi exmodell BAGATELL olasz divat ruhájában A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége 2018. szeptember 27–én, 18 órai kezdettel jubileumi programján készült fotó (BIPHOTO)
Gaál Zsuzsa exmodell BAGATELL tulajdonsa mutatja be az üzletének olasz divatját A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége 2018. szeptember 27–én, 18 órai kezdettel jubileumi programján készült fotó (BIPHOTO
Kanyó Krisztina a MOCHA kávé forgalmazóival és Alapfy László fotóművész, grafikus
A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége 2018. szeptember 27–én, 18 órai kezdettel jubileumi programján készült fotó (BIPHOTO)
Szőnyi Kinga Magyar Asszonyok Érdekszövetsége Elnöke (középen) Vámos Magda Divattervező (balra)
A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége 2018. szeptember 27–én, 18 órai kezdettel jubileumi programján készült fotó (BIPHOTO)
A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége 2018. szeptember 27–én, 18 órai kezdettel jubileumi programján készült fotó (BIPHOTO)
A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége 2018. szeptember 27–én, 18 órai kezdettel jubileumi programján készült fotó (BIPHOTO)
Rákóczi-Delikát Kft Farkas Elemér alapító, Nagy Edit "CocoChanel" modell, Vámos Magda divattervező a rendezvény szervezője, a Magyar Divat Nagyasszonya, Alapfy László fotóművész, grafikus
Nagy Edit Vámos Magdi divattervező magyar "Chanel" modellje és társasága A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége 2018. szeptember 27–én, 18 órai kezdettel jubileumi programján készült fotó (BIPHOTO)
Sallai Mária, Martin Katalin TECHNOCAR TRADE képviseletében, Kanyó Krisztina a MOCHA kávé forgalmazója és annak élvezője Alapfy László fotóművész, grafikus A Magyar Asszonyok Érdekszövetsége 2018. szeptember 27–én, 18 órai kezdettel jubileumi programján készült fotó (BIPHOTO)
... a tegnap esti hangulatba betekintés egy pillanatra... hamarosan a film is bemutatásra kerül ...
p.s. Gratulálok a tegnapi jubileumi szuper programhoz! Az "örökfiatal" RETRO modelljei elbűvöltek és meghatódtam attól, hogy fantasztikus profin mutatták be a szebbnél - szebb ruhákat, cipőket! Egy időutazás volt, nagy élmény veletek lenni! Köszönöm szépen Nagy Editnek a meghívót! Örültem, hogy el tudtam fogadni itt voltam Budapesten! ... hamarosan felteszem egybe az egész anyagot erre az oldalra, hogy egyhelyen megtalálható legyen és archíválom a jövő nemzedékének, hogy Ők is büszkék lehessenek a RETRO magyar modellekre, ne csak én a tegnapi nap a 15. Jubileumi divatshowalkalmával! Ne, hezitálj kattints egyet a színes linkekre, ahol megnézheted az elmúlt évek során készített fotóimat és, ha kedved tartja közvetlenül is megvásárolhatod, letöltheted! vagy irj egy emailt, ha elakadtál!