... nem is olyan régen..., a HÉTFŐ, nem a legkedveltebb napok egyike volt azoknak, akik bejártak dolgozni naponta a munkahelyükre... 2020. március 15-e óta, ez törölve! ... majd még figyeld meg, hogy egyik legkedvesebb nap lesz belőle, az emlékeink között... két napja itt esik az eső, szürke felhők a tenger széléig leereszkedtek...
... a felhők színe mindig meghatározza a tengerét, ezen a fotómon is láthatod... kicsit félelmetesnek tűnik a rengeteg szürke, de még ennek ellenére is lenyűgöző, órákig elnézegetném... a természet nem engedi ezt, néhány pillanat és máris tovatűnik, átváltozik, mint ahogy világunk is lépten-nyomon... elveszni a ködben, nem is rossz gondolat... gyerekkoromban sokszor játszottuk ezt… gyorsan suhannak az évek visszafelé... Évike, Pityu és Én azt játszottuk a Nagyi kertjében egy sűrű ködös reggelen, hogy előre kinyújtott karral kerestük egymást, a szemünket is becsuktuk… még levegőt sem mertünk venni azért, hogy láthatatlanok maradjunk teljesen, belevesztünk a köd mélységébe... mikor egymásba botlottunk, hangosan nevettünk, megkönnyebbülve, legalábbis én a legkisebb biztosan így éreztem, átöleltük egymást, feloldódott félelmünk... egy szeretet ölelés mindent legyőz... izgalmas játék volt arra pontosan emlékszem... a fantáziánkra hagyatkoztunk, ami odavitt Bennünket ahová csak akartuk... hát ilyen egyszerű a boldogság kulcsa, hagytuk szárnyalni a gondolatainkat...
...most, néhány percre lecsuktam szemeim és szabadutat adtam érzéseimnek, induljon ez a nap is derűsen... az időjárás nem befolyásolja a hangulatomat már egy ideje, kikódoltam ezt is... ezen a borongós reggelen becsempészem hozzád a #maradjotthon világunkba a két nappal ezelőtt lefagyasztott tavasz üzenetét a lilaakác, narancsvirág színeivel... az illatot fantáziádra bízom...
Sous Surveillance - Film COMPLET en Français (Keanu Reeves)
p.s. ... tegnap délután kicsit elcsúsztam a bevásárlási idővel, de fahéjat is vettem végül... mivel Húsvét 2020-ban is elérkezik a hétvégén vettem egy-két dolgot még... el is fáradtam rendesen... kicsit ingerlékenyebb voltam, mint úgy általában... a pénztár előtti sorbanálláskor a "nyakamra" állt egy idősebb nő, ezt még lazán kezeltem, csak kinyújtottam a karom, hogy ne tudjon az orrom alá állni... mikor a házunk előtt végre megálltam és volt még egy parkoló hely, mert úgy általában mostanában mindig van... ezen nem csodálkozom... ebben az időszakban ez az egyik legjobb dolog, ami történik velem... képzeld el, hogy ahogy ott ülök a SMART-omban és azon gondolkozom, hogy vajon, hogy bírom felcipelni a cuccot... egy hatalmas tüsszentést hangzott el az előttem álló kocsiból... kinyílik a kocsi ajtaja és egy fej előre lendülve a levegőbe beletüsszent még egy hatalmasat... mint a filmekben... a nyál szertefröccsen... szinte látom magam előtt... amúgy ezt nem lehetett látni, de tutira veheted, hogy így történt... kiszálltam a kocsimból és hangosan, de nem durván mondtam, akkor még ülő embernek:
- Egy papírzsebkendőt nem ártott volna a szája elé tenni... - és közben már nyúlok a zsebembe...
Erre kiszállt az autóból egy két méteres bantu, izmos, széles válló és indul felém hangosan üvöltve, dübörgött a kikötő:
- Mit mondott... mi kellene nekem... Madame? - és a félelmetes hatalmas test nyomult felém... közben tudod, úgy hápogott, ha megfigyelted már a filmekben, hogy ez milyen...
Azt persze, hogy a bátorságomat ilyenkor honnan kaptam megint, azt nem tudom... de ilyenkor halkabban beszélek, mint úgy általában, közben megtaláltam a zsebemben a papírzsebkendőt és hajtogatom szét... láttam ezen a nagy fekete test megdöbben... kicsit nyomatékosabban mondom, nézek a szemébe, hál Istennek még elég távol volt... lobogtatom felé a fehér kendőt, mint aki meg akarja magát adni... ez most jutott eszembe, de körülbelül, ha kivülről nézted volna ez volt a kép... Látod, Te vadbarom - ezt magyarul mondtam, mert tutira vettem, hogy nem fogja érteni, de nekem jól esett- ez a papírzsebkendő ebbe kell tüsszenteni nem a levegőbe szanaszét... ha nincs vegyél... és mit keresel itt? - na ez a váratlan kérdés elbizonytalanította vagy eszébe juttatta, hogy jobb lesz visszafognia, ha itt akar dolgozni a szezonban...
- Nincs és nem is veszek Madame, ide a karomba tüsszentettem és különben is allergiás vagyok - visszhangzik a kikötő... a felettünk lévő kameráról most nem is beszélek, ami élő adásban lenyomta a rendőrségen az egész jelenetet... egy pillanatra úgy nézett ki, hogy ezt nem úszom meg, de gondolt egyet vagy ki tudja mi történt abban a bantu agyában, de minden esetre azt láttam, hogy hátrált a Breitling bejárata felé, ezzel akarta jelezni, hogy odatartozik...később, mikor már a kapunk mögött biztonságban voltam és rázártam a reteszt... gondoltam azt, hogy ez biztosan az őr, igaz eddig nem láttam, mert az üzletet felújítják éppen, de ahogy elnéztem hamarosan kinyit... itt a legtöbb ékszerbolt előtt, napi rettenetes sok órában áll egy fekete kétméteres, hogy véletlenül sem jusson eszébe senkinek rossz gondolat... borzasztó lehet, ha belegondolsz ennyit egy helyben állni, nem beszélve a nyári 50 fokos tűzőnapról... csak az egyetlen szomszédomnak, aki itt maradt ebben a #maradjotthon időszakban annak is kisebbik gyereke, nézte végig a jelenetet tátott szájjal... később hallottam, hogy kacaráztak, nem mondom, hogy pont ezen, de nem csodálkoznék... abból gondolom, hogy érzésben a legközelebbi találkozásunknál nagyobb tiszteletet kaptam, mint eddig... tudod mire gondolok itt pontosan, mint sziciliában, mikor a capo végig megy az utcán és mindenki felemeli kalapját, meghajol... hát nekem azért nem volt annyira vicces most így utólag megmondom... őszintén megmondom, hogy legközelebb óvatosabb leszek... megvárom, hogy a kocsiból ki száll majd ki... kétméteressel többet nem szeretnék hadakozni, ha tüsszög, ha nem...
Erről jutott eszembe, hogy Szlovákiában voltunk síelni, lehettem majdnem húszéves...körülbelül másodszor volt síléc a lábamon életemben... az első is felejthetetlen volt, de ez a második mély nyomott hagyott... ott volt hasonló esetem, mint ez... síelés után, mindig megálltunk a pálya alján lévő kocsmában, ahol találkoztunk a többiekkel és iszogattunk... egyik ilyen alkalommal kikezdtek a helyi síbajnokok bennünket... már mint két szőke fiatal magyar leányt és mondhatom őszintén, hogy nagyon szépek... mi értünk le elsőként, na nem azért mert tudtunk síelni, hanem pont ellenkezőleg még kezdők voltunk és, ha jól emlékszem nem mentünk fel a fekete pályára, mint a többiek... így rövidebb idő alatt csúsztunk le... az, aki igen csúnya jelzőket mondott ránk egyre közelebb jött felénk... szintén kétméteres, de nem volt fekete, hanem vörös, beöltözve bajnoki síruhába és már igen régen a kocsmában lehettek, azt lehetett látni az állapotáról... hát megmondom őszintén, hogy elég félelmetes volt ... gondolhatod, hogy akkor még az az időszakom volt, mikor vasággyal együtt sem voltam 40 kilogramm... kint álltunk a kocsma teraszán, azzal gondolattal, hogy napozunk is egyet iszogatás közben, a fenyő pálinkájukat nagyon szerettem... előző napokban sok hó esett és hatalmas kupacokba söpörték össze... ahogy jött felénk ez a kivörösödött poha, mögötte a napfény a göndör vörös haját átvilágítta, még félelmetesebbnek látszódott... biztos volt mindenki, aki látta ezt a jelenetet, hogy egy pofon minimum elsurran majd az arcomon, mert azt kifelejtettem, hogy ott is visszapofáztam, nem hagytam magunkat a földbe döngölni... megállt felettem ez a hústorony és karattyolt valamit a nyelvén, amit persze én értettem... és csipőjére tette a két kezét és előredőlt egy kicsit, hogy még félelmetesebb legyen... mögötte egy hatalmas hókupac, derekáig ért körülbelül... erről Ő persze elfeledkezett, na ez mentett ott meg Bennünket... még gyerekkoromban a bátyámtól tanultam, hogy ilyen helyzetben vagy valami hasonlóban csinálj úgy, mintha meg akarnád ütni, mozdítsd az egyik vállad hirtelen előre... mai napig nem tudom, hogy jutott ott ez az eszembe... de megcsináltam és müködött... a nagy benga fehér ember meglepődött ettől a váratlan mozdulattól és egyet hátra lépett... volna, de ott volt a hókupac és átesett rajta, hogy égnek álltak a lábai sílécestül... mi meg, mint a nyúlak futottunk, vissza sem néztünk... legyen előtted a kép, hogy két szőkefej, két síléccel a vállán a sícipőjükben, amiben menni sem tudtunk rendesen, most téptük a havat erősen hegynek felfelé... csak azt hallottuk, hogy zeng a terasz a röhögéstől... nem mertünk visszanézni sem...
... és tudod mi a tanulság ebből... hogy a bátorság a borban és fenyőpálinkában biztosan el van rejtve... nem árt, ha mostanában előveszed a butykost, jó az mindenre! ...
... 2020. április 09-t írunk, a helyszín Port de Saint Tropez... kezd lecsendesedni a lelkem... nem is gondolná az ember, hogy a Facebook mennyi időt, energiát vesz el nap, mint nap az életünkből, két napja "deleted" részemről és kezd kinyílni a világ előttem még a bezártság ellenére is... elfelejtettem igazán élni.., ha sejted, hogy mire gondolok itt... mióta ez a virtuális élet belendült nem voltam hajlandó, csak nagy ritkán kilépni ebből... kényelmi szempontból azt gondolom, meg talán még, hogy szabadabban, néha gátlástalanul szörfözhettem a nagyvilágban vagy éppen, ha kedvem úgy tartotta játszhattam másoknak az érzelmeivel és ők az enyémmel, ami veszélyessé válhat persze ... KILÉPNI alatt, jelen esetben itt először az utcára gondoltam, március 15-e előtt ez egy normális gondolat lett volna... 25. napja már és, ha akarom, ha nem, maradok az otthonom melegében, biztonságában... jelen esetben Saint Tropez egyik sorházának az erkélyes lakásában... ez a világot beterítő coronavírus megállította az életemet itt a földön... de a képzeletem szárnyakat kapott...
... csöng a telefonom, magyar szám ... felveszem... az egyik ingatlanos hív.. kérdezi:
- Eladó-e még az ingatlan... ? - mert az adatbázisukból igaz törölve van, de szívesen megmutatná egy érdeklődő házáspárnak a napokban, mert hasonlót keresnek...
... hát elbeszélgettünk egy darabig... általában így kapok információt bővebben, ami érdekes lehet számomra... kiderült elmondása szerint, hogy sokkal több érdeklődő van a karantén kihirdetése után, mint előtte, akik ingatlant akarnak venni hirtelen... én azt gondolom, hogy unatkoznak és inkább múzeum, mozi, színház helyett, mivel ezek most zárva vannak jó szórakozásnak tartják ezt az ingyen programot... nem törődve a világban történtekkel, a veszéllyel... és itt, nem kimondottan arra gondolok, hogy a vírus a legveszélyesebb, hanem ezek a felelőtlen emberek, akiknek a testében születésük óta ott lappangnak ezek a fránya eddig mély álmát alvó borzadalmak, ha egy kicsit beleolvasnál te is a szakirodalomba, akkor tudod, hogy most nem túlzok... nem véletlen az sem, hogy az időseket és a szervi betegségben levőket betegíti meg, akiknek az immunrendszerük gyengébb, mint egy egészséges emberé... közben csacsogtunk, mármint Ő, hogy bizalmamat ne veszítse el vagy éppen jobban megszeretné nyerni... kissé hangossabban mondom a véleményemet erről és szomorú, hogy nem veszik ezt komolyabban... mintha jól ismernénk egymást megjegyzi, hogy a nyugdíjasok azok, akik nem tisztelik ezt főképpen és csatangolnak jobbra-balra üzletből ki, üzletből be... ... itt azért még mondta volna tovább, de nem akartam tovább hallgatni ezt...megkérdeztem, hogy hány éves, 29 mondta... kis szünetet tartottam a telefonban, elszámoltam 10-ig, pedig nem szokásom... utána halkan megjegyeztem, hogy én is nyugdíjas lennék, ha tavaly nem felejtettem volna el nyugdíjba menni... rövid kínos csend a vonal túlsó végén... majd... hát ez egyáltalán nem hallatszik a hangján, olyan fiatalos... csacsogott tovább... na, erre szoktam a közelemben lévőt, ha netalán hasonló elhangzik, seggbe rúgni... Ő megúszta, szerencséje volt hogy a mobilon keresztül ez képtelenség, de gondolatban megtettem...... közöltem vele, hogy az én házamba nem jöhet be addig senki, míg ez van a nagy világban... valahogy ezt nem akarta felfogni... többször el kellett mondanom... később olvasom az e-mailben, amit küldött, hogy igazán felüdítő volt velem a társalgás... bravó! ... erre, csak ennyit tudok most írni...
Vigyázzatok magatokra, akkor másokra is vigyáztok! ... #maradjotthon (vajon ennek melyik részét nem érti a magyar, mert a francia érti és betartja ezt #jerestechezmoi ...
