"MILYEN JÓ, HOGY VAGY NEKEM"
... ma reggel is beköszöntött 9h-kor ...
p.s. 2020. április 28. (kedd) reggel hatalmas szürke felhő ereszkedett a kikötőre, sűrű cseppekben esik az eső, simogatóan langyos a levegő, ahogy a teraszon állok és égfelé kitárom karjaim, meghajolva, megköszönve az ébredést, újjászületést... sirályok, galambok keringenek a város temploma körül, eltűnve a messzeségbe... ahogy nézem az elém táruló "leszűkített", de csodálatos világomat Presser Gábor, "Te majd kézenfogsz és hazavezetsz" dallama a szívemet megtölti csordulásig hittel és szeretettel... hallgass bele Te is ...
Dalszöveg:
... milyen jó nekem, hogy vagy nekem ...
Mikor elfutott az utolsó ló,
S olyan üres már az egész lelátó,
És a vagyonom egy tízes lesz,
Te majd kézen fogsz, és hazavezetsz.
Mikor elgurult az utolsó forint,
És a saját fiam csak úgy rám legyint,
Mikor senkim nincs, és nem is lesz,
Te majd kézen fogsz, és hazavezetsz.
... milyen jó nekem, hogy vagy nekem ...
Mikor senkinek se kell a melóm,
És csak úgy össze-vissza lóg a karom,
És a szorongás úgy elővesz,
Te majd kézen fogsz, és hazavezetsz.
Mikor túl sok volt a bor meg a sör,
S az élet szétizél meg agyongyötör,
Mikor egyáltalán nem szeretsz,
Mégis belém karolsz, s hazavezetsz.
... milyen jó ...
... milyen jó nekem, hogy vagy nekem ...
... milyen jó, milyen jó ...
... milyen jó, milyen jó ...
... milyen jó nekem, hogy vagy nekem ...
Mikor túl nagy lesz a saját ruhám,
És a családomnak nincs ideje rám,
És a ténfergésből elég lesz,
Te majd kézen fogsz, és hazavezetsz.
De ha elhagysz engem, meghalok,
Vagy ami még rosszabb, tán' megmaradok.
S akkor mindörökre elveszek,
S többé nem kell, aki hazavezet.
... milyen jó ...
... milyen jó ...
... milyen jó nekem, hogy vagy nekem ...
... milyen jó, milyen jó ...
... milyen jó nekem, hogy vagy
•
... ébredésem óta motoszkál a fejemben ez a mondat, hogy az "embernél nincs csodálatosabb..." nem akarok most visszatekinteni mélyen a múltba... azt gondolom, hogy azt mindenki ismeri a maga módján ki jobban, ki kevésbé a sérelmeivel, nehéz vagy a boldog pillanataival, a dinamikus fejlődésével, amit a #maradjotthon sem tud halványítani, eltörölni... sok-sok évvel időszámításunk előtt Szophoklész az Antigonéban az alábbi gondolatokat hagyta ránk az EMBER megfoghatatlan, de létező nagyságáról... én egyszerűen, csak azt gondolom, hogy a "napsugár" mindig rám süt...
"Sok van, mi csodálatos,
De az embernél nincs semmi csodálatosabb.
Ő az: ki a szürke
Tengeren átkel,
A téli viharban
Örvénylő habokon,
S Gaiát, a magasztos istennőt,
Zaklatja a meg-megújulót
Évről évre az imbolygó ekevassal,
Fölszántva lovával a földet.
Szárnyas madarak könnyűszivű
Népére, az erdő vadjaira
Készítik a hurkot,
A sósvizü tengerben lakozó
Halakat hálóval fogja meg
A férfi, ki ésszel él.
Szolgáivá tette okos leleménnyel
A hegyek meg a rétek állatait,
A lobogóhajú paripának és a bikának
Nyakába vetette igáját.
És a beszédet és a széllel
Versenyző gondolatot meg a törvényt
Tanulja, a városrendezőt,
Lakhatatlan szirteken
Tűző nap forró sugarát s a fagyot
Kikerülni ügyes, mindenben ügyes,
Ha akármi jön, ám a haláltól
Nem tud menekülni,
De gyógyírt a nehéz nyavalyákra kigondol.
Ha tud valamit valaki,
Mesteri bölcset, újszerűt,
Van, ki a jóra, van, ki gonoszra tör vele.
Ki a földnek törvényeket ad,
Jogot, mit az isteni eskü véd,
Az a városban az első; de hazátlan,
Akinek jó, ami nem szép.
Tűzhelyemnél nincs helye.
Ne ossza meg tervét sem az velem, ki így cselekszik."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése