© 2. NAP KARANTÉN NÉLKÜL PORT DE SAINT TROPEZ ... IRÁNY BAUDUEN ...

p.s. ... fiamtól ma is kaptam a budai kertem virágaiból... köszönöm... most már lassan minden nap anyáknapja... de ezt igy nagyon szeretem... kinézek a teraszajtómon, ragyogó napsütés a Saint Tropez kikötője felett... azúrkék tenger, vitorlások, na nem sok... emberek na nem sok... fagyiznak, csacsognak... a kikötő festői kipakolták festményeiket eladásra, közben tisztes távolságból dumcsiztak... a taxisok megjelentek... ezzel a szabad parkolás a ház előtt megszűnt... lassan visszatér az élet... este 18h, egy üzenet...

- Kész a szobád... - erre én :

- Indulok - ... hamarosan megérkezem az új életembe...

... ma sokkal jobban, mint tegnap...

#mindenokici
Port de Saint Tropez, France
2020. május 12.

© 2020. május 11. Port de Saint Tropez ... korlátok nélküli szabadság első napja...

© 2020. május 11. Port de Saint Tropez ... 

p.s. ... első utam a L'Escalet felé a mai nap... nem tudom elmondani azt az érzést pontosan, talán a leghelyesebb kifejezés erre a 

FELHŐTLEN SZABADSÁG 

... jó volt megint szabadnak lenni, korlátok nélkül... legalábbis ez uralkodott nálam... megérkeztem a kedvenc helyemre... talán lehettem egy másodpercig egyedül, épp el kezdtem a fotózást, amikor 4 rendőr máris megjelent... nem szóltak semmit mentek lefelé a plagera ... visszafelé megkérdeztem tőlük, hogy minden rendben volt... nagy csend, majd az egyik udvariasan válaszolt, hogy igen... hát ennyit a szabadságról...

57. NAP PORT DE SAINT TROPEZ ... Joyeux fête des mères! ❤️ ...

ANYÁKNAPJÁRA MEGKAPTAM MA IS A BUDAI KERTEM RÓZSÁIT A FIAMTÓL

p.s. ... ez a #jerestechezmoi #maradjotthon #stayathome úgy látszik az #anyáknapja ünnepét  sem hagyta ki, ma is megkaptam budai kertem piros rózsáit e-mailben a fiamtól... 

- ❤️ Nàlatok ma van Anyàk napja 😘 - ...  nem bánom, ha most már minden vasárnap anyáknapja lesz ...

...tudod azért az ölelés nagyon hiányzott... nem bánom, hogy sűrűbben lesz anyáknapja is, nemcsak egyszer egy évben... rendben is van, hogy ezentúl, mint a Karácsony... tudod, úgy kell élni, hogy minden nap "Karácsony érzésed legyen!" ...

... eszembe jutott 1992. évi, amikor egy kiskutyával jött ezen a napon haza... örömmel rohant felém, pici kis lábáival... alig múlt hat éves... messziről láttam, hogy valamit szorongat a karjaiban, szorosan a melléhez lapítva... majd egyszercsak előbújik kicsi szőrös feje a cocker spániel Astorunknak... nyújtja felém és... 

- Anyci Boldog Anyáknapját, ezt neked hoztam ... - Rikki kutyánk volt utána a legboldogabb, végre nem volt egyedül... 

(fotó, csak illusztráció, majd előkeresem a mi új jövevényünket, családtagunkat is előbb vagy utóbb, de most mennem kell, ugy határoztam, hogy naponta kétszer kimegyek futni... később még leszek itt...)

(folyt. köv.)
... a mai nap csupa ajándékok sorozata volt... gratulálok nagy szeretettel... Edit erősen bizonyíték arra, hogy az évszámok jelentőségét lehet, hogy át kell értékelni annak, aki még tette...
Gratulálok, nagyon büszke vagyok Rád és nagy ajándék a barátságunk... a 3CSBK szép gondolat volt! ... erről majd máskor többet...

Nagy Edit "magyar Coco" egy kattintással itt meghallgatható a műsor!

... addig is vigyázz magadra, mert akkor másokra is vigyázol és ne feledd még egyet kell aludni és vége a karanténnak, legalábbis ebben az országban... 

#mindenokici

Port de Saint Tropez, France

©56. NAP PORT DE SAINT TROPEZ ... AZ IDŐ KICSÚSZOTT MA KEZEIMBŐL...

p.s. ... 56-t írunk… a minden esti futásom után, tudod amit épp tegnap meséltem Neked... nézegettem az e-mailjeimet, kezemben egy pohár francia pezsgővel... ez a szokásom kialakult az elmúlt időszakban... lelazít, meg tudod szeretem is… Oooups!… megpillantottam  a levelek között egy “kakukktojást”, ami eltért a megszokottól … kinyitottam és lassan el kezdtem olvasni, közben magamban fordítottam a szöveget, mert ugye francia nyelven íródott... ez még a mai napig sem gördülékeny... most nagyon visszafogottan véleményeztem magam, de sosem zavart különösebben, így is mindent el tudtam intézni eddig, ahogy tapasztaltam sokkal előbb, mint azok, akik a szép fogalmazáson gondolkoznak előbb és utána cselekszenek… el sem hiszed, de erről is eszeme jutott egy olaszországi utam a fiammal, de azt majd később… visszatérek a fentiekhez… először azt hittem valaki viccel velem, de nem... mikorra a végére értem ezt a gondolatomat töröltem... el sem hiszem, hogy egy komolynak tűnő francia reklámfotózás ajánlatot kaptam, hogy ne tévedjek máris továbbítottam a kérdésemmel a fiamnak, Ő perfect ezen a területen is, erre azért ügyeltem mindig és ezt tartottam magam előtt a legfontosabbnak:

- … coucou... most kaptam ezt az e-mailt, mit gondolsz erről… ?  - … tudod, mindent megbeszélünk egymással, így kialakult az elmúlt évek során...  a  válasz másnap reggelre érkezett, mivel elég későre járt már az idő… 
... a levél elküldése után lapoztam tovább, mert közben az agyamba befészkelte magát a "határeset történetem" ... kár, hogy ilyen nagyon álmos vagyok, nem bírom ezt most folytatni, majd még előveszem, ha kialudtam magam és elmondom neked... 
...a lényeg, hogy az instagram fotóim keltették fel a figyelmet ...  tudod, amivel most itt baromkodok, valahogy el kell ütnöm az időmet így futásközben mégiscsak 56 nap telt el azóta... minden nap, szinte meg sem állva ellövök magamról egy-egy selfit, amibe belecsempészem az adott körülményeket, hogy lásd mivan itt körülöttem és egy mozdulattal teszem is fel az instagram oldalamra, csak úgy retus nélkül... nem a tökéletesen kifeszült bőrömön van a hangsúly... így szia a sok effectnek, amit lehet használni a múmia hatáshoz, szinte minden csajszi sok szeretettel alkalmazza... engem ez nem érdekel, tudod én még a ráncaimat is szeretem, mert hozzám tartozik... főleg ebben az időszakban... meg nincs időm erre két talp lendítésem közben, ahogy neki feszülök, habár ez is könnyebb lett mára... szóval megkerestek, hogy mit szólnék egy divatfotózáshoz itt a közelben ... bocs, de itt most kihagyom a közismert fotós nevét, de annyit talán, hogy a VOGUE televan a fotóival... várják a válaszomat... szerinted...?  ... minden esetre  feldobta a #jerestechezmoi hangulatomat ...!

Idézek a levélből, hogy jobban érezd, amit akarok mondani majd később:

"Bonjour Madame,

J’espère que vous allez bien.

Je me permet de vous contacter après avoir trouvé votre profil sur instagram.

Je m’appelle Leila, je suis directrice de casting dans la mode.

Je travaille sur une campagne mode pour les Gale...s Laf....te qui shootera prochainement dans le sud de la France.

Nous recherchons des locaux pour figurer sur la campagne. J’ai vu quelques images de vous sur instagram et j’aimerais beaucoup proposer votre profile à l’équipe si le projet vous intéresse.

Je vous joint quelques infos et vous laisse revenir vers moi si toutefois vous seriez intéressée... "

... közben kiment a szememből az álom, mázlid van... folytatom...

... tudod mi volt az életemben a legszebb "határeset" ... ? hát elmondom... sok-sok évvel ezelőtt, ez annyira régen volt azt hiszem 1994. tájékán... volt egy húszévvel fiatalabb szerelmem, szint együttlaktunk, pont a gyermekem apjától való külön költözésem után... mindent kárpótolt, ami kimaradt a húszaséveimben, hatalmas kaland volt ez az életemben... és nemcsoda, hogy aztán benneragadtam majdnem 12 évig... nem volt mindig egyszerű átugrani a korkülönbséget, azért ez mégis egy igen csinos szám és általában fordítva szokott lenni... azon is kiadnak egyesek, én azt gondolom, hogy nem a számok határozzák meg a boldogságot... ez az életem története most talán azért ugrott be ma, mert pittyegett a telóm... és csak, ennyi az üzenet:

- Nyuszkó... - ez voltam én akkor, neki és úgy látszik maradtam a mai napig...amikor elkezdődött ez a bezárom magam a négy fal közé, Ő volt az első, aki felhívott, előtte évekig egy hang sem...  - még nem reagáltam rá valahogy kimaradt, mondom az idő ma kicsúszott a kezeim közül... remélem jól van Spanyolország egyik legszebb helyére ragadt be a #maradjotthon miatt... szóval, vele történt ez a határeset, utaztunk Olaszországba kocsival és akkor még volt határ, így megállítottak bennünket... a határőr elvette az útleveleket, mert még akkor az is volt... az enyémet nézte... nézte..., majd szótlanul az útlevelemmel eltűnt a bódéjában... tudod a melegedőhely, meg ahol utána tud nézni, hogy hamis vagy valódi az okmányod... na gondolhatod, hogy egy pillanatra még én is megijedtem, pedig elég edzett voltam már akkora, nemcsak a válásom miatt, úgy egyébként is... majd lassan, komótosan megérkezett...mindezt tudtam követni a kocsi visszapillantó tükörjéből, megfordulni még véletlenül sem mertem volna, mert az nem jó jel lett volna...  190-es mercedes kocsim volt, grafitkék szürke, azóta is kedvenc maradt... agyamban lefutott egy-két dolog... lehet, hogy sápadtabb is lettem... hidd el volt miért...de erről majd máskor... kimért mozdulattal visszaadta az útlevelem és intett, hogy mehetünk tovább... erre én nem, hogy örültem volna, hogy mehetünk... halkan, de határozottan megkérdeztem:

- Meg tudná mondani, hogy mi volt a probléma? - meglepődve rám nézett, de képzeld el, hogy válaszolt, ezen meg én csodálkztam, azt hittem elküld a fenébe...

- Kérem szépen, ahogy maga kinéz nem stimmelt a kora, túl soknak találtam a számokat...

... nem mertem nevetni, de határozottan emlékszem, hogy nagyon szerettem volna... gyorsan továbbhajtottunk... gondolhatod, hogy egész uton ezt hallgattam:

- Látod, mindig fennakadsz ezen a pár év korkülönbségen, ami köztünk... - most aztán láthattad, hogy ezek csak számok... - és nevettünk ezen egy nagyot...

Igazából a nagyobb poén egy másik alkalommal történt, amikor  Zsu barátnőmmel zötyögtünk a határ felé és mesélem neki, hogy a múltkor mi történt Velem... Ő vezetett, majd az úttestről levette a szemét és felém fordult nevetve és ennyit mondott:

- Csak szeretnéd Incikém, ha így lenne ... - és kacagott egy nagyot, vele én is, de gondolatban kicsit bántott, hogy talán tényleg a határőr eltúlozta... majd megérkeztünk a határállomáshoz és jöttek ellenőrizni az útlevelünket... ha nem velem történt volna, biztosan kételkednék, de képzeld el, hogy megint bevitte a bódéba az útlevelem, majd egy kis idő elteltével visszajött és lassú mozdulattal, miközben erősen nézegetett átadta a kezembe... 

... részemről a kérdés nem maradt el...

- Megkérdezhetem, hogy mi volt a probléma... ? - erre Ő:

- Nem stimmelt a kora... ? - erre Én:

- Mégis mi nem ... ? - erre Ő:

- Hát kérem sokkal több a szám, mint ahogy kegyed kinéz...

... ezzel hajtottunk tovább, nevettünk ezen, de azt gondolom, hogy én erősebben... hát ennyit a számokról... azóta töröltem a tudatomból... kikódoltam ezt is!

(folyt.köv.)

©56. NAP PORT DE SAINT TROPEZ ... AZ IDŐ KICSÚSZOTT MA KEZEIMBŐL...

#mindenokici

Port de Saint Tropez, France

2020. május 09.

Vigyázz magadra, mert akkor mindenkire vigyázol... még két éjszakát kell aludnom utána... ma is.., de holnap egy picivel jobban...

©55. NAP PORT DE SAINT TROPEZ ... “MAGÁNYOS FARKAS ÉLETMÓD”

#mindenokici
...kedvenc házam mögöttem és babérbegy virágok a kezemben Saint Tropez illatával...

2020. május 8., péntek

... KICSIT HOSSZÚNAK TŰNIK ÖLELÉS NÉLKÜL..

… egyértelműen kiderült 55 nap alatt, itt Saint Tropez kellős közepén a világ egyik leggyönyörűbb helyén, hogy a “magányos farkas életmód”, idézve a kedvenc fotósomat - lehet, hogy nehezen hiszed el, de ebben a pillanatban nem jut eszembe a neve… tudod itt van a nyelvemen, de most, mintha kitörölték volna az agyamból, csak egy szürke homály van helyette… na erről beszélek, hogy ez már egy figyelmeztető jel is lehet, habár Viktor fiam erre azt mondta legutóbb:

- Anyci Te mindig ilyen voltál, képtelen vagy megjegyezni egy nevet… ez nem most kezdődött nyugodj meg… - hát Ő ennyire szeret, mázlim van ezzel is… közben szeretettel átölelt… na, ez például most itt nekem nagyon hiányzik… az “érintés nélküli” 55 nap szokatlan, ilyen még nem volt az életemben… gondolhatod, hogy totál átértékeltem Robinson történetét is… tudod az együttérzés, “empátia”, ami felfokozódott itt ezalatt az időszak alatt többek között említeném meg halkan, amit észrevettem másokban… lehet, hogy ez az egyik lényege ennek az egésznek a levegő, víz megtisztulása után... most a gazdaságról, profitról nem akarok itt írni bővebben? … ez a gondolat, csak úgy átfutott rajtam egészen más mondatok között itt az éj közepén, ahogy ütöttem-vertem a billyentyűket, szegény Macbook hűtársam kapott rendesen, ahogy próbáltam kiírni magamból a felmerülő kétségeimet… az újjam hegye izzott rendesen… ehhez a felébredéshez erősen hozzájárult egy szúnyog, ha őszinte akarok lenni, aki félig lerágta a bokámat… hát volt miből falatoznia, de egyre vékonyabb, ezt őszintén mondhatom neked… most itt nem túlzok úgy, mint általában…sajnos erre hajlamos vagyok, de már ezt is kezdem itt valahol elveszíteni a Világítótorony és a Citadella között a mindennapos futásaimban… ráadásul néhány nappal ezelőtt végre rávettem végre magam és a súlyzókat is a kezembe vettem, mint évekkel ezelőtt… 1995-2005. ‘Barnainci Aranykor’ csak úgy szerényen mondom neked, igen jó állapotban voltam akkortájt... emögött kemény munka volt, azt tudnod kell… naponta edzések a RC tornatermében… valahol ki kellett engedni a feszültséget, hát én ezt választottam… ez visszavezethető Viktor születése utáni életszakaszomra, amikor két hónap alatt el kellett veszítenem 35 kg-ot, mert még szülés előtt elvállaltam egy három napos “Osterman” bemutatót Bécs városában… tudod ott, ahol 1986-ban épp a terhességem 6. hónapjában Chernobyl becsöngetett... visszagondolva abban a korban sem volt egyszerű, de könnyebben leolvadt rólam a háj, mint most… nem akarom itt a mérleg állását megjegyezni, mert az mozdulatlan, de lehet, hogy elemet kell már benne cserélnem… reggel meg is nézem, hátha mázlim van… a konditeremben való edzés őszintén mondhatom neked, hogy ez az egyik leghatásosabb,  nemcsak a fogyásra… néhány hét alatt beindítja a lelassult hormonokat, főleg az endorfint és a dopamint… az első a boldogságért, a második a szerelemért felelős… kell ennél több? … belegondolva, lehet, hogy itt cseszhettem el valamit…jól elvoltam ezekkel… szerettem mindig az egyszerű, átlátható megoldásokat, amit egyedül is meg tudok oldani… hát ez az volt… minimum öt óra edzés naponta, kellemes kimerültség utána… emellett a napi teendők az életben maradásért plusz a gyereknevelés és abban az időben volt két kutyánk is Astor cocker spániel és Rikki belga juhász  groenendael ...  tehát összesen érzésben egy csomó gyerekem volt… edzéseimhez visszatérve, ráadásul a hormonjaim a súlyzóktól megkapták a napi adagjukat, működésükben nem volt fennakadás… 

... azért ez a mostani egészen más, képzeld el, hogy futás közben tegnap sikerült visszatekintenem magam egy kirakat üvegében, miközben elsuhantam előtte… meglepődve láttam, aminek nagyon örültem persze, mintha nőttem volna… tudod mindig ez van, ha szelességben csökkensz, akkor magasabbnak látszol… magad előtt képzelj el egy lassított felvételt, ahogy ütemesen emelem a talpam a föld felszínétől néhány cm-re… a lényeg a folyamatosságon van két kilométeren keresztül… itt lehet tulzok, még nem mértem le valójában… azt sajnáltam nagyon, hogy nem tudtam magam filmre venni… na, láthatod például erre is jó lenne egy társ… edzem magam nemcsak testben, lélekben is, hogy ne mondjak csődött a karantén után… nincs könnyű dolgom, azt még nem tudom, hogy erre elég volt-e itt most rövidnek tűnő 58nap, ami a végszám… ezt a lassított felvételt jó lett volna megörökíteni, talán fekete-fehérben… ez persze elmaradt, de lesz helyette más… majd meglátod előbb vagy utóbb... ennek az egész futásnak nevezett mozgásomnak az a lényege, hogy legalább már a talpamat több kilométeren keresztül egyfolytában fel tudom emelni a talajtól néhány centiméterre… különben ezt a technikát is a fiamtól lestem el még annak idején, de most alkalmaztam először, valahogy így alakult... tudod, az első napokban 50 lépés után keresnem kellett egy helyet, ahol megpihenhetek… látom most magam, ahogy levegő után kapkodok, akkor még nem sejtettem, hogy COVID19 is közte lehet, mert akkor tutira ritkábban lélegeztem volna…  itt volt a vicc helye, de a röhögés elmaradt… azt gondolom, hogy simán el lehet kerülni mindent, ami kellemetlen pontosan addig, nem akarsz tudni a létezéséről, amíg nem tudatosítod az agyadban… ezt gyakorolom már egy ideje kisebb-nagyobb sikerrel, de bízom a teljességben… a bátyám az a humoros tegnap csak annyit bírt megjegyezni:

Icikém, hogy bírsz futni ennyi súllyal… ? - nevettünk ezen… persze nekem nem volt annyira vicces… felfoghatatlan, hogy rövididő alatt felpattan rád ez a hatalmas tömeg …ragaszkodik veszettül hozzád és az istennek sem akar elhagyni…tegnap már a Citadella oldalában arra gondoltam, hogy indulok egy maraton futóversenyen… bocs elfelejtettem, hogy tömegnek szia még egy darabig... meg  az emlékeim is felugrottak most erre, mint a játékgépeknél a jokerek… talán 1995. tájékán láttam, ahogy a célba érkeztek a versenyzők, már aki útközben nem dőlt ki… megborzongtam ettől a gondolattól, nem volt felemelő látvány… ez is egyfajta kihívás, de nálam “deleted” kapott… elmondom neked, azért, hogy ne aggódj annyit értem… tegnap láttam az egyik üzlet kirakátában magam oldalról... szemed előtt jelenjen meg alakom, mint egy lassított felvétel, de már nem duckó formában... úgytűnt, mintha nőttem volna,  a magasságom visszatért hozzám… tudod, aki lefogyott az valahogy úgy néz ki, mintha nőtt is volna … ez az egyik mellékhatása… az első napokban elég érdekes lehetttem,  annak örülök, hogy akkor ez kimaradt…

... majdnem elfelejtettem mondani neked, hogy mikor a Place des Lices-en mentem keresztül át a Citadalla felé, egy fotó erejéig megálltam a madarakat etető ember látványa miatt,  ami eltért a szokványostól...  főleg sirályok voltak többségben a szökőkút mögött... eddig galambok lepték el ugyanazt a helyet, a sirályok inkább a tengerpartot uralják... ahogy ott háttal selfizgetek ... eltüsszentette magát az idősebbnek látszó férfi és tudod mit mondott:
- Pardon madame ... - ezt még sosem hallottam így, ilyen formában és főleg nem egy idegentől... -
... nagy volt a távolság közöttünk, többszöröse az előírt egy méternek... álla alatt persze ott volt a maszk, de nem volt ideje feljebb húzni, mert televolt a keze kenyér darabokkal, meg különben is szinte mindenki így hordja errefelé, nem kötelező... azért vannak kivételek például a rend őrei azok még vezetés közben is az arcukon viselik az előírásnak megfelelően... én azok közé tartozom, aki úgy gondolja, ha beteg lennék, otthon maradnék, mert ez nem véd meg semmitől ettől a coronától meg főleg nem... sőt láttam már olyan elhasznált, piszkosnak tűnő maszkot az arcon, hogy aki hordta biztos lehetett abban, hogy nem ússza meg fertőzés nélkül... ettől függetlenül, jobbnak láttam tovább állni... nézd meg a fotót tisztán látszik a távolság... na, meg a gyűrű a nyakamon, valamelyik nap elaludtam a teraszomon, közben a nap eljegyzett...

... találtam hivatalos magyarázatot a magányra, ami lehet, hogy csak egyedüllét, én kiragadtam azt, ami engem megfogott, de ha gondolod olvasd el a szakirodalmat erről, ha több is érdekel kattints egyet linkre itt! 

“A  magány fogalma  többféleképpen értelmezhető.  Legnyilvánvalóbb formája a  körülmények okozta magány,   amikor az egyént a körülmények  vagy teljesen elszigetelik minden más egyéntől  („Robinson Crusoe” létállapot),  vagy csak minimális kapcsolatot tesznek lehetővé  (pl. egyszemélyes  börtöncella).  Az ilyen magány  szerencsére ritkaság.  A körülmények rendszerint csak megnehezíthetik a társas kapcsolatokat, de az ilyen akadályok többé-kevésbé kivédhetőek. Ez azonban már az egyén bizonyos tulajdonságain,  azok fejlettségi fokán  és egész  személyiség-szerkezetén  múlik.

Mindenekelőtt tisztázandó a különbség a  magány és az  egyedüllét  között,  hiszen a kettő korántsem azonos, bár nincs éles határvonal  közöttük.  Az egyedüllét általában rövidebb időszakokra vonatkozik a társas kapcsolatokon belül, s így nem jelent komoly problémát  vagy magányosság-érzést.  A túl sok  egyedüllét – akár szándékos, akár kényszerű -  előbb-utóbb magányossággá válhat.  Különleges  (bár nem ritka)  forma  a  társas  magány,  amelyben két vagy több együtt élő ember úgy vesz részt, hogy egymással csak formális és felszínes kapcsolatot tartanak, s közben magányosnak érzik megukat.  Ennek tipikus példája az érzelmileg kiüresedett  („üres kagylóhéj”)  házasság, amely valamilyen  (vélt vagy reális)  okból  formailag nem bomlik fel.

         Pszichológiai szempontból  akkor beszélhetünk magányról, ha  az adott egyénnek

1.      nincs egyetlen,  intimnek nevezhető  kapcsolata sem;

2.      nem képes érzelmileg kötődni senkihez,  nincs  (vagy minimális)  a  társ-igénye;

3.      igényli ugyan az intim-kapcsolatokat, de képtelen ilyet találni vagy fenntartani.”

... itt a reggeli órákban beugrott a kedvenc fotósom neve is, Ő pedig nem más, mint Susan Sontag ... (ha érdekel, kattints egyet a nevére!) 

... folyt.köv...

#mindenokici

2020. május 08. (péntek)

Port de Saint Tropez, France

Vigyázz magadra, mert akkor mindenkire vigyázol! Azt nem írom, hogy otthon, mert három nappal ezelőtt Izraelben a karantént feloldották ... itt, Franciaországban meg három nap múlva... lehet, hogy már nem is kellene megírnom neked, de ma is egy picivel jobban, mint tegnap...

#mindenokici

©54. NAP PORT DE SAINT TROPEZ ... NYÁR 2020-BAN IS MEGÉRKEZIK HANGULATRA ÉBREDTEM...

SUMMER IN THE AEGEAN

by 

DJJAZBACK2MINE

(click here!)

p.s... van egy titkom, amit a füledbe súttognék, ha idebújnál hozzám ezen a reggelen... átölelném a nyakad, hozzád símulnék, kicsit szorosabban, mint úgy általában... szám lágyan megérintené a nyakad ... 

- ...Tudod, ezen a reggelen is egy picivel jobban, mint tegnap ... 

... halványan elmosolyodtam ezen, nagyon jó érzés, hogy ezt mondhatom Neked......a teraszajtón beáramló lágy, símogató friss lehelete a tengernek még a meleg takaróm alá is besurrant... nem bánom, hogy egy kicsit megborzongat... szorosabbra ölelem magamhoz, azt gondolom Te vagy ... itt, most elidőznék örökre...  még egy picit hagyom magam kényeztetni... zárt szemhéjam alá beszökik a felkelő nap szivárvány színeiben tündöklő sugara, önző módon nem engedi ezt tovább... talán rendben van ez így és lassan kinyitom szemem.. az elém táruló látvány egy picit kárpótolja az elillanó pillanatot... még néhány nap és akkor kilépek a való világba... világomba... ebben az országban mindenki szabad utat kap lakhelyétől 100 km távolságra... látod, ebben is mázlista vagyok... a Nagyikám erre azt mondaná, hogy:

- Icikém kisleányom, Neked csak megszületni volt nehéz... -

... persze én ezt más képpen gondolom, éltem át... nem volt sima az út idáig, de nem hagytam magam elveszni... (folyt.köv.)

#mindenokici

Port de Saint Tropez

2020. május 07.

Vigyázz magadra, mert akkor mindenkire vigyázol!

©James Blunt - The Greatest [Official Video] #stayathome #53days

Ce tout...

2020. május 06.

... azt gondoltam ezen a napon nem lesz olyan hír, ami feldobna... aztán kaptam egy körlevelet, ami mégis megváltoztatta ezt a napot... képzeld mégis lesz Paloznaki Jazzpiknik Balaton felvidék legszebb helyén itt az új időpont:

2020. augusztus 20-22 között

... részletek később, addig hallgass bele a 2019-es hangulatába, biztos lehetsz abban, hogy az idei felülmúlja azt, pedig őszintén mondhatom fergeteges volt!...

p.s... tegnap frissen érkezett először látott fotóm a modell korszakomból...  nézd meg alaposan... azon egy dolog nem változott, az a BALATON tűrkizzöldes színe... az most is ilyen, főleg tavasszal a tavalyi emlékeim szerint, idén ez kimaradt ... tudom mire gondolsz, de azt felejtsd el, mert ez nem sopánkodás, bánkódás, meg egyéb nőies baromság... ...persze nem bánnám, ha a lapos hasamat látnám vissza, az igaz... itt a #maradjotthon időhalmazában kicsit át is rendeztem az évek alatt felgyűlemlet körméretemet... hát nincs könnyű dolgom az biztos, de kitartóan dolgozom rajta... 53. nap is kimegyek és bejárom a terepet... lassú tempóban koptatom az aszfaltot itt Saint Tropez kikötőjében... tudom ez nem annyira jó az izületeknek, de most nincs tengerparti homok, oda TILOS! kimenni... ezt nem is értem igazán vagy az is lehet, hogy a homokot jobban kedveli a partmentén ez a tüskés kerek mincsoda (ezt most direkt nem írtam ki, ne foglalja a helyet itt ezen az oldalon!)... megértem,  teljesen igaza van!... a helyében én is a homokos tengerpartot választanám... mikor még nem tudatosították a fejemben, hogy vigyázz, veszélyes, TILOS, minden nap több órát gyalogoltam mezítláb, de jó is volt... ez látod hiányzik! Fotó: Módos Gábor - Keszthely - 1979

Barna Inci & Welzer Zsóka modellek 1979 - Keszthely Balaton, HU - Fotó: Módos Gábor

52. NAP PORT DE SAINT TROPEZ... KÓD TÖRÖLVE! ... TISZTÁNLÁTÁS IDEJE...

KÓD TÖRÖLVE!

CODE SUPPRIMÉ! CODE DELETED!

... lehet, hogy kevesebb idő is elég lett volna ahhoz, hogy egy kicsit mélyebbre lássunk, érezzünk... az is lehet, hogy pontosan ki van ez találva, nincsenek véletlenek... ennyi időre volt szükségünk a kikódoláshoz... minden egyes nap egy tanulmány volt számomra, amit átéltem és a reakcióim... hozzáteszem, hogy nemcsak az enyémet tanulmányoztam, hanem úgy, mint általában figyelő voltam  és közben próbáltam rögzíteni valamilyen formában ezeket, hogy valójában miért is?... eddigi életem során, ezek mindig utólag derültek ki... ahogy a Dédi (Nagyikám) mondaná:

- Majd elválik, hogy mire lesz ez jó gyermekem ...

Tudod, ez a tegnapi nap mégis különös energiákat hordozott, ami megkoronázta az eddigieket...na nem vírusosat, azt gondolhatod... világosabb, könnyedebb lett minden körülöttem... erre mondhatják, hogy megvilágosodtam! ... gondolom...

... ez most elő is hozott egy képet... lehettem vagy 4-5 éves, még nem jártam iskolába az biztos, mert kettesben voltunk a Nagyimmal, senki nem volt otthon... épp mosott a bejárati ajtó elé helyezett aluminium mosóteknőben (akkor még gondolatban sem volt mosógép)... ezt annak idején így hívták azon a tájon... hétvégén meg az volt a kádunk abban fürödtünk a testvéreimmel Pityu, Évike és Én ... olyan nagy volt, hogy belefértünk hárman is...arra pontosan emlékszem, hogy én alig látszódtam ki a habból és néha víz alá nyomott a bátyám, a nővéremmel már nem bírt el... látom Nagyikámat, ahogy kicsi méretével előtte állt és erősen gyúrta, dörzsölte a fehér lepedőt addig, addig.., míg olyan fehér nem lett, mint a hó... nagyon szerettem vele lenni és segíteni... már akkor olyan 'kotynyeles' tudod, aki mindent akar csinálni, de semmihez nem ért, mert picike, de nagy akar lenni, mint a felnőttek...  a nagy barna színű mosószappant tartottam a pindurka kezeimben, akkor még nem volt mosószer... lehet, hogy ezért nem lettünk mi allergiásak semmire sosem egy biztos, amióta öblítőt is töröltem az életünkből nálunk senki nem allergiás a családban... valahogy mindig visszatérek a jelenbe pedig imádom ezt a gyerekkori élményemet is... szívesen maradnék ott talán örökre a gondtalanság mezején... míg gyerek vagy annál nagyobb bajod soha nincs csak az, hogy állandóan felnőtt akarsz lenni... annyira nehéz volt az a darab szappan, hogy majdnem letörte a csuklómat és mindig ki akart csúszni a kezemből, de nem adtam fel, lehet ott ivódott belém, hogy sosem adom fel a mai napig sem, azt gondolom mindent meg tudok csinálni... izzadság cseppek hulltak a vízbe a homlokomról, de én csak gyúrtam, gyúrtam a teknő oldalára tapasztott fehér lepedőt addig, mig Nagyi el nem nevette magát és azt mondta:

- Icikém elég lesz mára ennyi, most már menj játszani a babaházadba... - felnéztem rá kérdő szemekkel... még nagyobbra tágítottam..., de nem engedett tovább... erős, határozott jellem volt... 

- Egy szónak is száz a vége... mars játszani... - megnyomta erősen az utólsó szót... na, ez már egyértelmű volt... nem lehetett könnyű dolga velünk, így utólag visszagondolva... kis köténykémbe megtöröltem a kezeim és máris eltűntem, tudtam semmi esélyem sincs a tovább maradásra ... mindig volt rajtam egy fehér, fodros kötényke, amit kimondottam utáltam, mert kisleányosnak tartottam, nem beszélve a fejem búbjára biggyesztett hatalmas fehér masniról... majd mutatok fotót is, most nincs itt velem... olyan vagyok rajta, mint egy propelerres repülő épp felszállás előtt, de hát ez volt annak idején a divat a tehetősebbeknél persze... mi nem voltunk azok, de Anyumnak kifinomult ízlése volt és, ha keresett egy kicsivel több pénzt, abban biztos lehettem, hogy kaptam egy új köténykét, na meg a térdig érő fehér zoknit, ezeknél jobban csak az alul gumizott mackónadrágot (tréning ruhát a gyengébbek kedvéért kiírom) rüheltem nagyon... vitának még helye sem lehetett, sarkon fordultam és már el is tűntem az izolált magam által kilalakított kicsi helyemre, aminek olyan kisméretű volt az ajtaja, hogy rajtam kívül senki nem fért be... ez volt az én 'menedékhelyem' aranyos rózsaszínű butorokkal berendezve, amit Anyumtól kaptam Karácsonyra vagyis akarom mondani a Jézuskától, mert ugye akkor még abban a hiszemben voltam... ebben a pillanatban tudod mi jutott eszembe, hogy lehet a 'rózsaszínű felhőim' eredete ide vezethető vissza... erre még sosem gondoltam eddig... (folyt.köv.)

… jól nézd meg a képet, ezt tegnap készítettem az 51. nap karanténban… láthatod a Covid19 már mögöttem van… védelem alatt vagyok!..

2020. május 04. © BIPHOTONEWS

p.s. ... kint állok a teraszon... kikötőben, mint kezdődne az élet... emberek... autók... na meg fent az égen néhány sárga pici repülő... néha távolabb a tenger színtjét megérintik... ezek a tűzoltók... de mi az a fehér, amit visszaszórnak... víz lenne... de nem ... vagy igen... olyan fehér, mint a hó... aztán elhúznak a kikötő házai felett... 

2020. május 04. előttem szürkés homály fedi a tájat... hasonló, mint az 52. nap előtti reggel ... legalábbis a színeiben... valahogy a repülők jutottak eszembe... még néhány nap ... pontosabban 7 és feloldják a karantént... vagy... ? ... majd meglátjuk... minden esetre láttam tegnap  az esti futásom közben, hogy egyes üzletek bizakodóan csinosítják magukat, volt aki az utcán 4-5 távolságban pohárral a kezében iszogattak, örültek a napfénynek és közelgő új élet kezdetének... a Barbarac fagyizó is kinyit azon a napon, mondta nekem a tulajdonos, majdnem karnyújtásnyira van a teraszunk egymástól... sok minden eszembe jut, de hogy fagyiznék ennyi nap után az talán nem... de nem vagyunk egyformák... én meggondolom majd, hogy kimenjek-e az utcára aznap, innen a teraszról lehet elég lesz... azt gondolom, biztonságosabb... egy-két felvételt azért biztosan nem hagyok ki... de még van időm addig átgondolni, egy biztos tömegbe nem megyek még álaracban sem... tudod, lehet, hogy már mondtam kaptam egyet ajándékba Cecile-től még a múlt héten... csinos provence színekkel, mintákkal... eddig még, csak nézegettem itthon, nem hordtam kint a szabadban... az az igazság, hogy viccesnek találom a viseletét, mert nincs funkciója azon kívül, hogy félig eltakarja az arcod... van akinek persze ez előnyére válik, talán nekem is... ezen most kuncogok... látom, hogy van aki az álla alatt hordja a nyakán... talán ők vannak többségben... aztán látom, hogy a rend őrei még a kocsiban is a szájukon tartják, gondolom előírás... szabályokat be kell tartani! ... szóval én nem hordom, amíg nem lesz kötelező... utána meg itthon maradok, míg megint az arcommal mehetek a szabadba... 

... erről jutott eszembe a tegnap esti hangos sírás a kihalt kikötőben... egy rendőr egy fiatal leányt  kísért 3-4 méter távolságot betartva és egy rendőrautó követte őket... sajnáltam a hangosan üvöltőző, síró fiatal leányt, aki egyfolytában azt hajtogatta, hogy:

I don't  know... I don't know (én nem tudom!) ANDRÉ ANDRÉ where are you? (Hol vagy André?)

majd elhaladtak a balconom alatt  és látom, hogy az Opera-nál leült a földre és zokogott... a rendőr meg csak nézta és néha mondott neki valamit, de látszott, hogy kezd elfogyni a türelme... aztán összeszedte magát a leány és eltűntek a parkoló felé... ez este 8h után volt... lehet, nem volt járási engedélye, de lehet, hogy ennél nagyobb fájdalma volt... hát tudod nagyon sajnáltam és ez úgy utána meg is határozta az estémet... gyorsan ágyba bújtam, fejemre a takarót és megpróbáltam minél előbb elaludni... sikerült...

... reggel nagyon korán ébredtem megint, most nem az Anyáknapi szomorú hangulatom miatt, amit belefolytottam egy üveg finom francia rozéba, hanem azért mert korán elaludtam és ennyi pontosan elég volt... hát ez a tegnapi nap arról szólt, hogy megint  vissaztért a #tisztánlátásom... ez egy olyan érzés, mint gyerekkoromban a sűrűködös játékunk.., de ezt már mondtam neked... kicsit üresnek is érzem magam, valamit lepakoltam, mögöttem hagytam... még nem tudom mit, majd kiderül itt a napokban... azért megmondom neked őszintén szívesen maradtam volna még ott, jó volt a homályban... az is lehet, hogy ez a "rózsaszín felhőm", legalábbis a fiam szerint, de én pontosan tudom a #miérteket és ez így rendben is van... ja, és majdnem elfelejtettem mondani, hogy röpke páróra alatt többet dolgoztam, mint 52 nap alatt... 

52. NAP PORT DE SAINT TROPEZ
2020. május 05.
© BIPHOTONEWS

… ebből a pozicióból, helyszínről 2020. március 15-e óta minden nap lenyomtam az exponáló gombot este 7 és 8 h között, attól függött mikorra értem oda a futásból… vártam a változást, a fények játékát figyeltem… akkor még nem gondoltam, hogy 52 nap telik majd el, ma 2020. május 04-t írunk… és még 2020. május 11-ig hátra van 7 egész nap, hogy a karantént felfüggesszék…

vagy… ?

… előbb itt a kikötőben megjelent egy hadicsónak katonákkal felfegyverezve, géppisztoly a kézben, lassan tettek egy kört… figyeltek… én meg fotóztam, filmeztem őket… ahogy szoktam általában, tettem a dolgom… majd elhúztak… eddig ezt nem láttam… most aztán aki ezt látta összerezzenhetett rendesen… általában más jelzőt használok, de mára ez is megteszi… olyan volt, mint a karantén elején, mikor egy talpig védőruhában beöltözött alak végigrohant a kikötőn és hangosan kiabálta:

- Mégis melyik hajóban van a coronavírusos beteg…? Nem találom… 

Erről meg eszembe jutott Eilát (Izrael), amikor 1992-ben, ha jól emlékszem Szilveszterét ott töltöttük Viktor fiammal... szokatlan volt és félelmetes, hogy a tengerparti sétányon gépfegyverrel felszerelt fiatal katonák, katona leányok sétálgattak... többet talán máskor... még...

Vigyázzatok magatokra, mert akkor másokra is vigyáztok! ... és ne menjetek tömegbe!

#mindenokici

Port de Saint Tropez, France

2020. május 05.

© 51. NAP PORT DE SAINT TROPEZ ... VADVIRÁG CSOKOR SOK EMLÉKET IDÉZ...

p.s. #jetaime ... ezt még nem mondtam Neked, de van egy kedvenc kis utcám, itt nem messze a Citadella alatt... tegnap útbaesett  futás után... nem volt tudatos, egyszer csak azt vettem észre, hogy ott állok előtte a mezei virágcsokrommal a kezemben, amit fent szedtem a sétányon... akartam egy koszorút kötni, de nem sikerült... ott ültem a földön a margaréták és egyéb nem tudom, hogyan hívják virágok között, mint gyerekkoromban a Zagyva folyó partján... már akkor is álmodozó voltam, de most kimondottan rólad ábrándoztam... 

...szóval ott álltam az ajtó előtt és biztos vagyok benne, hogy azért kedvelem, mert visszavisz időben... repedésein az idő visszatükröződik... szemeimmel végig símatottam szinte az egészet... hagytam magamat gondolatban sodorni, volt erre időm sőt mostanában rengeteg... tudod, mégis úgy érzem, hogy kikúszik a kezeimből, valahogy tétlennek érzem magam... jaj, ezt nem biztos, hogy érthed... megpróbálom megmagyarázni, szóval az az érzésem, hogy nem csinálok semmit és már 50 nap van mögöttem a #maradjotthon óta, érzésben több ezer... képtelen vagyok, vagy inkább helyesebb, hogy nincs kedvem visszanyúlni az életet sugárzó felvételekhez, amit én, csak úgy mondom, hogy időszámításunk előtt készítettem... tudom, hogy elmúlik ez nem fog gondot okozni a változás, de most helyette inkább futok vagy nagyokat sétálok és veled beszélgetek... nem bánom, hogy más nem is érdekel...

...körbenéztem a szűk, szinte egy méter keskeny kis utcában, megakadt a szemem a postaládán... televolt reklám újságokkal...  üres az ajtó mögötti ház biztos jele... így nem tartottam attól, hogy ha neki dőlök majd fotózás közben valaki kinyitja és bezuhanok, de azért azon a régi kopogtatón, amit majdnem eltakarok a fejemmel, halványan bekopogtattam... kop...kop... biztos, ami biztos... majd teljes erőmből rásimultam, hogy elcsípjem a lemenő nap utólsó sugarait... közben többször hangosan hajtogattam, hogy:

- Nem kérem az ajtót kinyitni... köszi és nevettem ezen ... - ne gondold, hogy feltűnést keltettem ezzel, rajtam kívül nem sok emberrel lehet találkozni mostanában itt... ez az utca, meg arról volt híres  eddig, hogy mindig üres volt, mostantól meg RÓLAM a vadvirágos, coffosról... te képzeld el, hogy volt olyan nap,  mikor csak madarakkal találkoztam, galambokkal, sirályokkal, akkor gondolatban el is neveztem a #madarak városának ... na nem a Hitchcock filmről, az még véletlenül se jusson eszedbe...  

... hajnal 4h óta fentvagyok, közben kivilágosodott, reggel lett... érzem, hogy felébredtél... a szemeim lecsukódtak, ólom nehezék ereszkedett mind a kettőre, de előtte odasúgom Neked:
- Je t'aim... (szeretlek!) - ... ma egy picivel jobban, mint tegnap...

folyt. köv.

©50. NAP PORT DE SAINT TROPEZ.... ANYÁKNAPJA... SZTÁRTONIK MA...

... 50. NAP igyunk SZTÁR TONIK-ot ... 

ANYÁKNAPJA alkalmából! ... 

Egészségünkre! 

Fotó: László Rákoskerti (lehet, hogy tévedek, majd korrigál talán! köszi!)

Modell: Inci Barna

'80-as évek (1982 talán... :) )

Helyszín: Budapest, Magyarország (Vörösmarty tér talán...)

#maradjotthon #stayathome #jerestechezmoi #mindenokici

Köszönöm a megosztást (IS)! 

merci mon fils! 

 

 ... na nem ez lett az utcai #nagyplakát, hanem Módos Gábor fotóművész égszínkék üzenete a #sztártonikkal ... Gábornak épp ma van a születésnapja, hurrá!... a számok, hát azok elég csinosak, de nem az a lényeg... és számomra nem is fontosak, azokat már évekkel ezelőtt kikódoltam.., de ezt már lassan mindenkinek az agyába véstem itt... 

p.s.I love you... ez már nemcsak a kedvenc filmemről és zenémről szól... ma is egy picivel jobban, mint tegnap... az 50. nap is így ébredtem a #stayathome #jerestchezmoi #maradjotthon ...  egyedüli magányomban... valahogy így alakult... tudom nincsenek véletlenek... mindennek oka van!.. ezt már megtanultam, így aztán nem is aggódtam egy percig sem... valójában nem sokat változott az életem, így van ez már egy ideje... abban biztos vagyok, hogy másképpen történt volna sok minden... talán hosszabb idő vagy egyáltalán nem kerültek volna a felszínre azok az érzelmek, amiket két évig szorongattunk ki---ki a maga módján ... látod ezt a fehér rózsaszirmot a kövön, lefotóztam neked...  nézd meg a formáját, épp az előbb vettem észre,  eddig elkerülte a figyelmem... már tegnap estétől kerülgettem itt...véletlenül sem hajoltam volna le érte, hogy a szemetesbe rakjam, mindig megfogott a két szín hatása... tetszett, hogy itt uralkodik a szobámban valami megfoghatatlan, mert azt pontosan éreztem, hogy üzenete van, de nem tudtam, hogy mi ...? ... nem akartam megtörni azt a furcsa érzést, amit mindig megérintett, mikor elmentem mellette...  igazából nem láttam, hogy ez egy szív formájú szirom, csak az előbb mikor fölé hajoltam, hogy lefotózzam... este, mikor vázába tettem a rózsákat ez az egy leesett a kőre...  automatikusan utána nyúltam, hogy felveszem, de mégis egy gondolat azt mondta, hogy hagyd, ne vedd fel... futás után sétáltam egy nagyot a városban lehetett félnyolc este talán ... az egyik üzlet előtt hatalmas rózsabokor egy kővázában...nem szívesen tépek le virágot, de ennek nem tudtam ellenállni és valamiért, csak kettőt... ne kérdezd, hogy miért... vannak dolgok, amire nincs magyarázat... most nézegetem a többi rózsaszirmot... nem találtam közöttük több ilyen formájút...

egy pillanatra megálltam itt, majd ezután pontosan megértettem az üzenetét... végülis ma ANYÁKNAPJA van!  köszönöm!

©49. NAP PORT DE SAINT TROPEZ... EGYSZERŰEN, CSAK MÁJUS 2-A VAN MA...

ANYÁKNAPJA ELŐTTI MAGAMBA FORDULOK NAP

p.s. ... még jó, hogy van ez a Facebook, majdnem elfelejtettem a születésnapi köszöntőmet átadni Zolinak, akivel utána hajnal 4h-ig dumáltunk a messengeren, épp számolgattuk, hogy hány éve haverkodunk, hát nem tegnap óta, de elég volt a kettőnk kezén lévő újjaink éppen... május 1-én a gyöngyvirágos boldogsággal ünnepelte a 49. születésnapját Budapesten a #maradjotthon egyedül, ha épp úgy alakult az életed... nem sűrűn ejtjük meg ezt, de mindig olyan, mintha épp tegnap váltunk volna el... szétröhögtük magunkat a Sitges-i emlékeinken... különleges spanyol város a tengerpart mellett, hasonló ékszerdoboz, mint Saint Tropez, csak talán "melegebb" egy picit... Pityunak, köszönhetjük a barátságunkat, akit még a Vidám Színpadnál ismertem meg és azóta is a legjobb barátom... tudod olyan, akit ha éjjel felhívsz, hogy baj van... akkor Ő ott van... egyszercsak úgy gondolta évekkel ezelőtt és elköltözött Sitges-be ... voltak kalandjaink rendesen, mikor ott voltam... erről majd máskor... Zolihoz visszakanyarodva egymás szavába vágba meséltük az elmúlt időt... visszaemlékeztünk, jókat nevetgéltünk... Ő az, aki mindig a nyílt szavak embere, lassan szótagolva, de kimondja az igazat... de jó is volt előhozni a régi emlékeket, na erre például teljesen jó ez a #jerestechezmoi ... közben virtuálisan koccintottunk... 

... azért a mai nap elég fáradékony voltam a kevés alvás után, de azért nem hagytam ki a futást, megkerültem az egész várost... kétszer is találkoztam a rend őreivel... de egy bonzsúron kívül más nem érdekelte ma őket... aminek persze örültem, ettől függetlenül a kijárási engedélyem ott lapult az iphone tárjában...

© 48. NAP PORT DE SAINT TROPEZ ... GYÖNGYVIRÁG MÉZES ILLATA ...

... a francia emberek ezen a napon gyöngyvirág csokrot adnak egymásnak... ez a hagyomány visszanyúlik a múltba, erről már tegnap írtam Neked, hogy IX. Károly udvarában ezen a napon minden hölgy kapott egy csokor gyöngyvirágot (uralkodása 1560-ban kezdődött, még alig volt 10 éves) ... neki köszönhetően, így lett ez a virág a boldogság, szerencse szimbóluma...

...tudnod kell, hogy ez a kedvenc virágom... erről eszembe is jutott, őszintén mondom neked a kezdetek... váratlanul érkeztem a Nagyszüleim pici, de szerettel teli #mézeskalácsházikó szobájába, egy októberi hideg reggelen hajnali 6h-kor...  a mesélők szájából az eredetem, hogy nem akartam maradni, de Nagyapa és a Nagyi erős akarata nem engedett vissza, így maradtam... végülis nem bántam meg... életutam, így most visszatekintve ezen a reggelen is, több emberöltőt kitesz... ezt majd talán részletesebben legközelebb vagy fokozatosan mindig egy picit elcseppentek itt... tudod a kertünkben a bejáratot minden tavasszal a gyöngyvirág illata lengte be, nemcsak a környékét, de beszökött a szobánkba is... mézédes illatát beszippantva mámoros, mosolygós reggelekre ébredtünk, innen  maradt meg ez a jó szokásom, amit tovább is adtam az én  kicsi fiamnak arra gondolva, hogy ebből nagy baja nem lehet... ezt a boldog, napfényben ragyogó, gyöngyvirágos illatot, most tovább küldöm Neked... 

... fleur printaniere et odorante, le muguet est aussi le symbole du retour des beaux-jours...

p.s. I love you!

#mindenokici

2020. május 01.

Port de Saint Tropez

Vigyázzatok magatokra, mert akkor mindenkire vigyáztok!

#stayathome, #jerestechezmoi #maradjotthon

Zelk Zoltán: Csilingel a gyöngyvirág   

Csilingel a gyöngyvirág 

Fehér a ruhája, 

Meghívja a virágokat 

Tavasz esti bálra. 

Öltözik az orgona, 

Lila a ruhája. 

Kivirít a kankalin, 

A szegfű, és a mályva. 

A vadrózsa rájuk nevet, 

Bolondos a kedve, 

A rigó is füttyent egyet. 

„hej mi lesz itt este!” 

Táncra perdül a sok virág, 

Illat száll a légben, 

Őrt állnak a gesztenyefák, 

Illemtudón, szépen. 

A szellő is megfürdik 

A virágillatban, 

S arra ébredünk fel reggel 

Napsugaras nyár van!

(forrás!)