©Cyla Sztori: Egy telefonnal leveszi a rontást rólad (2019/04/04) | Kajdi...

p.s... Saint Tropezban itt a karantén idején megszerettem a szókimondó, intelligens, baromkodó stílusát...

©55. NAP PORT DE SAINT TROPEZ ... “MAGÁNYOS FARKAS ÉLETMÓD”

#mindenokici
...kedvenc házam mögöttem és babérbegy virágok a kezemben Saint Tropez illatával...

2020. május 8., péntek

... KICSIT HOSSZÚNAK TŰNIK ÖLELÉS NÉLKÜL..

… egyértelműen kiderült 55 nap alatt, itt Saint Tropez kellős közepén a világ egyik leggyönyörűbb helyén, hogy a “magányos farkas életmód”, idézve a kedvenc fotósomat - lehet, hogy nehezen hiszed el, de ebben a pillanatban nem jut eszembe a neve… tudod itt van a nyelvemen, de most, mintha kitörölték volna az agyamból, csak egy szürke homály van helyette… na erről beszélek, hogy ez már egy figyelmeztető jel is lehet, habár Viktor fiam erre azt mondta legutóbb:

- Anyci Te mindig ilyen voltál, képtelen vagy megjegyezni egy nevet… ez nem most kezdődött nyugodj meg… - hát Ő ennyire szeret, mázlim van ezzel is… közben szeretettel átölelt… na, ez például most itt nekem nagyon hiányzik… az “érintés nélküli” 55 nap szokatlan, ilyen még nem volt az életemben… gondolhatod, hogy totál átértékeltem Robinson történetét is… tudod az együttérzés, “empátia”, ami felfokozódott itt ezalatt az időszak alatt többek között említeném meg halkan, amit észrevettem másokban… lehet, hogy ez az egyik lényege ennek az egésznek a levegő, víz megtisztulása után... most a gazdaságról, profitról nem akarok itt írni bővebben? … ez a gondolat, csak úgy átfutott rajtam egészen más mondatok között itt az éj közepén, ahogy ütöttem-vertem a billyentyűket, szegény Macbook hűtársam kapott rendesen, ahogy próbáltam kiírni magamból a felmerülő kétségeimet… az újjam hegye izzott rendesen… ehhez a felébredéshez erősen hozzájárult egy szúnyog, ha őszinte akarok lenni, aki félig lerágta a bokámat… hát volt miből falatoznia, de egyre vékonyabb, ezt őszintén mondhatom neked… most itt nem túlzok úgy, mint általában…sajnos erre hajlamos vagyok, de már ezt is kezdem itt valahol elveszíteni a Világítótorony és a Citadella között a mindennapos futásaimban… ráadásul néhány nappal ezelőtt végre rávettem végre magam és a súlyzókat is a kezembe vettem, mint évekkel ezelőtt… 1995-2005. ‘Barnainci Aranykor’ csak úgy szerényen mondom neked, igen jó állapotban voltam akkortájt... emögött kemény munka volt, azt tudnod kell… naponta edzések a RC tornatermében… valahol ki kellett engedni a feszültséget, hát én ezt választottam… ez visszavezethető Viktor születése utáni életszakaszomra, amikor két hónap alatt el kellett veszítenem 35 kg-ot, mert még szülés előtt elvállaltam egy három napos “Osterman” bemutatót Bécs városában… tudod ott, ahol 1986-ban épp a terhességem 6. hónapjában Chernobyl becsöngetett... visszagondolva abban a korban sem volt egyszerű, de könnyebben leolvadt rólam a háj, mint most… nem akarom itt a mérleg állását megjegyezni, mert az mozdulatlan, de lehet, hogy elemet kell már benne cserélnem… reggel meg is nézem, hátha mázlim van… a konditeremben való edzés őszintén mondhatom neked, hogy ez az egyik leghatásosabb,  nemcsak a fogyásra… néhány hét alatt beindítja a lelassult hormonokat, főleg az endorfint és a dopamint… az első a boldogságért, a második a szerelemért felelős… kell ennél több? … belegondolva, lehet, hogy itt cseszhettem el valamit…jól elvoltam ezekkel… szerettem mindig az egyszerű, átlátható megoldásokat, amit egyedül is meg tudok oldani… hát ez az volt… minimum öt óra edzés naponta, kellemes kimerültség utána… emellett a napi teendők az életben maradásért plusz a gyereknevelés és abban az időben volt két kutyánk is Astor cocker spániel és Rikki belga juhász  groenendael ...  tehát összesen érzésben egy csomó gyerekem volt… edzéseimhez visszatérve, ráadásul a hormonjaim a súlyzóktól megkapták a napi adagjukat, működésükben nem volt fennakadás… 

... azért ez a mostani egészen más, képzeld el, hogy futás közben tegnap sikerült visszatekintenem magam egy kirakat üvegében, miközben elsuhantam előtte… meglepődve láttam, aminek nagyon örültem persze, mintha nőttem volna… tudod mindig ez van, ha szelességben csökkensz, akkor magasabbnak látszol… magad előtt képzelj el egy lassított felvételt, ahogy ütemesen emelem a talpam a föld felszínétől néhány cm-re… a lényeg a folyamatosságon van két kilométeren keresztül… itt lehet tulzok, még nem mértem le valójában… azt sajnáltam nagyon, hogy nem tudtam magam filmre venni… na, láthatod például erre is jó lenne egy társ… edzem magam nemcsak testben, lélekben is, hogy ne mondjak csődött a karantén után… nincs könnyű dolgom, azt még nem tudom, hogy erre elég volt-e itt most rövidnek tűnő 58nap, ami a végszám… ezt a lassított felvételt jó lett volna megörökíteni, talán fekete-fehérben… ez persze elmaradt, de lesz helyette más… majd meglátod előbb vagy utóbb... ennek az egész futásnak nevezett mozgásomnak az a lényege, hogy legalább már a talpamat több kilométeren keresztül egyfolytában fel tudom emelni a talajtól néhány centiméterre… különben ezt a technikát is a fiamtól lestem el még annak idején, de most alkalmaztam először, valahogy így alakult... tudod, az első napokban 50 lépés után keresnem kellett egy helyet, ahol megpihenhetek… látom most magam, ahogy levegő után kapkodok, akkor még nem sejtettem, hogy COVID19 is közte lehet, mert akkor tutira ritkábban lélegeztem volna…  itt volt a vicc helye, de a röhögés elmaradt… azt gondolom, hogy simán el lehet kerülni mindent, ami kellemetlen pontosan addig, nem akarsz tudni a létezéséről, amíg nem tudatosítod az agyadban… ezt gyakorolom már egy ideje kisebb-nagyobb sikerrel, de bízom a teljességben… a bátyám az a humoros tegnap csak annyit bírt megjegyezni:

Icikém, hogy bírsz futni ennyi súllyal… ? - nevettünk ezen… persze nekem nem volt annyira vicces… felfoghatatlan, hogy rövididő alatt felpattan rád ez a hatalmas tömeg …ragaszkodik veszettül hozzád és az istennek sem akar elhagyni…tegnap már a Citadella oldalában arra gondoltam, hogy indulok egy maraton futóversenyen… bocs elfelejtettem, hogy tömegnek szia még egy darabig... meg  az emlékeim is felugrottak most erre, mint a játékgépeknél a jokerek… talán 1995. tájékán láttam, ahogy a célba érkeztek a versenyzők, már aki útközben nem dőlt ki… megborzongtam ettől a gondolattól, nem volt felemelő látvány… ez is egyfajta kihívás, de nálam “deleted” kapott… elmondom neked, azért, hogy ne aggódj annyit értem… tegnap láttam az egyik üzlet kirakátában magam oldalról... szemed előtt jelenjen meg alakom, mint egy lassított felvétel, de már nem duckó formában... úgytűnt, mintha nőttem volna,  a magasságom visszatért hozzám… tudod, aki lefogyott az valahogy úgy néz ki, mintha nőtt is volna … ez az egyik mellékhatása… az első napokban elég érdekes lehetttem,  annak örülök, hogy akkor ez kimaradt…

... majdnem elfelejtettem mondani neked, hogy mikor a Place des Lices-en mentem keresztül át a Citadalla felé, egy fotó erejéig megálltam a madarakat etető ember látványa miatt,  ami eltért a szokványostól...  főleg sirályok voltak többségben a szökőkút mögött... eddig galambok lepték el ugyanazt a helyet, a sirályok inkább a tengerpartot uralják... ahogy ott háttal selfizgetek ... eltüsszentette magát az idősebbnek látszó férfi és tudod mit mondott:
- Pardon madame ... - ezt még sosem hallottam így, ilyen formában és főleg nem egy idegentől... -
... nagy volt a távolság közöttünk, többszöröse az előírt egy méternek... álla alatt persze ott volt a maszk, de nem volt ideje feljebb húzni, mert televolt a keze kenyér darabokkal, meg különben is szinte mindenki így hordja errefelé, nem kötelező... azért vannak kivételek például a rend őrei azok még vezetés közben is az arcukon viselik az előírásnak megfelelően... én azok közé tartozom, aki úgy gondolja, ha beteg lennék, otthon maradnék, mert ez nem véd meg semmitől ettől a coronától meg főleg nem... sőt láttam már olyan elhasznált, piszkosnak tűnő maszkot az arcon, hogy aki hordta biztos lehetett abban, hogy nem ússza meg fertőzés nélkül... ettől függetlenül, jobbnak láttam tovább állni... nézd meg a fotót tisztán látszik a távolság... na, meg a gyűrű a nyakamon, valamelyik nap elaludtam a teraszomon, közben a nap eljegyzett...

... találtam hivatalos magyarázatot a magányra, ami lehet, hogy csak egyedüllét, én kiragadtam azt, ami engem megfogott, de ha gondolod olvasd el a szakirodalmat erről, ha több is érdekel kattints egyet linkre itt! 

“A  magány fogalma  többféleképpen értelmezhető.  Legnyilvánvalóbb formája a  körülmények okozta magány,   amikor az egyént a körülmények  vagy teljesen elszigetelik minden más egyéntől  („Robinson Crusoe” létállapot),  vagy csak minimális kapcsolatot tesznek lehetővé  (pl. egyszemélyes  börtöncella).  Az ilyen magány  szerencsére ritkaság.  A körülmények rendszerint csak megnehezíthetik a társas kapcsolatokat, de az ilyen akadályok többé-kevésbé kivédhetőek. Ez azonban már az egyén bizonyos tulajdonságain,  azok fejlettségi fokán  és egész  személyiség-szerkezetén  múlik.

Mindenekelőtt tisztázandó a különbség a  magány és az  egyedüllét  között,  hiszen a kettő korántsem azonos, bár nincs éles határvonal  közöttük.  Az egyedüllét általában rövidebb időszakokra vonatkozik a társas kapcsolatokon belül, s így nem jelent komoly problémát  vagy magányosság-érzést.  A túl sok  egyedüllét – akár szándékos, akár kényszerű -  előbb-utóbb magányossággá válhat.  Különleges  (bár nem ritka)  forma  a  társas  magány,  amelyben két vagy több együtt élő ember úgy vesz részt, hogy egymással csak formális és felszínes kapcsolatot tartanak, s közben magányosnak érzik megukat.  Ennek tipikus példája az érzelmileg kiüresedett  („üres kagylóhéj”)  házasság, amely valamilyen  (vélt vagy reális)  okból  formailag nem bomlik fel.

         Pszichológiai szempontból  akkor beszélhetünk magányról, ha  az adott egyénnek

1.      nincs egyetlen,  intimnek nevezhető  kapcsolata sem;

2.      nem képes érzelmileg kötődni senkihez,  nincs  (vagy minimális)  a  társ-igénye;

3.      igényli ugyan az intim-kapcsolatokat, de képtelen ilyet találni vagy fenntartani.”

... itt a reggeli órákban beugrott a kedvenc fotósom neve is, Ő pedig nem más, mint Susan Sontag ... (ha érdekel, kattints egyet a nevére!) 

... folyt.köv...

#mindenokici

2020. május 08. (péntek)

Port de Saint Tropez, France

Vigyázz magadra, mert akkor mindenkire vigyázol! Azt nem írom, hogy otthon, mert három nappal ezelőtt Izraelben a karantént feloldották ... itt, Franciaországban meg három nap múlva... lehet, hogy már nem is kellene megírnom neked, de ma is egy picivel jobban, mint tegnap...

#mindenokici