p.s. #jetaime ... ezt még nem mondtam Neked, de van egy kedvenc kis utcám, itt nem messze a Citadella alatt... tegnap útbaesett futás után... nem volt tudatos, egyszer csak azt vettem észre, hogy ott állok előtte a mezei virágcsokrommal a kezemben, amit fent szedtem a sétányon... akartam egy koszorút kötni, de nem sikerült... ott ültem a földön a margaréták és egyéb nem tudom, hogyan hívják virágok között, mint gyerekkoromban a Zagyva folyó partján... már akkor is álmodozó voltam, de most kimondottan rólad ábrándoztam...
...szóval ott álltam az ajtó előtt és biztos vagyok benne, hogy azért kedvelem, mert visszavisz időben... repedésein az idő visszatükröződik... szemeimmel végig símatottam szinte az egészet... hagytam magamat gondolatban sodorni, volt erre időm sőt mostanában rengeteg... tudod, mégis úgy érzem, hogy kikúszik a kezeimből, valahogy tétlennek érzem magam... jaj, ezt nem biztos, hogy érthed... megpróbálom megmagyarázni, szóval az az érzésem, hogy nem csinálok semmit és már 50 nap van mögöttem a #maradjotthon óta, érzésben több ezer... képtelen vagyok, vagy inkább helyesebb, hogy nincs kedvem visszanyúlni az életet sugárzó felvételekhez, amit én, csak úgy mondom, hogy időszámításunk előtt készítettem... tudom, hogy elmúlik ez nem fog gondot okozni a változás, de most helyette inkább futok vagy nagyokat sétálok és veled beszélgetek... nem bánom, hogy más nem is érdekel...
...körbenéztem a szűk, szinte egy méter keskeny kis utcában, megakadt a szemem a postaládán... televolt reklám újságokkal... üres az ajtó mögötti ház biztos jele... így nem tartottam attól, hogy ha neki dőlök majd fotózás közben valaki kinyitja és bezuhanok, de azért azon a régi kopogtatón, amit majdnem eltakarok a fejemmel, halványan bekopogtattam... kop...kop... biztos, ami biztos... majd teljes erőmből rásimultam, hogy elcsípjem a lemenő nap utólsó sugarait... közben többször hangosan hajtogattam, hogy:
- Nem kérem az ajtót kinyitni... köszi és nevettem ezen ... - ne gondold, hogy feltűnést keltettem ezzel, rajtam kívül nem sok emberrel lehet találkozni mostanában itt... ez az utca, meg arról volt híres eddig, hogy mindig üres volt, mostantól meg RÓLAM a vadvirágos, coffosról... te képzeld el, hogy volt olyan nap, mikor csak madarakkal találkoztam, galambokkal, sirályokkal, akkor gondolatban el is neveztem a #madarak városának ... na nem a Hitchcock filmről, az még véletlenül se jusson eszedbe...
... hajnal 4h óta fentvagyok, közben kivilágosodott, reggel lett... érzem, hogy felébredtél... a szemeim lecsukódtak, ólom nehezék ereszkedett mind a kettőre, de előtte odasúgom Neked:
- Je t'aim... (szeretlek!) - ... ma egy picivel jobban, mint tegnap...
- Je t'aim... (szeretlek!) - ... ma egy picivel jobban, mint tegnap...
folyt. köv.
