p.s... Valensole, Franciaországprovence (Dél-Franciaország egyik történelmi régiója a jelenlegi PACA (Provence-Alpes-Côte d’Azur) régióban.) levendula mezői (2018 - 2020) ... amikor erre a tájra vetődtem 2018-ban először, majd utána többször is az életemben, olyan érzés volt, mintha a "PARADICSOMBA" érkeztem volna, maga a "MENNYORSZÁG" vagyis azt hiszem valami hasonló, mert még ott nem voltam, csak elképzeltem már sokszor, hogy milyen lehet... volt egy álmom, hogy szívesen letelepednék és boldogan élnék arrafelé... aztán rájöttem, mikor ez is megvalósult, hogy nem igazán ott a helyem, mert szerettem a nyüzsgő városi életet... (részlet folyt.köv.)
p.s...tegnapi Balaton körutamról ez az egyik kedvenc fotóm... napraforgó, ahogy a szél megborzolta a ragyogó napfényben... talán azért, mert visszatükrözte a hangulatomat, amit végig éreztem a kalandos kirándulásom során... nem terveztem ezt a kirándulást... reggel felébredés után, azt gondoltam vétek lenne kihagyni ebben az évben is a levendula mezejét Tihanynál... évek óta nem jártam arrafelé és őszintén mondom kíváncsi voltam milyen érzéseket vált majd ki látványa... nem bántam meg, mert elővarázsolta a régi szép emlékeket... lassan haladtam a kanyargós, de szinte üres régi hetes úton, élveztem a tájat, az idő megrekedt hangulatát... a budapesti elágázásnál, ezért is esett erre az irányra a választásom, mert bele akartam szagolni a magyar tájba, nem jártam már errefelé 2018. óta... elég hosszúra sikerült a levezető utam, biztosan benéztem egy kereszteződést... ez valahogy mindig így történik velem, nem számít melyik országban vagyok, viszont sosem esem kétségbe, mert előbb vagy utóbb mindig odaérek, ahová szeretnék és a cél most Tihany volt... megálltam egy hatalmas napraforgó mező szélénél, látványa lenyűgözött, olyan gyerekkoromat idéző hangulatot teremtett... gondolhatod a CANON azonnal előkerült a táskám mélyéről... körös-körül mosolygós napraforgó fejek épp felém fordultak, persze a nap irányát követték, de én azt gondoltam én vagyok az, ahogy a mesében... rohangáltam közöttük és kattogtattam a fényképezőgépemet... az elrobogó autókban ülők biztosra veszem azt gondolták, hogy egy őrült ámokfutó, de én nem bántam, imádtam ezt...
... egy rövid pihenés közben igazi magyar sárgabarackot falatoztam, amit még Érd után vettem az út szélén áruló Sz.Annától, akit örülök, hogy megismertem, mert kedvessége végig kísérte az utamat... a SMART, ha nem tudnád most elárulom, egyik luxus érzetű hangulatát, lenyitottam a tetejét és a szél, napfény keveréke kellemesen simogatta arcomat, jó hangulatban folytattam az utamat... bekacsintottam Balatonfüredre, de nem volt kedvem parkolót keresni, elég volt így kocsiból felidézni a régi emlékeket, gondolhatod van bőven... lebontották a kedvenc és egyetlen igazi magyar lángos és keszeg sütödét, új panel förmedvények váza uralta a terepet, ettől egy kicsit elkedvetlenedtem, de legközelebb azért beköszönök a Karolinába, imádtam a Nagyijuk túrós sütijét... lassan vezettem, mert emlékeztem, hogy itt végig radaroznak és nem akartam még azzal is a kedvemet megváltoztatni... végre elém tárult a levendula mező és a Tihanyi Bencés Apátság a kanyargós nyárfasorral... ez bizony látványban jóval kisebbnek tűnt, mint emlékeimben, de akkor még nem ismertem Provence Valensole, Franciaország hatalmas levendula mezeit... néhány autó velem együtt megállt a bekötőúton... gyönyörködtünk a szokatlan nem mindennapi látványban... volt olyan aki először látott levendulát... tudod miből tudtam, mert egy hasonló lilaszínű virágot morzsolgatott az újjai között és szagolgatta, ami ott volt közvetlenül a levendulamező előtt... mondtam is neki, hogy az nem levendula, az beljebb van... rám nézett csodálkozva ragyogó szemeivel, halvány mosoly és köszönet... majd elém tárult egy megható látvány, hogy a szerelmével a levendulák között szerelmesen ölelkeztek... kicsit bátortalanul, de megkért, hogy fagyasszam le az iPhone-jával ezt a boldog pillanatot... gondolhatod, örömmel tettem...
... végig suhantam Tihany főutcáján, egyszer megálltam, hogy néhány felvételt készítsek az Alamy Live News hírforrásomba, hamár itt vagyok... remélem megérint néhány nemzetközi újságírót... a komp előtt egyet gondoltam és elkanyarodtam balra, eredetileg át akartam kelni a másik oldalra... ez közvetlenül a Balaton mellett húzódó út és karnyújtásnyira a türkiz zöldes víz... megálltam egy parkolóban, ahol épp egy nem magyar nyelvet beszélő család fóliában sült krumplit sütögetett a kocsijuk mögött kialakított camping hangulatban... először azt gondoltam odaköszönök és viccesen megjegyzem, hogy úgy látom épp jókor érkeztem, kész a kaja, de aztán meggondoltam magam, mert lehet, hogy ez, csak nekem lett volna humoros... átsétáltam a vízhez, épp egy halász kivetette a horogját kapásra ehhez az idillikus látványhoz még két hattyú is csatlakozot, ott úszkáltak előttem békésen a vízen és a távolban lebegő vitorlások, egy szóval, elkápráztattak és homályba került minden, ami ezt megtörte volna... aztán felocsúdtam, jó lesz, ha sietek, mert mikor idefelé jöttem láttam egy szokatlan dolgot, amit évekkel ezelőtt sosem... nem hagyott nyugodni így folytattam az utam arrafelé és bekanyarodtam a "Eau de Tihany" mesés, mély lilába öltözött levendula mezejére... ez most szebbnek tűnt nekem, mint Valensole, Provence Franciaország környékén néhány hete, igaz ott még nem nyíltak ki a virágok, hidd el nem túlzok, érzésben mindenféleképpen... talán azért is, mert magyar földön először láttam ilyen lenyűgöző látványt és kedves emléktárgyakat, amik egytől-egyig visszatükrözték ennek a csoda növénynek a szépségét, gyógyító erejét... köszönet ezért, hogy beleszagolhattam az igazi tihanyi levendula illatába Katikának és férjének külön, akik 9 éve vigyázznak a hagyományt őrző mezőn és óvják... kedvesen kínálják a termékeket, megmutatják, hogy a sétautakat a réten hol lehet megtalálni, ahonnan közelről fotózható az összes virág... és talán utóljára az elbeszélésük szerint, mint ahogy látható együtt hárman a lenti képen... remélem azért jövőre is találkozunk és még sok-sok éven át... én meg örültem, hogy aratás előtt még elkaptam ezt a pillanatot...
... visszakanyarodtam a komp felé, szerencsémre nem kellett sokat várnom... a jegy vásárláskor óvatosan megkérdeztem, hogy van-e nyugdíjas kedvezmény és tudod miért, mert Franciaországban ilyen nincs a tömeg közlekedésért mindenki teljes árat fizet... kicsit meglepődtem a válaszon, mert képzeld el, hogy volt, igaz nem nagyon sok az eltérés összegben, de arra jó, hogy ettől mosolygós lett a kedvem... sajnos az átkelés egy röpke pillanat alatt elillant, nagyon gyorsnak tűnt, mintha régen ez hosszabb lett volna, legalábbis emlékeimben biztosan... és máris a Táncsics utca végén álltam a stégen Zamárdiban... most itt nem túlzok bűzlött a Balaton vize és olyan zavaros volt, hogy még a lábamat sem mertem megmártani... néhány héttel ezelőtt Ville de Saint-Tropez Plage des Salin tengerpartján éreztem hasonló undorító szagot... tudom, tudom ott is azt mondták, hogy ez normális, de valójában nem az... sőt az úszómester, aki felügyelte a rendet, nem is érezte ezt a szagot, legalábbis ezt mondta nekem hangosan nevetve és kacsintott egyet... az is lehet, hogy ezt én képzeltem be magamnak, csak a nap sütött a szemébe... tudod nem jellemző rám, hogy szó nélkül hagyom az ehhez hasonlókat, mert akkor az nem is én lennék... hangosan kell kimondani azt, amin változtatni szeretnénk, azt már megtanultam... hát én ilyenkor elég hangos szoktam lenni... remélem tesznek is annak érdekében az illetékesek, hogy ez ne legyen végleges...
... nem is gondoltam volna, hogy a SMART-omnak ilyen nagy sikere lesz... főleg a gyerekeken láttam, mindegyik szerette volna hazavinni... rángatták az anyjuk fürdőruháját és hangosan kérlelték, hogy:
- Anyu én is szeretnék egy ilyent... - gondolom a mérete miatt, na meg a nyitott tető is nyomott ezen egyet, mert tényleg egy cukorfalat... egy fiatal srác Borsodi dobozos sörrel a kezében álldogált egyik-lábáról a másikra épp a kocsim mellett és a szája körbeért a fején, annyira vigyorgott rám... várta, hogy megszólítom, de ekkorra már kicsit elfáradtam és ehhez nem volt kedvem... különben biztos nagy kaland lett volna, neki tutira... addigra már megéheztem, gondoltam eszem egyet a régi megszokott helyen a büfében az utca elején... annak idején a Bátyámmal voltam ott, írtam is neki egy sms-t, hogy itt vagyok ugorjon át egy italra... valamiért nem reagált, nem kaptam választ, úgy hogy ez kimaradt... a Patkó Büfé pultja előtt töprengtem, hogy mi legyen az áldozat... végül is a véres, májas hurkát választottam, de erről most nem regélnék sokat, mert nem szeretném a büszke hurkamestert megbántani, aki már 2015. óta uralja a terepet és saját kezűleg készíti a hurkáját... itt most az elmondására hagyatkoztam..,
- ... hogy ezelőtt milyen volt fogalmam sincs, én azóta vagyok itt... - ezt kaptam válaszul a kérdésemre... hát eléggé pökhendinek sikeredett... én meg közben egyre kisebb lettem, próbáltam meghúzni magam... mert ugye meg mertem kérdezni, hogy a hurka olyan finom-e, mint évekkel ezelőtt volt... jó szándékból ez most csupán egy javaslat tőlem, de az igazság az, hogy én a véres hurkát vérrel és
szegfűborssal megbolondítva, a májasat majorannával és a bőrét ropogósan
szeretem... még gyerekkoromban Jászfényszarun
a Nagyapám és Nagymamám hagyománya, szájíze szerint, amit mai napig sem tudtam elfelejteni olyan nagyon finom volt... de az Ő hurkájából bocs,
de többet nem kérnék az biztos... úgy hallottam sajnos később, hogy a helyiek is elkerülik rendesen... a kenyér, ami úgy tűnt házilag készült, de még gyakorolnia kell a péknek, úgy mint nekem, ezt tapasztalatból tudom... a szagáról, mert illata az nem volt nem igazán volt aznapi, inkább mélyhűtöttnek tűnt... a punnyadt kovászos uborka sem volt az igazi, pedig aztán ahhoz nem kell nagy tudomány, elég a víz, só, kapor, talán néhány fokhagymagerezd, ahogy Nagyim csinálta annak idején és a végén a tetejére rábiggyesztett egy szelet kovászos kenyeret, majd 3 napig hagyta a napon...máris kész volt az isteni, igazi kovászos uborka... a lángost kihagytam, mert az csak
Termelői Piackor kapható és az másnap volt esedékes, de az is mértékkel... így javasolt időben
érkezni, de az mikor van, arra választ nem kapott, az hölgy aki tört magyarsággal visszafogott udvarisságal kérdezte mellettem... sajnos így utólag már
késő bánat, de a balatoni keszegről lebeszéltek vagyis
elbizonytalanítottak, mert nagy és drága kb 4200 egy darab és fél kiló minimum, na ezt kórusban mondták szinte egyszerre az ott dolgozók, a megkérdőjelezett tisztaságú sütödében... erre, a válasz kicsúszott a számból:
- húúúhaaa, azért már
halat is lehet kapni... láttam az arcokon a ledöbbenést, ezért most itt egy kis magyarázattal tartozom van egy olyan érzésem, mert különben nem egyértelmű és az gondolható, hogy megjátszom az eszem, ezért most belemerülök a részletekbe... Saint-Tropez puccos és főleg luxus övezetként nyilvántartott BB halászfalujában, ahol igazán nem olcsó az élet, ha nem ismered jól az őslakók életformáját őszintén mondhatóm, még drágább... viszont, a hasonló kategóriába sorolható étkezőnél vagy mondjuk magyarosan büfénél a Le Traiteur de l'Auberge des Maures halai és egyéb finomságai jóval kedvezőbb áron kaphatóak, mint Balaton Zamárdi Felső büféjében... a hurka, ami kiváló negyed áron, csak úgy halkan mondom... és azt is, hogy a szakács Michelin*... (itt most zárójelben tettem, hogy a hurka is annyiba
került, ez utólag derült ki fizetéskor, mint a keszeg került volna... és hiába sajnálkoztam késő bánat, hogy talán mégis csak
jobb választás lett volna a "balatoni keszeg", ami persze sosem látta a környék vizét, ezt megsúgták nekem... így kénytelen voltam megbirkózni a hurkáimmal, ami kemény harc volt őszintén mondhatom, de nem hagytam magam... tudod minden egyes falat után azt reméltem, hogy tévedek és a következő biztosan finomabb lesz, hát nem volt az... a főnök megértően bólogatott a fizetésnél, de azt gondolom, hogy ezt másképpen kellett volna intéznie, de látszatra az akarat megvolt, ami ebben az esetben nem nyújtott vígaszt...)... különben bocs, hogy megjegyeztem
a Michelin*,
de azt olvastam ott, hogy a tavalyi év büfé győztese a Balaton környékén, ez a
büfé volt... hát van egy olyan érzésem, hogy a "csókos" haver lehetett, aki elbírálta ezt... viszont, a Dreher citromos a háromnegyedig kitöltött pohárban, na ne gondold, hogy csordultig, az már nem járt nekem... végülis ezt elfogadtam, mert eléggé kukacoskodtam, szóval az kiváló volt és kellemes hideg... külön köszönet a csinos pultos csajszinak, mert Ő ajánlotta... ja, amit meg kell még jegyeznem, hogy igazán kerek legyen ez a hurkás történetem, hogy a mustár mennyisége, amit a Főnök látványosan rányomott
két hatalmas evőkanállal a papír tálkára a két hurka mellé, az megtette a hatását utólag... igaz a másodiknál kicsit hezitált érezhetően és rám nézett, hogy figyelem-e, de megérdemeltem végülis úgy döntött és kivételesen nagyvonalú lesz vagy talán ezzel akarta az egyre kínosabb helyzetet fellazítani még az is lehet... végül ennek köszönhetően a tégla érzet kioldódott a gyomromban, igaz nem rögtön vacsora után, kellett várnom egy darabig... most megint előttem a kép, kicsit tétovázva a hurkákkal megtömött műanyag piros tálcámmal bevonulok a kerthelyiségbe... körülnéztem és azt hittem alaposan átgondoltam, hogy hová üljek le... volt bőven hely vacsora időben, mert szinte üres volt, de nem én lennék, ha nem a WC-vel szembeni fapados asztalnál foglaltam volna helyet... ez nem tűnt fel mindaddig, míg egy férfi fel nem hívta erre a figyelmem... na, ezen már ki sem borultam, csak mosolyogtam magamban... majd pozíciót váltottam és tovább turkáltam a hurkáimat... közben arra gondoltam, hogy nem nagy trükk és sok pénz kellene ahhoz, hogy egy paraván
virágokkal feloldaná ezt az étterem közepén lévő klozet hangulatot... végezetül kikapartam
a kukába a tálcámról a maradékot és a felette lévő polcra helyeztem, úgy mint az előttem lévő... láthatod felvettem a helyi szokásokat rögvest, gyerekkoromban utóljára a menzán volt ilyen, de az bizony nem tegnap volt és egy másik korszakban, rendszerben... azt nem mondanám, hogy sokszor megismételném és nemcsak azért, mert nem nyújtott kulináris élményt... egy biztos, hogy tanulságos volt...
... ezután a kaland után, kicsit elbizonytalanodtam, hogy ki merjem-e próbálni a néhány házzal feljebb lévő fagyizót... vajon az olyan-e, mint régen volt még talán 2018. környékén, de végül is úgy döntöttem, hogy bátor leszek... most utólag, milyen jól tettem, mert igazi kulináris élmény volt a Hirschmann fagyiZamárdi Város Táncsics utcájában...
... nagyon tetszett fekete-fehér régi fotó felkasírozva a falra még az eredeteket jelképezte a tulajdonosról, aki megálmodta ezt a finom fagyi élményt... fiatal fagyikimérő leány és fiú mesélte a történetet kedvesen, mivel kétszer is kipróbáltam, nem bírtam betelni a málna fagyival, az igazán fenséges volt és a tömeg eloszlott akkora volt idő erre a szösszenetre... köszönöm! ... örömmel közlöm, hogy 5* megjelöléssel felkerült a "Google Helyi Idegenvezető" weboldalamra az Eau de Tihany illatával együtt!
p.s... fotóimon egy kattintással itt pontosan látható, hogy milyen volt néhány évvel ezelőtt Valensole környékén a levendulamező (2018. július, 2020. június).... akkor lenyűgözött, nem akartam elválni ettől a helytől, szinte földbe gyökerezett a lábam... olyan volt, mint egy lila színű hullámzó tenger és felette a bárányfelhős ég mesébe illő... 2020. júniusában, még nem nyíltak ki a virágok, de a zöldellő levendula sorok katonásan sorakoztak egymás mellett, még így is különleges volt... akkor tanultam meg, hogy csak a júliusi napfény csalogatja elő a lila szirmokat és illatuk beteríti a levegőt a környéken, lélekben nyugtató hatása mindenkire hat...
...2023. júniusában, néhány nappal ezelőtt, már nem tudtam neked megmutatni, ezt a látványt... én most már úgy gondolom, hogy ajándékba kaptam a természettől ezt akkor és hálásan köszönöm... nem akartam elhinni, hogy nyoma sem volt szinte annak, mintha ellepte volna a köd, ahogy Dédikém mondta annak idején, ha valami megváltozott és nem volt ott a helyén...azért mi lelkesen kerestük, így nem is csodálkoztunk azon, hogy ellenkező irányba haladtunk egy rövid ideig, de egy sugallatra megfordultunk és végre megláttam a Levendula Házat... sajnos épp bezárt, de a portfoliomban látható, mert mikor ottjártam először egyenként lefotóztam... gondoltam jó lesz ez még valamire... igaz kértem engedélyt, de a tulajdonos a végén csak annyit jegyzett, meg, hogy nem gondolta volna,hogy ennyit bajlódok majd ezzel és sorbaveszem az egészet...arzenál mennyiségű provence termékeit gondosan lefagyasztottam a jövő nemzedékének... ház körül a levendulamezők eltűntek... igaz, volt néhány parcella kicsi palántával beültetve, de nem túlozták el... többnyire búzamezők, elhanyagolt gazos földterületek uralták a terepet... igazad volt lehet pihentetni a földet, de ez nem annak tűnt nekem, szomorú látvány volt... még szerencse, hogy az Alamy BIPHOTONEWS portfoliomban a régi felvételeim engem igazoltak, hogy ez régen milyen csodálatos volt ...
... Moustiers-Sainte-Marie mészkőszikla oldalában, a 100 legszebb falujába sorolható Franciaországnak, közepén a vizeséssel mozdulatlan maradt ősidők óta, ahogy az utcáin sétáltam előtörtek a régi emlékek... ... a Gorges du Verdon (Verdon-kanyon), Lac de Sainte-Croix (Saint-Croix tó) a smaragd, türkiz zöld vagy azúr kék színe is szinte mozdulatlan... ez egy mesterséges tó, a monda szerint a rengeteg eső betemetett egy falut és azóta ott szunnyad a mélyén... Bauduen, a legkedvesebb falum is ott található a partján strandjaival, hajókölcsönzőivel, éttermeivel... a régi provence falunak, ahogy felértünk a keskeny útján a kilátójába érzésben át tudtuk ölelni az egész tavat, környéket... Sainte-Croix tó szépsége naplementekor felülmúlhatatlan és egyben titokzatos... csodatévő, misztikus hely és hidd el müködik... köszönettel gondolatban elengedtük az évek óta felgyülemlő negatív pillanatokat, majd új erővel, megtisztultan folytattuk nemcsak az ottani utunkat, hanem szabad teret adtunk az új kihívásoknak, kalandoknak... "Az élet szép... tenéked magyarázzam?"
A másiknak föltárni nem meri,
Mért várod őt, ha nem ezért?
A boldog élet vágya nem kisért?
Galambok közt, virágos szigeten,
Békés családi kör, parányi házban.
Az élet szép... tenéked magyarázzam?
(Setét Lajos, III. felv. 6. kép)
...2018. junius 27-én elindultam a SMART és fényképezőgépem társaságában vásárolni, ide a közeli bevásárló központba... ezek a tárgyaim fontos meghatározói a minden napjaimnak már egy ideje, nemcsak itt... azért tudod jó, hogy így alakult az életem... az egyik elvisz bárhová, ahová szeretném, a másik megőrzi örökre az élményeimet, amitől boldogabbak a napjaim és talán hagyok valami pici nyomot ebben a világunkban... akkor még nem sejtettem, hogy ez a gondolatom megváltoztatja az egész életem két év elteltéltével... itt élek hosszú ideje, most nem 1984. évtől számoltam, hanem 2014-től, amikor harmadszor is úgy alakult, hogy megkaptam ezt az ajándékot... gyorsan eltelt négy év és még nem láttam a levendulamezőt ezt gondolom nehezen hiszed el, de igaz... máris irányt váltottam és robogtam provence levendula mezői felé... sosem jártam még ezen az úton, így izgalommal töltött el minden perc... arról nem is beszélve, hogy egy karnyújtásnyira van Saint Tropeztől... na, jó kettőre, ha őszinte akarok lenni... nem is ez a lényeg, hanem az, hogy mindig, mindennek oka van... miért pontosan azon a napon indultam el, mikor bármikor megtehettem volna és miért találkoztam azzal, aki megváltoztatta érzelmeimet, na nem rögtön, kellett várnom rá két évet, gondolom akkor érdemeltem ki... 2020. március 15-e óta napról-napra azt érzem #maradjotthon, #jerestechezmoi, #stayathome magányomban, hogy erősödik ez a különleges, számomra szinte eddig megfoghatatlan érzés... azóta, mindennap velem van az internetnek köszönhetően... előbújt a csendben szeretlek két év óta magányából... a 42. nap álmaimban újra találkoztunk... itt vetítem a képet, hogy átérezd Te is... nincs korhoz kötve, itt az idő nem számít:
-... álltunk a levendula mező előtt, Ő a hátam mögött... ragyogó napsütés, bárányfelhők az égen, kézzel fogható provence csendje... mélyen belélegeztük a levendula illatát...hosszasan néztük az elénk táruló lila színben tündöklő csodaszép tájat, ami összeért a horizont mélységével.., majd erős karjaival átölelt... egybeolvadtunk a természettel... EZ MINDEN!
..."annak idején William Shakespeare rátapintott a lényegre és nagyon jól megfogalmazta a lényeget, hogy "Színház az egész világ" és benne, mi emberek vagyunk a szereplők... főszereplők..."
"Jean-Pierre Pernaut a toujours exprimé très librement ses opinions dans son JT de 13h sur TF1. Le présentateur était de nouveau au rendez-vous ce vendredi 24 avril, depuis sa maison, et a été l'auteur d'une intervention dont il a le secret. La raison du coup de gueule qu’il a poussé est très simple : les contradictions et incohérences impliquées par les mesures prises par le gouvernement concernant la sortie de confinement, toujours prévue pour le 11 mai prochain.
Jean-Pierre Pernaut raconte être sorti pour la première fois depuis 6 semaines, en raison d’un “rendez-vous important” et poursuit en déclarant ceci : “Et là, surprise, dans une ville à côté de chez moi : un monde fou sur les trottoirs, des adultes et des enfants qui jouent, plein de monde sans masque et sans contrôle. Quel contraste avec les reportages où l'on nous montre des PV infligés à des gens qui se promènent seuls sur une plage ou à la montagne et en forêt alors qu'il n'y a aucun risque dans les régions où il n’y a pas de virus. Tout cela paraît incohérent, comme les masques interdits en pharmacie mais autorisés chez les buralistes. Comme les fleuristes fermés pour le 1er mai mais les jardineries ouvertes. Comme les cantines bientôt ouvertes mais les restaurants toujours fermés. On a du mal à comprendre tout ça et maintenant entre les infos un jour sur un déconfinement par région le lendemain ce n'est plus par région. Un jour l’école est obligatoire, le lendemain elle ne l’est plus. […] Tout ça donne le tournis.”
Une prise de position inattendue mais qui semble assez bien refléter la confusion d’une majorité des Français sur la période que nous vivons actuellement. La vidéo est très rapidement devenue virale sur les réseaux sociaux et elle devrait faire réagir les plus hautes sphères de l'Etat." (forrás!)
p.s. ... 2018. junius 27. Provence, Franciaország kellős közepén, Saint Tropezból indulva a SMART-ommal... egy nem tervezett út, hirtelen gondolat és máris Bauduen igazi provence mesébe illő, akkor még nem tudtam, de időközben utána néztem 315(2015) lakosú települése szélén álltam, kezemben a fényképezőgépemmel ... keresve előtte az utat Valensole levendula híres mezői felé, ami nevezetessé tette a Gorge de Verdon után Franciaországnak ezt a csodaszép táját, kihagyhatatlan! ... akkor most ez "Alice Csodaországa vagy a Kis Herceg kalandjai egyike, mindenesetre átléptem határaimat egy másik dimenzióba... lassú léptekkel haladtam felfelé a szűk, keskeny utcán a régi terméskőből kirakott házak között... érezni lehetett a múlt illatát, amikor a végére értem olyan volt, mintha egy alagútból értem volna ki... picit megálltam pihenni... majdnem megdörgöltem a szemem, nem akartam elhinni azt az életképet, ami ott abban a pillanatban elémtárult... növények, kicsi kertek, virágok, provence, meseszerű öregházai között keskeny út vezetett fel tovább... csendbe szinte bele lehetett volna markolni ez volt akkor ott nekem a béke szigete ... tekintetemmel balranéztem, mozdulatlan maradtam... szokatlanul hosszú, kissé őszes hajú, szakállas férfi, az orrán lógó szemüveg, térdig érő nadrág, keresztbetett lábak végén papucsba bujtatott lábfejek... gyerekkoromban láttam hasonlót utóljára, mikor esténként kiült Nagyi a szomszédokkal a kapunk elé, ott mesélték el egymásnak igaz történetüket... én meg egy kis sámlira kuporodva hallgattam őket... ez meg, itt egy Szinnyei Merse Pál festmény egyike is lehetett volna akár, álruhában álcázva a természet, élet örömeit ... ahogy nézegettem, érzésben úgy tűnt, hogy megette már a kenyere javát... látszott is a pocakján, aminek tetején elfértek keresztbe rakott erős karjai... félmeztelenül sütkérezett a fák lombjai közül kiszűrődő nyári meleg napsugaraiban... a felső testén kirajzolódott a nem régen levetett polojának a mintája... de úgy összeségében totálisan belesímult a környezetének örökkévalóságába..., ahogy ott ült szinte mozdulatlanul, mintha már évezredek óta így lenne... elnéztem volna hosszú ideig, de nem mertem féltem, hogy felébred és észreveszi ... aztán kapok a fejemre... felocsúdva ebből a látványból, a távolban az útvégén, épp egy idős ember utólsó, lassú lépéseivel tünt el a házak mögött... a virágok vegyes illata ölelt át, de jó volt... mennyire szeretem az életnek ezt a szépségét, elidőznék benne örökké... lassan, halkan haladtam el az ülő férfi előtt, nehogy felébresszem, megzavarjam ebéd után sziesztájában... azt nem tudtam megállni, hogy ne nézzem még egy darabig, így megálltam egy kicsi kert előtt, ami éppen a pad mellett, egy kicsi domb így félig takarva voltam és próbáltam úgy csinálni, mintha az érdekelt volna, közben kattintgattam a fényképezőgépem... ebben a kertecskében talán az összes gyerekkori emlékek között, a kerti törpékig minden gondosan el volt rejtve... először azt hittem, hogy a padonülő szorgos munkája, de mint később kiderült, ahogy mondta:
- Ez nem az én kertem, ez a szomszédomé... az enyém az a szélrózsa ... - mutatott felfelé... majd felállt a padról, lassan, megfontoltan felcsoszogott a lépcsőkön provence házának ajtaja elé, kezébe vette, dédelgette... - ez egy villanás volt! ... előidézte a régi matróz éveit, mint később ezt is megtudtam ... felém fordult, lehetett érezni, hogy visszazökkent a jelenünkbe, majd átnyújtotta nekem a rézbe vésett, különlegesnek tűnő, számomra akkor érthetetlen, de csodaszép "Szélrózsáját" ... még nem láttam ehhez hasonlót... fogtam a kezemben az élete történelmét egy művészi alkotásba tömörítve a sok-sok matróz éveit ... ...akkor ott a történetének nem minden részletét értettem pontosan... ... eltelt két év, míg erre is fény derült '20-as évek egyik márciusi napján megérkezett hozzám a tavasz leheletével ...
- ... "ma nouvelle vie a commencée depuis 2 ans un ange est passé dans ma rue et a parlé a mon coeur , il lui a dit "aime moi " !!! alors je l'aime !!, puis il m'a dit " je veux que tu coupes tes cheveux et que tu perdes 20 kg " et depuis je l'aime encore plus ... "
Rêver un impossible rêve
Porter le chagrin des départs
Brûler d'une possible fièvre
Partir où personne ne part
Aimer jusqu'à la déchirure
Aimer, même trop, même mal,
Tenter, sans force et sans armure,
D'atteindre l'inaccessible étoile
Telle est ma quête,
Suivre l'étoile
Peu m'importent mes chances
Peu m'importe le temps
Ou ma désespérance
Et puis lutter toujours
Sans questions ni repos
Se damner
Pour l'or d'un mot d'amour
Je ne sais si je serai ce héros
Mais mon cœur serait tranquille
Et les villes s'éclabousseraient de bleu
Parce qu'un malheureux
Brûle encore, bien qu'ayant tout brûlé
Brûle encore, même trop, même mal
Pour atteindre à s'en écarteler
Pour atteindre l'inaccessible étoile.
( ... a linkekre feltétlen egy kattintást!)
