&
 | |||
| BIPH'ART * Tihanyi Napraforgó © #ilonabarnabiphotonews |
p.s...tegnapi Balaton körutamról ez az egyik kedvenc fotóm... napraforgó, ahogy a szél megborzolta a ragyogó napfényben... talán azért, mert visszatükrözte a hangulatomat, amit végig éreztem a kalandos kirándulásom során... nem terveztem ezt a kirándulást... reggel felébredés után, azt gondoltam vétek lenne kihagyni ebben az évben is a levendula mezejét Tihanynál... évek óta nem jártam arrafelé és őszintén mondom kíváncsi voltam milyen érzéseket vált majd ki látványa... nem bántam meg, mert elővarázsolta a régi szép emlékeket... lassan haladtam a kanyargós, de szinte üres régi hetes úton, élveztem a tájat, az idő megrekedt hangulatát... a budapesti elágázásnál, ezért is esett erre az irányra a választásom, mert bele akartam szagolni a magyar tájba, nem jártam már errefelé 2018. óta... elég hosszúra sikerült a levezető utam, biztosan benéztem egy kereszteződést... ez valahogy mindig így történik velem, nem számít melyik országban vagyok, viszont sosem esem kétségbe, mert előbb vagy utóbb mindig odaérek, ahová szeretnék és a cél most Tihany volt... megálltam egy hatalmas napraforgó mező szélénél, látványa lenyűgözött, olyan gyerekkoromat idéző hangulatot teremtett... gondolhatod a CANON azonnal előkerült a táskám mélyéről... körös-körül mosolygós napraforgó fejek épp felém fordultak, persze a nap irányát követték, de én azt gondoltam én vagyok az, ahogy a mesében... rohangáltam közöttük és kattogtattam a fényképezőgépemet... az elrobogó autókban ülők biztosra veszem azt gondolták, hogy egy őrült ámokfutó, de én nem bántam, imádtam ezt...
... egy rövid pihenés közben igazi magyar sárgabarackot falatoztam, amit még Érd után vettem az út szélén áruló Sz.Annától, akit örülök, hogy megismertem, mert kedvessége végig kísérte az utamat... a SMART, ha nem tudnád most elárulom, egyik luxus érzetű hangulatát, lenyitottam a tetejét és a szél, napfény keveréke kellemesen simogatta arcomat, jó hangulatban folytattam az utamat... bekacsintottam Balatonfüredre, de nem volt kedvem parkolót keresni, elég volt így kocsiból felidézni a régi emlékeket, gondolhatod van bőven... lebontották a kedvenc és egyetlen igazi magyar lángos és keszeg sütödét, új panel förmedvények váza uralta a terepet, ettől egy kicsit elkedvetlenedtem, de legközelebb azért beköszönök a Karolinába, imádtam a Nagyijuk túrós sütijét... lassan vezettem, mert emlékeztem, hogy itt végig radaroznak és nem akartam még azzal is a kedvemet megváltoztatni... végre elém tárult a levendula mező és a Tihanyi Bencés Apátság a kanyargós nyárfasorral... ez bizony látványban jóval kisebbnek tűnt, mint emlékeimben, de akkor még nem ismertem Provence Valensole, Franciaország hatalmas levendula mezeit... néhány autó velem együtt megállt a bekötőúton... gyönyörködtünk a szokatlan nem mindennapi látványban... volt olyan aki először látott levendulát... tudod miből tudtam, mert egy hasonló lilaszínű virágot morzsolgatott az újjai között és szagolgatta, ami ott volt közvetlenül a levendulamező előtt... mondtam is neki, hogy az nem levendula, az beljebb van... rám nézett csodálkozva ragyogó szemeivel, halvány mosoly és köszönet... majd elém tárult egy megható látvány, hogy a szerelmével a levendulák között szerelmesen ölelkeztek... kicsit bátortalanul, de megkért, hogy fagyasszam le az iPhone-jával ezt a boldog pillanatot... gondolhatod, örömmel tettem...
... végig suhantam Tihany főutcáján, egyszer megálltam, hogy néhány felvételt készítsek az Alamy Live News hírforrásomba, hamár itt vagyok... remélem megérint néhány nemzetközi újságírót... a komp előtt egyet gondoltam és elkanyarodtam balra, eredetileg át akartam kelni a másik oldalra... ez közvetlenül a Balaton mellett húzódó út és karnyújtásnyira a türkiz zöldes víz... megálltam egy parkolóban, ahol épp egy nem magyar nyelvet beszélő család fóliában sült krumplit sütögetett a kocsijuk mögött kialakított camping hangulatban... először azt gondoltam odaköszönök és viccesen megjegyzem, hogy úgy látom épp jókor érkeztem, kész a kaja, de aztán meggondoltam magam, mert lehet, hogy ez, csak nekem lett volna humoros... átsétáltam a vízhez, épp egy halász kivetette a horogját kapásra ehhez az idillikus látványhoz még két hattyú is csatlakozot, ott úszkáltak előttem békésen a vízen és a távolban lebegő vitorlások, egy szóval, elkápráztattak és homályba került minden, ami ezt megtörte volna... aztán felocsúdtam, jó lesz, ha sietek, mert mikor idefelé jöttem láttam egy szokatlan dolgot, amit évekkel ezelőtt sosem... nem hagyott nyugodni így folytattam az utam arrafelé és bekanyarodtam a "Eau de Tihany" mesés, mély lilába öltözött levendula mezejére... ez most szebbnek tűnt nekem, mint Valensole, Provence Franciaország környékén néhány hete, igaz ott még nem nyíltak ki a virágok, hidd el nem túlzok, érzésben mindenféleképpen... talán azért is, mert magyar földön először láttam ilyen lenyűgöző látványt és kedves emléktárgyakat, amik egytől-egyig visszatükrözték ennek a csoda növénynek a szépségét, gyógyító erejét... köszönet ezért, hogy beleszagolhattam az igazi tihanyi levendula illatába Katikának és férjének külön, akik 9 éve vigyázznak a hagyományt őrző mezőn és óvják... kedvesen kínálják a termékeket, megmutatják, hogy a sétautakat a réten hol lehet megtalálni, ahonnan közelről fotózható az összes virág... és talán utóljára az elbeszélésük szerint, mint ahogy látható együtt hárman a lenti képen... remélem azért jövőre is találkozunk és még sok-sok éven át... én meg örültem, hogy aratás előtt még elkaptam ezt a pillanatot...
... visszakanyarodtam a komp felé, szerencsémre nem kellett sokat várnom... a jegy vásárláskor óvatosan megkérdeztem, hogy van-e nyugdíjas kedvezmény és tudod miért, mert Franciaországban ilyen nincs a tömeg közlekedésért mindenki teljes árat fizet... kicsit meglepődtem a válaszon, mert képzeld el, hogy volt, igaz nem nagyon sok az eltérés összegben, de arra jó, hogy ettől mosolygós lett a kedvem... sajnos az átkelés egy röpke pillanat alatt elillant, nagyon gyorsnak tűnt, mintha régen ez hosszabb lett volna, legalábbis emlékeimben biztosan... és máris a Táncsics utca végén álltam a stégen Zamárdiban... most itt nem túlzok bűzlött a Balaton vize és olyan zavaros volt, hogy még a lábamat sem mertem megmártani... néhány héttel ezelőtt Ville de Saint-Tropez Plage des Salin tengerpartján éreztem hasonló undorító szagot... tudom, tudom ott is azt mondták, hogy ez normális, de valójában nem az... sőt az úszómester, aki felügyelte a rendet, nem is érezte ezt a szagot, legalábbis ezt mondta nekem hangosan nevetve és kacsintott egyet... az is lehet, hogy ezt én képzeltem be magamnak, csak a nap sütött a szemébe... tudod nem jellemző rám, hogy szó nélkül hagyom az ehhez hasonlókat, mert akkor az nem is én lennék... hangosan kell kimondani azt, amin változtatni szeretnénk, azt már megtanultam... hát én ilyenkor elég hangos szoktam lenni... remélem tesznek is annak érdekében az illetékesek, hogy ez ne legyen végleges...
... nem is gondoltam volna, hogy a SMART-omnak ilyen nagy sikere lesz... főleg a gyerekeken láttam, mindegyik szerette volna hazavinni... rángatták az anyjuk fürdőruháját és hangosan kérlelték, hogy:
- Anyu én is szeretnék egy ilyent... - gondolom a mérete miatt, na meg a nyitott tető is nyomott ezen egyet, mert tényleg egy cukorfalat... egy fiatal srác Borsodi dobozos sörrel a kezében álldogált egyik-lábáról a másikra épp a kocsim mellett és a szája körbeért a fején, annyira vigyorgott rám... várta, hogy megszólítom, de ekkorra már kicsit elfáradtam és ehhez nem volt kedvem... különben biztos nagy kaland lett volna, neki tutira... addigra már megéheztem, gondoltam eszem egyet a régi megszokott helyen a büfében az utca elején... annak idején a Bátyámmal voltam ott, írtam is neki egy sms-t, hogy itt vagyok ugorjon át egy italra... valamiért nem reagált, nem kaptam választ, úgy hogy ez kimaradt... a Patkó Büfé pultja előtt töprengtem, hogy mi legyen az áldozat... végül is a véres, májas hurkát választottam, de erről most nem regélnék sokat, mert nem szeretném a büszke hurkamestert megbántani, aki már 2015. óta uralja a terepet és saját kezűleg készíti a hurkáját... itt most az elmondására hagyatkoztam..,
- ... hogy ezelőtt milyen volt fogalmam sincs, én azóta vagyok itt... - ezt kaptam válaszul a kérdésemre... hát eléggé pökhendinek sikeredett... én meg közben egyre kisebb lettem, próbáltam meghúzni magam... mert ugye meg mertem kérdezni, hogy a hurka olyan finom-e, mint évekkel ezelőtt volt... jó szándékból ez most csupán egy javaslat tőlem, de az igazság az, hogy én a véres hurkát vérrel és
szegfűborssal megbolondítva, a májasat majorannával és a bőrét ropogósan
szeretem... még gyerekkoromban Jászfényszarun
a Nagyapám és Nagymamám hagyománya, szájíze szerint, amit mai napig sem tudtam elfelejteni olyan nagyon finom volt... de az Ő hurkájából bocs,
de többet nem kérnék az biztos... úgy hallottam sajnos később, hogy a helyiek is elkerülik rendesen... a kenyér, ami úgy tűnt házilag készült, de még gyakorolnia kell a péknek, úgy mint nekem, ezt tapasztalatból tudom... a szagáról, mert illata az nem volt nem igazán volt aznapi, inkább mélyhűtöttnek tűnt... a punnyadt kovászos uborka sem volt az igazi, pedig aztán ahhoz nem kell nagy tudomány, elég a víz, só, kapor, talán néhány fokhagymagerezd, ahogy Nagyim csinálta annak idején és a végén a tetejére rábiggyesztett egy szelet kovászos kenyeret, majd 3 napig hagyta a napon...máris kész volt az isteni, igazi kovászos uborka... a lángost kihagytam, mert az csak
Termelői Piackor kapható és az másnap volt esedékes, de az is mértékkel... így javasolt időben
érkezni, de az mikor van, arra választ nem kapott, az hölgy aki tört magyarsággal visszafogott udvarisságal kérdezte mellettem... sajnos így utólag már
késő bánat, de a balatoni keszegről lebeszéltek vagyis
elbizonytalanítottak, mert nagy és drága kb 4200 egy darab és fél kiló minimum, na ezt kórusban mondták szinte egyszerre az ott dolgozók, a megkérdőjelezett tisztaságú sütödében... erre, a válasz kicsúszott a számból:
- húúúhaaa, azért már
halat is lehet kapni... láttam az arcokon a ledöbbenést, ezért most itt egy kis magyarázattal tartozom van egy olyan érzésem, mert különben nem egyértelmű és az gondolható, hogy megjátszom az eszem, ezért most belemerülök a részletekbe... Saint-Tropez puccos és főleg luxus övezetként nyilvántartott BB halászfalujában, ahol igazán nem olcsó az élet, ha nem ismered jól az őslakók életformáját őszintén mondhatóm, még drágább... viszont, a hasonló kategóriába sorolható étkezőnél vagy mondjuk magyarosan büfénél a Le Traiteur de l'Auberge des Maures halai és egyéb finomságai jóval kedvezőbb áron kaphatóak, mint Balaton Zamárdi Felső büféjében... a hurka, ami kiváló negyed áron, csak úgy halkan mondom... és azt is, hogy a szakács Michelin*... (itt most zárójelben tettem, hogy a hurka is annyiba
került, ez utólag derült ki fizetéskor, mint a keszeg került volna... és hiába sajnálkoztam késő bánat, hogy talán mégis csak
jobb választás lett volna a "balatoni keszeg", ami persze sosem látta a környék vizét, ezt megsúgták nekem... így kénytelen voltam megbirkózni a hurkáimmal, ami kemény harc volt őszintén mondhatom, de nem hagytam magam... tudod minden egyes falat után azt reméltem, hogy tévedek és a következő biztosan finomabb lesz, hát nem volt az... a főnök megértően bólogatott a fizetésnél, de azt gondolom, hogy ezt másképpen kellett volna intéznie, de látszatra az akarat megvolt, ami ebben az esetben nem nyújtott vígaszt...)... különben bocs, hogy megjegyeztem
a Michelin*,
de azt olvastam ott, hogy a tavalyi év büfé győztese a Balaton környékén, ez a
büfé volt... hát van egy olyan érzésem, hogy a "csókos" haver lehetett, aki elbírálta ezt... viszont, a Dreher
citromos a háromnegyedig kitöltött pohárban, na ne gondold, hogy csordultig, az már nem járt nekem... végülis ezt elfogadtam, mert eléggé kukacoskodtam, szóval az kiváló volt és kellemes hideg... külön köszönet a csinos pultos csajszinak, mert Ő ajánlotta... ja, amit meg kell még jegyeznem, hogy igazán kerek legyen ez a hurkás történetem, hogy a mustár mennyisége, amit a Főnök látványosan rányomott
két hatalmas evőkanállal a papír tálkára a két hurka mellé, az megtette a hatását utólag... igaz a másodiknál kicsit hezitált érezhetően és rám nézett, hogy figyelem-e, de megérdemeltem végülis úgy döntött és kivételesen nagyvonalú lesz vagy talán ezzel akarta az egyre kínosabb helyzetet fellazítani még az is lehet... végül ennek köszönhetően a tégla érzet kioldódott a gyomromban, igaz nem rögtön vacsora után, kellett várnom egy darabig... most megint előttem a kép, kicsit tétovázva a hurkákkal megtömött műanyag piros tálcámmal bevonulok a kerthelyiségbe... körülnéztem és azt hittem alaposan átgondoltam, hogy hová üljek le... volt bőven hely vacsora időben, mert szinte üres volt, de nem én lennék, ha nem a WC-vel szembeni fapados asztalnál foglaltam volna helyet... ez nem tűnt fel mindaddig, míg egy férfi fel nem hívta erre a figyelmem... na, ezen már ki sem borultam, csak mosolyogtam magamban... majd pozíciót váltottam és tovább turkáltam a hurkáimat... közben arra gondoltam, hogy nem nagy trükk és sok pénz kellene ahhoz, hogy egy paraván
virágokkal feloldaná ezt az étterem közepén lévő klozet hangulatot... végezetül kikapartam
a kukába a tálcámról a maradékot és a felette lévő polcra helyeztem, úgy mint az előttem lévő... láthatod felvettem a helyi szokásokat rögvest, gyerekkoromban utóljára a menzán volt ilyen, de az bizony nem tegnap volt és egy másik korszakban, rendszerben... azt nem mondanám, hogy sokszor megismételném és nemcsak azért, mert nem nyújtott kulináris élményt... egy biztos, hogy tanulságos volt...
... ezután a kaland után, kicsit elbizonytalanodtam, hogy ki merjem-e próbálni a néhány házzal feljebb lévő fagyizót... vajon az olyan-e, mint régen volt még talán 2018. környékén, de végül is úgy döntöttem, hogy bátor leszek... most utólag, milyen jól tettem, mert igazi kulináris élmény volt a Hirschmann fagyi Zamárdi Város Táncsics utcájában...
... nagyon tetszett fekete-fehér régi fotó felkasírozva a falra még az eredeteket jelképezte a tulajdonosról, aki megálmodta ezt a finom fagyi élményt... fiatal fagyikimérő leány és fiú mesélte a történetet kedvesen, mivel kétszer is kipróbáltam, nem bírtam betelni a málna fagyival, az igazán fenséges volt és a tömeg eloszlott akkora volt idő erre a szösszenetre... köszönöm! ... örömmel közlöm, hogy 5* megjelöléssel felkerült a "Google Helyi Idegenvezető" weboldalamra az Eau de Tihany illatával együtt!
