p.s... Kisült az én kenyerem, kicsit más alakú, mert lágyabb volt a tésztája, kevesebb víz kell hozzá, talán elég másfél bögre, mármint az én bögrémmel... lehet, ezt neked is ki kell tapasztalni, ha ráveszed magad egyszer és egy csapot evőkanál sót elbír... a filmet kicsit később néztem meg két kelesztés között, ezért ajánlom neked, hogy előtte nem árt, ha erre szánsz időt, mert a lisztet pl. nem szitáltam át, de végre most már tudom, hogy attól még könnyebb, lyukacsosabb, szellősebb lett volna, mert így át tudja járni a levegő... a többit úgy csináltam, mint a filmben... most várom, hogy kihűljön, utána felvágom... nem bírtam megállni, hogy ne mutassam meg Neked... #Csudaszépnek látom!... lehet, hogy többet nem veszek kenyeret a boltban van egy olyan sanda gyanúm ... őszintén mondom, hogy ez a kenyér tényleg örömöt adott, boldogságot... tegnap mikor még langyos volt, megkentem jó kis mangalica zsírral, újhagymával majszoltam jóízűen, mint gyerekkoromban... azzal a különbséggel, hogy akkor kimentem a veteményes kertbe, kihúztam a földből a hagymát megtisztítottam, a kutunknál lemostam a földet róla... tudod, olyan kút volt, amit kézzel kellett nyomkodni les-fel, ha jól emlékszem öntöttvasból volt és nagyon büszkék voltunk arra, hogy nekünk is volt, nemcsak a szomszédnak...vágod remélem mire gondolok, mert nektek is ilyen volt, na ezt nem lehet elfelejteni bevésődött ez is, mint sok minden, ami akkor történt, ahogy éltünk ... mennyire más világ volt, valahogy kézzel foghatóbb... sokszor eltűnődtem már azon, hogy lehet nem is ebben az életemben történt, de ezt elhessegettem mindig, mert hát végülis átéltem hozzám tartozik... ahogy tömtem magamba a kenyeret és a káposztát Tamusnanyanya jutott eszembe, ő sütött a kemencében, igazi búbos kemencében lapátra téve nagy kerek kenyereket a családnak... gondoltam, hogy azt hiszed elírtam a nevét, de nem, mi csak így hívtuk egyszerűen, Ő volt Nagymamám mostoha anyja... én kicsit féltem tőle, mert tényleg, mint a mesében olyan is volt a külseje... mindig fekete nagy bőszoknyát, fejfedőt viselt, ettől még szomorúbbnak tűnt nekem, pedig nem volt az, csak én nagyon kicsi voltam lehettem 3-4 éves... az igaz, hogy ezt még nem mondtam neked, hogy Nagyikám árvaházban nevelkedett, mert az anyja igaz, hogy élt, nem is messze a faluban, az aljavégen, ahogy mondták akkor, de beadta, az igazi okát sohasem mondták meg nekem... Nagyapám is ott nevelkedett, így lett két árvából, egypár és holtodiglan tartó igaz szerelem, ami manapság ritka... azért én tudnék egyet mutatni itt házon belül, de ez egy másik történet... szóval megidézte ez a képen látható kenyér az őseimet, a szerelmet, a szeretetet, ráadásul még finom is volt... már ezek is így együtt valójában nem várt nagy ajándékoknak számítottak, de ma ahogy ültem a teraszon, igaz hiába sütött melegen a nap a szél, levegő hűvös maradt, de nem bántam ott ebédeltem... tegnap főztem paradicsomos káposztát arra gondoltam, hogy jól esne szabadban megenni... recept a Nagyitól, nagyon finomra sikerült, ha szeretnéd tudni, hogyan készítettem el megírom neked, csak kérd... vágtam egy nagy szeletet a lágy, puha, finom illatú kenyérből, képzeld mára még a héja is megpuhult az éjjel... igaz, én mindig nylonba tettem eddig is pékárút, Nagyitól tanultam... most így utólag, ahogy leírtam meglepődtem ezen a szón, mert úgye az én kenyeremre már ez nem mondható, mert az, az én remekművem, az én energiámmal... komolyan mondom, hogy minden falatnál hálás voltam, hogy végre rátaláltam az igazi "barnainciféle" kenyérre... volt már többször próbálkozásom, de mindig csalódtam... ez a gyermekkoromat idéző egyszerűen, kulináris élvezet!... ahogy a francia mondja "délicieux", de csak arra, ami tényleg extrán finom!... úgy, hogy én nagyon köszönöm! Merci!...Bon. ap.!
#ilonabarnabiphotonews
|
