©Magyarország 30 természeti csodája

©A legmegmagyarázhatatlanabb és legijesztőbb leletek a Grand Canyonban!

Ma bolygónk egyik legrejtélyesebb és leglenyűgözőbb helyére, a Grand Canyonba kalauzollak titeket. Ez az egyedülálló természeti jelenség Arizona szívében található, és a világ hét csodájának egyike. #Pandora HU# 

©🌿Füge szaporítás házilag egyszerűen, gyorsan, fillérekből!🌿

© MIHÁLYFY LÁSZLÓ FILMRENDEZŐ 85 BUDÁN A VERECKE LÉPCSŐ PROVENCE HANGULATÁBAN, MINÁLUNK... #ilonabarnabiphotonews

 

Mihályfy László filmrendező 85 // Foto © #ilonabarnabiphotonews

 

 

p.s... úgy általában nem szokásom kimásolni a teljes szöveget, de a lenti írást NAPÚT 2007/10., 101–103. oldalán találtam, Mihályfy László rendező életútja egy remekmű... minap volt 85 éves Isten éltesse jó egészségben sokáig... ebben a visszaemlékezésében a 70 évét sikerült betömörítenie, kiragadta a lényeget... a fontosabb állomásait, ami meghatározta a jövőjét és ez szinte egy oldalon... ahogy olvastam olyan érzés volt számomra, mintha jelen lettem volna abban az időben... a történelmi életképeket tudom, hogy te megérted ezt, szinte láttam magam előtt, átéltem pillanatait... gondoltam megmutatom Neked, mert egy ilyen írás ajándék és egyben tanulságos is... a tegnapi személyes találkozásunk meglepetésként hatott nemcsak rám, hanem Viktor fiamra is, aki az amerikai filmprodukciók gyártásában valósítja meg álmait... talán nem is kellene mondanom, biztosra vehetted  nem kellett várni sokáig és előkerültek a szakmai történetek... a generációs távolság nem tűnt akadálynak, sőt még így izgalmasabb is volt és akaratlanul ez az áramlat elsodort még engem is... valahogy nem volt kedvem ezt az energiát megtörni és máris a SMART-tommal robogtunk Hűvösvölgy felé, így megismertem néhány olyan történetet, ami ritkaság... megálltunk lángost enni, majd a bódé előtti fapadra leültünk, úgy mint hajdanán és jó ízűen falatozgattunk, gondolhatod gyorsan elfogyott a tejfölös, sajtos... ez, csak itt van magyar honban és milyen igaz...

- "EZ HUNGARICUM" -  ahogy Mihályfy László magyar filmrendező halkan megjegyezte mosolyogva a bajúsza alatt, de a  büszkeséget átéreztem... #ilonabarnabiphotonews

Mihályfy László filmrendező 85 // Foto © #ilonabarnabiphotonews

Mihályfy László filmrendező 85 * Viktor de Hegyessy filmmaker // Foto © #ilonabarnabiphotonews

Rich Life

*

Mihályfy László

filmrendező (Miskolc, 1938. július 20.)

    Hetven év hosszú, változatos idő, Magyarországon különösen. Ebbe a gyönyörű országba évszázadok óta be akarnak nyomulni az idegenek, aztán boldogításunkra, sajnos, jó ideig itt is maradnak. Eszmélésem kezdetekor a második világháború: 1944, a német csapatok bevonulása. Két bátyámmal együtt Miskolcon, éjjel, a redőny résein keresztül szorongva lestük a dübörgő harckocsikat. A német oldalkocsis motorkerékpárosok szemüveges, kormos, zord arca máig bennem él. Aztán a lompos orosz sereg, a különös ázsiai vonások, a szabad rablás rémülete, szépséges anyám bújtatása; lovas szekéren menekülésünk falura, a bombázások, légiriadók, tankok végtelen, rémisztő dübörgése. Azt a dermesztő riadalmat 1956. október 24-én a Múzeum körúton hajnalban éreztem újra, amikor az Astoriánál megjelent az első orosz tank, csendben körbeforgatta a tornyát és a Kálvin térig leadott egy sorozatot. Szerencsémre 23-án este a Rádiónál, a múzeumkert előtt osztogatott kispuskához lőszert nem kaptam, máskülönben a harcokba belesodródva, fegyverrel a kezemben akár Sándor bátyámmal is szembekerülhettem volna, akit a Gábor Áron Tisztiiskola hallgatójaként később a forradalmárok ellen vezényeltek. A háború múltán pénzromlás: tele szatyor papírpénzzel boldogan loholtunk, hogy megvegyük az áhított „futball-labdát”, de hiába, egyik napról a másikra dupla lett az ára. 
    Amikor az Aranypolgár című filmet először láttam, felrémlett bennem ez a hajdani keserű gyermeki csalódás. A szűkös időket túlélendő családunk falura költözött, de hiába jöttünk rendbe, bohém apám jóvoltából a család javai árverésre kerültek, szüleim elváltak, anyám kölcsönkért egylovas szekérre pakolt bennünket, nagyanyánkhoz költöztünk Újdiósgyőrbe. A nyári vakációk vidám szegénységben teltek. A Szabadság utcai vásott kölykökkel együtt gombászni jártunk a környező erdőkbe, csöppnyi erdei tavacskákon ádáz kalózütközeteket vívtunk, gyümölcsösöket dézsmáltunk, szenet gyűjtöttünk a lyukói bánya meddőhányóján; pompásan szórakoztunk a hegy tetejéről elindított görgeteg elől rémülten ugráló nénikéken. Mikor hazahúztuk a kis kocsit a szénnel, az egyik nénike már ott ült szigorú nagyanyánk mellett a verandán, nagyanyánk kezében pedig a kedvenc meggyfa pálcája… Ekkor, 1947-től kezdődött az életem keservesen szép szakasza, a korai, kényszerű elválás a szülői háztól. 
    Visszatekintve az átélt hetven évre, úgy látom, hogy életvezetésemben és filmrendezői tevékenységemben egyaránt integritásom megőrzése és a közösséghez való tartozás igényének kettőssége voltak a meghatározók. Annak ellenére, hogy polgári származásúként „egyéb” jelzéssel tartottak nyilván, elvált szülők jó tanuló gyerekeként sikerült kollégiumba kerülnöm. 1947-től 1961-ig kollégistaként szinte körbelaktam Magyarországot: Miskolc–Putnok–Sárospatak; a Budapesti Művészeti Gimnázium, Iparművészeti és Színművészeti Főiskola és kollégiumaik voltak az otthonom, ahová anyám sugárzó szeretete mindig elkísért. Családomtól vallásos nevelést, istenhitet, szilárd erkölcsi értékeket kaptam, aminek hamar kárát is láttam: amikor kilencévesen, jól rajzoló gyerekként kollégiumi nevelőm azt kívánta, hogy az úttörő faliújságra fessem fel a „Dicsőség Sztálinnak!” feliratot. Megtagadtam azzal, hogy a dicsőség az csak Istené. Két hét kimenőmegvonás lett a vége, és egy megbélyegzés: „klerikális hatás alatt áll”. 
    Eszelős idők voltak azok, napjaink „jobboldalizásához” hasonlatosak. Az ideológiában akkor sem, mint ahogy ma sem a hangoztatott értékek voltak a fontosak, hanem a hatalmon lévők előjogait, kizárólagosságát veszélyeztető társadalmi csoportok, a nem parírozó egyének diszkriminálása, megbélyegzése – akár likvidálása. Amint azt 2006-ban, a csalárd rendszerváltás után 16 évvel, éppen ’56-os forradalmunk ötvenéves jubileumán újra megtapasztaltuk. A kisgyerekként általam megélt polgári életforma, keresztény hitélet és erkölcs a szocialistának nevezett kényszertársadalomban üldözött és érvénytelen lett, napjainkat a mindent eluraló, közösséginek hazudott kommunista ideológia és erőszak nyomása alatt éltük. Az egyéniséget, az eredetiséget, a többiektől való bármilyen eltérést nem tűrték és büntették. 1952-ben, a nyugati divat beszivárgása kezdetén, a „jampi” időkben, a Művészeti Gimnázium kollégiumában egyik társamat, aki haját magasra fésülte és „csőnadrágot” mert hordani, az igazgatónk a kollégium közössége előtt felszólította: „Állj fel! Állj fel és járj körbe! Mutasd magad, hogy nézel ki!” A gyerek megszégyenülten járt körbe a nagyteremben néma társai előtt. Ezt a fiút később, főiskolásként, 1956. november 4-én az oroszok visszaözönlésekor alig tudtuk lebeszélni arról, hogy egy géppisztollyal befeküdjön a kollégium kapuja mögé, és szembeszálljon velük. Futottunk, ki merre tudott, de előbb a kollégiumi villa kertjében elástuk a fegyvert és lőszert. Én két iskolatársammal a Külügyminisztérium óvodájában rejtőztem, ahol egyikük rokona dolgozott. Néhány nap múltán előmerészkedve megpróbáltam megkeresni a bátyámat, el is indultam kifelé az Üllői úton, de a Kilián laktanyánál a magyar forradalmárok orosz tankok által lepénnyé széttaposott maradványai és a kis mellékutcákban a Molotov-koktéloktól szénné égett, törpévé zsugorodott orosz katonák holttesteinek riasztó látványa visszafordított. 
    A forradalom leverését követően ’56 láza és reményei szégyenteljes gyorsasággal múltak ki az életünkből. De akkor ezt nem éreztem, fiatal voltam és szerelmes. A ravasz Kádár nyugati kölcsönökből táplált anyagi konszolidációja elaltatta a magyar társadalmat. A megtorló kivégzésekről mit sem tudtunk. Befejeztem az Iparművészet Főiskolát, és mivel a divatszakma nem jelentett igazi kihívást, elmentem díszítőfestő restaurátornak. De akkor már évek óta a film bűvöletében éltem. ’59-ben életem első filmelemzésével megnyertem egy országos pályázatot. A Színház- és Filmművészeti Főiskola első felvételijére bakaruhában mentem, besorozott katonaként éltem meg az új világháború veszélyét jelentő kubai válság szorongásos idejét. A főiskolán ezerkétszáz jelentkezőből tizenketten jutottunk be a filmrendező szakra. A kitűnő filmpedagógus, Herskó János tanítványa lettem, aki a társadalmi valóság közvetlen megismerésére késztetett bennünket. Lágy diktatúrában éltünk, egyfajta SZTK-létben. A szocialista rendszert megváltoztathatatlannak tűnő sorsunkként, berzenkedve tűrtük. A hatvanas években „nagy élet” vett körül, magam építette műteremlakásomban népes bulikat tartottam, ahol fiatal művész félegzisztenciák, politikai kívülállók gyülekeztek. Jól tudtuk, hogy a besúgók mindenütt ott vannak, ezért volt, hogy a belépőket a „Ne jelentsd, már jelentettük!” feliratú tábla fogadta. Máig se mentem be a Történeti Hivatalba, nem akarom megtudni, hogy rólam ki jelentett a BM-nek. Politikai álláspontom akkor lényegében kimerült az elutasításban, kívülállásban. 
    A magyar katonai csapatok 1968-as csehszlovákiai bevonulásának sokkja és a fiatalok Balázs Béla Stúdiójában készített Fellebbezés című dokumentumfilmem forgatása közben előttem feltáruló társadalomkép volt az, ami tudatosító erővel hatott rám. A négy kollégámmal együtt készített ötrészes Nevelésügyi sorozat már világos társadalomkritika: a magyar nevelésügyi rendszer és az ideológia kudarcainak analízise. A Filmdokumentum című dokumentumfilmem a munkáshatalomnak feltüntetett szocializmus abszurdja. Ennek a filmnek a kapcsán tapasztaltam meg, hogy milyen kisszerű a hatalom. A film a Miskolci Filmfesztivál nagydíját nyerte el, a zsűri elnöke az MSZMP főtitkára, Grósz Károly volt. Az, aki a rendszerváltás idején fehérterrort vizionált. Miután az ünnepélyes díjkiosztáson komolyan méltatta a filmem értékeit, később a mellettem lévő piszoárnál állva odavetette: „Nahát, Mihályfy elvtárs, ezt azért nem kellett volna, az elvtársakat ennyire nevetségessé tenni!” Budapesten kaptam egy telefont, hogy X. elvtárs, a kerületi párttitkár hívat a filmmel kapcsolatban. Mondtam, nem ismerjük egymást, és nem mentem el. Nem voltam az elvtársuk, bár kétszer is kapacitáltak, lépjek be a pártba. Politikai éretlenségemre való hivatkozással bújtam ki a hurokból. 
    A Bagó-hegy boszorkánya című dokumentumfilmemet – amely egy kilencvenegy éves, szuverén életvitelű, kis földecskéjét még mindig egyedül művelő, függetlensége miatt irigyelt és boszorkánynak tartott parasztasszonyról szól – a Miskolci Filmfesztiválra be se válogatták, miközben a film ugyanabban az évben az Oberhauseni Nemzetközi Filmfesztivál nagydíját és még négy másik díjat nyert. Az értékek igen viszonylagosak voltak, és ma – az elcsalt rendszerváltás, a liberálglobalizmus idején – különösen azzá lettek. 
    Jóhiszeműségünk miatt ritkán adódó történelmi esélyt mulasztottunk el 1989-ben. Magyarországon mára több lett a szegény és kilátástalan sorsú ember, mint bármikor is volt. Rongyos forradalom címmel készítettem egy tízrészes dokumentumfilm-sorozatot a rendszerváltás legszerencsétlenebb veszteseiről, a hajléktalanokról, ami máig sem volt látható a tévékben. Gyalázatos „valóságshow-kkal” kábítanak és keserű szégyenünkre ma irgalmatlan kapitalistákká vedlett egykori kommunisták verik belénk a „demokráciát”. Életem legnagyobb csalódása ez. A magyar nemzetet önálló védekezésre képtelen, tévékómában tartott vásárló-szavazó lakossággá degradálták, a nép tovább fogyatkozik, állami szuverenitását elvesztette, az államadósság nő, a nemzeti vagyon elolvadt, az elit bűnösen tétlen vagy kollaborál, már a szülőföldünk elvesztése van soron, hacsak nem jön egy újabb megváltó forradalom… 
    Boldog és megelégedett akkor lennék, ha két kisgyermekem egy igazságosabb, emberségesebb Magyarországon nőhetne fel. 

(forrás!)

©BIPH'ART * BIPHOTONEWS DOWNLOAD PHOTOS * ÉPPEN LANZAROTE * RICH LIFE REAL ESTATE 1025-BUDA

 

LANZAROTE

2023 EGYIK KALANDJA LEHET

"... a mi törzshelyünk a Playa Blanca-i kikötőben van... egy tapas bar... a neve Berrugo... ez egy olyan hely, mint itthon egy kifőzde... semmi májerkedés... nincs angol szerviz meg damasztabrosz... helyette van kiváló házi konyha..." (részlet az Épp Lanzarote Endrész István Etyi (író vagy ahogy én ismerem 'életművész' & Lukácsi Ákos (fotóművész) közös alkotásukból)

ÉPPEN LANZAROTE DOWNLOAD PHOTOS

p.s... megint ebben az évben is végre nyár! ...utazhatunk szabadon, ha kedvünk tartja és nem utólsó sorban, ha a pénztárcánk engedi.. ez a Lanzarote egy izgalmas helynek tűnik Endrész Etyi és Lukácsi Ákos élményeit átélve, ahogy nézegetem nap, mint nap a közös alkotásukat az "Éppen Lanzarote" útikönyvüket... ami különlegessé teszi még, hogy nemcsak ebben az időszakban, a hűvösebb hónapokban is csalogató a klímája... manapság, tudod miért sokan legyintenek a könyvekre... 

- ... könyv ugyan már, rég elavult - .., de én azt gondolom, hogy kézben tartani egy kalandokkal teli, fotókkal illusztrált útikönyvet, aminek még #nyomdaszaga van, az bizony felérhet egy utazással... élményben biztosan!

#ilonabarnabiphotonews

*

AD

REAL ESTATE

ELADÓ INGATLAN 1025 - BUDA.HU

CONTACT

Leírás

1025 Budapest, Látó-hegy Verecke lépcsőn 338m2 medencés családi ház kilátással, 1076m2 telken eladó

3 háló, 3 fürdővel + nappali, hall, étkező, konyhas terem szaunával, csobanó medencével az alsó színten, az emeleti hálószóbák mellett lounge és télikert található)

5x10m kültéri fűthető medence Padlófűtés Junkers gázkazán

6 félszoba (tárolók, mosókonyha, borpince és wellne

sázkazánnal, Hitachi és Fujitsu hőszivattyús klímák hűtésre/fűtésre

2 garázs (3 autó) + 3x privát park

XV Lajos korabeli működő kandalló  (Több info, foto kérése: e-mail)

*

#johatudodsorozatombol!

©L'invisible aux pommes - Les recettes de François-Régis Gaudry - Almatorta

Ingrédients 50 g de farine 1 sachet de levure chimique 1 pincée de sel 3 œufs 20 g de sucre 10 cl de lait 20 g de beurre fondu 1,2 kg de pommes (mélanger variétés sucrées - Golden - et acidulées - Pink Lady, Juliet) Matériel Saladier Moule à cake Déroulé Dans un saladier, verser la farine, le sucre, le sachet de levure chimique, la pincée de sel et bien mélanger. Ajouter les œufs, le lait et le beurre fondu, et mélanger à nouveau. Éplucher et couper finement les pommes, 2 mm environ. Remplir le moule à cake des tranches de pommes en les empilant les unes sur les autres. Répartir équitablement la pâte à la louche dans le moule. Enfourner le gâteau à 200 C° pour 40 minutes. Quand le gâteau est refroidi, le démouler et saupoudrer de sucre glace avant de servir.

©Egész évben kovászos uborka-Neked is lehet

©ÁTSUHANTAM A TIHANYI LEVENDULA MEZEIN, ZAMÁRDI IRÁNYÁBA A KOMPPAL...

5*

EAU DE TIHANY   

&

ZAMÁRDI HIRSCHMANN FAGYIZÓ

 #mindigutonsorozatombol 

BIPH'ART * Tihanyi Napraforgó © #ilonabarnabiphotonews 

 

 

 

p.s...tegnapi Balaton körutamról ez az egyik kedvenc fotóm... napraforgó, ahogy a szél megborzolta a ragyogó napfényben... talán azért, mert visszatükrözte a hangulatomat, amit végig éreztem a kalandos kirándulásom során... nem terveztem ezt a kirándulást... reggel felébredés után, azt gondoltam vétek lenne kihagyni ebben az évben is a levendula mezejét Tihanynál... évek óta nem jártam arrafelé és őszintén mondom kíváncsi voltam milyen érzéseket vált majd ki látványa... nem bántam meg, mert elővarázsolta a régi szép emlékeket... lassan haladtam a kanyargós, de szinte üres régi hetes úton, élveztem a tájat, az idő megrekedt hangulatát... a budapesti elágázásnál, ezért is esett erre az irányra a választásom, mert bele akartam szagolni a magyar tájba, nem jártam már errefelé 2018. óta... elég hosszúra sikerült a levezető utam, biztosan benéztem egy kereszteződést... ez valahogy mindig így történik velem, nem számít melyik országban vagyok, viszont sosem esem kétségbe, mert előbb vagy utóbb mindig odaérek, ahová szeretnék és a cél most Tihany volt... megálltam egy hatalmas napraforgó mező szélénél, látványa lenyűgözött, olyan gyerekkoromat idéző hangulatot teremtett... gondolhatod a CANON azonnal előkerült a táskám mélyéről... körös-körül mosolygós napraforgó fejek épp felém fordultak, persze a nap irányát követték, de én azt gondoltam én vagyok az, ahogy a mesében...  rohangáltam közöttük és kattogtattam a fényképezőgépemet... az elrobogó autókban ülők biztosra veszem azt gondolták, hogy egy őrült ámokfutó, de én nem bántam, imádtam ezt... 

 

#ilonabarnabiphotonews

 

... egy rövid pihenés közben igazi magyar sárgabarackot falatoztam, amit még Érd után vettem az út szélén áruló Sz.Annától, akit örülök, hogy megismertem, mert kedvessége végig kísérte az utamat...  a SMART, ha nem tudnád most elárulom, egyik luxus érzetű hangulatát, lenyitottam a tetejét és a szél, napfény keveréke kellemesen simogatta arcomat, jó hangulatban folytattam az utamat... bekacsintottam Balatonfüredre, de nem volt kedvem parkolót keresni, elég volt így kocsiból felidézni a régi emlékeket, gondolhatod van bőven... lebontották a kedvenc és egyetlen igazi magyar lángos és keszeg sütödét, új panel förmedvények váza uralta a terepet, ettől egy kicsit elkedvetlenedtem, de legközelebb azért beköszönök a Karolinába, imádtam a Nagyijuk túrós sütijét... lassan vezettem, mert emlékeztem, hogy itt végig radaroznak és nem akartam még azzal is a kedvemet megváltoztatni... végre elém tárult a levendula mező és a Tihanyi Bencés Apátság a kanyargós nyárfasorral... ez bizony látványban jóval kisebbnek tűnt, mint emlékeimben, de akkor még nem ismertem Provence Valensole, Franciaország hatalmas levendula mezeit... néhány autó velem együtt megállt a bekötőúton... gyönyörködtünk a szokatlan nem mindennapi látványban... volt olyan aki először látott levendulát... tudod miből tudtam, mert egy hasonló lilaszínű virágot morzsolgatott az újjai között és szagolgatta, ami ott volt közvetlenül a levendulamező előtt... mondtam is neki, hogy az nem levendula, az beljebb van... rám nézett csodálkozva ragyogó szemeivel, halvány mosoly és köszönet... majd elém tárult egy megható látvány,  hogy a szerelmével a levendulák között szerelmesen ölelkeztek... kicsit bátortalanul, de megkért, hogy fagyasszam le az iPhone-jával ezt a boldog pillanatot... gondolhatod, örömmel tettem...

#ilonabarnabiphotonews

  

... végig suhantam Tihany főutcáján, egyszer megálltam, hogy néhány felvételt készítsek az Alamy Live News hírforrásomba, hamár itt vagyok... remélem megérint néhány nemzetközi újságírót... a komp előtt egyet gondoltam és elkanyarodtam balra, eredetileg át akartam kelni a másik oldalra... ez közvetlenül a Balaton mellett húzódó út és karnyújtásnyira a türkiz zöldes víz... megálltam egy parkolóban, ahol épp egy nem magyar nyelvet beszélő család fóliában sült krumplit sütögetett a kocsijuk mögött kialakított camping hangulatban... először azt gondoltam odaköszönök és viccesen megjegyzem, hogy úgy látom épp jókor érkeztem, kész a kaja, de aztán meggondoltam magam, mert lehet, hogy ez, csak nekem lett volna humoros... átsétáltam a vízhez, épp egy halász kivetette a horogját kapásra ehhez az idillikus látványhoz még két hattyú is csatlakozot, ott úszkáltak előttem békésen a vízen és a távolban lebegő vitorlások, egy szóval, elkápráztattak és homályba került minden, ami ezt megtörte volna... aztán felocsúdtam, jó lesz, ha sietek, mert mikor idefelé jöttem láttam egy szokatlan dolgot, amit évekkel ezelőtt sosem... nem hagyott nyugodni így folytattam az utam arrafelé és bekanyarodtam a "Eau de Tihany" mesés, mély lilába öltözött levendula mezejére... ez most szebbnek tűnt nekem, mint Valensole, Provence Franciaország környékén néhány hete, igaz ott még nem nyíltak ki a virágok, hidd el nem túlzok, érzésben mindenféleképpen... talán azért is, mert magyar földön először láttam ilyen lenyűgöző látványt és kedves emléktárgyakat, amik egytől-egyig visszatükrözték ennek a csoda növénynek a szépségét, gyógyító erejét... köszönet ezért, hogy beleszagolhattam az igazi tihanyi levendula illatába Katikának és férjének külön, akik 9 éve vigyázznak a hagyományt őrző mezőn és óvják... kedvesen kínálják a termékeket, megmutatják, hogy a sétautakat a réten hol lehet megtalálni, ahonnan közelről fotózható az összes virág... és talán utóljára az elbeszélésük szerint, mint ahogy látható együtt hárman a lenti képen... remélem azért jövőre is találkozunk és még sok-sok éven át... én meg örültem, hogy aratás előtt még elkaptam ezt a pillanatot...

#ilonabarnabiphotonews

 

... visszakanyarodtam a komp felé, szerencsémre nem kellett sokat várnom... a jegy vásárláskor óvatosan megkérdeztem, hogy van-e nyugdíjas kedvezmény és tudod miért, mert Franciaországban ilyen nincs a tömeg közlekedésért mindenki teljes árat fizet... kicsit meglepődtem a válaszon, mert képzeld el, hogy volt, igaz nem nagyon sok az eltérés összegben, de arra jó, hogy ettől mosolygós lett a kedvem... sajnos az átkelés egy röpke pillanat alatt elillant, nagyon gyorsnak tűnt, mintha régen ez hosszabb lett volna, legalábbis emlékeimben biztosan... és máris a Táncsics utca végén álltam a stégen Zamárdiban... most itt nem túlzok bűzlött a Balaton vize és olyan zavaros volt, hogy még a lábamat sem mertem megmártani... néhány héttel ezelőtt Ville de Saint-Tropez Plage des Salin tengerpartján éreztem hasonló undorító szagot... tudom, tudom ott is azt mondták, hogy ez normális, de valójában nem az... sőt az úszómester, aki felügyelte a rendet, nem is érezte ezt a szagot, legalábbis ezt mondta nekem hangosan nevetve és kacsintott egyet... az is lehet, hogy ezt én képzeltem be magamnak, csak a nap sütött a szemébe... tudod nem jellemző rám, hogy szó nélkül hagyom az ehhez hasonlókat, mert akkor az nem is én lennék... hangosan kell kimondani azt, amin változtatni szeretnénk, azt már megtanultam... hát én ilyenkor elég hangos szoktam lenni... remélem tesznek is annak érdekében az illetékesek, hogy ez ne legyen végleges... 

... nem is gondoltam volna, hogy a SMART-omnak ilyen nagy sikere lesz... főleg a gyerekeken láttam, mindegyik szerette volna hazavinni... rángatták az anyjuk fürdőruháját és hangosan kérlelték, hogy: 

- Anyu én is szeretnék egy ilyent... - gondolom a mérete miatt, na meg a nyitott tető is nyomott ezen egyet, mert tényleg egy cukorfalat... egy fiatal srác Borsodi dobozos sörrel a kezében álldogált egyik-lábáról a másikra épp a kocsim mellett és a szája körbeért a fején, annyira vigyorgott rám... várta, hogy megszólítom, de ekkorra már kicsit elfáradtam és ehhez nem volt kedvem... különben biztos nagy kaland lett volna, neki tutira... addigra már megéheztem, gondoltam eszem egyet a régi megszokott helyen a büfében az utca elején... annak idején a Bátyámmal voltam ott, írtam is neki egy sms-t, hogy itt vagyok ugorjon át egy italra... valamiért nem reagált, nem kaptam választ, úgy hogy ez kimaradt... a Patkó Büfé pultja előtt töprengtem, hogy mi legyen az áldozat... végül is a véres, májas hurkát választottam, de erről most nem regélnék sokat, mert nem szeretném a büszke hurkamestert megbántani, aki már 2015. óta  uralja a terepet és saját kezűleg készíti a hurkáját... itt most az elmondására hagyatkoztam..,

- ... hogy ezelőtt milyen volt fogalmam sincs, én azóta vagyok itt... - ezt kaptam válaszul a kérdésemre... hát eléggé pökhendinek sikeredett... én meg közben egyre kisebb lettem, próbáltam meghúzni magam... mert ugye meg mertem kérdezni, hogy a hurka olyan finom-e, mint évekkel ezelőtt volt... jó szándékból ez most csupán egy javaslat tőlem, de az igazság az, hogy én a véres hurkát vérrel és szegfűborssal megbolondítva, a májasat majorannával és a bőrét ropogósan szeretem... még gyerekkoromban Jászfényszarun a Nagyapám és Nagymamám hagyománya, szájíze szerint, amit mai napig sem tudtam elfelejteni olyan nagyon finom volt... de az Ő hurkájából bocs, de többet nem kérnék az biztos... úgy hallottam sajnos később, hogy a helyiek is elkerülik rendesen...  a kenyér, ami úgy tűnt házilag készült, de még gyakorolnia kell a péknek, úgy mint nekem, ezt tapasztalatból tudom... a szagáról, mert illata az nem volt nem igazán volt aznapi, inkább mélyhűtöttnek tűnt... a punnyadt kovászos uborka sem volt az igazi, pedig aztán ahhoz nem kell nagy tudomány, elég a víz, só, kapor, talán néhány fokhagymagerezd, ahogy Nagyim csinálta annak idején és a végén a tetejére rábiggyesztett egy szelet kovászos kenyeret,  majd 3 napig hagyta a napon...máris kész volt az isteni, igazi kovászos uborka... a lángost kihagytam, mert az csak Termelői Piackor kapható és az másnap volt esedékes, de az is mértékkel... így javasolt időben érkezni, de az mikor van, arra választ nem kapott, az hölgy aki tört magyarsággal visszafogott udvarisságal kérdezte mellettem... sajnos így utólag már késő bánat, de a balatoni keszegről lebeszéltek vagyis elbizonytalanítottak, mert nagy és drága kb 4200 egy darab és fél kiló minimum, na ezt kórusban mondták szinte egyszerre az ott dolgozók, a megkérdőjelezett tisztaságú sütödében... erre, a válasz kicsúszott a számból:

- húúúhaaa, azért már halat is lehet kapni... láttam az arcokon a ledöbbenést, ezért most itt egy kis magyarázattal tartozom van egy olyan érzésem, mert különben nem egyértelmű és az gondolható, hogy  megjátszom az eszem, ezért most belemerülök a részletekbe... Saint-Tropez puccos és főleg luxus övezetként nyilvántartott BB halászfalujában, ahol igazán nem olcsó az élet, ha nem ismered jól az őslakók életformáját őszintén mondhatóm, még drágább... viszont, a hasonló kategóriába sorolható étkezőnél vagy mondjuk magyarosan büfénél a Le Traiteur de l'Auberge des Maures halai és egyéb finomságai jóval kedvezőbb áron kaphatóak, mint Balaton Zamárdi Felső büféjében...  a hurka, ami kiváló negyed áron, csak úgy halkan mondom... és azt is, hogy a szakács Michelin*... (itt most zárójelben tettem, hogy a hurka is annyiba került, ez utólag derült ki fizetéskor, mint a keszeg került volna... és hiába sajnálkoztam késő bánat, hogy talán mégis csak jobb választás lett volna a "balatoni keszeg", ami persze sosem látta a környék vizét, ezt megsúgták nekem... így kénytelen voltam megbirkózni a hurkáimmal, ami kemény harc volt őszintén mondhatom, de nem hagytam magam... tudod minden egyes falat után azt reméltem, hogy tévedek és a következő biztosan finomabb lesz, hát nem volt az... a főnök megértően bólogatott a fizetésnél, de azt gondolom, hogy ezt másképpen kellett volna intéznie, de látszatra az akarat megvolt, ami ebben az esetben nem nyújtott vígaszt...)... különben bocs, hogy megjegyeztem a Michelin*, de azt olvastam ott, hogy a tavalyi év büfé győztese a Balaton környékén, ez a büfé volt... hát van egy olyan érzésem, hogy a "csókos" haver lehetett, aki elbírálta ezt... viszont, a Dreher citromos a háromnegyedig kitöltött pohárban, na ne gondold, hogy csordultig, az már nem járt nekem... végülis ezt elfogadtam, mert eléggé kukacoskodtam, szóval az kiváló volt és kellemes hideg... külön köszönet a csinos pultos csajszinak, mert Ő ajánlotta... ja, amit meg kell még jegyeznem, hogy igazán kerek legyen ez a hurkás történetem, hogy a mustár mennyisége, amit a Főnök látványosan rányomott két hatalmas evőkanállal a papír tálkára a két hurka mellé, az megtette a hatását utólag... igaz a másodiknál kicsit hezitált érezhetően és rám nézett, hogy figyelem-e, de megérdemeltem végülis úgy döntött és kivételesen nagyvonalú lesz vagy talán ezzel akarta az egyre kínosabb helyzetet fellazítani még az is lehet... végül ennek köszönhetően a tégla érzet kioldódott a gyomromban, igaz nem rögtön vacsora után, kellett várnom egy darabig... most megint előttem a kép, kicsit tétovázva a hurkákkal megtömött műanyag piros tálcámmal bevonulok a kerthelyiségbe... körülnéztem és azt hittem alaposan átgondoltam, hogy hová üljek le... volt bőven hely vacsora időben, mert szinte üres volt, de nem én lennék, ha nem a WC-vel szembeni fapados asztalnál foglaltam volna helyet... ez nem tűnt fel mindaddig, míg egy férfi fel nem hívta erre a figyelmem... na, ezen már ki sem borultam, csak mosolyogtam magamban... majd  pozíciót váltottam és tovább turkáltam a hurkáimat... közben arra gondoltam, hogy nem nagy trükk és sok pénz kellene ahhoz, hogy egy paraván virágokkal feloldaná ezt az étterem közepén lévő klozet hangulatot... végezetül kikapartam a kukába a tálcámról a maradékot és a felette lévő polcra helyeztem, úgy mint az előttem lévő... láthatod felvettem a helyi szokásokat rögvest, gyerekkoromban utóljára a menzán volt ilyen, de az bizony nem tegnap volt és egy másik korszakban, rendszerben... azt nem mondanám, hogy sokszor megismételném és nemcsak azért, mert nem nyújtott kulináris élményt... egy biztos, hogy tanulságos volt...

 

... ezután a kaland után, kicsit elbizonytalanodtam, hogy ki merjem-e próbálni a néhány házzal feljebb lévő fagyizót... vajon az olyan-e, mint régen volt még talán 2018. környékén, de végül is úgy döntöttem, hogy bátor leszek... most utólag, milyen jól tettem, mert igazi kulináris élmény volt a Hirschmann fagyi Zamárdi Város Táncsics utcájában...

 

#ilonabarnabiphotonews

... nagyon tetszett fekete-fehér régi fotó felkasírozva a falra még az eredeteket jelképezte a tulajdonosról, aki megálmodta ezt a finom fagyi élményt... fiatal fagyikimérő leány és fiú mesélte a történetet kedvesen, mivel kétszer is kipróbáltam, nem bírtam betelni a málna fagyival, az igazán fenséges volt és a tömeg eloszlott akkora volt idő erre a szösszenetre... köszönöm! ...  örömmel közlöm, hogy 5* megjelöléssel felkerült a "Google Helyi Idegenvezető" weboldalamra az Eau de Tihany illatával együtt!

#ilonabarnabiphotonews

 

#ilonabarnabiphotonews

©BIPH'ART * BLACK&WHITE PHOTOGRAPHY * #ilonabarnabiphotonews

 

BIPH'ART 

web: barna-ilona.wix.com/biphoto

BiphotoNews Ilona Barna Black&White Photography Sublime Portrait Photography

©BIPH'ART * BLACK&WHITE PHOTOGRAPHY * #ilonabarnabiphotonews

BIPH'ART
p.s... minden fotóm mögött az érzelem, ami abban a percben uralkodik nemcsak a modell szívében, hanem az enyémben is...

 

©RAVNI CROATIA ISTRIA * HORVÁTORSZÁG TENGERPART, NYARALÁS A LEGJOBB ÁRON * APARTMENT NADA ...

 

p.s... csak 5h autóval és máris Ravni csodálatos, kék színű tengerpartján találhatod magad... ha időben foglalsz helyet akkor még szerencséd van augusztus 26-tól a tengerre panorámás, négy személynek is kényelmes modern, teraszos lakásban... (80€/Éjszaka)  ...több info itt: https://viktor-hegyessy.wixsite.com/apartmentnada... #appartmentNada #Ravni #Istria #Croatia

©55. Kékszalag vitorlázó verseny holnap kezdődik, addig is visszatekintés az 54. Kékszalagra (Megnézheted élőben itt!)

 

Élőben itt megnézheted!  

Kékszalag pálya: Balatonfüred – Kenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred, Táv hossza légvonalban: 155 km, Versenyidő: maximum 48 óra,

Kezdetek:

1934 július 27. – 21 résztvevő hajó

Első győztes: Rabonbán I., 30-as Cirkáló, kormányos dr. Ugron Gábor

 

Fehér szalag vitorlázóverseny Balaton

 

SAINT-TROPEZ * sailing race * mood * 70th Rolex Giraglia regatta competition (#ilonabarnabiphotonews)

p.s...

70th Rolex Giraglia 

regatta verseny Saint-Tropez öblében egy kihívás nemcsak a versenyzőknek, hanem az összes résztvevőknek... a Rose des Vente 2 köszönhetően a BIPHOTONEWS karnyújtásnyira volt a célba érő vitorlázó versenyzőktől... ezért nagy köszönet, hatalmas élmény volt... napjainkat, a kihagyhatatlan régi halászfalut tükröző pillanatok tették még hangulatosabbá... Bienvenue * Dobrodosli * Üdv * Welcome BIPHOTONEWS Photography Budapest-Saint Tropez since 2006 Official website: http://barna-Ilona.wix.com/biphoto Download Pro.Photos by Alamy : https://www.alamy.com/portfolio/ilonabarnabiphotonews Gifts : BIPHOTO.redbubble.com