L'hôtel de la Ponche a accueilli d'innombrables artistes dont Boris Vian ou encore Juliette Gréco... De petit bar de pêcheur, il est vite devenu une véritable institution à Saint-Tropez. Replongez-vous dans l'histoire de cet établissement mythique. (forrás!)
p.s... hetente sokszor érintem sétáim során a 'La Ponche' pici öbölét itt Saint Tropez kikötőjében... néhány percre található a városi templomtól az 'Église Notre-Dame-de-l'Assomptionde Saint-Tropez' ... valahogy kimaradt nekem eddig a hotel La Ponche alapos ismerete, talán azért, mert a kikötőben lakom egy régi házban 2014-től, nem volt azóta szükségem hotelre, mint régen a kezdetekkor 1984-ben, de akkor is a Hotel Byblos-ban laktunk pontosan 1990-ig, amikor megvettük a Viktor-Laszlo villát és megvalósítottuk otthonunkat... kattints a filmre itt belecsempésztem egy pillanatra, de tudod, igazából ebben a rövid filmemben belesűrített pillanatok számomra az igazi SAINT TROPEZ mindenféle "máz" nélkül ... #azensainttropezom
Sans Bla bla Saint Tropez
(2019)
na, ebből azt akarom kihozni, hogy nagyon megörültem, mikor megnéztem ezt az ismeretterjesztő rövidfilmet... információk halmaza a régi tropezi életről, híres emberekről, akik a hotelban laktak, fotókkal illusztrálva... Romy Schneider, Brigitte Bardot, Roger Vadim ... igaz történetekkel színezve... kíváncsivá tett, egyszerüen marasztalt...
...na, ebből azt akartam kihozni, hogy nagyon megörültem, mikor megnéztem ezt az ismeretterjesztő rövidfilmet... információk halmaza a régi tropezi életről, híres emberekről fotókkal illusztrálva, akik a hotelban laktak.. Romy Schneider, Brigitte Bardot, Roger Vadim ... igaz történetek egyszerüen marasztaltak...
p.s... 2019. év szezon előtt történt, amikor egy éjszaka alatt reggelre virradva eltűntek a tengerparti régi provence éttermek Saint Tropez, France (Ramatuelle) cca. 10 km hosszan közvetlenül a tenger mellett... felejthetetlen látvány tárult elém, amikor kimentem futni reggel, ami megrázó volt és felejthetetlen... a látvány ami elém tárult olyan volt, mintha egy tornádó futott volna át a homokos Pampelonne tengerpartján... csak álltam és nem akartam hinni a szememnek... nem voltam ezzel egyedül, többen álltunk ledöbbenten... a változás, a buldózereknek és emberi elmének köszönhetően már akkor elkezdődött... talán nem igazán érted, hogy miért éreztem ezt, hát tudod 35 év szép emlékeim fűződtek ezekhez a helyekhez, azóta törültem a kötődést a tárgyakhoz is... ettől az évtől, minden szezon előtt újraépítik a strandokat... lerakják a dobozokat, az egyikben a kész konyha, másikban az étterem vagy mellékhelyiségei találhatóak... majd a szezon végén, amikor már nincs szükség ezekre szétszedik és elszállítják... a Club 55, Moorea, Tahiti megőrizte régi hangulatát külső látványra, habár semmi nem lesz olyan, mint régen, az akkori tulajdonosok hiányoznak és felejthetetlenek... amiért ezt most itt megjegyeztem, többek között azért, mert Te is láthatod ez a dobozos nagyüzemi nem igazán provence stílus remeke... a másik..., hogy 2021. évben is várják a nyarat errefelé(is!)... #seawood ...
" 1955-ben egy napon az Et Dieu Created Woman című film stábja Brigitte Bardot-val, aki csak 19 éves, volt és még nem volt sztár... úgy gondolták, hogy ez a tengerparti étterem megfelelő lenne a film forgátásához és megkérdezte Geneviève-t, hogy 80 fő részére elvállalná-e az étkeztetést... nem volt sütője, praktikus konyhája, de elvállalta... A film elkészült, Roger Vadim és Brigitte Bardot utána elhozták barátaikat, rendezőket, színészeket, írókat, énekeseket, Saint-Germain-des-Près összes művészét, akik az 50-es évek Saint-Tropez-jét alkották és híressé tették ezt a helyet... így született meg a " Le Club 55 " ...
"Dès les beaux jours, leurs amis pique-niquent au cabanon. Très rapidement, Geneviève leur propose de s'occuper de l'intendance des repas. Un jour de 1955, l'équipe du film de Et Dieu créa la femme avec Brigitte Bardot, qui n'a que 19 ans et n'est pas encore une star, croit qu'il s'agit d'un restaurant et demande à Geneviève si elle peut leur faire la cuisine pour 80 personnes pendant trois semaines. Ça l'amuse terriblement. Elle aime les gens de talent. Pour preuve, elle voulait devenir aviateur, ses parents n'étant pas d'accord, elle a réussi à travailler (bénévolement) pour l'explorateur Paul-Émil Victor. Alors elle dit oui. Elle n’a pas de four. Peu importe ! Elle fait cuire les rôtis dans celui du boulanger. Le film terminé, Roger Vadim et Brigitte Bardot reviennent. Et amènent leurs amis, réalisateurs, comédiens, écrivains, chanteurs, tous les artistes de Saint-Germain-des-Près qui font le Saint-Tropez des années 50. Geneviève, issue de la grande bourgeoisie, n'est pas impressionnée. Le soir, on dîne, on danse, c’est l’endroit où il faut être. Mais tout le monde n’est pas admis. Le Club 55 est né." (forrás!)
Capitaine de chasseur à cheval dans la Vieille Garde, Jean-François Allard a combattu en Italie, en Espagne, et en France. Durant les Cent-Jours, il rejoignit Napoléon au golfe Juan, l’escorta jusqu’à Paris où il participa au grand défilé des Tuileries et devint aide de camp du maréchal Guillaume Marie-Anne Brune de 1815 à 1816. Après Waterloo, il partit pour la Perse dont il apprit la langue. Contraint à l’exil politique, l'officier poussa alors jusqu’à Kaboul puis franchit la Ravi à hauteur de Shahdara, en face de Lahore, ayant voyagé sans être inquiété par la police secrète du Maharaja qui en contrôlait le royaume : Raja Ranjît Singh (1780-1839). (forrás!)
Jean-François Allard (1785 - 1839) est un général français, né à Saint-Tropez, qui a servi le roi sikh du Panjâb Ranjît Singh. ( Photo: #ilonabarnabiphotonews )
Jean-François Allard (1785-1839) Saint-Tropezben született francia tábornok, Panjab Ranjît Singh szikh királyát szolgálta.
Jean-François Allard, a Régi Gárda lovas vadászkapitánya Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban harcolt. A száz nap alatt csatlakozott Napóleonhoz a Juan-öbölnél, elkísérte Párizsba, ahol részt vett a Tuileriák nagy felvonulásán, és 1815 és 1816 között Guillaume Marie-Anne Brune marsall segédje lett. Waterloo után , Perzsiába távozott, amelynek nyelvét megtanulta. A politikai száműzetésbe kényszerült tiszt ezután Kabulba nyomult, majd átkelt a Ravin a Lahorral szemben lévő Shahdara-nál, anélkül, hogy aggódott volna a maharadzsa titkosrendőrsége miatt, aki a királyságot irányította: Raja Ranjît Singh (1780-1839).
p.s... a szobrok egy kert mélyén lapultak a főút mellett, nem messze a National Gendarmerie Múzeumtól a BB aranyba öntött szobrától... kocsival szinte minden nap elmentem előtte, de most vettem észre először, ehhez gyalogolnom kellett... rácsos vaskapu nyitva volt, besétáltam és ezzel beléptem Saint-Tropez történelmének jelentős részébe... ez eddig valahogy elkerülte a figyelmem, az is lehet, hogy nem rég óta állnak itt a múltat idéző remekművek... a General Allard az utcában lakom egy ideje, így örültem ennek a találkozásnak... folytatva a sétám már majdnem 5km-nél tartottam, de a naplementét nem akartam kihagyni, minden nap más színekben pompázik Henri Sié kortárs festőművész Saint-Tropez-i galériájában a képei híven tükrözik vissza sokszor megállok előttük, de a valóságban ahogy ott álltam a tengerpart mellett és beszívtam a víz illatát így együtt a kettő mennyei érzés volt... majd néhány szóváltás a halásszal, aki várta a jó fogást... remélem legközelebb tudok venni tőle friss halat is, az igazán nagy ajándék lenne... visszafelé tettem egy kis kitérőt a kikötő másik végébe, ahol a kilátó van, majd lekanyarodtam a La Ponche felé... itt elidőztem..., eszembe jutatta "És Isten megteremté a nőt" (1956) Brigitte Bardot első filmjét, ami híressé tette a Cote d'Azur utólsó halászfaluját és kiemelte a többi közül... ha időd engedi nézd meg a teljes filmet... a mostani Art Deco News Galériám pontosan az újságos bolt mellett található, ahogy láttni a filmben ...az újságos meg "Le Ciel" étteremmé változott, de most megsúgom, hogy van egy sejtésem, hogy az 1955. évi Roger Vadim és Brigitte Bardot film forgatását lehet, hogy nem ismerte, mert ha igen biztosan stílusában megérintette volna azt a hangulatot...Óriási élmény a régi kikötőt látni a film kockákon... mai napig néhány régi csónak még mindig ott dekkol jelezve, hogy sosem felejtődött el a régi kis halászfalu emléke..: film itt egy kattintással elérhető!
Bonjour á tous ❤ BIPHOTONEWS EXCLUSIVE MESÉLŐ FOTÓK 2. SAINT-TROPEZ, A SZERELEM ELSŐ LÁTÁSRA... p.s... SAINT-TROPEZ, ez a világ közepének kikiáltott, sztárok által híressé vált tengerparti település, Brigitte Bardot 1955-ben Roger Vadim filmrendező első filmforgatásával kezdődött és folytatódott a Louis de Funés Saint-Tropez-i csendőrök filmekkel, majd világsztárok közkedvelt divatos helye lett ...néhány IKON-t megemlítenék a sok közül, mert nem úszták meg landoltak a BIPHOTONEWS archív felvételei között, Johnny Hallyday, ENRICO MACIAS le chanteur de la paix, Rod StewartTv1, KARL LAGERFELD, David De Nardi, Pascal Villanova...(végtelen a listám, de most ennyit emeltem ki...) Saint-Tropez iránti igaz szerelem számomra még a '80-as évek elején kezdődött... Louis de Hegyessy (1941. november 13 - 2023. december 10.), gyermekem apjával megérkeztünk a Hotel Byblos Saint-Tropez-ba és azt éreztem, nem a luxus miatt gondolhatod, hogy otthon vagyok... akkortájt magyar ember nem igazán jutott el erre a misztikus Provence-Alpes-Cote d'Azur, France egyik féltve őrzött, legendás halászfalujába... csodás meglepetés volt, mikor két magyar származású művésszel összehozott a sorsom és barátaim lettek, akik már ott éltek évek óta Ivan Hor és Sandor Schneider... Ez a rövid film most nem erről szól, ez az elköszönésem attól az életformámtól, amit nagy ajándékként megkaptam az élettől és tiszteletem jeléül M Jean Atkatlian (1931. január 06 - 2024. április 18.) kurátoromnak, nagyon kedves barátomnak, aki 90 évesen megvalósította álmát a művészetek iránti imádata jelképeként, az Artdeconews Sainttropez Galériát (elnöke, alapítója)... Egy korszak megint véget ért, amire nagy szeretettel gondolok... Nem azt jelenti, hogy nem utazom oda vissza többé, a szerelem érzésem Saint-Tropez felé nem halványodott, csak ez már más lesz, egy másik úti cél... és az élet megy tovább... szóval ez a rövid szösszenet, amit összevágtam a felvételeimből, a kedvenc helyeimről rövid összefoglaló a természetes szépségükkel, olyan formában, ahogy elém tárultak, ahogy átéltem mindenféle digitális trükk nélkül, mert számomra így a legcsodálatosabb és "EZ MINDEN" ... I ❤ Saint-Tropez
Retrospective IVAN HOR 50 ans de vie d'artiste á Saint-Tropez
p.s... 2018. májusában készült ez a néhány boldog pillanat, akkor még azt gondoltam örökké tartani fog ez a baráti érzés... Ivan Hor
magyar festőművész partija, aki az összehajtogatott kicsi papírhajókból
alkotott képeiről lett közismert nemcsak Saint-Tropezban, hanem az
egész világban... ebben az évben ünnepelte az 50. évfordulóját
letelepedésének Saint-Tropez-ban, ami napjainkra várossá nőtte ki magát,
de nekem megmaradt BB halászfalujának... talán azért, mert 1955-ben, amikor én születtem, itt forgatták Roger Vadim első közös filmjüket... napjainkban is az alkotóművészek,
de inkább galéria tulajdonosok közkedvelt helye... a hangulat nagyban
megváltozott, ami lassan eltorzítja a természet által nyújtotta igazi
varázsát ennek a csodálatos helynek... galériák nyílnak, galériák hátán
szinte minden sarkon, azzal a reménnyel, hogy a szezont majd sikeresen
zárják... valójában ezek közül nem sokan tükrözik vissza az igazi
őshonos művészetet, művészeket... itt eszembe jutott és megemlíteném Paul Signac (1863. november 11. - 1935. augusztus 15.) a francia
tájképfestőt, a pointillizmus egyik megalkotóját, akit szintén
lenyűgözött a táj örökké változó, csodás színei, hangulata, alkotásai
ezeket tükrözik vissza, a régi múzeumban állandó kiállítása található... vagy ott van még a mai napjainkban is élő Henri Sié
festőművész csodálatos alkotásai, minden egyes képein érezhető a hely
iránti szeretete, ragaszkodása... galériája a város temploma melletti
kis utcában található... IVAN Jovanovic
galériája, a hatalmas olaj képeivel a vitorlázás félelmetes élményeit
ragadta ki, a virágba boruló város utcaképeivel... vagy talán még,
amitől különlegesebb és másabb itt a kikötő látványa, az bizony a
festőknek köszönhető, akik az utcán a hőségtől sokszor kábán, de
kitartóan festegetnek és hűek maradtak még a régi szokásokhoz... ezek
közül Benjamin minimál
stílusú képei kihagyhatatlanok... és ezzel be is zárnám a sort, mert ők
azok, akikre érdemes figyelmet szentelni, elidőzni a műveik felett...
van egy olyan érzésem, hogy
talán
a jövőre nézve jó befektetésnek számítanak, ha úgy gondolod megérintett
egy-egy alkotásaik, ne habozz vedd meg, ha megteheted... nem vagyok
elfogult, ezt ne gondold most ebben az esetben, de a hosszú évek alatt
ezt tapasztaltam, amit ott töltöttem... "ÉRZÉSBEN NEKEM ÚGY TŰNIK, ŐK MÉG SZÍVÜKBŐL TÜKRÖZTÉK VISSZA AZ OTTANI VILÁGOT!" ... ez az én #igaztörténeteimből egy pici szelet, kimondottan neked...
...
Saint-Tropez után, Budapesti kiállítása követte Ivan Hor
festőművésznek, amit a Falk Miksa 10 Pintér Galériában rendeztek meg,
nagy sikert aratva... (a fotókon, filmben vannak barátaink, akik már
elköltöztek egy másik dimenzióba, emlékük örökre velünk maradtak!)
p.s... ART&LOVE akkor biztosan ART-DECO-NEWS SAINT-TROPEZ, FRANCE
... a művészet, művészek tiszteletét képviseli ez a galéria Saint-Tropez kikötőjének végében a 6. Rue deu Cepoun-SanMartin sarkán... néhány utcakép, ami színesebbé, barátságosabbá változtatta a környéket, évekig csendesen pihent, majd két éve újraéledt, emberekkel teli utcává változott, ami nagyban köszönhető szinte a semmiből kiemelkedő művész galériának... utána sorban kezdték csinosítani a többiek is üzletüket, éttermüket, hiszen a látvány az, ami bevonza a tömeget, érdeklődőket első sorban... tegnap érkezett egy hivatalos küldemény, amiben közölték, hogy az ART-DECO-NEWS Galéria műanyag zöld színű faldekorációja nem illik bele a város régi imázsába, lebontásra ítélték... változások időszaka ez vagy vajon mi lehet mögötte...? ... tavasszal a festőket tiltották ki, igaz csak hetekig tébláboltak a kikötőben kétségbe esetten, hogy most mi lesz a sorsuk, de csoda történt maradhattak, évtizedek óta megszokott régi helyükön és az alkotás, megélhetés örömét nem vették el tőlük... Ők teszik különlegessé és más hangulatúvá a kikötőt, ami unique itt a Cote d'Azur tenger melletti helyein... a statisztika szerint évente 5 millió turista látogatott el ebbe a kicsi ékszerdoboz városkába néhány évvel ezelőtt még, ami sokaknak megmaradt BB halászfaluja, aki 1955-ben Roger Vadim filmrendezővel forgatta az első filmjét épp az ART-DECO-NEWS Saint-Tropez galéria melletti épület könyvesboltjában, ahol most a Le Ciel étterem található... (folyt.köv.)
Tout a commencé en 1947, lorsque le père de Patrice, Bernard de Colmont (qui fut le premier occidental à entrer en contact avec les Indiens Lacandons en 1935), tourne pour gagner un peu d’argent un documentaire à bord d'un pailebot, un bateau à voiles majorquin qui assure le transport des oranges en Méditerranée. Une tempête de mistral les oblige à s'abriter dans la baie de Pampelonne. Bernard, subjugué par la beauté des lieux qui étaient à l’époque déserts, décide de revenir avec sa famille. « N’est-ce pas l’endroit idéal ? » rétorque-t-il à ses amis du Club des Explorateurs avec lesquels il a voyagé dans le monde entier. « Il n’y a pas d'araignées, ni de serpents mortels, pas de requins, ni de lions, pas de choléra, ni de tsunami… et nous sommes en France, dans une démocratie. »
Après avoir occupé pendant plusieurs étés une cabane de pêcheurs sur la plage de Bonne terrasse, Bernard acquiert en 1954 deux parcelles de terrain au bord de la mer, à l'endroit où les Américains, sous les ordres du Général Patch, ont débarqué pour libérer la France. Sa femme Geneviève est furieuse que son mari qui vient de toucher un petit héritage ait acheté un bout de plage remplie de mines laissées par la guerre alors qu’elle n'a pas de quoi offrir des pull-overs neufs à leurs garçons de 9 et 6 ans. Mais elle aime son homme alors ils quittent la Haute-Savoie et s'installent pour vivre à l'année, sans eau, ni électricité, sous des tentes puis dans trois cabanes en bois que Bernard a dessinées et fabriquées.
Dès les beaux jours, leurs amis pique-niquent au cabanon. Très rapidement, Geneviève leur propose de s'occuper de l'intendance des repas. Un jour de 1955, l'équipe du film de Et Dieu créa la femme avec Brigitte Bardot, qui n'a que 19 ans et n'est pas encore une star, croit qu'il s'agit d'un restaurant et demande à Geneviève si elle peut leur faire la cuisine pour 80 personnes pendant trois semaines. Ça l'amuse terriblement. Elle aime les gens de talent. Pour preuve, elle voulait devenir aviateur, ses parents n'étant pas d'accord, elle a réussi à travailler (bénévolement) pour l'explorateur Paul-Émil Victor. Alors elle dit oui. Elle n’a pas de four. Peu importe ! Elle fait cuire les rôtis dans celui du boulanger. Le film terminé, Roger Vadim et Brigitte Bardot reviennent. Et amènent leurs amis, réalisateurs, comédiens, écrivains, chanteurs, tous les artistes de Saint-Germain-des-Près qui font le Saint-Tropez des années 50. Geneviève, issue de la grande bourgeoisie, n'est pas impressionnée. Le soir, on dîne, on danse, c’est l’endroit où il faut être. Mais tout le monde n’est pas admis. Le Club 55 est né.
Pendant ce temps, Patrice grandit dans, sur et sous l'eau. À 8 ans, son père l'émancipe de façon complice : « À ton âge, les jeunes Lacandons apprennent à fabriquer leurs arcs et flèches pour se nourrir, et bien, toi, fais la même chose ! » Après l'école, Patrice part sur sa ‘’cocotte’’, un joli petit dériveur en acajou, pêcher et dormir derrière le Cap Camarat à l'endroit où la Méditerranée est si transparente que les pierres sont bleues. À 15 ans, Patrice a un rêve : devenir paysan et châtelain comme son cousin de Montfort l'Amaury chez qui il travaille plutôt que d’aller au lycée, aucun prof ne pouvant remplacer le savoir de son père qui lui a tout appris. Mais la vie en décide autrement. Lorsque Patrice a 17 ans, Bernard est obligé de vendre l’une des deux parcelles afin de réunir l’argent nécessaire pour construire une « vraie » maison en pierres (qui est aujourd’hui celle sur laquelle le restaurant est adossé). Patrice ne supporte pas cette injustice. Pourquoi son père si brillant n’a pas les moyens de garder le lieu qu’il aime le plus au monde ? Le lieu de son enfance. Furieux, il part travailler à Paris. Mais sa mère atteinte d’un cancer décède. Son père ne s’en remet pas et tombe à son tour malade. Avant de mourir, il demande à Patrice de revenir. Patrice qui a alors 24 ans reprend avec son frère aîné Jean et leur jeune sœur Véronique le Club 55. Et l’ouvre sur l’extérieur, en restant cependant vigilant sur l’attitude des nouveaux clients qui, pour seul parrainage, doivent émettre des ondes positives.
Patrice tient à garder le même état d’esprit que celui de ses parents, c’est à dire un endroit où rien ne bouge, ni ne change, avec la même cuisine authentique et familiale que celle de sa mère, ratatouille, poisson sauvage grillé amené chaque matin par les pêcheurs locaux, feuilleté de Ramatuelle, et les mêmes principes : Ici le client n’est pas le roi… parce qu’il est un ami et La cuisine n’est pas faite par le patron.
Très rapidement, le Club devient cosmopolite et le rendez-vous incontournable des rois, des stars, des hommes d’affaires ou d’état en vacances, mais aussi celui de Jack Nicholson, de Sylvester Stallone, de Bono, de Naomi Campbell, de Kate Moss, de Sarah Ferguson pour ne citer qu’eux. Ici, pas de paparazzi, juste un photographe attitré qui ne vend ses photos qu’aux personnes qui sont représentées dessus ! Patrice crée le mouvement et donne le rythme aux employés, impressionnante chorégraphie rodée au centimètre près afin que personne n’attende et soit accueilli comme à la maison. C’est ce qui fait le charme du Club 55 dont Patrice devient le Prince. Un Prince humble qui n’oublie jamais de s’amuser : un jour où deux clients font un pari sur la rapidité de leurs voiliers respectifs, d’emblée, il créée (en se souvenant de sa petite ‘’cocotte’’) une course de bateaux, la Nioulargue, qui devient le must des courses de Méditerranée.
Quelques années plus tard, Jean vend ses parts à Patrice. Le restaurant s’organise désormais pour servir des quantités importantes de repas. Quand on demande à Patrice combien exactement ? Il répond en souriant qu’ils sont dans du déraisonnable ! (en réalité jusqu’à 1000 couverts par jour). Puis il ajoute (toujours en souriant) que l’idée n’est pas de battre des records, mais de faire plaisir à toutes les personnes qui veulent venir déjeuner, comme avec les amis qui s’invitent et qui sont plus nombreux que prévus, on ne les met pas dehors, on se débrouille pour les asseoir et les nourrir.
Patrice construit le mobilier avec le bois flotté qui s’est échoué sur le sable après les tempêtes, et pose sur les tables des nappes bleues, douces et délavées (dans la même tonalité que les matelas de la plage), ainsi que des fleurs... bleues… Plus les matières ont vécu, plus elles respirent la joie de son passé de jeune garçon libre et aventurier, et lui indiquent qu’il peut continuer de vivre dans la mémoire de ses parents sans angoisse puisque rien n’a changé, plus Patrice est heureux. Il investit toute son énergie, sa passion, son temps, son amour des relations humaines dans le Club 55 qui ne désemplit pas et reste ouvert pratiquement toute l’année, excepté les trois mois d’hiver. Patrice est chaque jour au cœur de son restaurant. Il est le cœur du Club 55. Tout le monde l’appelle Patrice. L’embrasse. Lui serre la main. Lui explique sa dernière folie ou son divorce. Il se souvient de tout et de tous. Rit. Blague. Tout en apportant une chaise supplémentaire ou en servant une tarte tropézienne, il raconte le Bailli Pierre-André de Suffren ou le voyage de noces de ses parents qui ont descendu en kayak les fleuves Green et Colorado. Il lui arrive aussi parfois de se mettre en colère et de demander aux indélicats de ne plus revenir. L’endroit devient mythique. On se sent unique et privilégié d’avoir la possibilité d’y déjeuner. C’est le seul lieu où les clients remercient le patron en partant.
En 1993, il rachète enfin la parcelle que son père avait été obligé de vendre et construit des cabanons pour que les habitués puissent séjourner de façon aussi authentique que lui, enfant, sur la plage. Mais malgré sa réussite, son rêve de devenir paysan et châtelain ne le quitte pas. Il cherche des fermes dont les terres seraient intactes et n’auraient jamais été en contact avec les pesticides et autres semences modifiées. Partout. Même dans les Alpes de Haute-Provence. Jusqu’au jour où une famille lui propose d’acheter la ferme de leurs parents. Ils ne veulent la céder qu’à Patrice de Colmont car ils savent qu’avec lui, celle-ci ne changera jamais. Son rêve se réalise enfin, et dans des conditions idéales, la ferme des Bouis est située à cinq minutes du Club 55. Il y installe des chevaux, des ânes, des chèvres, des chiens, qui peuvent contempler, au travers des oliviers, le Cap Camarat, derrière lequel se trouvent ses belles pierres bleues.
Aux Bouis, il fait pousser un potager, des olives et des vignes, fait son vin, son huile et livre le Club 55 en légumes et fruits évidemment bios, toujours dans sa philosophie de faire le plus naturel possible : « Moins on s’éloigne de la nature, moins on se trompe » ajoute-t-il en vous fixant de ses yeux verts. Sur le menu, le label « bio » n’est mentionné nulle part. Patrice préfère éduquer en laissant à chacun la possibilité de découvrir et d’apprécier. En effet, ses clients séduits par la qualité et le goût délicieux des tomates ou radis de ses fameux paniers de crudités l’assaillent de questions. Alors, Patrice prend une grande inspiration et raconte le maraîchage sans tracteur mais avec des chevaux de trait, les semences reproductibles, le danger des OGM, la permaculture, le composte, la résilience écologique, l’influence de la lune, la vision holistique. Il est intarissable. L’idée de Patrice est de sensibiliser ses clients dont certains, financiers ou industriels, sont de gros acteurs de la pollution mondiale, à l’agroécologie, non pas en leur donnant des leçons, mais en leur montrant, par son expérience réussie de prince paysan, que c’est possible. Qu’il est possible de respecter la terre et l’humain. Alors pourquoi ne pas essayer ? les questionnent en silence ses yeux verts.
Son éthique prend une dimension supplémentaire lorsqu’il découvre en 2011 les mots du paysan écrivain philosophe Pierre Rabhi (dont l'actrice Marion Cotillard est proche) : « Il est temps de prendre conscience de notre inconscience. » « Enfin un homme qui pense comme moi ! » se dit Patrice en dévorant ses livres. Désireux de le rencontrer, il l’invite à donner une conférence sur sa plage. Trois jours plus tard, Pierre téléphone à Patrice : « Je sais que je suis capable de résoudre le problème de la faim dans le monde par l’agroécologie. J’aimerais que tu me rejoignes. » Depuis les deux hommes ont créé ensemble le Fonds de dotation Pierre Rabhi. Et Patrice lui a fait rencontrer Léonardo di Caprio. « Pierre, que pensez-vous des OGM ? » lui demande celui-ci. « C’est un crime contre l’humanité », répond Rabhi. « Alors nous allons pouvoir continuer notre conversation parce que je suis d’accord avec vous. » Une réflexion est en cours afin que les trois hommes avancent ensemble.
En mai 2015, Patrice, qui a toujours prôné la patience et la sagesse, concrétise le plus excitant de ses rêves : l’acquisition du Château de la Mole (où a grandi Antoine de Saint-Exupéry, l’auteur du Petit Prince). Le projet est de faire de cette demeure historique une « villa Médicis » de l’agroécologie pour susciter des rencontres et transmettre le savoir, ainsi qu’une ferme comme au XVIIIème siècle, dans le souci d’un écosystème naturel qui préserve la biodiversité.
Au printemps 2016, le potager est planté et trois mois plus tard, les premiers légumes fournissent le Club 55. En quantité impressionnante ! Qui a dit que le bio n’était pas rentable ?
À 20 heures, chaque soir, après douze heures de travail intenses, Patrice ferme la porte de son Club 55 et charge dans le coffre de sa voiture une centaine de kilos d’épluchures qu’il apporte à sa ferme des Bouis pour nourrir ses ânes et ses chevaux. Si on lui demande pourquoi il le fait lui-même, il répond d’un air étonné, presque amusé : « À quoi bon avoir des animaux si ce n’est pas pour les nourrir ? » Puis serein, il rejoint à une quinzaine de kilomètres de là son château de la Mole où l’attend le petit Prince qui, la nuit, l’inspire et lui souffle de…, mais chut, c’est leur secret. Un secret de Princes naturalistes prêts à toutes les bontés pour sauver l’humanité. (forrás)
Dès les beaux jours, leurs amis pique-niquent au cabanon. Très rapidement, Geneviève leur propose de s'occuper de l'intendance des repas. Un jour de 1955, l'équipe du film de Et Dieu créa la femme avec Brigitte Bardot, qui n'a que 19 ans et n'est pas encore une star, croit qu'il s'agit d'un restaurant et demande à Geneviève si elle peut leur faire la cuisine pour 80 personnes pendant trois semaines. Ça l'amuse terriblement. Elle aime les gens de talent. Pour preuve, elle voulait devenir aviateur, ses parents n'étant pas d'accord, elle a réussi à travailler (bénévolement) pour l'explorateur Paul-Émil Victor. Alors elle dit oui. Elle n’a pas de four. Peu importe ! Elle fait cuire les rôtis dans celui du boulanger. Le film terminé, Roger Vadim et Brigitte Bardot reviennent. Et amènent leurs amis, réalisateurs, comédiens, écrivains, chanteurs, tous les artistes de Saint-Germain-des-Près qui font le Saint-Tropez des années 50. Geneviève, issue de la grande bourgeoisie, n'est pas impressionnée. Le soir, on dîne, on danse, c’est l’endroit où il faut être. Mais tout le monde n’est pas admis. Le Club 55 est né. (forrás!)
Egy serpenyőben kevés olívaolajon megpirítjuk a csíkokra vágott hagymát és a fokhagymát. Adjuk hozzá a paradicsomot, a kakukkfüvet, a babérlevelet, sózzuk, borsozzuk és keverjünk össze mindent 2-3 percig. Zöldségdarálóban őröljük, majd szűrőn átpasszírozzuk. Rouille-val és fokhagymával bedörzsölt krutonnal tálaljuk.
p.s... útba esik jövet-menet az ikonikus kávézó Senequier mögött a Hal- és a Kispiacnál a téren közvetlenül az árkád mellett... egész szezonban szinte éjjel-nappal kínálja a friss tenger gyümölcseit... megpihenni egy nagy sétaközben, kiülni sütkérezni a napra, csacsogni a barátokkal és közben a helyi halászok aznap reggel kifogott osztrigáit, rákjait elfogyasztani vagy Madeleine hallevesét szürcsölgetni egy igazi kulináris élvezet. Mindez, a maga egyszerűségében BB és Roger Vadim filmjeiben látható igazi ősrégi Saint-Tropez hangulatát megidézve...
