©Málta – Minden, amit utazás előtt tudnod kell

©UTAZÁS A LELKED KÖRÜL - RÉKASI KÁROLY

Rékasi Károly színművész élettörténete olyan, mint egy regény. A Jászberényi fuvaros fia elindult, hogy világot lásson és meghódítsa azt, miközben az élet saját szívéhez, érzékenységéhez igyekszik egyre közelebb vinni őt. Köszönjük támogatóinknak, hogy újfent létre jöhetett ez a műsor: A Randivonal.hu nak A Törley Pezsgőpincészetnek! A csapat: Gyurkó Katalin Vishakati Novák László Ördög Árpád Mahunka Piroska Misik Viktória Farkas Franciska Peller Mariann

©LE JOURNAL DES FEMMES - JARDIN - CLAFOUTIS - PATE BRISÉE - egy újság, ami lenyűgöző...

... egy újság, ami tényleg szórakoztató ... nem beszélve a gourmand receptekről...

Clafoutis aux mirabelles au parfum de rhum

Pâte brisée : la meilleure recette, facile et rapide

Polenta courgette (recette click here!)

Clafoutis aux pommes (recette click!)

Mousse au chocolat (recette click!)

Gâteau au chocolat de Pierre Hermé

Les Journal Femmes - Jardin - 

DOWNLOAD BIPHOTONEWS EVENTS

©Halkan, csendesen távozott a lélek ...

MY MOTHER

(1932.09.21.-2016.01.31. 11,39h)
... szellem, lélek hiába maradt fiatal, ha a test elfáradt... 

 Sosem jelent jót, ha hajnalban csöng a telefon, így volt ez most is. Útra keltünk kicsi családommal, Mircink..., Anyucikám utólsó látogatására. Reménykedtünk, hogy ez, még sem az lesz, de már a HALÁL, akkor még félelmetesnek tűnő árnya betelepedett a kicsi szobába, mikorra odaértünk. Megvárt minket.., alig hallhatóan, nehezen véve a levegőt suttogta:

-... "végre megjöttetek"!
Átöleltem és halkan egymás fülébe suttogtuk 'szeretlek' ..., majd lassan nyúlt szép, hosszú újjaival a kezem után és belenézett mélyen, aggódó tekintettel a szemeimbe... Nem kellettek szavak... értettük egymást! 

Így köszönt el, egyesével mindenkitől.

Akkor ott, abban a pillanatban ragyogtak a szemei, élettel teliek voltak. Nagyon szép volt az arca, megfiatalodott, eltüntek az öregség jelei. Ledöbbentő volt ez a látvány és hihetetlennek tünt, de ott így látta ezt akkor mindenki! Nem akartam, akartuk elhinni a valóságot...!  így készült fel a mi Mircink az én Anyucikám a hosszú útra. 
Mielőtt bevitték a kórházba, mert reménykedtünk, hogy még ez visszafordítható, kihúztam a jóskártyájából egy lapot.., az "UTAZÁS" volt! Kicsi családommal összenéztünk, a szemekből az a mély fájdalom tekintet vissza reám, amit a szívemben éreztem!
                                 •
"Most visszagondolok Anyukám jóslásaira... hihetetlen nagy segítség volt mindig ez a családunk minden egyes tagjának, néha Barátainknak. Élete során ez a képessége egyre jobban erősödött. Így tudott Ő nekünk segíteni a maga módján.., a bajra, jóra, utazásra, hírekre felhívni a figyelmünket! Mindig előre megmondta a kártyából a sorsunkat! Amikor ezek megvalósultak az életünkben, először ledöbbentünk, csodálkoztunk, majd később már természetes volt, hogy időnként, ha elakadtunk megkértük, hogy jósoljon nekünk! Ő mindig boldogan tette ezt addig, amíg a stroke el nem hatalmasodott rajta. (2013. augusztus 20.) Ezután még velem/velünk maradt majdnem két és félévig, de már az élete nagyon megváltozott, semmi nem volt a régi...

Eltelt két év a stroke után, amikor megint próbálkozott a kártya jóslásával 2015. nyarán a Vereckén. Micsoda boldogság volt ez! © BIPHOTO

Pontosan egy hónapja a 2015. év utólsó napján Szilveszter délutánján, felvittem a Mátraháza patak melletti rétre, a kedvenc helyére. Aszikával a szeretett kiskutyájával, amit Tőlem örökölt meg, sokszor sétáltak itt. Most már értem miért mondta azt útközben, hogy reméli találkozik Aszival hamarosan ott, megint láthatja!
Már nem tudott, csak egy-két lépést tenni, de megpróbálta. Erős, szívós teremtés volt egész életében, tiszta lélek! Visszaült a kocsiba. El kezdte majszolni a kedvenc sütijét, amit Budapestről vittem neki. Gondoltam, ha már nem tudunk pezsgőzni, akkor sütizzünk. Így búcsúztunk el 2015. évtől. Felidéztük a közös emlékeket. Gondolataimban ott befészkelt már az, hogy ez az utólsó  meghit hangulatú együttlétünk kettesben.

Így utólag örülök, de ott szorongva mertem megkérdezni, hogy:

- Anyukám... Te, hogy gondolsz vissza az életedre? Félsz-e a haláltól? 

Nem lepődött meg a kérdésemen, úgy tünt, mintha már várta volna ezt. Először maga elé nézett, majd a távolba, pici mosoly a szája szegletében megjelent, úgy mint előtte mindig, ha eszébe jutottak a régi szép emlékek. Láttam az időutazását, majd belenézett a szemeimbe mélyen és halkan azt mondta:

- Gyönyörű életem volt és nem félek a HALÁL-tól. Nem is gondolok rá, Icikém. - hosszú csend követte.

2015. Szilveszter napja Mátraházán . Utólsó kirándulásunk. - Anyum, Ritzl Ilona (Neurohr Ferencné 1932-2016.)  © BIPHOTO

Hazafelé a kocsiban némán ültünk egymás mellett. Elfáradt, majd egyszer csak azt mondta halkan: 
- Köszönöm ezt a csodálatos napot, Icikém! Milyen jó, hogy felhoztál engem ide ma is! ... (az'Icikémet' egész életében olyan különleges szeretettel, hangsúllyal tudta kimondani mindig..., még akkor is, ha neheztelt reám vagy én Ő reá.., amit sosem tudnék elfelejteni..!)

Anyukám Mátraházán a patak mellett, utólsó kirándulás... 2015. Szilveszter délutánja © BIPHOTO

Mátraháza, patak melletti ut...2015. Szilveszter napja © BIPHOTO

Anyukám gombázni járt ide velem, velünk erre a helyre. Pontosan már nem emlékszem melyik évben történt, talán 2011. junius elején, holdtölte volt, azt biztosan tudom. Felmentünk a hegyre vargányát keresni és nem akartunk hinni a szemünknek, rengeteget találtunk. Bárhová néztünk a rét tele volt velük! Boldogan szedtünk egy nagy kosárral. Előtte és utána sohasem volt ilyen szerencsénk. Nagyon imádta a gombát! Volt mindig egy olyan érzésem, hogy a gomba szedését még jobban!

Anyukám ölelő kezei (Ritzl Ilona, Neurorh Ferencné 1932-2016.) © BIPHOTO

Utólsó tudatos pillantása Anyucikámnak, Neurohr Ferencé született Ritzl Ilona 1932.09.21-2016.01.31. 11,39h © BIPHOTO

Anyukám utólsó tudatos tekintete,  amikor már nem tudott beszélni, de szemével intett, hogy ért mindent. Pontosan tudta mi vár reá. Mindenki tudta, de reménykedtünk! (Eszembe jutott itt, hogy Nagyikámnál már találkoztam ezzel a pillanattal, tekintettel 2001. december 07. Jászberény.) Én voltam mellette egyedül ebben a pillanatban, álltam az ágya mellett a kórházban. Próbáltam simogatni a kezét, de már elutasitotta, gyenge mozdulatokkal. Így kérte, hagyjam békén, távozni. Ez akkor ott egy örökkévalóságnak tünt! A szívem majdnem megszakadt, de csendes szavakkal próbáltam elterelni azt, ami várható! Még a gondolat is rettenetesen fájt, hogy ezt a pillanatot meg akartam örökíteni, de miért pont ezt hagytam volna ki az életemből?! Anyukám utólsó tudatos pillantását felém! Nyúltam a táskámba, közben halkan Anyumnak suttogtam, hogy:
- Most lefotózlak! Erre Ő, mint régen kicsi testével rámozdult, de már csak egy picit tudott, pózolt míg így fekve is és halvány mosoly jelent meg a szája szegletében és belenézett a kamerába. Ezen annyira meglepődtem, helyesebb a ledöbbenés, hogy sajnos már, csak az ezutáni pillanat maradt meg nekem. Köszönöm Anyukám...szerettelek és szeretni foglak míg élek!
Az elmúlt két évben, miután stroke-t kapott sokat gyakoroltam a fotózást anyun. Volt időnk erre bőven, Ő mindig kéznél volt.  Néha bohóckodott, aranyos 'pofákat' vágott, néha tiltakozott, de valójában tetszett neki és megszerette. A leghűségesebb, türelmesebb, egy szóval a legcsodálatosabb modellem volt! Köszönöm Anyucikám nélküled ez is másképpen alakult volna!
•PORTRÉK ANYUKÁMRÓL, AMIKOR HUMORIZÁLT VAGY EGYSZERÜEN CSAK UNTA...
  
Fotókiállitások, ahová anyukámról készített fotókkal pályáztam:
•New York

Rochester Contemporary Art Center
- Renaissance Eyes Exhibiton  

Renaissance Eyes (Ilona Ritzl) Rochester Contemporary Art Center © BIPHOTO

•Törökország
- I'm a walnut three Exhibiton 2014.

BEN BİR CEVİZ AĞACIYIM / I AM A WALNUT TREE 2014 (Ilona Ritzl) © BIPHOTO

Anyucikám, hálásan köszönöm az "ÉLETEM"! Azt a sok jót, amit kaptam Tőled míg élek nem felejtem el! Kár, hogy amíg él az ember, ezek valahogy természetesnek tűnnek akkor és persze mindig többet akarunk! Az időkerekét, ha visszatekerhetném egy dolgot biztosan tudok, hogy olyannak fogadnálak el, amilyen vagy, voltál! Elégedett lennék mindig, nem akarnék mást, nem hadakoznék!  Már most hiányzik,  szerető ölelő karjaid! Érintésed örökké érezni fogom! 

Mindenki a maga módján tud elbúcsúzni a szeretett Anyától. Én azt választottam, megjegyezném nem volt tudatos, hogy kiírjam magamból ezt a ".........." nincs rá szó, amit most érzek, csak nagyon, nagyon mélyen, a szívemben egy hatalmas, tompa nyomást. Olyan ez, mintha rám telepedett volna a szürke nyálkás, sötét kora hajnali köd, amiből nem találom a kiutat!  
Anyucikám! Próbállak "elengedni" örök, mély szeretettel, békével! Legyen egy olyan utazásod,  amilyent mindig szerettél volna! 

Az új "Karl Lagerfeld" :)  szemüvegében anyukám, nagyon boldog volt tőle, de mint később kiderült nem igazán jól látott benne ... (Ritzl Ilona Neurohr Ferencné (1932-2016.) 2014. Telén © BIPHOTO

... és ISTEN BOCSÁSSA MEG AZ ELLENED VÉTKEZŐ(K)NEK! ÁMEN! ...

2015. szeptemberi napfényben a teraszon... © BIPHOTO

                                          
2015. szeptemberi napfényben a teraszunkon üldögéltünk anyukámmal, itt mondta nekem, hogy: 
- Ne haragudj meg reám Icike (Nagyikám nevezett el így...)! Tudom, hogy veled szeretetben tudnék itt élni, törődnél velem, ápolnál, de Gabikánál van az otthonom a cicákkal, kutyákkal...  Elfogadtam... Elfogadtuk, akarata teljesült... így volt ez mindig egész élete során!

Aggódó, búcsú tekintete anyukámnak örökre a szívembe vésődött... (Ritzl Ilona, Anyucikám 1932-2016.01.31. 11,39h)

 ... ez az aggódó tekintet a szívembe vésődött, hiába akartam én mást rajzolni most (2016.02.03.) ... így nézett reám, mikor megpillantott az utólsó hajnalán, mikor megérkeztünk Gyöngyöshalászra, ahol éldegélt a cicáival, kutyáival 2005. év óta és a legkisebbik leányával ... halkan suttogta hozzá, hogy "szeretlek" ... így búcsúzott el Tőlem akkor ott végleg az én Drága Anyukám! ... Ritzl Ilona, Anyucikám 1932.09.21.-2016.01.31. 11,39h ... ahogy kiléptünk a kórház ajtaján a harangok  megszólaltak, ezek már érted szóltak akkor ott Anyucikám! ...

2013. STROKE UTÁN A VERECKÉN PIHENT A NAPPALIBAN

Az én erős akaratú anyukám 2015. Tavaszán
EZ A FOTÓ A BIPHOTO KÖNYVEMBEN A FŐ HELYEN TALÁLHATÓ © BIPHOTO

Mellette voltam/voltunk az utólsó pillanatig, fogtuk a kezét. Arcát simogattuk, ölelgettük gyengéden, de már nem volt itt velünk, a tudata megszűnt. A szeméből eltűnt a fény, a csillogás, a színe fakószürke lett. Arc csontjára szorosan ráfeszült a bőre. Hideg volt és szürkés okkersárga. Ez a HALÁL színe, ami nem keverhető össze semmi mással! Szinte alig észrevehetően az utólsó lélegzésével a LÉLEK  csendben távozott... 

Mély fájdalom hasított a szívembe, de felfogni még nem tudtam, hogy az 'ÉN ANYUKÁM' 'MIRCINK' elment örökre. 

A halálhoz való viszonyom akkor ott, megváltozott, anélkül, hogy ez tudatos lett volna! 
- Már nem félek én sem Anyukám, mert láttam, hogy nem a HALÁL pillanata a nehéz, hanem az ÉLET maga! ... 

FÉNY...FÉNYKÉPEK...EMLÉK !: http://barna-ilona.wix.com/biphoto
SOSEM FELEDÜNK!: http://www.gyertyalang.hu/szemely/106347
SZERETETT MIRCINK! : BIPHOTO GALLERY
YOUTUBE: https://www.youtube.com/watch?v=y8-WA5uT1Zk 

                                            

Anyukám imádta 'Cipő'-t Republic együttest hallgatni, táncolni, még 60 évesen is a Petőfi Csarnokba járt a koncertekre ...

Anyukámról  2015-ben készült festményem,  ami megtalálható a BIPHOTO könyvemben is... Ritzl Ilona 1932-2016.© BIPHOTO

Viktor, Ivána és Én is hálásan köszönjük Neked Gabika, hogy el tudtunk búcsúzni és együtt voltunk azon a napon, az utólsó percekben is Anyuval, amikor örökre elment közülünk!

Most már én is ugy érzem, hogy az a helyes,  amit Viktor mondott a napokban, hogy " megváltás volt ez már …, annyit szenvedett és nincs jelentősége a miérteknek, bármi is volt! 

Mirci is akkor lenne boldog, ha béke, szeretet maradna utána! “ 

Tegnap az esti órákban egy Barátnőm segitségével  el tudtam ezt fogadni végleg! 

Utána úgy éreztem, hogy könnyebb lett a lelkem és a mély fájdalom enyhült. Így aludtam el!

Van egy olyan érzésem, hogy ezért kaptam Anyumtól  egy nagyon szép álmot ajándékba az éjjel, amire vágytam nagyon! 

Én ezt visszajelzésnek tekintem, hogy helyesen döntöttem.

Mai ebédnél kettesben voltunk Viktorral és visszaemlékeztünk, megbeszéltük az elmultakat. 

Nem volt könnyü, de változás csak akkor történik, ha kimondja hangosan az ember a gondolatait! (Én ebben hiszek!)

Most úgy érezzük, hogy helyére került minden és mindenki körülöttünk!  

Az élet megy tovább békében, szeretetben! 

Ezt kívánjuk a család minden egyes tagjának is!

Holnap,  Vasárnap 11,39 h (Viktor állitása szerint, amit én elfogadtam), amikor egy héttel ezelőtt az utólsót lélegezte Anyu,  elköszönünk örök szeretettel szívünkben Tőle. 

A szorosan hozzáfűződő tárgyakat is eltesszük, hogy a lelke szabadon tudjon száguldani a ‘FÉNY’ felé!

Nyugodni tudjon békében Isten Áldásával!

A hamvai elszórási időpontjáról és helyéről kérünk értesítést. 

(… vagy arról, hogy mi lesz a sorsa… ?)

2016.február 6.

... azon a hajnalon az égen a jeleket még nem tudtuk olvasni jól...  kettő már feljutott a messzeségbe és a harmadik még csak féluton tartott... ez voltál Te Anyukám ...

Utazás kezdete 2016. 01.31. 11,39 h ... ez a fotóm előző napokban készült fent a régi házunknál Saint-Tropezban, ANYUKÁM IMÁDTA SAINT-TROPEZ-t ... © BIPHOTO

2. HAJNAL ANYUKÁM NÉLKÜL ITT A VERECKÉN - PÁR ÉVE VOLT ILYEN JELENSÉG EGYÜTT VOLTUNK ÉS CSODÁLKOZVA NÉZTÜK EZT A VÖRÖSLŐ SZINT, AMI ELÁRASZTOTTA MÉG A NAPPALIT IS! VÖRÖSEN IZZOTT MINDEN KÖRÜLÖTTÜNK!

Három olyan jelet kaptam Anyukámtól, amit nem lehet véletlennek tekinteni, főleg nálam nem, mert az én tudotom szerint nincsenek véletlenek.

•Az egyik ez a vörös hajnali jelenség volt! Anyukám akkor még nem volt beteg és korán ébredtünk. Még én is, ami nem volt mindennapos nálam. Mikor Anyukám nálam volt, sokszor kávéztunk együtt az ágyamban reggelenként. Ő behozta és bebujt mellém és beszélgettünk...,  pontosabban én hallgattam Őt, mert akkor még szinte 24 órából, 24 -t tudott beszélni, ha belelendült... ilyen volt ez a hajnal is. Arra lettünk figyelmesek, hogy minden csupa vörös színű lett és hirtelen nem is értettük mi ez, lerohantunk a nappaliba, olyan volt, mintha vörös színü fényszórók fényei árasztották volna el ... azóta sem láttam ahhoz hasonlót, csak most a második hajnalon Anyukám távozása után,  aznap boncolták fel, mint később megtudtam! (2016.02. 02.)...

•A második jel csütörtök hajnalban érkezett (Anyukámat aznap hanvasztották el! 2016.02.04.) Még sötét volt, félnégy-félöt között lehetett (...azóta is mindig felébredek ebben az időtájban!...) Azt álmodtam, hogy a kapucsengő megszólal hosszasan, majd szünet... ez megismétlődék még vagy kétszer... és akkor hallom Anyukám hangját aki azt mondja és szinte látom őt is, de valamitől másabb, mint máskor volt, ahogy jön be a hálószobámba, mert még ágyban voltam: - Icike Te nem hallod, hogy csengetnek? Miért nem nézed meg ki az?

Erre én: - Hallom, de mindig abba marad és azt gondolom, hogy csak véletlenül csengetett be valaki...

Erre Anyukám: - ... és mond Icikém arra még nem gondoltál, hogy az érkezett meg akire nagyon vártál? Nem akar tolakodó lenni, csak ugy bejönni váratlanul... ezért nyomkodja a csengőt kisebb szünetekkel?

Erre én, kiugrok az ágyból, magam mögött hagyva mindent és nagy mosollyal az arcomon, boldogan szinte repülök le a kapu felé a lépcsőn és ahogy bekanyarodok a kijárat felé ... felébredtem... -

Így kaptam én egy boldog álmot, jelet Anyukámtól és egy útmutatást, hogy milyen sors vár reám... amit nem tudott már kártyából megjósolni, mikor kértem Tőle legutóbb, mikor meglátogattam. Akkor csak azt válaszolta a kérdésemre: - Majd a sorsod eldönti Icikém...  Mikor ezt mondta akkor, ugy utána elgondolkoztam ezen... Nem gondoltam azt akkor ott, hogy az, amire nagyon vágyom ennyire közel van hozzám... köszönöm Anyukám!

(Ezen a hajnalon elköszönt Évikétől, Erikától és Viktor fiamtól is, mint később kiderült, mikor egyeztettünk időpontot és mindenki elmesélte a saját álmát Anyukámmal...! A többiekét nem ismerem, Ők is maguktól mesélték el Nekem...)

•A harmadik jel az a kis növényke, amit pontosan azon a délelőttön vettünk észre Viktor fiammal a nagy pálma mellett. Ragyogó napsütés volt és kicsi levelei kihajoltak a fény felé olyan érzésem volt, mint Anyukám széttárult ölelő karjai, ahogy jött felém valamikor és átölelt! Anyukám egy héttel előtte távozott egy másik dimenzióba, mert most már biztosan tudom, hogy azért, mert nincs áttekintésünk, azért még az van ...

" ez a pici kis növényke dugta ki a fejét, életjelt adott, amit én úgy értelmezek, hogy minden rendben van, ne aggódj!" (2016.február 7. 11,39h) ...© BIPHOTO

2016. február 23.
... ma értettem meg azt, hogy mit jelent pontosan: " ... a halál az egy megváltás... "
... mindig arra gondoltam, hogy akik elhagynak minket, azoknak szól csak ez ..., de ma egészen váratlanul, amikor megkérdezte egy ismerősöm, barátom :
- ... és maradt még valakid a szülők közül ... ?
Erre én: - már senkim ... volt a válaszom.
Erre Ő: - ... akkor felszabadultál végre...
... akkor ott furcsának tünt ez a rövid halk megjegyzés, abban a pillanatban le sem tudtam reagálni, majd csak később az esti órákban meséltem erről a fiamnak és igazán értettem meg a jelentését... biztosan elfelejtettem volna, ha nem jegyzi meg a süti majszolás közben, hogy ...
-"MirciÍzek" ... azért is vettem meg... - közben a szemek rámszegeződtek, hogy vajon egy ilyen elszólás, hogyan hat rám... Én halványan elmosolyodtam,  már tudtam mosolyogni ezen..., a szép, most már csak emléken... és láttam a megkönnyebbülést, felszabadultságot a lelkem mélyébe tekintő szemekben... 
Tudom, a szorongást elhessegetni, ami ilyenkor eluralkodik a gyermek szívében szinte lehetetlen..., nem tud úgy gondolni, sőt eszébe sem jut, hogy amikor egy szülő elmegy a hosszú útra az tényleg,  időmúltával egy "megváltás, felszabadítás" .., nincs többé elvárás, megfelelés, amit nem volt mindig egyszerű teljesíteni..., a beidegződött 'kódokat' kioldani egy élet munkája lehet akár, ha nem vesszük észre jóval a nagy út előtt... a mélységes, nagy fájdalom átalakul észrevétlenül és belopja szívünkbe, minden napjainkban magát az a sok-sok pici emlék, amit magunk mögött hagyunk... és egyet biztosan tudok, hogy egy szülő sem szeretné kisírva látni a gyermeke szemét...

... 2016. február 2. ... ma egy hónapja! ... már három pici növényke kelt életre azóta ... (három szerettem távozott el eddig Nagyapa, Nagymama és Te Anyucikám ...)

2016. március 3.  7,15h

... kora reggel van a konyhában állok az ablak előtt és a szokásos teámat készítem...  egyszer csak egy nagy szürke cirmoscica megjelent közvetlenül előttem a kerti lépcsőfok párkányán. Szimatolgatott, szaglászgatott, keresett valamit ..., majd leugrott, na de nem gyorsan még azt is lassítva nagyon lassan óvatosan (Anyu jött le mindig így a szobájából, legalábbis most ez arra hasonlított!)... és tovatűnt...kisétált a látókörömből... majd eltelt néhány másodperc és megint ott látom, ahol az előbb keresett valamit, forgatta a fejét jobbra-balra, az orrát bedugta az oszlopon futó örökzöld növénybe ... majd leült  jobbra nekem a kőre a hátsó kétlábára ... én, csak néztem ezt a jelenetet mzdulatlanul és arra gondoltam közben, hogy vajon miért épp most látom én ezt... régen ehhez hasonló sosem volt? ... Ő, csak ott üldögélt (mint anyu sokszor a teraszon... szótlanul nézett hosszan maga elé...) ... majd 'Miramba' hirtelen felém fordította a fejét ... kinyitotta tágra világító, sárgászöld színű szemeit és úgy tartotta a fejét, mintha azt mondta volna, hogy

- Na, Te meg itt vagy... eddig nem is vettelek észre! - ... hosszasan farkasszemet néztünk mozdulatlanul... én még levegőt sem vettem, nem akartam ezt megzavarni, valami azt súgta, hogy

- pssszzz maradj veszteg!

...persze amíg birtam ... majd egyszer csak elnevettem magam hangosan és dobtam a számmal feléje egy puszit... még ott is abban a pillanatban is furcsálottam ezt, hát még így utólag... nem igazán szoktam hasonlót tenni, eddig legalábbis nem volt jellemző reám...

-erre Ő válaszként pont abban az időben, szinte egyszerre történt mindez, megnyalta a szájaszélét, kicsi mosolynak tűnő árnyék suhant át a szája szegletében... hasonlónak tűnt, mint Anyunak akkor, amikor azt kérdeztem Tőle az utólsó tudatos pillanatában, hogy lefotózhatom-e? persze ez akkor abban a pillanatban nem gondoltam, csak azt éreztem, hogy ezt már láttam valahol, ahog a francia mondaná 'déjá vu'  ...

... majd ezzel Miramba eltűnt jobbra, kisétált lassan ...

...ledöbbentett és egy pillanatra lefagyott körülöttem minden, legalábbis ezt éreztem! ... még látom most is magam előtt 'Mirambát' anyu kedvenc cicáját hivta így... tudom, hogy ez nem az a cica volt, de ez is cirmos és hasonló, mint az Övé... és lehetett volna fekete is, mert az a cica is mióta anyu elment meg...megjelenik a kertben leül a párnás székre és hosszasan marad az ajtó előtt..., amit eddig sosem tett... sőt nem is láttam hetekig előtte... nem zavartatta magát, hogy ott álltam mögötte és néztem... 
(a cserépben lévő kisnövények, nem fejlődtek tovább és elszáradtak, hiába kaptak vizet.., csak megmutatták magukat, ennyi volt a dolguk...)

____________________________________________________________________

... különös választ kaptam a kérésemre...

...vannak dolgok, amiről egyszerűen beszélni kell...

4. hónapja már... (2016. május 31.)   
... tegnapi nap nem volt könnyű, sokat gondoltam Anyumra... nyírtam a füvet a kertemben és arra gondoltam, hogy ha itt lennél, biztosan mondanád, hogy:

- Icike, hagyjd a csudába, bízd ezt másra, foglalkozz magaddal inkább!... - mindig ezt mondta annak idején..!
.., de én szeretem ezt csinálni, na nem mindig, de néha jól esik és boldog vagyok, hogy meg tudok ezzel is birkózni... közben beszélgetek a növényekhez és hozzád, mintha itt lennél... tegnap különösen a tátikákat símogattam, szeretgettem, amiket még veled ültettem el.., hoztad a pici palántákat boldogan vidékről, ahol a kicsi magvakat elvetetted és azok kikeltek... persze akkor morogtam, hogy munka van vele, minek ez, van itt elég...
- Majd egyszer örülni fogsz ezeknek, csak ültesd el! - mondtad is akkor nekem..., azóta sem tudta ezeket még a tél hideg vasfoga elpusztítani sem... és a málna is terem dúsgazdagon az idén, roskadozik, mint még sohasem... az első szemeket mindig Neked szedtem le..., most a fiammal eszegettem szomorúan egymásra néztünk és mondta, hogy...

-Tudod Anyu én még nem tudtam feldolgozni, hogy a Nagyi nincs ...
Hát bizony nem könnyü, próbáltam azért nem kimutatni nagyon ... valahol ugy érzem, hogy mindig itt van még... Előjön egy-két tárgy, ruha vagy a málna, tátika, mert mindkettőt neked köszönhetjük, ezekkel is itthagytad emléked!.. már nem sírok annyit, de könnyebb sem lett hiányod mióta elmentél!... hontalannak érzem magam, bárhol vagyok is... tegnap arra gondoltam, hogy lefotózom ezeket és szerkesztek egy ?D képet Neked és ahogy  végeztem a fotózással, gondolatban kértem, hogy csak egy jelet adhatnál, hogy jó helyen vagy és rendben van ez így... gyujtottam gyertyát, kivételesen négy szálat neked és amikor a fotók elkészültek feltettem a fb. oldalamra valahogy ugy érzem ezek után, hogy könnyebb...

... reggel korán ébredtem és valamiért az volt az első, hogy kimentem a teraszra és körülnéztem a kertben... ezek azok a megfoghatatlan dolgok, amikre nincs magyarázat, mert ugy általában ez nem jellemző rám... és ahogy balra nézek látom a lenyírt fűben valami rózsaszínű tárgy és egy tisztító szivacs..., ugy tűnik, mintha direkt valaki lette volna pontosan abba az irányba mutatva, ahol a tátikák virulnak... képtelenségnek tűnt, berohantam a szemüvegemért, hogy jól látok-e... hát jól láttam ... előző napokban a medencét tisztítottam és az aljában hagytam a rózsaszínű gumikesztyűmet és a szivacsokat, amivel dolgoztam arra gondolva, hogy jó helyen vannak azok ott, úgyis még sokat kell bibelődni ezzel is, nem rakom el a helyükre! ...

... automatikusan nyúlok feléjük és szedem össze őket, rakom vissza a medencébe a helyükre... közben arra gondolok, hogy nincs a házban senki és nem is volt rajtam kívül a napokban, a gyerekek nyaralnak..., de még, ha nem is így lenne akkor sem tudja ezeket a gondolatokat rajtam kívül más, amikre tegnap gondoltam pont azon a helyen...azt meg főleg nem, hogy hol virágzik most a tátika ...

(a fotó illusztráció, de így volt pontosan...!)

...közben próbálom megfejteni és arra gondolok, hogy a szél nem lehetett, kizárt.., ilyen formában, pontosan így ide fújta volna, az a csodával határos lenne,  vagy a cica, mert a nagy cirmos azóta is itt jár-kel folyamatosan, ma meg többször is láttam azon a területen, szinte pont azon az útvonalon, akkor reggel sétált lassan, kimérten, ahogy le voltak rakva ezek a dolgok reggel..., ami szintén furcsa, miért pontosan ott, hiszen eddig mindig másfelé láttam... 
...egész nap erre gondoltam szinte és el is mondtam egy-két barátomnak, akik nem fogadták idegenül, sőt...
...azért, mert mi nem látjuk, azért az a dimenzió még létezik ... azt most már biztosan tudom ...

My Family '60. (Kicsi családunkról az egyetlen fotó, amin Nagymama, Nagyapa és mögötte Anyucikám!) © BIPHOTO