Viktor, Ivána és Én is hálásan köszönjük Neked Gabika, hogy el tudtunk búcsúzni és együtt voltunk azon a napon, az utólsó percekben is Anyuval, amikor örökre elment közülünk!
Most már én is ugy érzem, hogy az a helyes, amit Viktor mondott a napokban, hogy " megváltás volt ez már …, annyit szenvedett és nincs jelentősége a miérteknek, bármi is volt!
Mirci is akkor lenne boldog, ha béke, szeretet maradna utána! “
Tegnap az esti órákban egy Barátnőm segitségével el tudtam ezt fogadni végleg!
Utána úgy éreztem, hogy könnyebb lett a lelkem és a mély fájdalom enyhült. Így aludtam el!
Van egy olyan érzésem, hogy ezért kaptam Anyumtól egy nagyon szép álmot ajándékba az éjjel, amire vágytam nagyon!
Én ezt visszajelzésnek tekintem, hogy helyesen döntöttem.
Mai ebédnél kettesben voltunk Viktorral és visszaemlékeztünk, megbeszéltük az elmultakat.
Nem volt könnyü, de változás csak akkor történik, ha kimondja hangosan az ember a gondolatait! (Én ebben hiszek!)
Most úgy érezzük, hogy helyére került minden és mindenki körülöttünk!
Az élet megy tovább békében, szeretetben!
Ezt kívánjuk a család minden egyes tagjának is!
Holnap, Vasárnap 11,39 h (Viktor állitása szerint, amit én elfogadtam), amikor egy héttel ezelőtt az utólsót lélegezte Anyu, elköszönünk örök szeretettel szívünkben Tőle.
A szorosan hozzáfűződő tárgyakat is eltesszük, hogy a lelke szabadon tudjon száguldani a ‘FÉNY’ felé!
Nyugodni tudjon békében Isten Áldásával!
A hamvai elszórási időpontjáról és helyéről kérünk értesítést.
(… vagy arról, hogy mi lesz a sorsa… ?)
2016.február 6.
 |
| ... azon a hajnalon az égen a jeleket még nem tudtuk olvasni jól... kettő már feljutott a messzeségbe és a harmadik még csak féluton tartott... ez voltál Te Anyukám ... |
 |
|
Utazás kezdete 2016. 01.31. 11,39 h ... ez a fotóm előző napokban készült fent a régi házunknál Saint-Tropezban, ANYUKÁM IMÁDTA SAINT-TROPEZ-t ... © BIPHOTO |
 |
| 2. HAJNAL ANYUKÁM NÉLKÜL ITT A VERECKÉN - PÁR ÉVE VOLT ILYEN JELENSÉG EGYÜTT VOLTUNK ÉS CSODÁLKOZVA NÉZTÜK EZT A VÖRÖSLŐ SZINT, AMI ELÁRASZTOTTA MÉG A NAPPALIT IS! VÖRÖSEN IZZOTT MINDEN KÖRÜLÖTTÜNK! |
Három olyan jelet kaptam Anyukámtól, amit nem lehet véletlennek tekinteni, főleg nálam nem, mert az én tudotom szerint nincsenek véletlenek.
•Az egyik ez a vörös hajnali jelenség volt! Anyukám akkor még nem volt beteg és korán ébredtünk. Még én is, ami nem volt mindennapos nálam. Mikor Anyukám nálam volt, sokszor kávéztunk együtt az ágyamban reggelenként. Ő behozta és bebujt mellém és beszélgettünk..., pontosabban én hallgattam Őt, mert akkor még szinte 24 órából, 24 -t tudott beszélni, ha belelendült... ilyen volt ez a hajnal is. Arra lettünk figyelmesek, hogy minden csupa vörös színű lett és hirtelen nem is értettük mi ez, lerohantunk a nappaliba, olyan volt, mintha vörös színü fényszórók fényei árasztották volna el ... azóta sem láttam ahhoz hasonlót, csak most a második hajnalon Anyukám távozása után, aznap boncolták fel, mint később megtudtam! (2016.02. 02.)...
•A második jel csütörtök hajnalban érkezett (Anyukámat aznap hanvasztották el! 2016.02.04.) Még sötét volt, félnégy-félöt között lehetett (...azóta is mindig felébredek ebben az időtájban!...) Azt álmodtam, hogy a kapucsengő megszólal hosszasan, majd szünet... ez megismétlődék még vagy kétszer... és akkor hallom Anyukám hangját aki azt mondja és szinte látom őt is, de valamitől másabb, mint máskor volt, ahogy jön be a hálószobámba, mert még ágyban voltam: - Icike Te nem hallod, hogy csengetnek? Miért nem nézed meg ki az?
Erre én: - Hallom, de mindig abba marad és azt gondolom, hogy csak véletlenül csengetett be valaki...
Erre Anyukám: - ... és mond Icikém arra még nem gondoltál, hogy az érkezett meg akire nagyon vártál? Nem akar tolakodó lenni, csak ugy bejönni váratlanul... ezért nyomkodja a csengőt kisebb szünetekkel?
Erre én, kiugrok az ágyból, magam mögött hagyva mindent és nagy mosollyal az arcomon, boldogan szinte repülök le a kapu felé a lépcsőn és ahogy bekanyarodok a kijárat felé ... felébredtem... -
Így kaptam én egy boldog álmot, jelet Anyukámtól és egy útmutatást, hogy milyen sors vár reám... amit nem tudott már kártyából megjósolni, mikor kértem Tőle legutóbb, mikor meglátogattam. Akkor csak azt válaszolta a kérdésemre: - Majd a sorsod eldönti Icikém... Mikor ezt mondta akkor, ugy utána elgondolkoztam ezen... Nem gondoltam azt akkor ott, hogy az, amire nagyon vágyom ennyire közel van hozzám... köszönöm Anyukám!
(Ezen a hajnalon elköszönt Évikétől, Erikától és Viktor fiamtól is, mint később kiderült, mikor egyeztettünk időpontot és mindenki elmesélte a saját álmát Anyukámmal...! A többiekét nem ismerem, Ők is maguktól mesélték el Nekem...)
•A harmadik jel az a kis növényke, amit pontosan azon a délelőttön vettünk észre Viktor fiammal a nagy pálma mellett. Ragyogó napsütés volt és kicsi levelei kihajoltak a fény felé olyan érzésem volt, mint Anyukám széttárult ölelő karjai, ahogy jött felém valamikor és átölelt! Anyukám egy héttel előtte távozott egy másik dimenzióba, mert most már biztosan tudom, hogy azért, mert nincs áttekintésünk, azért még az van ...
2016. február 23.
... ma értettem meg azt, hogy mit jelent pontosan: " ... a halál az egy megváltás... "
... mindig arra gondoltam, hogy akik elhagynak minket, azoknak szól csak ez ..., de ma egészen váratlanul, amikor megkérdezte egy ismerősöm, barátom :
- ... és maradt még valakid a szülők közül ... ?
Erre én: - már senkim ... volt a válaszom.
Erre Ő: - ... akkor felszabadultál végre...
... akkor ott furcsának tünt ez a rövid halk megjegyzés, abban a pillanatban le sem tudtam reagálni, majd csak később az esti órákban meséltem erről a fiamnak és igazán értettem meg a jelentését... biztosan elfelejtettem volna, ha nem jegyzi meg a süti majszolás közben, hogy ...
-"MirciÍzek" ... azért is vettem meg... - közben a szemek rámszegeződtek, hogy vajon egy ilyen elszólás, hogyan hat rám... Én halványan elmosolyodtam, már tudtam mosolyogni ezen..., a szép, most már csak emléken... és láttam a megkönnyebbülést, felszabadultságot a lelkem mélyébe tekintő szemekben...
Tudom, a szorongást elhessegetni, ami ilyenkor eluralkodik a gyermek szívében szinte lehetetlen..., nem tud úgy gondolni, sőt eszébe sem jut, hogy amikor egy szülő elmegy a hosszú útra az tényleg, időmúltával egy "megváltás, felszabadítás" .., nincs többé elvárás, megfelelés, amit nem volt mindig egyszerű teljesíteni..., a beidegződött 'kódokat' kioldani egy élet munkája lehet akár, ha nem vesszük észre jóval a nagy út előtt... a mélységes, nagy fájdalom átalakul észrevétlenül és belopja szívünkbe, minden napjainkban magát az a sok-sok pici emlék, amit magunk mögött hagyunk... és egyet biztosan tudok, hogy egy szülő sem szeretné kisírva látni a gyermeke szemét...
 |
| ... 2016. február 2. ... ma egy hónapja! ... már három pici növényke kelt életre azóta ... (három szerettem távozott el eddig Nagyapa, Nagymama és Te Anyucikám ...) |
2016. március 3. 7,15h
... kora reggel van a konyhában állok az ablak előtt és a szokásos teámat készítem... egyszer csak egy nagy szürke cirmoscica megjelent közvetlenül előttem a kerti lépcsőfok párkányán. Szimatolgatott, szaglászgatott, keresett valamit ..., majd leugrott, na de nem gyorsan még azt is lassítva nagyon lassan óvatosan (Anyu jött le mindig így a szobájából, legalábbis most ez arra hasonlított!)... és tovatűnt...kisétált a látókörömből... majd eltelt néhány másodperc és megint ott látom, ahol az előbb keresett valamit, forgatta a fejét jobbra-balra, az orrát bedugta az oszlopon futó örökzöld növénybe ... majd leült jobbra nekem a kőre a hátsó kétlábára ... én, csak néztem ezt a jelenetet mzdulatlanul és arra gondoltam közben, hogy vajon miért épp most látom én ezt... régen ehhez hasonló sosem volt? ... Ő, csak ott üldögélt (mint anyu sokszor a teraszon... szótlanul nézett hosszan maga elé...) ... majd 'Miramba' hirtelen felém fordította a fejét ... kinyitotta tágra világító, sárgászöld színű szemeit és úgy tartotta a fejét, mintha azt mondta volna, hogy
- Na, Te meg itt vagy... eddig nem is vettelek észre! - ... hosszasan farkasszemet néztünk mozdulatlanul... én még levegőt sem vettem, nem akartam ezt megzavarni, valami azt súgta, hogy
- pssszzz maradj veszteg!
...persze amíg birtam ... majd egyszer csak elnevettem magam hangosan és dobtam a számmal feléje egy puszit... még ott is abban a pillanatban is furcsálottam ezt, hát még így utólag... nem igazán szoktam hasonlót tenni, eddig legalábbis nem volt jellemző reám...
-erre Ő válaszként pont abban az időben, szinte egyszerre történt mindez, megnyalta a szájaszélét, kicsi mosolynak tűnő árnyék suhant át a szája szegletében... hasonlónak tűnt, mint Anyunak akkor, amikor azt kérdeztem Tőle az utólsó tudatos pillanatában, hogy lefotózhatom-e? persze ez akkor abban a pillanatban nem gondoltam, csak azt éreztem, hogy ezt már láttam valahol, ahog a francia mondaná 'déjá vu' ...
... majd ezzel Miramba eltűnt jobbra, kisétált lassan ...
...ledöbbentett és egy pillanatra lefagyott körülöttem minden, legalábbis ezt éreztem! ... még látom most is magam előtt 'Mirambát' anyu kedvenc cicáját hivta így... tudom, hogy ez nem az a cica volt, de ez is cirmos és hasonló, mint az Övé... és lehetett volna fekete is, mert az a cica is mióta anyu elment meg...megjelenik a kertben leül a párnás székre és hosszasan marad az ajtó előtt..., amit eddig sosem tett... sőt nem is láttam hetekig előtte... nem zavartatta magát, hogy ott álltam mögötte és néztem...
(a cserépben lévő kisnövények, nem fejlődtek tovább és elszáradtak, hiába kaptak vizet.., csak megmutatták magukat, ennyi volt a dolguk...)
____________________________________________________________________
... különös választ kaptam a kérésemre...
...vannak dolgok, amiről egyszerűen beszélni kell...
4. hónapja már... (2016. május 31.)
... tegnapi nap nem volt könnyű, sokat gondoltam Anyumra... nyírtam a füvet a kertemben és arra gondoltam, hogy ha itt lennél, biztosan mondanád, hogy:
- Icike, hagyjd a csudába, bízd ezt másra, foglalkozz magaddal inkább!... - mindig ezt mondta annak idején..!
.., de én szeretem ezt csinálni, na nem mindig, de néha jól esik és boldog vagyok, hogy meg tudok ezzel is birkózni... közben beszélgetek a növényekhez és hozzád, mintha itt lennél... tegnap különösen a tátikákat símogattam, szeretgettem, amiket még veled ültettem el.., hoztad a pici palántákat boldogan vidékről, ahol a kicsi magvakat elvetetted és azok kikeltek... persze akkor morogtam, hogy munka van vele, minek ez, van itt elég...
-
Majd egyszer örülni fogsz ezeknek, csak ültesd el! - mondtad is akkor
nekem..., azóta sem tudta ezeket még a tél hideg vasfoga elpusztítani
sem... és a málna is terem dúsgazdagon az idén, roskadozik, mint még
sohasem... az első szemeket mindig Neked szedtem le..., most a fiammal
eszegettem szomorúan egymásra néztünk és mondta, hogy...
-Tudod Anyu én még nem tudtam feldolgozni, hogy a Nagyi nincs ...
Hát
bizony nem könnyü, próbáltam azért nem kimutatni nagyon ... valahol ugy
érzem, hogy mindig itt van még... Előjön egy-két tárgy, ruha vagy a
málna, tátika, mert mindkettőt neked köszönhetjük, ezekkel is itthagytad
emléked!.. már nem sírok annyit, de könnyebb sem lett hiányod mióta
elmentél!... hontalannak érzem magam, bárhol vagyok is... tegnap arra
gondoltam, hogy lefotózom ezeket és szerkesztek egy ?D képet Neked és
ahogy végeztem a fotózással, gondolatban kértem, hogy csak egy jelet
adhatnál, hogy jó helyen vagy és rendben van ez így... gyujtottam
gyertyát, kivételesen négy szálat neked és amikor a fotók elkészültek
feltettem a fb. oldalamra valahogy ugy érzem ezek után, hogy könnyebb...
...
reggel korán ébredtem és valamiért az volt az első, hogy kimentem a
teraszra és körülnéztem a kertben... ezek azok a megfoghatatlan dolgok,
amikre nincs magyarázat, mert ugy általában ez nem jellemző rám... és
ahogy balra nézek látom a lenyírt fűben valami rózsaszínű tárgy és egy
tisztító szivacs..., ugy tűnik, mintha direkt valaki lette volna
pontosan abba az irányba mutatva, ahol a tátikák virulnak...
képtelenségnek tűnt, berohantam a szemüvegemért, hogy jól látok-e... hát
jól láttam ... előző napokban a medencét tisztítottam és az aljában
hagytam a rózsaszínű gumikesztyűmet és a szivacsokat, amivel dolgoztam
arra gondolva, hogy jó helyen vannak azok ott, úgyis még sokat kell
bibelődni ezzel is, nem rakom el a helyükre! ...
...
automatikusan nyúlok feléjük és szedem össze őket, rakom vissza a
medencébe a helyükre... közben arra gondolok, hogy nincs a házban senki
és nem is volt rajtam kívül a napokban, a gyerekek nyaralnak..., de még,
ha nem is így lenne akkor sem tudja ezeket a gondolatokat rajtam kívül
más, amikre tegnap gondoltam pont azon a helyen...azt meg főleg nem,
hogy hol virágzik most a tátika ...
 |
| (a fotó illusztráció, de így volt pontosan...!) |
...közben
próbálom megfejteni és arra gondolok, hogy a szél nem lehetett,
kizárt.., ilyen formában, pontosan így ide fújta volna, az a csodával
határos lenne, vagy a cica, mert a nagy cirmos azóta is itt jár-kel
folyamatosan, ma meg többször is láttam azon a területen, szinte pont
azon az útvonalon, akkor reggel sétált lassan, kimérten, ahogy le voltak rakva ezek a
dolgok reggel..., ami szintén furcsa, miért pontosan ott, hiszen eddig
mindig másfelé láttam...
...egész nap erre gondoltam szinte és el is mondtam egy-két barátomnak, akik nem fogadták idegenül, sőt...
...azért, mert mi nem látjuk, azért az a dimenzió még létezik ... azt most már biztosan tudom ...
 |
| My Family '60. (Kicsi családunkról az egyetlen fotó, amin Nagymama, Nagyapa és mögötte Anyucikám!) © BIPHOTO |
