 |
| 1. kép személyigazolvány, ami behelyettesíthető ... |
 |
| 2. kép ... pénz, kártyák, ami a tartalom volt megtaláláskor és így lett átadva... |
 |
| 3. ... kinagyítva, hogy elolvasható legyen a személyi... |
 |
| 4. kép ... hosszú fekete irattárca a pulton leadás után ... |
p.s. ... úgy általában mindig, de az utazásaim során főleg történik velem olyan, ami felejthetetlen emlék marad... ez az eset is pontosan ilyen... mielőtt felszállok a repülőre mindig betérek ebbe, most nem írom ki üzletbe, hogy vegyek vizet és ropit... ezt szeretem majszolni repülés közben és ez meg kívánja a vizet is... ami nem hátrány, mert legalább a vérem nem sűrüsödik be a légnyomás különbségtől... ezt olvastam valahol... ez egy bevett szokás nálam és bevált... ahogy ott áldogálok a pult előtt fizetésre várva, a szemem megakad a pult tetején egy oda nem illő tárgyon, na ez volt az a hosszúkás formájú irattárca, ami látható átadás után a 4. képen... kicsit kopottas volt ezzel lett számomra feltűnő... ilyenkor az emberi agy lassúbb, nehezebben fogja fel a látottakat, ennek következtében többször oda-odanéztem... majd egy gondolat és máris a kezemben és kinyitottam, hogy vajon mi lehet ez... kiesett egy aprópénz, a mellettem lévő, fiatal leány udvariasan lehajolt érte és átadta mosolyogva... hát én is próbáltam mosolyogni, de nem igazán sikerült, mint általában mindig a széles nagy mosolyom kissé lefagyott, mikor megláttam a tartalmát 2. kép. ... mert itt eszembe villant rögtön, hogy a Bátyám mesélte a legutóbbi találkozásunknál, hogy Katikával, a nejével az utcán Ők is találtak egy pénztárcát és éjszaka kellős közepén keresték a lehetőséget, hogy kinek, hol adják le... nem volt egyszerű, de megoldották... ráadásul ilyenkor bevett szokás, hogy mikor a gazdájához visszakerül, a pénz eltünik belőle... ha ez a történet nem jutott volna eszembe, akkor talán le sem fotózom, de így ennek következtében kattintottam néhány képet az iPhone segítségével.., amit nem is bánok, mert legalább magamat megnyugtattam azzal a tudattal, hogy én megtettem mindent, hogy visszakerüljön a tulajdonosához úgy, ahogy elhagyta... remélem meg is kapta... sajnos nem volt több időm erre akkor ott, mert rohannom kellett a gépemhez, nem akartam lekésni... az eladók készségesek voltak, rögtön utánanéztek, hogy melyik gép az pontosan hol található az utas és a jogos tulajdonosa az irattárcának. Könnyű dolguk volt, hiszen előtte ott vásárolt... most először örültem annak, hogy vásárláskor mindig rögzítik a beszállókártya adatait...
... az üzlet előtt épp Bock borok kínálata volt .., hogy megnyugodjak lehajtottam egy-két kupicával, mint tudjuk minimális, kiváló volt, örömöt adott... közben a kínáló szép fiatal leánynak röviden elhadartam a történetem, aki csak annyit jegyzett meg röviden:
- Úgy általában nem adják le a talált tárgyakat, sajnos ... nyugodjak meg biztosan visszakapja a tulajdonosa...
- Valakinek el kell kezdeni, hogy szokás legyen ... - siettem tovább, még mielőtt tényleg lekéstem volna a gépem Nizza felé...
