©Sylvia Plachy photographe

Sylvia Plachy (Budapest, 1943. május 24. –) magyar származású, jelenleg New Yorkban élő fotóművész, a humanistafényképezés egyik jelentős képviselője. Adrien Brody Oscar-díjas színész édesanyja.

Sylvia Plachy photographe by BIPHOTO

Éppen elutazásom előtt hívott az egyik nagyon régi jó ismerősöm, hogy feltétlen akar velem találkozni, mert szeretné megmutatni, hogy milyen emlékművet alkotott a Holocaust és egyben a Nagymamája emlékére. Próbáltam elháritani, főleg így utazás előtt a találkozást, mert igazából annyi mindent kellett még elintéznem és az idő, mint tudjuk ilyenkor elég szűkös. Nem tudtam nemet mondani és már a kocsiban ültem robogtam ezerrel a Nagymező utca irányába. El sem akartam hinni, hogy a parkolás ebben a délutáni időszakban a belvárosban egy pillanat alatt eldőlt és máris volt helyem. Fellélegeztem, mert a megbeszélt időt kétszer áthelyeztem másik időpontra és most már igazán nem akartam késni és Hál Istennek minden simán ment. Becsörtettem az üzletbe és Grünberger Tamás a csilláros ott ült az üzlet közepén a kanapéján és méltóság teljesen felállt és szeretettel emelte fel karjait és ölelt át. Hihetetlen már megint visszarepültem a multba egy pillanat alatt, ugy éreztem, mintha 30 év szinte el sem telt volna. Bizony ennyi év telt el szinte, hogy utóljára láttam őt és találkoztunk. Akkor vásároltuk meg gyermekem apjával, a mai napig is nagy becsben tartott barokk csillárunkat és akkor ismertem meg őt. Tamás még az, az igazi ősrégi szaktudású mester, aki ritkaság a mai világban. A csillárjairól nagy szeretettel mesél, mint más ember az imádott gyermekeiről. A Zeneakadémiától az Uránia Nemzeti Filmszínház -ig  minden hol lehet látni a mestermű remekeit.

Grünberger Tamás Csillárépitő Művész by BIPHOTO

Egy élmény eltölteni vele az időt. Mindig talál egy ősrégi történetet, amit szeretettel mesél és így az idő múlását szinte észre sem veszi az ember. Ez most is így volt. Megható volt, ahogy megmutatta az emlékművet és közben a hozzáirt zenét hallgattuk. Volt egy elképzelése, hogy szeretne egy fotót, ami ide illene és Rám gondolt, hogy segítsek neki. Azért, hogy ne legyen nehéz a feladatom mondta, hogy megmutatná pontosan mire gondol és az nincs messze innen sétáljunk át a Mai Manó Házba. Így kerültem én egy pillanat alatt abba a világba, amit imádok. Erre kivételesen Sylvia Plachy fotóművész kiállitása tette rá a koronát. Meghatódva sétáltam és néztem a kiállitás fotóit és elbűvölt. Nem tudtam ellenállni és nyúltam a táskámba a fotógépemért, az ottani dolgozótól kértem engedélyt, hogy készíthessek fotót ebben a fantasztikus energiában Tamásról. Nem volt egyszerű, mert tilos fotózni, mondta a hölgy a kiállitás területén, de ha igazán akarnak fotót késziteni akkor az előadó terem üres és ott lehet. Így került lencsevégre Grünberger Tamás barátom 2015-ben a Mai Manó épületében. Mikor végeztem a fotózással kifelé menet meglepődve vettük észre, hogy Sylvia Plachy-val épp egy interview-t készitenek. Tamás, aki már előzőleg találkozott a művásznővel a kiállitás megnyitóján mondta, hogy üljünk le és várjuk meg a végét, mert szeretne beszélni Sylviával. Én boldogan ültem le és hallgattam a felvételt és gondolatban százszor megköszöntem az én Istenemnek, hogy micsoda nagy ajándékot adott nekem ma. A végén a fotóriporter felvételeket készített, én végig követtem őket. A távolságot tartva, hogy nehogy zavarjam őket. Az egyik pillanatban Sylvia rám nézett és én nem tudtam kihagyni..., meghajoltam és kezeimet összerakva köszöntem meg neki, hogy elbüvölt a kiállitása teljesen. Ő visszaköszönt hasonlóképp, mint a Buddhák.   Mikor végeztek a fotózással jött kifelé felénk az ajtón és Tamás üdvözölte. Elindult a beszélgetés. Tudom, hogy sokszor túlzásba esem, talán ez is most az volt, amikor arra kértem, hogy szeretném lefotózni, mert egyszerüen csodálom és nagyon sajnálnám, ha az életemből ez kimaradna. Rám nézett és sejtelmesen mosolyogva, csak ennyit mondott:
- ... és hol akarod itt jó lesz ... ? - és beállt a terem legsötétebb zugába.
Én szinte kétségbe esetten, csak ennyit birtam mondani:
- Nem bánnám, ha fény is lenne a fényképezéshez. 
Erre Ő elmosolyodott és máris a legfényesebb helyen leült az asztalhoz és, csak annyit mondott:
- Ülj velem szembe, én is így szoktam, ha portrét fotózok.
Ettől a perctől kezdve beleolvadtam a fotózás élményébe és imádtam minden pillanatát... és köszönöm ezerrel, mert életem egyik legszebb élménye volt!
Thank you so much Sylvia Plachy photograph! 

All Right Reserved © Ilona Barna Photograph

© TOP GEAR F1 2015.

TOP GEAR F1 

1. Daniel Ricciardo, 1:42.2
2. Lewis Hamilton, 1:42.9
3. Mark Webber, 1:43.1
4. Sebastian Vettel, 1:44.0
5. Rubens Barrichello, 1:44.3
6. The Stig (a műsor rejtélyes pilótája), 1:44.4
7. Nigel Mansell, 1:44.6
8. Lewis Hamilton, 1:44.7
9. Jenson Button, 1:44.7
10. The Stig (a műsor rejtélyes pilótája), 1:46.0
11. Kimi Räikkönen, 1:46.1
12. Damon Hill, 1:46.3
13. Mark Webber, 1:47.1

©Paris ... Paris ... Notre Dame 2015.

Notre Dame az ablakomból köszönt vissza...

(részlet)

Kinyitom reggel a szemem és tényleg nem képzelődöm. Itt vagyok megint Párizs szívében, ablakomból a Notre Dame tekint vissza rám. Nagy mosoly öleli körbe a fejem a csodálatos 'NŐ'..., a 'Mi asszonyunk' láttán, a francia gótikus művészet igazi remeke. (Építészek: Peter of Montereau, Jean de Chelles, Jean-Baptiste-Antoine Lassus. Alapkövét 1163-ban, Párizsban fektette le III. Sándor pápa, ezután 157 évig, 1320-ig építették, 96 m magas és itt található: 6. Parvis Notre-Dame - Pl. Jean-Paul II, 75004 Paris, Franciaország. Nem lehet eltéveszteni az utat hozzá, menjünk mindig a Szajna mellett, jobb könyökünk irányában legyen a folyó és egyszer csak előttünk tornyosidik majd, elbűvölő látványa.) Nem tudok betelni a szépségével, akárhányszor itt vagyok első utam hozzávezet. Most szerencsém van, karnyújtásnyira szinte előttem. Belépek belsejébe, mely nyugalmat, békét áraszt.  Megköszönöm, hogy megint láthatom és mikor ezzel megvagyok, igazából akkor érkezem meg lelkileg is Párizsba.

Karácsonyi hangulat január végén, de ez engem most az egyszer nem zavart.  A karácsonyfa az épület előtt maradt, mintha ott felejtették volna. Ennek én most örültem, szerettem érezni megint a meghit pillanatot. Amikor alatta álltam eszembe jutott, hogy milyen megható volt a mostani karácsonyunk. Együtt voltunk piciny kis családommal. Ha újból kezdhetném, biztosan rengeteg gyermekem venne körül ezen a napon, mert egy tucatot szülnék minimum. Szeretem, ha sokan vagyunk, na nem régóta, de azóta határozattan. Erről persze már lekéstem. Talán jobb is így. A szomorú csak az, hogy minden évben kevesebben ülünk le az ünnepi asztalhoz. Nehezen, de elfogadtam ezt, nem volt könnyű. Sok éven át dolgoztam ezen mentálisan vagy legalábbis ezzel hülyítem magam. Ha igazán őszinte akarok lenni, amikor azt hiszem, hogy jó rendben, így kell ennek lennie, aki megszületik az előbb vagy utóbb el is megy. Valójában, a szívem mélyén nem tudtam ezt még a helyére tenni. Egyszerűen nincs helye. Ez azért most itt, nem sikerült valami vidámra, de néha kell, hogy kiírja magából az ember ezeket a gondolatokat is. A különös az, hogy pont ez a látvány váltotta ki vagy inkább a karácsonyfa. Szeretném arra fogni, talán így igazabb... 

 

All Rights Reserved © Ilona Barna BIPHOTO

©The lone Seagull • A magányos Sirály • La mouette solitaire

A magányos Sirály

(részlet)

Magányosan állt a tengeparton és nézett felém. Fényképezőgéppel a kezemben léptem felé. Nem mozdult. Lehetett érezni, hogy az emberek közelsége természetes számára, nem idegen. Én pimaszul közeledtem. Minél közelebb akartam lenni hozzá, mert kíváncsi voltam meddig türi ezt. Még mindig nem mozdult, mintha szobor lett volna. Rendben gondoltam, azt hiszem ki is mondtam ezt hangosan, ha ilyen türelmes vagy akkor kattintok egyet-kettőt, ezt még ugy sem próbáltam. Madarat még nem fotóztam. Jó érzés volt, szinte megérinthettem volna. Kedvesen, barátságosan hagyta, csak nézett némán. Azért a szeméből lehetett látni, hogy bármelyik pillanatban szárnyra kél veszély esetén. Évekkel ezelőtt egy sirályt találtam szárnya szegetten, nem messze innen, ettől a helytől a St. Tropez kikötő északi részénél. Az volt még ilyen megértő és türelmes velem, amikor felnyaláboltam és bevittem az állatorvoshoz. Lehet, hogy most Ő néz farkasszemet velem? Ezen elmosolyodtam, mert tudtam, hogy ez képtelenség, ez megint az elmém játéka. Vajon mi lett a sorsa...? ki tudja ... ? Talán mégis Ő...? Így játszadoztam a gondolattal. Ettől  jó hangulatom lett, mert eszembe jutottak az akkori szép emlékek. Egy pillanat alatt elhessegettem, most nem akartam visszatekinteni, majd magasba lendítettem a kezem és hangosan egy hatalmas HESSST kiálltottam!  Először, csak nézett, nem értette a hirtelen változást, ha tudott volna beszélni, biztosan azt mondta volna, hogy milyen bolond vagy Te..., majd hátat forditott. Elegánsan, lassan széttárta szárnyait, a vizet súrolva... magamra hagyott...

All Rights Reserved © Ilona Barna BIPHOTO