(4/1-2 /nap/részlet)
... különös választ kaptam a kérésemre...
... különös választ kaptam a kérésemre...
...vannak dolgok, amiről egyszerűen beszélni kell...
4. hónapja már... (2016. május 31.)
... tegnapi nap nem volt könnyű, sokat gondoltam Anyumra... nyírtam a füvet a kertemben és arra gondoltam, hogy ha itt lennél, biztosan mondanád, hogy:
... tegnapi nap nem volt könnyű, sokat gondoltam Anyumra... nyírtam a füvet a kertemben és arra gondoltam, hogy ha itt lennél, biztosan mondanád, hogy:
- Icike, hagyjd a csudába, bízd ezt másra, foglalkozz magaddal inkább!... - mindig ezt mondta annak idején..!
.., de én szeretem ezt csinálni, na nem mindig, de néha jól esik és boldog vagyok, hogy meg tudok ezzel is birkózni... közben beszélgetek a növényekhez és hozzád, mintha itt lennél... tegnap különösen a tátikákat símogattam, szeretgettem, amiket még veled ültettem el.., hoztad a pici palántákat boldogan vidékről, ahol a kicsi magvakat elvetetted és azok kikeltek... persze akkor morogtam, hogy munka van vele, minek ez, van itt elég...
- Majd egyszer örülni fogsz ezeknek, csak ültesd el! - mondta ezt nekem és legközelebb málnát ültettünk ... (... és tényleg így van ez minden évben azóta is örülünk a málnásnak, Viktor és Ivána áttelepítette egy másik helyre és szeretettel gondozzák... ma 2023. február 22-t írunk és a hálószoba ablakommal szemben, már több, mint egy hónapja az anyukám által ültetett hóvirágok pompáznak, még a hideg, fagyos napok sem tudták elpusztítani... január 31-én, azon a napon mikor utóljára láttam ezen a földön szedtem egy csokrot belőle és betettem abba a pici üvegvázába, amit tőle kaptam és a hálószobám ablakába helyzetem a fényépe elé, már nem fáj olyan mélyen a távozása, de azért egésznap sírdogáltam és kértem, hogy egy jelet adjon nekem... lentebb folytatom...)
 |
| Anyum tátikája |
 |
| Anyum málnája |
...azóta sem tudta ezeket még a tél hideg vasfoga sem elpusztítani ... a málna is terem gazdagon az idén, roskadozik, mint még sohasem... az első szemeket mindig Neked szedtem le..., most a fiammal eszegettem szomorúan, egymásra néztünk és halkan megjegyezte:
-Tudod, Anyu én még nem tudtam feldolgozni, hogy a Nagyi nincs ...
Hát bizony nem könnyü senkinek... próbáltam azért, nem kimutatni ezt! ... érzésben olyan, hogy itt van még... egy-két tárgy, ruha vagy a málna, tátika, mert mindkettőt neked köszönhetjük Anyum, ezekkel is itthagytad emléked közöttünk!.. már nem sírok annyit, de könnyebb sem lett hiányod mióta elmentél!... hontalannak érzem magam, bárhol vagyok is...
...tegnap arra gondoltam, mert pontosan négy hónapja már.., hogy lefotózom ezeket és szerkesztek egy ?D képet Neked... és ahogy végeztem a kertben a fotózással, gondolatban kértem, hogy igazán egy jelet, pici jelet adhatnál, hogy jó helyen vagy és rendben van ez így... este gyújtottam gyertyát, kivételesen négy szálat és hallgattam a kedvenc zenéd "CIPŐ"t... közben szerkesztettem a képet, amikor elkészültek feltettem a Facebook oldalamra... úgy éreztem utána, hogy könnyebb lett a lelkem... és elaludtam.
 |
| ?D Anyum kedvencei cica, málna, tátika |
...
reggel korán ébredtem... és valamiért az volt az első, hogy kimentem a
teraszra és körülnéztem a kertben... ezek azok a megfoghatatlan dolgok,
amikre nincs magyarázat, mert úgy általában ez nem jellemző rám... és
ahogy balra nézek látom a lenyírt fűben két rózsaszínű tárgy és sárga középen, mintha irányt mutatna felfelé..., ugy tűnik, mintha direkt valaki tette volna
pontosan abba az irányba mutatva, ahol a tátikák virulnak...
képtelenségnek tűnt, berohantam a szemüvegemért, hogy jól látok-e?... hát
jól láttam ... előző napokban a medencét tisztítottam és az aljában
hagytam a rózsaszínű gumikesztyűmet és a szivacsokat, amivel dolgoztam... arra gondolva, hogy jó helyen vannak azok ott, úgyis még sokat kell
bibelődni ezzel is, nem rakom el a helyükre! ...
 |
| ... itt hagytam a medencében a tárgyakat rózsaszinű gumikesztyőt, szivacsot... |
 |
| ...reggel így voltak a tárgyak lerakva a kertben, irányt mutatve felfelé a tátikához... |
...tétován állok felettük, automatikusan nyúlok feléjük és szedem össze őket, rakom vissza a
medencébe a helyükre, mintha nem is én lennék... gondolataim kavarognak a fejemben, hogy nincs a házban senki
és nem is volt rajtam kívül a napokban, a gyerekek nyaralnak..., de még,
ha nem is így lenne akkor sem mondtam senkinek a kérésemet.., azt meg főleg nem,
hogy hol virágzik a tátika... ezt a helyet, csak az anyu ismerte... és ez az egész, ahogy a tárgyak le voltak rakva, mintha az ő kezenyoma lett volna, mint annak idején, emlékeztetett reá és az első átsuhanó gondolatam, amikor megláttam ez volt!...mégis ez az egész olyan képtelenségnek tűnt, de nem volt képzelődés és azóta sem találtam más elfogadható magyarázatot, nem azért, mert nem akarok, egyszerűen, mert nincs más!... és szemmel látható, kézzel fogható volt...!
 |
| Fotón a tátika kinagyitva, próbáltam érzékeltetni, hogy hol van... ez megint egy olyan jel, amit nem lehet másképp értelmezni... |
...próbálom megfejteni azóta is és arra gondolok, hogy a szél nem lehetett,
kizárt.., ilyen formában, pontosan így ide fújta volna, az a csodával
határos lenne, vagy a cica, mert a nagy cirmos azóta is itt jár-kel
folyamatosan, ma meg többször is láttam azon a területen, szinte pont
azon az útvonalon sétált lassan, kimérten, ahogy le voltak rakva ezek a
dolgok reggel..., ami szintén furcsa, miért pontosan ott, hiszen eddig
mindig másfelé láttam... a gondolataimba rajtam kívül senki nem nyert betekintést, így emberi kéz nem tehette a családból..., tréfaként..., rossz tréfaként!
...egész nap ez járt az agyamba, de azért tettem a dolgom, ahogy kellett!
...egész nap ez járt az agyamba, de azért tettem a dolgom, ahogy kellett!
... el is mondtam egy-két barátomnak, nem tudtam magamban tartani, akik nem fogadták idegenül, érdekes mód, sőt...
 |
| Anyum egy jelet hagyott a kérésemre.., amit nem lehet félreérteni! |
2016. junius 1. (reggel)
... ma reggel már kiváncsian mentem ki ébredés után a kertbe és néztem körül... biztos, ami biztos alapon kezemben a fényképezőgéppel ...
... elsőként ezt láttam meg, az uszoda szélén ...
... a kesztyű ujjai irányába mutatva elindultam a lépcsőn fel, a teraszon át a kert ház mögötti részébe és amikor megláttam a fűben...
... majd bejöttem a házba és azonnal hívtam a barátnőmet... el kellett ezt mondanom valakinek, mert úgy éreztem, hogy sokkos állapotba kerülök és azt nem igazán szerettem volna...
... majd jöttek hozzám... és nekik is próbáltam elmesélni a történteket... szakemberek voltak, nem igazán közeli ismerősök, de elfogadóak a történettel, majd mikor kimentünk a kertbe és megmutattam a dolgokat, mert nem szedtem össze úgy, mint tegnap hirtelenében, láttam a ledöbbenést az arcukon... és mondták, hogy hát így lerakni egy állat sem tudná az biztos... mikor megláttuk a szakadás a papucson, akkor azért láttam, hogy megnyugodtak, hogy még sincsenek szellemek... engem nem tudott elbizonytalanítani, mert ez kevés a többi jellel szemben... főleg a ma reggeli kesztyűt, miért pont ott találtam meg, hiszen elég nagy a kert.., ezek számomra bizonyítékok és törölhetetlenek!
... eszembe jutott az, hogy akik meséltek hasonló történeteket, náluk is volt mindig egy ilyen, ami megkérdőjelezte a dolgokat...
...egy dologban biztos vagyok, hogy ezt már nálam nem lehet kikódolni, rendben van ez így.., Anyu is mindig mondta, hogy sok mindent lát.., átlát, de nem beszélhet róla, mert titok! ... tudom, mit gondolnak erről ilyenkor az emberek, mert pontosan akkor én is azt gondoltam, hogy ez, csak képzelelődés és nem valós... most én ezzel érzem, hogy tul sok betekintést kaptam, lehet, hogy ezzel kiváltságos lettem, minden esetre köszönöm...
... várom a holnap reggelt.., de már nem érzem azt, hogy történne bármi is ... folyt.köv...
... ma reggel már kiváncsian mentem ki ébredés után a kertbe és néztem körül... biztos, ami biztos alapon kezemben a fényképezőgéppel ...
... elsőként ezt láttam meg, az uszoda szélén ...
 |
| ... papucsaim között a fiam cipője ugyan úgy elhelyezve, mint tegnap a kesztyűk között a szivacs a kiskert előtt, ahová először a málnákat ültettük ...
... végigfutott rajtam a hideg, megborzongtam a látványtól ... majd el kezdtem keresni a kesztyűnek a párját és célirányosan mentem a kert első részébe a tátikához és amikor megláttam, hogy szinte majdnem közvetlenül a virág előtt ott hever a fűben a másik pár ... na, azt az érzést nem tudom szavakba foglalni, de nem volt jó, az biztos! ... keveredése a félelemnek és megbizonyodásnak..., talán volt benne egy kis öröm is... ezt az egészet megerősitésként éltem át! ...
|
 |
| ... szinte közvetlenül a tátikák előtt a kesztyű ... |
... majd jöttek hozzám... és nekik is próbáltam elmesélni a történteket... szakemberek voltak, nem igazán közeli ismerősök, de elfogadóak a történettel, majd mikor kimentünk a kertbe és megmutattam a dolgokat, mert nem szedtem össze úgy, mint tegnap hirtelenében, láttam a ledöbbenést az arcukon... és mondták, hogy hát így lerakni egy állat sem tudná az biztos... mikor megláttuk a szakadás a papucson, akkor azért láttam, hogy megnyugodtak, hogy még sincsenek szellemek... engem nem tudott elbizonytalanítani, mert ez kevés a többi jellel szemben... főleg a ma reggeli kesztyűt, miért pont ott találtam meg, hiszen elég nagy a kert.., ezek számomra bizonyítékok és törölhetetlenek!
... eszembe jutott az, hogy akik meséltek hasonló történeteket, náluk is volt mindig egy ilyen, ami megkérdőjelezte a dolgokat...
...egy dologban biztos vagyok, hogy ezt már nálam nem lehet kikódolni, rendben van ez így.., Anyu is mindig mondta, hogy sok mindent lát.., átlát, de nem beszélhet róla, mert titok! ... tudom, mit gondolnak erről ilyenkor az emberek, mert pontosan akkor én is azt gondoltam, hogy ez, csak képzelelődés és nem valós... most én ezzel érzem, hogy tul sok betekintést kaptam, lehet, hogy ezzel kiváltságos lettem, minden esetre köszönöm...
... várom a holnap reggelt.., de már nem érzem azt, hogy történne bármi is ... folyt.köv...
.
...3. nap reggel is körülnéztem a kertben... és, ahogy gondoltam, éreztem már tegnap is ezt, hogy mára ezek a tárgyak ott fognak maradni ahol tegnap hagytam őket! .... ürességet érzek, de rendben van ez így, hagyni kell békében elmenni azokat, akiknek már nincs itt dolguk... ! ... nem könnyebb a lelkem, de mégis úgy érzem, hogy megtaláltam a helyét az életem polcán, helyére került! Köszönöm!... és az "ÉLET" megy tovább, amíg ...
p.s... általában nem teszek olyan dolgot, főleg egy ideje, amit nem diktál belülről az a 'megfoghatatlan' valami... most értettem meg igazán, hogy miért is volt erre szükségem!.., hát pontosan azért, hogy válaszolni tudjak, mert akkor csak hallgattam, amit a fiam halkan jegyzett meg ..., ott fentebb megtalálható, de azért a választ ide írom...
"-Tudod, Anyu én még nem tudtam feldolgozni, hogy a Nagyi nincs ..."
... a válaszom erre:
- Nem is kell feldolgozni, hiszen nincs mit!
..., csak el kell fogadni a változást, a körforgást, amiben vagyunk! ...
... már az általános iskolában kívülről kellett fújni:
----------------------------------végtelen!-----------------------------------
*
p.s... Én azt gondolom nincsenek véletlenek! ... (... és tényleg így van ez minden évben azóta is örülünk a málnásnak, Viktor és Ivána áttelepítette egy másik helyre a kertben és szeretettel gondozzák... ma 2023. február 22-t írunk és a hálószobám ablakával szemben, már több, mint egy hónapja az anyukám által ültetett hóvirágok pompáznak... még a hideg, fagyos napok sem tudták elpusztítani pedig volt mostanában -6 fok is... Ebben az évben január 31-én, azon a napon mikor utóljára láttam ezen a földön Anyumat (2016. január 31.)
...szedtem néhány szálat belőle és hozzátettem a többi elszáradt virághoz, amiket minden évben meghagytam abba a pici üvegvázába, amit tőle kaptam és a hálószobám ablakába helyeztem a fényképe elé, ebben az évben gyertyát is gyújtottam megint 2020 óta nem igazán volt ehhez kedvem... már nem fáj olyan mélyen a távozása és hiánya, az idő tényleg gyógyír, de azért egésznap sírdogáltam és kértem, adjon nekem egy jelet... majd eltelt majdnem egy hónap, mikor tudatosodott bennem (2023.január 21.), hogy a jelet megkaptam, de valamiért nem akartam arra gondolni, hogy ez az... mikor megláttam a piros bányászlámpát és fenyőfatobozt hátsó bejárati ajtó lépcsőjén, csak furcsállottam, hogy miért pont azt tették oda a gyerekeim, amit Anyum vett Viktornak az egyik születésnapjára és fenyőtoboz meg a kertben lévő fenyőfára emlékeztetett, szerette a sok madár miatt, akik ott üldögéltek az ágaikon, kedvencei voltak...)
... eredetileg itt sorokoztak a párkányon, a többi mellett ...
... meg arra is gondoltam, hogy a szél biztosan lefújhatta, de akkor összetörött volna az üvege, nekem persze ez fel sem tűnt, de Viktor mondta ma reggel (2023.február 22.), mikor rákérdeztem, hogy Ők rakták-e le, de válaszuk "NEM" volt... a fiam hitetlen, inkább óvatos ezen téren, így azért válaszában bennevolt, hogy biztosan egy hontalan járt a kertben vagy azok, akik jeleket raknak le, hogy otthon vannak-e a háziak és ha nem változik a helyzet akkor megnézik közelebbről a belsőrészt... de ez is hihetetlen mert már szinte egy hónap eltelt és én otthagytam mozdulatlanul mindent, azért ma reggel visszatettem a helyükre, biztos, ami biztos... a szél is eléggé hihetetlen, mert nagyon precízen helyezkedtek el egymás mellett a tárgyak... 2023.február 12-e reggelén feltűnt nekem, hogy a konyha ablakkal szemben a sövény tövében hever szokatlan módon egy nagy virágcserép, érdekes mód akkor rögtön Anyu jutott eszembe... ha lefújta valahonnan a szél az rendben van hihető, de miért pont ott landolt, ami nekem szembetűnő és nem tudta elkerülni a figyelmemet, nem olyan, mint a hátsó lépcsőre helyezett tárgyak, ez így utólag olyan érzés, mintha megráztak volna, hogy ébredj már fel, neked szól...
 |
... itt azért megemlíteném, mert igen nagy boldogság nekem, hogy tegnap megkaptam " A legjobb Anya Kitűntésnek járó Oscar díjat a fiamtól" ... megjegyezném, hogy Ivánától meg a legjobb anyósnak járó díjat, együtt vették Hollywoodban ezt a parányi szobrocskát, ami nekem a legnagyobb kitüntetés az életemben... ez igazából már egy másik történetem, de pont belepasszolt ide most, így itt lett a helye...
 |
| "The Best Mother OscarAward" arrived directly from Hollywood by my son Photo © BIPH'ART Ilona Barna |
... a lényeg az, hogy túl soknak tűnik nekem, hogy miért pont az...? miért pont ott van...? - és, ahogy jöttem vissza a hálószobámba kinéztem az ablakon és a hóvirág mögött a kertben ott álldogált a "Miranda" cirmos cica, olyan mint az anyu kedvence volt pontosan... ahogy kinyitottam az ablakot a fejét felém fordította, nem mozdult, csak nézettt pontosan Rám... majd lassan tovább haladt és eltűnt ... a fotón már nincs rajta, hiszen ez néhány másodperc alatt zajlott, de megerősítette azt az érzésemet, amire vágytam... köszönöm!
... itt még biztosan nincs vége a történetemnek, ezt tapasztalatból mondhatom... visszatérek ...
Én total egyedül vagyok itt...erzesben mintha egy filmben lennek... sétálok a kihalt városban ... vigyázzatok egymásra 
