©HENRI CARTIER-BRESSON ÍGY NYILATKOZOTT A MESTERSÉGES INTELLIGENCIÁRÓL... ÉS MILYEN IGAZ...#ilonabarnabiphotonews

 "Ó, a »döntő pillanat« ez a fényképezés lényege. A mesterséges intelligencia lehet precíz, lehet gyors, de az érzés, az intuíció olyan, amit igazán csak az ember képes felfogni.” – „válaszolta” az AI interpretációjában Cartier-Bresson arra a kérdésre, hogy hogyan látja a mesterséges intelligencia szerepét a döntő pillanatok megörökítésében. „A döntő pillanat a szem és a szív tánca. A mesterséges intelligencia képes megtanulni mintákat, megjósolni azokat, de igazán látni, igazán érezni a pillanatot, ez emberi ajándék. (...) A mesterséges intelligencia képes létrehozni, megismételni, de az igazi fotó a spontán az életből, az emberi tapasztalatból születik. A hitelesség a fotográfus ajándéka, nem a gépé.” – „mondta” Cartier-Bresson, aki arról, hogy az AI sérti-e a fényképezés művészi integritását, így „nyilatkozott”:

„Megváltoztatni, módosítani, ez a valósággal való játékot jelenti, nem? A fényképezés az igazság tükre. A mesterséges intelligenciát óvatosan, tisztelettel kell használni, hogy megőrizzük a művészet tisztaságát. (...) Az AI segítheti a művészt a víziójának, az üzenetének közvetítésében, de nem szabad, hogy háttérbe szorítsa az emberi érintést, az emberi lényeget."(Címlapfotó: Martine Franck: Henri Cartier-Bresson drawing a self-portrait in his studio, 1992)

(forrás!)

CONTACT

Henri Cartier-Bresson francia fotográfus. „Fényképezni annyit jelent, mint visszatartani a lélegzetet, amikor az illékony valóság pillanatában minden képességünk egyesül. Akkor a fej, a szem, a szív is ugyanazért működik. A fényképezés egyfajta kiáltás, de nem azért, hogy eredetiséget bizonyítsuk ... (forrás!)

Une oeuvre collective dirigée par Jean Renoir Sortie en salle en version restaurée le 8 juin 2016 La Vie est à nous a été commandé par le Parti communiste pour les élections législatives du printemps 1936. Le film oppose d’un côté la menace fasciste et la politique de crise organisée au bénéfice des « 200 familles », et de l’autre l’espoir incarné par le Parti communiste français. Trois saynètes fictionnelles complétées par une partie documentaire illustrent l’action des militants communistes. Dans la première, une cellule d’entreprise déclenche une grève contre les cadences infernales et le licenciement d’un vieux travailleur. Dans la deuxième, des militants communistes s’opposent à la saisie des biens d’un paysan. Enfin, un groupe de jeunes communistes accueille un chômeur épuisé. Cette dernière séquence, qui met en scène un jeune ingénieur lui aussi victime de la crise, illustre la politique de la « main tendue » des communistes vers les classes moyennes. Le film s’achève par les extraits de discours de dirigeants du PCF à l’attention de catégories spécifiques de la population (les femmes, les jeunes, les paysans, les anciens combattants...). Une oeuvre collective dirigée par Jean Renoir. Avec la participation de Jean-Paul Le Chanois, Jacques Becker, Marc Maurette, Maurice Lime, Henri Cartier-Bresson, Jacques B. Brunius et André Zwobada.