PHOTOGRAPHY * BIH'ART * BIPHOTONEWS directly from Saint-Tropez, France
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: "Best Mother Oscar Award. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: "Best Mother Oscar Award. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. február 22., szerda

©"IDŐUTAZÁS A DIMENZIÓK KÖZÖTT " AZ ÁRULKODÓ JELEK * NINCSENEK VÉLETLENEK...

 

EZ AKÁR LEHETNE HOLLYWOOD "BEST MOTHER OSCAR AWARD"  SIKER TÖRTÉNETEM, DE AMI KIVÁLTOTTA, HOGY ELMONDJAM NEKED, AZ A MÚLT EMLÉKE FOTÓIMNAK KÖSZÖNHETŐEN...

... Én azt gondolom nincsenek véletlenek! ... (...igazából nem is tudom miért, de ez a mai reggel a visszaemlékezések reggele lett... nem terveztem, így alakult, egy fotóm a málnáról és máris kikerekedett a mai igaz történetem...

...Anyum azt mondta, mikor nem nagy kedvel ültettem el anno, hogy majd meglátod örülni fogsz még ennek egyszer... és tényleg így van ez minden évben azóta is örülünk a málnásnak, Viktor és Ivána áttelepítette egy másik helyre a kertben és szeretettel gondozzák, meghálálja rengeteg termést hoz minden évben, imádjuk! ... ma 2023. február 22-t írunk és a hálószobám ablakával szemben már több, mint egy hónapja az anyukám által ültetett hóvirágok pompáznak, amit saját kezével ültetett el, gyönyörködöm bennük... még a hideg, fagyos napok sem tudták elpusztítani pedig mostanában -6 fok is volt... Ebben az évben január 31-én, azon a napon mikor utóljára láttam ezen a földön Anyumat (2016. január 31.)... erről eszembe jutott egy idézet, de nem tudom kitől van, hogy amíg szívedben él, addig nincs elfelejtve az az ember, akit a legjobban szerettél..."SZÍV AZ IGAZI TEMETŐ" ... így én nekem nem is hiányzik, nem járok temetőbe... elég, ha a kezemet a szívemre teszem... persze nem zárja ki, hogy néha szívesen sétálok és nézelődöm a síremlékek között, főleg Ramatuelle, Saint-Tropez környékén... azt már írtam, hogy miért...

Barna Ilona


...szóval visszatérve január 31-én szedtem néhány szálat és hozzátettem a többi elszáradt virághoz, amiket minden évben meghagytam abban a pici üvegvázában, amit tőle kaptam és a hálószobám ablakába helyeztem a fényképe elé... ebben az évben gyertyát is gyújtottam megint 2020. március 15-e óta nem igazán volt ehhez kedvem, az okát biztosan sejted... most úgy érzem már nem fáj olyan mélyen a távozása és hiánya, az idő tényleg gyógyír, de azért egésznap sírdogáltam és kértem, adjon nekem egy jelet merre jár?... majd eltelt majdnem egy hónap, mikor tudatosodott bennem (2023.január 21.), hogy a jelet megkaptam, de valamiért nem akartam arra gondolni, hogy ez az... mikor megláttam a piros bányászlámpát és fenyőfatobozt hátsó bejárati ajtó lépcsőjén, csak furcsállottam, hogy miért pont azt tették oda a gyerekeim, amit Anyum vett Viktornak az egyik születésnapjára és a fenyőtoboz meg a kertben lévő fenyőfára emlékeztetett...szerette a sok madár miatt, akik ott üldögéltek az ágaikon, kedvencei voltak...)


... eredetileg itt sorokoztak a párkányon, a többi mellett ...



... meg arra is gondoltam, hogy a szél biztosan lefújhatta, de akkor összetörött volna az üvege... nekem persze ez fel sem tűnt, de Viktor mondta ma reggel (2023.február 22.), mikor rákérdeztem, hogy Ők rakták-e le, de válaszuk "NEM" volt... a fiam hitetlenkedő még, helyesebb erre az óvatos jelző, így ezért válaszában bennevolt, hogy biztosan egy hontalan járt a kertben vagy azok, akik jeleket raknak le, hogy otthon vannak-e a háziak és ha nem változik a helyzet akkor megnézik közelebbről a belsőrészt... persze én kételkedtem, mert már szinte egy hónap eltelt és én otthagytam mozdulatlanul mindent, de azért ma reggel visszatettem a helyükre, biztos, ami biztos... a szél is elfogadhatatlan nekem, mert nagyon precízen helyezkedtek el egymás mellett a tárgyak, tehát az kizárva... 2023.február 12-e reggelén feltűnt nekem, hogy a konyha ablakkal szemben a sövény tövében hever szokatlan módon egy nagy üres virágcserép, akkor érdekes mód rögtön Anyu jutott eszembe... ha lefújta valahonnan a szél az rendben van hihető, de miért pont ott landolt, ami nekem szembetűnő és nem tudta elkerülni a figyelmemet... nem olyan, mint a hátsó lépcsőre helyezett tárgyak, ez így utólag olyan érzés, mintha megráztak volna, hogy ébredj már fel, neked szól...


... rövidre fogtam Viktorékkal a beszélgetést a konyhában, nem akartam terhelni őket, hiszen két napja jöttek meg az amerikai útjukról, ahol három hétig voltak, Ivána dolgozott egy hetet Tampán, majd körbe utazták a környéket San Francisco, Hollywood, Los Angeles, New York...
... itt azért megemlíteném, mert igen nagy boldogság nekem, hogy tegnap megkaptam  "A legjobb Anya Kitűntésnek járó Oscar díjat a fiamtól" * "Best Mother Oscar Award" ... szeretem az első dolgokat megörökíteni, azok általában örök érvényüek, lent látható a digitaláis képem...megjegyezném, hogy Ivánától meg a legjobb anyósnak járó díjat gondolatban átvettem, mert együtt vették Hollywoodban ezt a parányi arany Oscar szobrocskát... gondolhatod, hogy nekem a legnagyobb kitüntetés az életemben, röpködtem a boldogságtól!... Maga a gondolat, hogy ez eszükbe jutott ilyen formában érezheted, hogy fantasztikus, nagyszerű emberkék... Büszke vagyok Rájuk!... most így utólag igazából ez akár lehetett volna egy másik történetem, de pont belepasszolt ide most, így itt lett a helye... 

Ilona Barna
"The Best Mother OscarAward" 
arrived directly from Hollywood by my son 
Photo © BIPH'ART Ilona Barna


... a lényeg az, hogy túl soknak tűnik nekem, hogy miért pont az...? miért pont ott van...? - elgondolkodva jöttem vissza a hálószobámba, elhaladtam az ablakom előtt, majd kinéztem ... a hóvirág mögött a kertben ott álldogált a "Miranda" cirmos cica, olyan mint az anyu kedvenc cicája volt annak idején... nyúltam az ablak felé és kinyitottam... a fejét felém fordította, állt mozdulatlanul csak nézett, hosszasan nézett, legalábbis nekem úgy tűnt akkor, pontosan Rám... majd lassan elfordította a fejét és tovább haladt, eltűnt zöld növények mögött, kiesett a látószögemből... az ablak kinyitása hangosabb volt a kelleténél, normálisan el kellett volna futnia félelmében... a fotón már nincs rajta, hiszen ez néhány másodperc alatt zajlott, de megerősítette a hitemet... azért, mert mi nem látjuk, azért még az létezik, az a bizonyos dimenzió, ahová nem láthatunk át, vagyis nem mindenkinek adatik meg az a kiváltság, de tudom, hogy veleszülettünk, csak valahogy úgy adódott, hogy visszafolytódott ez az adottságunk, de lehet rajta dolgozni, hogy visszanyerjük, ezt tapasztalatból tudom...  ha idáig eljutottál az olvasásban köszönöm!


... itt még biztosan nincs vége az igaz történeteimnek abban, ne is reménykedj... visszatérek ...

ILONA BARNA PHOTO
MIRANDA CICA ANYU KEDVENC CICÁJA VOLT, DE EZ A FOTÓ, CSAK ILLUSZTRÁCIÓ A MÚLTBÓL