... amikor megláttam a
Facebook hírvonalán a cicás fotóval, rögtön nyomtam egy piros szívet, mert nagyon megörültem, hogy látom... azt gondoltam, hogy épp csak szusszannak egyet... ez egy kedves fotó... utána olvastam a szomorú hírt... nagyon megrendített, el kezdett potyogni a könnyem ... Sobiról azt gondoltam, hogy örökké élni fog... szerettem, ahogy maszírozott... és közben állandóan dumált útjairól és kérdezett... ez persze nem mindig esett jól, de sosem szóltam érte... az egy óra elteltével kezei alól mégis feltöltődve, frissen indultam az utamra és erőt adott a nehéz percekhez hosszú éveken át... kiváló masszőr volt és #igazember!... sokat nevettünk együtt és viccelődtünk, de azt gondolom, hogy nemcsak én mondhatom ezt el... közvetlen, kedves, hatalmas szívű ember volt... sosem éreztem negatív rossz érzést, pedig elég hosszú ideje ismertem... még a VASAS pályáról 1995 körül talán vagy még előbb ... most eszembe jutott, hogy évekkel ezelőtt Ő vette meg Tőlem a 190E Mercedesemet, jókezekbe került, imádta, dédelgette és ahogy beszélt Róla úgy éreztem, hogy még hozzám tartozik... nehezen váltam meg tőle, szerettem, biztonságot adott... vagy ahogy szólított... sosem feledem itt zeng most is a fülemben és látom mosolygós kerek arcát :
- ICUKÁM MIVAN VELED? MIKOR JÖSZ? MÁR RÉGEN LÁTTALAK... készültem... elindultam sokszor, de valahogy elakadtam... azt gondoltam van erre még időm... időnk...
BÉKE LEGYEN VELED DRÁGA SOBI!🖤
