PHOTOGRAPHY * BIH'ART * BIPHOTONEWS directly from Saint-Tropez, France
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szomorú hír. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szomorú hír. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 31., csütörtök

©R.I.P. Andy Vajna hollywoodi producer (1944-2019.)

„Andy megkérdezte tőlem, hogy mi tetszett a Rambo filmben. Mondtam neki, hogy a sztori, a szkript. Erre visszakérdezett, hogy és mi nem tetszett a filmben? Azt válaszoltam, hogy az, hogy Stallone szerepel benne és nem én" – idézte fel. Schwarzenegger szerint Vajna „egy igazi akcióhős volt". forrás [Schwarzenegger]


BIPHOTO © R.I.P. Andy Vajna hollywoodi producer (1944-2019.)
„Andy igazán tökös volt, mindig volt víziója, és soha semmi nem volt lehetetlen számára. Ő volt a legnagyobb szívű ember, aki bármit megtett egy barátért, mindent megtett értem, és nekem sem volt semmi, amit ne tettem volna meg érte" forrás [Schwarzenegger]

Utólsó interjú Andy Vajna filmipari kormánybiztossal:

"Nekem két fontos feladatom volt, az egyik, hogy a filmexportot növeljük, azaz hogy még vonzóbbá tegyük Magyarországot, és növeljük az itthon forgató nemzetközi produkciók számát.
Mióta átvettem ezt a területet, többszörösére nőtt a filmipar, tavaly több mint 100 milliárd forint volt a filmes költés, ami jelentősen hozzájárul a GDP-hez. Budapest lett London után a legnépszerűbb forgatási helyszín Európában. A másik meg, hogy a magyar filmeket népszerűsítsük itthon és világszerte, és próbáljuk meg visszacsábítani a közönséget a moziba.
Mindkettő nagyjából sikerült: egymás után két évben is Oscar-díjat nyertünk, de elhoztuk a Golden Globe-ot, a cannes-i nagydíjat és a berlini Arany Medvét is. Szerintem idén is lesz egy Oscar-jelölésünk, a Ruben Brandt, a gyűjtő (kritikánk) című különleges animációs filmnek nagyon nagy lehetősége van, és szerintem még arra is van esélye, hogy megnyerje a kategóriát, annyira más, mint a többi.
A kormánybiztosi munkájáért vesz fel fizetést?
Nem. Szóval így akarja bárki is az állásomat, a fizetéssel együtt!
Miért nem?
Szeretetből csinálom. Arnold Schwarzeneggernek van egy terve a sikerhez, ami hat pontból áll, ennek az az utolsó pontja, hogy „you have to give back”: valamit vissza is kell adni. Ez az én magyar küldetésem, ez a visszaadásról szól, és nem a pénzkeresésről." (forrás)

p.s. 1991. nyarán találkoztam személyesen először Yacht Partiján Andy Vajna hollywoodi producerrel Saint-Tropez kikötőjében. A meghívás, egy közös barátunknak E.Gy. köszönhetően, aki épp családjával nálunk vendégeskedett a Saint-Tropez-i villánkban. Ragyogó napsütésben ültünk a fedélzeten és iszogattunk, eszegettünk, barátkoztunk számunkra ismeretlen meghivottakkal, akik a barátai voltak és épp itt vakációztak. Jó hangulatú társaság koszorújában ült a fedélzeten, mint házigazda és storyjaival emelte a hangulatot. Most is előttem van ez "kép"..., ami most már örökre egy "kép" marad csupán, de egy kedves emlék!

Ezután sok-sok év telt el, amikoris egy francia filmszínész barátom Cylli kért meg, hogy segitsek neki kapcsolatot keresni a magyar filmgyártáshoz, mert szívesen dolgozna Magyarországon. Ekkor kerestem meg emailben, amiben röviden vázoltam felbukkanásom okát és kértem útmutatást. Valaszában elküldte a kontaktokat első szóra és sok sikert kívánt!... köszönöm köszönöm itt még egyszer! Nagyon sajnálom és szomorú, hogy utóljára tehetem ezt!
...majd legközelebb 2016. március 6. Budapest, Nemzeti Színházban az Első Magyar Film Díj gáláján ültek majdnem közvetlenül mögöttem Vajna Tímeával, feleségével. G.S. rendező barátomnak köszönhetően, sajtófotósként voltam jelen. 
A filmesek, fotósok  részére lejjebb jelölték ki helyet, hogy közelebb legyenek a színpadhoz. Így volt szerencsém visszafordulva üdvözölnöm őket és egy-két felvételt lencsevégre kapnom. 


...majd 2019. január 20-án épp Saint-Tropezban vagyok és hallom a szomorú hírt... megrendített, őszintén nagyon sajnálom! Nyugodjon Békében! R.I.P.  [BIPHOTONEWS]