©22. nap Port de Saint Tropez magam magamban... a rózsaszínű felhőcskék biztonságában...

... talán most ráveszem magam és a francia nyelvet is gyakorlom... erre most igazán van időm... félre értések halmaza, megváltoztatta a körülöttem lévő létet... na, ezt ismerem volt az életemben elégszer... nem kímélt ebben az időszakban sem ... nem gond, megrázom magam, mint eddig és az élet megy tovább, ha ez a  #covivírus engedi... minden fejben játszódik le, úgy hogy ez is "deleted" ... 

Vigyázzatak magatokra, ezzel másokra is vigyáztok!

#mindenokici #jerestechezmoi #maradjotthon #stayathome

p.s. ... Port de Saint Tropez csodálatos fényében, minden nap kapok egy olyan szeretet impulzust a természettől, ami töröl minden mást...  a rózsaszínű felhőcskéim biztonságot adnak...

 "Egyetlen olyan művészet sincs, amelyik oly mértékben függene a minket körülvevő világtól, mint a fotográfia."

Bartis Attila

#mindenokici
Port de Saint Tropez, 2020. április 06.
22. nap

©Bartis Attila író Jáva szigete után, újból Budapesten...

Vége címü nagyregény  bemutatása
... "a fotókhoz való viszonyom mindig változó, ellenben az írásokéhoz, ami állandó" ...

Először azt hittem, hogy belecsöppentem egy VIII. kerületi régiségekkel teli lakás bemutatásába, egy olyan kérdés után, ami így hangzott Kieselbach Tamás részéről:

- Mit jelent Neked a mostani lakásod nagysága... ?

A válasz tényleg spontán érkezett:

- Néha, terhet... !

Azt hiszem rajtam kívül még ketten mertek ezen nevetni, pedig nagyon sokan voltunk, teltház volt a Kieselbach Galériában. Én pontosan tudom, mit ért az ember ezalatt. Sokszor néha én is ezt érzem, de mindig elszégyellem magam, mert hát a helyzetem mégsem annyira kellemetlen, mintha egy 20 m2-ből gondolnám ugyan ezt! 
Szépen, lassan emelkedett az előadói est hangulata, a végére az volt az érzésem, ha igazán hasonlítani akarnám valamihez, ahogy Bartis Attila elmesélte életét nemes egyszerűséggel, elfogadással a világ felé... és ahogy felolvasott könyvéből, leginkább egy csörgedező hegyi patak jutna eszembe, amely annyira tiszta tudott maradni, a hegycsúcsáról a völgyig vezető göröngyös medrében, hogy ha két tenyerünket összezárnánk tudnánk belőlele inni, szinte harapni tudnánk annak harmatos, zamatos ízét, ami semmi máshoz nem hasonlitható! 
Minden tekintet rászegeződött és figyelem, ahogy mesélte kalandos életútját, utazásait, ahonnan mindig emléktárgyakkal tért haza. Mindegyikhez fűződött egy történet, ami Ő maga. Mesélt a könyvek imádatáról, arról, hogy inkább elment egy antiquváriumba munka után dolgozni, hogy megszerezze a ritkaságokat és a könyves polcára tudja tenni méltó helyükre. Mennyire megható volt az, amikor arra emlékezett, hogy melyik volt az első könyve, amit elolvasott, de arra egyszerűen nem tudott válaszolni, hogy melyik volt az, ahol először katarzist érzett. Nem akart olyant mondani, ami nem fedi a valóságot, annak ahogy ő mondta semmi értelme nem lenne..., de azt biztosan tudta, hogy több volt! Milyen jó volt hallani, hogy a mesterkéltségnek mégcsak az árnyalata sem volt észlelhető elbeszéléseiben... ritkaság a mai világban! Vagy ahogy beszélt a fotózásáról. A szerelméről készitett 150.000 darab fotóról, ami ledöbbentően soknak tűnt, de abban a pillanatban le is bontotta évekre, hónapokra és akkor már elfogadhatóbb volt...

Szerettem hallgatni igaztörténeteit ... akár reggelig is elhallgattam volna ...

Bartis Attila író by BIPHOTO

Kieselbach Tamás galéria tulajdonos és Bartis Attila író by BIPHOTO

BIPHOTO GALLERY