VALUTA ÁRFOLYAM

Valuta Árfolyamok

2015. augusztus 19., szerda

©RETRO DIVATVILÁG.HU • 80'-as évek Barna Ilona sikeres, legendás modell "kútfőjéből"

... az első próbálkozások a fotógép előtt ...
[EZ A DIVAT 1977.09. száma] 
(III. rész)

Az bizony 1977. nyarán kezdődött és a fotók meg is jelentek a szeptemberi számban. Szinte még új voltam az Ez a Divat Főszerkesztőségében, Zsigmond Márta főszerkesztő titkárnőjeként. Mártának, amikor felvett egy kikötése volt csupán, hogy nem lehetek fotómodell, manöken, mert minden titkárnőjéből ezidáig az lett. Ő meg mindig ottmaradt a sok írnivalóval egyedül és ebből már elege volt! Nem volt gond részemről, hogy ezt megigérjem, örültem a titkárnői állásnak. Nagy dolognak számított a Lapkiadó Vállalatnál dolgozni abban az időben. Ez másképp történt volna, ha nem találkoztam volna Gödöllőn Módos Gábor fotóművésszel 1977. tavaszán. 
Egyik alkalommal divat fotózásra nem jelent meg a szupermodell. Csoportos fotózás lévén, a ruha darabszáma adva volt és Fábry Péter fotóművész, az Ez a Divat egyik állandó fotósa, hirtelen nem talált mást, kénytelen volt engem választani. Azért persze nem esett nehezére, csak dühös volt arra, aki nem jött el. Pontosan már nem tudom kire, ha tudnám sem irnám itt le. Először nem akartam elvállalni, mert én, ha lehet betartom az igéretem minden esetben. Erre Ő legyintett és...:
- "Ugyan már Incikém, (így hívtak ebben a körben és ez  máig is rajtam ragadt..., az 'Ici'-kéből eredt anyukám, nagymamám így becézgetett.) Márta örülni fog, hogy a lap időben jelenik meg és nem lesz kiesés emiatt." 
Arról nem is beszélve, hogy Várhelyi Tamás a képszerkesztő meg sürgette, így a késés kizárva!
Ettől a naptól kezdve, nem volt kérdés a továbbiakban, hogy ki lett az állandó fotómodell az Ez a Divat főszerkesztőségében szinte 1986-ig, a fiam születéséig.

Foto: Rózsavölgyi Gyöngyi / Model: Barna Inci
p.s. Ez a Divat Szerkesztőségében az első próbálkozás fotós és fotómodell részéről...
Ez a Divat 1977. szeptemberi száma ...jobbról kezdve, Takáts Évi (később az S-Modell házi asszonya), Barna Ilona, (mint kakukktojás a szupermodellek között), Pintyő Pintér Mária, .... sajnos az Ő nevét elfelejtettem, ha tudja valaki jelezze!, Badonyi Vali, Bálint Ági, Pataki Ági és Takáts Szilvi

Pár napra rá, Rózsavölgyi Gyöngyi, akkor még tanonc fotográfus próbálkozott velem kedves, nyájas modorával. Nem tudtam neki nemet mondani. Akkor lettem én a rovarirtó MINI-STRIP MOLYIRTÓ reklámarca az Ez a Divat 1977. évi szeptemberi számában. Noná, hogy egy szupermodell sem akarta ezt bevállalni! Én is biztosan átértékeltem volna, ha tudtam volna, hogy a lapban fog megjelenni, de Gyöngyi azt mondta, hogy ez egy vizsgafeladat neki, ne aggódjak! Hát nem aggódtam, de sokáig rajtam maradt a 'molyirtás' ...


Ezzel még nincs vége az első Ez a Divat lapban való szereplésemnek, történeteimnek. Megérkeztek a szerkesztőségbe a Budapesti Harisnyagyár modelljei. Ki legyen a harmadik leány Bodonyi Vali (szupermodell), Bálint Ági (szupermodell) mellett a balszélen, hát bizony megint én itt középen lent a fotón. 





A tenisz zoknik sem maradhattak ki, így egy teniszütővel a kezemben, életemben először azt ugye mondanom sem kell, próbálkoztam elmosolyogni a zavaromat, jobbra fent a balszélén, középen Badonyi Vali, balszélén Bálint Ági szupermodellekkel. Fotókat Bacsó Béla és Fábry Péter készítették. Ők ketten szinte állandóan együtt dolgoztak. Őszintén irhatom, hogy 'szuperfotósok' voltak és minden egyes alkalom egy élmény volt, nagyon jó hangulatú, a mai napig élesen elraktározódott az elmémben. Egyfolytában nyomták a jobbnál jobb dumákat, nagyon jó humoruk volt és állandóan 'baromkodtak' egymással. Munka után is sokszor volt, hogy együtt elmentünk bulizni. Jó csapat volt!






Hámori Judit újságíró határozottságára vallott, hogy a tervezők asztala rovatánál én mutattam be az új tervezők mintaruháit. Ott már meg sem kérdezték, hogy akarom-e vagy sem. Adva volt a lehetőség kéznél voltam, éltek vele, így telt meg velem lassan  az 1977. évi szeptemberi szám. Megjegyzem itt óvatosan, hogy pöttyös ruhám azóta sincs a ruhatáramban, valamiért nem lett a kedvencem.

Viszont egyik pillanatról a másikra a titkárnőből, fotómodell, majd évek múltával szupermodellé "avanzsáltam" a 80'-as évek Magyarországában, ami így utólag visszatekintve úgy tűnik, mintha egy másik bolygón történt volna, egy másik életben! 1978. évében az Artistaképző Intézetben levizsgáztam manöken és fotómodell szakon. Ez kellett ahhoz, hogy hivatalosan is elfogadjanak. Ezzel kinyílt az ajtó a szupermodellség felé, csak át kellett lépni a küszöbön. Sokszor visszagondoltam erre a pillanatra, amikor nehézségekbe ütköztem a rákövetkező években. Lehet, hogy jobban jártam volna, ha kulcsrazárom akkor ezt az ajtót és az irányt másfelé vettem volna! Ezek a keserű pillanatok nem sokáig tartottak 'Hál Istennek!', de sok volt belőlük az biztos, legalábbis akkor úgy tünt! Visszagondolva biztosan az "őrzőangyalom" volt az, aki vigyázott ream és a védelma alatt voltam, mert Én.., amilyen naív voltam legtöbbször észre sem vettem, hogy a "darázsfészek" kellős közepén állok. 
Ez a Divat főszerkesztőségéből elköszöntem a manöken iskola kezdése előtt, hogy tartsam a szavam Márta felé. Utólag visszagondolva ez butaság volt, de így tartottam akkor korrektnek. A Vidám Színpad Gazdasági Főosztályvezetőjének a titkárnője lettem, na nem sok időre. Még a munka felvételinél közöltem, hogy én jelentkeztem és felvettek az Artistaképző Manöken és fotómodell szakára és ősztől már  ott vagyok tanuló. László József az igazgató, megkedvelt a rövid időszak alatt. Általában a titkárnők szöszögnek a munka felett (azt hiszem, nemcsak ők..., csak így most itt ezt lesarkítottam), én egy pillanat alatt kész voltam mindig és utána el is tüntem a színfalak mögé, imádtam nézni a próbákat. Sokszor volt ebből baj, de máig sem értem, hogy miért kell 8-10 órán át egyhelyben ülni és úgy csinálni, mintha dolgozna az ember, miközben a napi munkáját tisztességgel egy-két óra alatt el tudja végezni minden normális ember, ha ezt bevezetnék, szerintem a teljesítmény hatványozódna! Ettől függetlenül, mikor elköszöntem a színháztól, úgy éreztem nagyon szomorú volt. Akkor úgy gondoltam nemcsak azért, mert nem lát többet mindennap. Drága idejét nem kell az én keresgélésemmel eltöltenie, hanem kit fog találni utánam, aki majd eligazodik az archívált levelek között, mert sikerült olyan káoszt teremtenem ott, hogy rajtam kívül, embernek kellett lenni a talpán annak, aki kiigazodott azon. Néha még én is pánikoltam, ha az idő sürgetett, hogy vajon megtalálom-e a kért levelet, de mindig mázlim volt csodával határos módon.  

Zsigmond Mártával a vizsga előtt találkoztam, örültünk egymásnak, szeretettel átölelt. Szókimondó, nagy hangú asszony volt, talán ezért sokan is tartottak tőle, de én így szerettem, ahogy volt. Fantasztikusan szépnek, különlegesnek láttam tűzvörös hajával. Első mondata felém, amikor meglátott:

- Incikém, hát belőled is modell lett. Rendben van-e a kollekciód a vizsgára, ha nincs gyere fel hozzám és válaszd ki amire szükséged van? Szólhattál volna előbb nekem, hogy Te is most vizsgázol? Tudom, hogy a felvételinél 250 jelentkező volt, segítettem volna, ha tudom, hogy itt vagy. Azért gratulálok, hogy sikerült! Sokáig nehezteltem Reád! - így zúditotta rám a szavait... hát Ő ilyen volt! ... és így került a vizsgán az egyik jelenetnél Márta vékony, piros-fehér csikos, pamut szandálja a lábamra, ugyan ilyen csikos ruhájával, mert akkor még hasonló méretüek voltunk.
Az az igazság,  szerettem volna bebizonyosodni arról, hogy meg tudom-e tenni ezt egyedül, ha igen, akkor itt a helyem. Ez az utam. A felvételinél azért kicsit elbizonytalanodtam, meg voltam szeppenve rendesen az biztos, egyes egyedül ott állni a sok gyönyürű modellnek jelentkező leányok között, hát nem volt valami vidám dolog. Mindegyiket elkísérte valaki, csak én voltam egyes-egyedül. A legújabb divat szerinti ruhájukban feszítettek, magabiztosan, egyedül rajtam volt erdélyi népviselet, fekete alapon mélybordó apróvirágmintás bő, rakott hosszú szoknya, fehér hosszú, bő újjú vászoninggel és a derekamon, ami akkor 58-60 cm körül lehetett körbemérve, egy széles fekete bőröv. Nem volt más ruhám különleges alkalmakra, így nem okozott gondot a kiválasztása sem. Nemcsak ezzel váltam ki a tömegből, hanem a mozgáskultúra vizsgán a twistelésemmel is. Azóta sem hallottam arról, hogy zongora kisérettel ezt táncolta valaki. Kár, hogy erről nincs archív felvétel, most azért jót mosolyoghatnánk ezen. Persze én,  míg élek nem felejtem el azokat a perceket. A felvételi bizottság előttem, mögöttem a már a leszereplő szép leányok sokasága és persze mindegyik megkönnyebbülve, hogy már túl vannak ezeken a nehéz feladatokon. Én meg ott állok utólsóként a kellős közepén arcomra fagyott mosollyal! Nem véletlenül persze, mert úgy gondoltam, addigra hátha sikerül memorizálnom egy-két lépést az előttem szereplőktől. A refrektor fényében éreztem, hogy a hátamról patakban folyik a víz és lassan eléri azt a pontot, amikor ez láthatóva válik. Annyira paráztam, hogy azóta sem talán annyira, mert tudtam, hogy én nem tudok semmilyen klasszikus táncot eltáncolni, ami akkor a legfontosabb vizsgatétel volt. A keringő, tangó és még sorolhatnám, olyan messze álltak Tőlem, mint most Jeruzsálem. Nem sok  hiányosságom volt, mondhatom szerényen, de ez az egyik. A táncot imádom, ha nem kell közben osztani, szorozni. Szóval ott állok és kezd kínos lenni a helyzet. Valami csoda folytán megkaptam az üzenetet... a nővéremtől még a 60'-as évek Beatles korszakában megtanultam twistelni. Mindig elvitt magával a házi bulikra, nem volt kire hagyni otthon, aki vigyázott volna rám. Ellestem a nagyoktól, hogy kell twistelni, abban az időben mindenki ezt táncolta. Hát most ez volt a mázlim, ebben a pánik helyzetben! Úgy éreztem egy láthatatlan kéz felemeli a karomat a magasba, majd leinti a zongoraművészt és már hallottam a saját hangomat:
- Tud maga twisztet játszani kérem... ?

Hatalmas csend percekig a teremben, ezen a bátorságon mindenki ledöbbent. Nekem éveknek tünt akkor, de a válasz  megérkezett: 

- Természetesen nincs akadálya! - ezzel máris ütötte-verte a zongora billentyüit, kipréselte belőle, amit lehetett! Így utólag visszagondolva, biztos vagyok abban, hogy élvezte is, végre mást kell játszania, valami olyat, ami pezsdítő és eltért a szokványostól. Hosszú szoknyám egyik végét a derekam övébe gyűrtem, hogy ne zavarjon tánc közben és twistre perdültem, ahogy a Nagymamám mondta volna annak idején. Közben láttam a ledöbbent arcokat a vizsgabizottság soraiban, éreztem a feszültséget a levegőben, de nem törődtem semmivel, csak a jól begyakorolt mozdulatokra koncentráltam, nagy mosollyal a fejemen. Felugrottam a levegőbe, az egyik lábamról a másikra nehezedtem, csipőmet jobbra-balra forgattam  hasonlóan, mint akkoriban, ahogy tisztították lábfejre kötött kefével a parkettát. Majd egyszercsak valaki el kezdett tapsolni, megtörte a lefagyott arcokat, lassan mosolyra fakadt mindenki, többen mondták, hogy ez igen, ilyen kell nekünk a kifutóra..., ha nem velem történt volna persze ez, akkor kételkednék, de hát ez az igaz története az én felvételi vizsgámnak. Így 'twiszteltem' át a nehézségeket egész életem során, utólag visszatekintve, de akkor ott, ezzel  dőlt el a sorsom. A lehetőséget megkaptam, irány a szupermodellség... 



Ez a Divat 1977. 9. szám
Címlap: Felkai Anikó és Safranek Anna (szupermodellek)


Hátsó borító: Pataki Ági (szupermodell)




Nincsenek megjegyzések:

BIPHOTONEWS DOWNLOAD PHOTOS

REAL ESTATE

REAL ESTATE
1025 BUDA ELADÓ HÁZ +36 30 585 2979

EVENTS&PORTRAIT BUDAPEST-SAINT TROPEZ since 1986.

KrizShow 1. rész - 2017.04.20.

BIPHOTONEWS download events